5. nap: Kibékülés a tehenekkel és királyhágók meghódítása

"Múúúúúúúúúúúúúúúú" - no de kezdjük az elején: Még tegnap este zseniális ötletnek tartottam, hogy a pihenőpont alatt, az elektromos kerítésen túl, a túraút mellett húztam sátrat. A kolompolásokból hamar kiderült, hogy a megkaparintott hegyoldalam valójában egy teheneknek fenntartott legelő. Kimásztam a sátorból, mire ketten szemeztek velem bamba szemekkel, hogy mégis mi a frászt keresek itt.. Hirtelen feléjük rontottam, erre eliszkoltak. Ezen jót nevettem, majd visszamásztam a sátorba. Fél óra múlva valaki keservesen elkiáltotta magát: "Múúúúúúúúúúúúúúúú" - ennek már szarva is volt, és nem reagált a szép szóra (elűzésre), végül szomorúan eloldalgott. Megsajnálva szegényt visszaköltöztem a pihenőpontra :-) Lefekvés előtt még tervezgettem az utat, (be kell hozni az eső okozta lemaradást) és nagyon reménykedtem a másnapi jobb időben. Este már tisztulni látszott, emiatt bizakodva, 10 körül aludtam el. Éjszaka nagyon hideg volt, sokat forgolódtam. Fél 7 után pattantam ki az "ágyból", és mi fogadott? TISZTA KÉK ÉG, Yesssss! A szemben fekvő havas hegyek végre megmutatták a kobakjukat is, a szikrázó napsugarak folyamatosan kúsztak be a völgybe.

Gyorsan összepakoltam, és 8 előtt már raktam is a kereket az emelkedőkön: 1800-ról kellett feltalicskázni egészen 2600 méterig, a csúcsig kb. 8-9 km maradt. A nap átbukott az ordas sziklákon, fél óra után végre bevilágította a szerpentineket, ahol kanyarogtam. A sokadik hajtűkanyart faltam, közben nonstop fotóztam / videóztam a tájat. Emiatt lassú is voltam, több kalandortárs tűzött el mellettem. Egyszer majdnem le is csúszott a bringám a mélybe (szerencsére 1 méter után megállt), amikor nekitámasztottam egy póznának. A völgy közben egyre szebb színekben pompázott, letekintve látszódott a több emeletes Grossglockner út, ami egyre feljebb és feljebb vitt. Nehéz elhinni, hogy honnan jöttem, amikor lenézek a mélybe. Egész könnyedén, kb. 11 körül értem fel a platóra, kb. 2300 méterre, ahol már látszódott a célegyenes, a Fuscher Törl kőháza 2439 méteren (itt persze még korántsem volt vége).

Megállva a pihenőponton, örömujjongásban törtem ki, olyan szép kilátás fogadott: pompás völgypanoráma, gyönyörű havasok, kacskaringós szerpentinek, fodrozódó gleccsertó, masszív menedékházak, szikrázó napsütés, festői bárányfelhők - nem is kívánhattam volna szebbet :-) Megérte várni a jó időre! Egyszer csak megpillantottam egy köztes csúcsot, melynek neve: Edelweisspitze és 2571 méteren, mint egy bástya magasodott a fennsíkon. Ezt meg kell hódítani - adtam ki a parancsot a lábaimnak, majd a könyebb tekerésért lehámoztam a bicajról és elrejtettem a csomagjaimat (keményen a pad alatt). Ezután nyakamba vettem az Edelweisspitze macskaköves (!!?) emelkedőit. Csomagok nélkül csak úgy suhantam körbe-körbe és felfelé, ezen a rövid 2 kilométeren. Fent még pazarabb kilátás fogadott, nem kíméltem a fotógépeket :-) Szuper érzés volt fotózkodni a 2571m táblával :-) A végig macskaköves úton nem volt egyszerű visszaereszkedni, a rázkódásban el is hagytam egy lencsevédőt, szerencsére rámszóltak egy kocsiból, hogy menjek vissza érte.

A fennsíkról gyerekjáték volt a Fuscher Törl csúcs (2439m) meghódítása. Innen átbukva egy másik völgybe pár száz métert ereszkedtem 2200-ig, ahonnan kicsit kopárabb, sziklás vidéken támadást intéztem a 2504 méteres Hochtor nevü csúcsig. A Hochtor egy 30-as években épült, masszív kőalagút, ami a hegyet átütve egy újabb völgybe vezényel. A harmadik csúcsot egy Magnummal ünnepeltem :-) Közben több felhő érkezett, de a nap mindig talált magának utat. A kötelező fotózás után nekiveselkedtem a jól megérdemelt lejtmenetnek, amit sisakra rögzített kamerával mentettem meg az utókornak.

A vad gurulás zöldebb, fenyőkben dúsabb vidékre vitt, Heiligenblut városkában ért véget a Grossglockner út, 1300 méteren. Felejthetetlen élmény marad, az biztos!  800 méterre ereszkedve megcsodáltam egy vízesést, ami egy hajadon lány lépéséről lett elnevezve. Újabb hágó várt, az Iselsberg Pass (1209 méter), ez már könnyedén ment a kétezresek után. Közben érdekes dolog történt: tűző napsütésben egy darab nagyobbacska felhőből kezdett szemerkélni az eső foltokban, többnyire az út és a fejem kimaradt, inkább a zöldnövényzetre koncentrált. Micsoda öntözőrendszere van az Alpoknak! :-) Szuper szivárvány is lencsevégre került. A következő gurulópálya egészen a csúcsos sziklákkal körülvett Lienz-ig vitt, ahol este 6 körül úgy döntöttem, kipróbálom az otthon kinézett tavas kempinget a hegyekben. Ez sajnos újabb emelkedőket jelentett, bár küzdelmesen, de lenyomtam ezeket is. Megérte, mert 4 éves alpesi pályafutásom alatt a legolcsóbb kempinget találtam - 8.5 euro. Holnap irány Olaszország, a Dobiacco-nyereg (1219m) bekebelezése után majdnem 100 km lejtmenet vár, ezzel tervezem behozni a lemaradást. 5 nap alatt napi 68 km átlagnál járok, ami a tervek szerint minimum 83 km / nap kellene, hogy legyen. Nem nagy a lemaradás, behozható. Meglátjuk, mit hoz Itália. Most pedig alszom egy nagyot! :-)

81 km

4 óra 41 perc

17 km/h átlag

69 km/h max

Location : Address not available

3-4. nap: Küzdelem az esővel // Első pedálfordulatok Grossglockner hágóúton

Éjjel többször zúdult eső a sátorra, ami kiválóan bírta a megpróbáltatást. Reggel 7-re állítottam az ébresztést, hogy szemügyre vegyem a reggeli égboltot, sajnos cudarul festett. A komor felhők szépen belakták magukat a völgybe, nem úgy néztek ki, mintha sietnének... sőt Zell am See irányában még sötétebben gomolyogtak :-( Még 1 óra múlva is kidugtam a fejem a sátorból, míg végül úgy döntöttem, kivárok egy fél napot. Szunyókáltam is egy nagyot, egészen du. fél 2-ig, amikor végre előbújt a nap, felszakadozott a felhőzet.

Összepakoltam, bedobtam egy "reggelit", majd folytattam a tekerést. Mivel az utolsó kajatartalékaimat is feléltem, és a vizem is elfogyott előző este, így SOS bevásárlást kellett végrehajtanom. No de ez vasárnap nem egyszerű művelet, lépten-nyomon minden zárva volt (a Spar ki sem nyit vasárnap = hihetetlen! :-) Még találtam egy müzliszeletet, amivel túléltem az utat egészen a Zeller-tóig. Sütögetett a nap, azonban kósza sötét felhőkkel viaskodott, így nem mindig kaptam megfelelő fotófényt. Pár képet azért lőttem a tóról, megvolt a szokásos kacsakergetés is. Morzsa hiányában, verbálisan próbáltam őket a kamerám elé csalogatni, kevesebb sikerrel :-) Végiggurultam a tóparton kialakított bicikliúton, közben a fotófény is több lett, nem spóroltam a filmtekerccsel sem. Viszont elmúlt 6 óra, és még mindig elmaradt az ételbeszerzés, amit igencsak meg kellett tennem a Grossglockner-hágóút előtt (minifalvakban már egyre nehézkesebb). Egyszer csak szembejött egy McDonalds tábla, ez is több mint a semmi - gondoltam. Főleg, hogy 2 km kitérő után egy nonstop élelmiszerüzlet-benzinkút kombinációhoz vezetett. YES! Jól be is vásároltam, kaptam 3 euróért fél kiló felvágottat, a csoki-csipsz-sportital csomag sem maradhatott el.. persze vettem gyümölcsöt, zöldséget is. Több kilóval lett több a csomagom, amivel nem törődve kelet felé kanyarodva csapattam tovább lelkesen 25-30 km/h melett. Nem sokkal később délre kanyarodtam Fusch irányába (805m) , hogy megkezdjem a híres Grossglockner-hágóutat, ami 2571 méteren végződik majd. Szolid emelkedőn hajtottam a völgybe, ahol magas sziklák tövében komor fenyvesek vártak. A felhők sem barátságosan fogadták az érkezésem, kicsit csöpörgött is az eső, ennek ellenére még megtoltam az utolsó kilométereket. A hágóút hivatalos kapujához érve már elég sötét lett, így visszavonulót fújva, egy útmenti, patakzubogással színesített tisztáson dobtam fel a sátrat. Ismét korán reggeli ébresztést lőttem be, mivel az előrejelzés szerint délelőtt van esély a jobb időre..

Este megint jó megdolgoztatták az égiek a sátor víztaszító rendszerét, ami ismételten jelesre vizsgázott. Ellentétben az időjósokkal, ugyanis délelőtt több szakaszban esett az eső, sötét felhők fészkelték magukat a völgybe :-( Nem volt mit tenni, megint várnom kellett.. Bújtam az időjárás-előrejelzést, végigpásztáztam a műholdas felhőképeket, aludtam egy keveset, megebédeltem, majd körbenéztem a helyi vadasparkban. Végül körbefotóztam a hágó bejáratánál kihelyezett térképeket, útvonalakat. Délután kettőkor úgy döntöttem, elindulok. Kicsit világosabbak / barátságosabbak lettek a felhők, de ez sajnos nem változtatott az összképen :-( 1100 méterről folytattam a mászást a szerpentinen, szépen lassan kiépítve egy nagyobb völgyet magam mellett. Jöttek-mentek a hajtűkanyarok, újabb hegyaljak bukkantak elő - a hegytetőket felhőkalap védte. Közben alig észrevehetően szemerkélt az eső, látszódott a leheletem is, ennek örömére fel is kaptam egy pulóvert. Nemcsak én voltam ma vakmerő, több autó, lakóbusz és bringás seregek jöttek szembe vagy előztek meg. Közben előrántottam egy webkamerás képet a hágóút tetejéről: áldatlan állapotok uralkodtak odafönn, így biztosan elmarad a csúcshódítás ezen a napon. Végül 1850 méteren, este fél 7 felé kapott el egy kisebb eső. Megálljt parancsoltam a pedáloknak, és lekanyarodtam az út alatt fekvő pihenőpontba, egy fabódéban húztam meg magam. Még lejjebb ereszkedve a túraút mentén állítottam sátrat a hegyoldalban. Nagy meglepetésemre a masszív felhők közül egyszer csak kisütött a nap, enyhén megvilágítva a szemközti havas csúcsokat.. Jelezte, hogy nem felejtett el :-) Holnap megint korán kelek a jobb idő és a felhők távozásának reményében...

56 km

3 óra 56 perc

14 km/h átlag
26 km/h max

Location : Taxenbacher Fusch 45, 5672 Fusch an der Großglocknerstraße,

2. nap: Vad hegymenet és égzendülés 1000 méteren

Korán keltem, sok tennivalót tűztem ki délelőttre: 1. Előző napi kalandok bepötyögése, 2. Csomagok átpakolása (igen rendesen széttúrtam tegnap mindent :-) 3. Legfontosabb: minél hamarabbi indulás a délutáni zivatarok kicselezésére (minél később kap el, annál jobb). Végül csak 10 körül tudtam elindulni.. Szégyen, de én bontottam utoljára sátrat, a szomszédok mind megelőztek :) Visszagurultam Salzburg belvárosába, ahol a szikrázó napsütésben turista üzemmódba váltottam. Szép helyen fekszik a város, magas hegyek veszik körül, széles folyó szeli ketté, és még egy fellegvárral is büszkélkedhet.

Körbelövöldöztem az összes instant fogyasztható látványosságot a három fotómasinámmal (tükörreflexes nagy gép, ultrakompakt kisgép, még kisebb mobiltelefon), hogy biztosan meg legyen örökítve minden :-) Könnyes búcsút véve Salzburgtól, nyugat felé kanyarodtam az első, 1000 méter feletti hegyet célba véve. Előtte azonban várt rám egy 700 méteres dombocska. Átruccanva Németországba, Bad Reichenhall után egyre civilizációszegényebb utak következtek, masszív fenyvesek lepték el a vidéket, kopár hegyóriások hajoltak fölém (mint kötelező fotóalanyok).  Meredekebbé vált az út is, ami annyira nem esett most jól, de ettől még haladni kellett. Erős szél is nehezítette a dolgom, közben kisebb, ártalmatlan felhők tompították a napot. A dombot leküzdve, du. 2 óra körül magasabb sebességi fokozatban robogtam le egészen Ramsau településéig, ahol ismételten emelkedő várt. Egy vad hullámokkal tomboló hegyi folyó mellett talicskáztam fel a Hintersee nevű tóig, itt kezdődött a hatalmas hegyekkel körülvett Hirschbichl-hágóút, 1183 méter tengerszint feletti magassággal.

A hágót kémlelve nem túl lelkesítő jelenségre lettem figyelmes: sűrű sötét felhők vették hatalmukba a völgyet, közben egy-két dörgés is eldurrant.. Itt bizony komoly eső lesz - könyveltem el szomorúan. Nem is telt el sok idő, leszakadt az ég, ömlött a víz. Bemenekültem egy buszmegállóba, ahol mobilinternetezéssel, uzsonna habzsolással és társalgással ütöttem el az időt. Angolul és németül beszélgettünk, meséltem, hogy honnan jövök, mire egy idősebb úriember elkiáltotta magát: "Magyarország". A bácsi temesvári születésű, Münchenben él, és a nagymamája tanítgatta magyarul, amit sajnos már részben elfelejtett. Mindenesetre fura volt magyarul beszélgetni az Alpok egy eldugott buszmegállójában. Újdonsült beszélgetőpartnereim buszra ültek, én pedig egyedül kémleltem tovább a hágó felé, ahol a nagy égzendülés után végre tisztulni kezdtek a viszonyok. Másfél óra lébecolás után, fél 5 körül sikerült elindulni. Fából tákolt kapu jelezte, hogy innentől autósok nem játszanak.Ez a terület egy nemzeti park, látszik is rajta, tündérmesébe illően szép: egy szűk, hidakkal és kapukkal ellátott, kacskaringós úton haladtam, élénkzöld fenyőkkel övezve, miközben tekintélyt parancsoló, sziklás kétezresek figyelték minden pedálfordulatom. 3 éve vaksötétben tettem meg ezt a szakaszt, így kíváncsian lestem a tájat világosban is. Közben előbújt a nap is, fokozatosan szárított föl mindent. Ezen felbuzdulva aktívan kattintgattam a kamerákat! :-) Egyszer csak eljött a várva várt emelkedősorozat, ami olyan meredek, hogy konkrétan nem lehetséges feltekerni rajta. Amikor egyáltalán sikerül megtekerni, akkor a második fordulatnál nem jön a pedál a bal lábam alá, sőt hátrafelé tekeredik, így a hajtás hiányában visszagurulok.

Végül leszálltam a bicikliről, futva toltam tovább, de ezt is majdnem megvétózta a gravitáció - eszméletlen! Végül csak felküzdöttem magam 1183 méterre, meghódítva a Hirschbichl hágót. Lefelé is hasonlóan elvetemült lejtők jöttek (20-30%!!!), kapaszkodtam is a fékbe rendesen :-) Az egész lejtmenetet felvettem a sisakomra szerelt kamera segítségével. Közben pár útmenti tehenet is meginterjúvoltam, csak hogy autentikus legyen a felvétel. Weissbach-ig tartott az őrült gurulás, kb. este 7 lehetett. Utolsó erőket mozgósítva megkíséreltem elmenekülni, az időközben újból összeverődött, fekete felhőtömeg elől. Délkeletről is támadtak, átbukva majdnem az összes hegyen.. szóval nem nagyon volt menekvés... kaptam egy kicsit a nyakamba. Úgy néz ki, hétfőig tart a hidegfront. Remélem, azért lesznek üresjáratok, és a csapadékmentes órákban meg tudok majd száradni.. Most amúgy egy bozótban csücsülök a főút melletti mezőn kialakított vadkempingemben. Túl a 200. kilométeren! Holnap irány: Zell am See és a Grossglockner-hágóút, de csak ha az időjárás is engedi..

91 km

4 óra 43 perc

18 km/h átlag

66 km/h max.

Location : Dorfheimerstraße 45, 5760 Saalfelden am Steinernen Meer,

1. nap: Törésteszt a tavak mentén

"Az ébresztés 1 óra 2 perc múlva lesz aktív." Ezzel az örömteli figyelmeztetéssel nyugtázta a telefonom, hogy - mint minden évben - ismét elhúzódott az esti készülődés. Így szokás szerint kialvatlanul, de annál izgatottabban vártam az idei kaland első napját. Fél ötre hívtam a taxit, nagy nehezen le is cipeltem a cuccaimat (1 bicajos csomagnak álcázott hátizsák, 2 kerékkel összepókozott sátor, 1 paplanhuzatba bugyolált bicikliváz, 1 elektronikus kütyükkel megtömött kormánytáska, 1 ruhásszekrényként funkcionáló hátsó csomag). 10 perc elteltével már a Keleti pályaudvaron puffogtam, amiért 25 percet késett a Bukarestből érkező vonat. Szerencsére az indulást csak 10 perccel tették későbbre. Berontva a fülkébe egy fiatal, nagyváradi házaspárt ébresztettem fel. Ennek ellenére kedvesen fogadtak, csak a fiú tudott magyarul. Kikérdeztük egymás útitervét, meséltem nekik a túráról, majd az induló vonat lendületével szunyókálásba kezdtünk, több kevesebb sikerrel. 8.15 körül értem Bécsbe, ahol Linz majd Wels felé vettem az irányt 8.40-től. A házaspár nagyon lelkesen segített cipelni a táskáimat, egészen a vonatig kísértek, kaptam tőlük sárgabarackot is. Nem győztem megköszönni :-) A Frankfurtig közlekedő Intercity ég és föld a Dacia vonathoz képest, amivel jöttem. Olyan puha és kényelmes volt a szék, hogy egy gyors reggeli után egyből elaludtam. 10.30-kor érkeztem Wels-be, ahol a pályaudvar mellett gyorsan összeszereltem a bicajt, majd nekivágtam a kilométereknek.

Célnak az Attersee nevű tavat jelöltem ki első körben, a végállomás Salzburg lesz. Kezdetben forgalmas országúton hajtottam, tűző napsütésben, majd egyre kevesebb autó maradt körülöttem, ahogy jöttek a falvak. Bitang nehéz lett a bicikli a csomagokkal, ennek ellenére egész könnyedén ment a tekerés 26-30 km/h körül. Kora délután értem el az Attersee-t gyönyörű, kristálytiszta kék vizével, közepes magasságú hegyeivel. Ebéd után végiggurultam a tó partján, nem győztem betelni a látvánnyal. Készültek a fotók, videók rendesen. Közben nem kicsit vandálkodtam a kütyüimmel. A tükörreflexes fényképezőm másfél méterről esett a kőre, még az volt a szerencsém, hogy a darabokra törő napellenző megvédte az objektívet. Egyszer amikor eldőlt a biciklim, a telefonom is repült egy szépet, sőt majdnem a tóban kötött ki, de egy sziklán még pont megállt előtte (kicsit karcos is lett). Ezen kívül a hordozható akkumat pattogtattam az aszfalton, de komolyabb baja nem lett. Korábban egy egész túra alatt rongáltam ennyit, remélem ezzel vége :-)

A tó 20-30 km hosszúságban terült el, keletre és délre már az Alpok vonulatai kezdtek magasodni, a nyugati oldalon pedig kisebb nagyobb dombokkal karöltve zakatoltam a falvak között. Egy kis mászás után mindig kellemes, elnyújtott emelkedő következett. Délutánra már nagyon meleg lett, ennek örömére meg is mártóztam az Attersee-ben. Egy kisebb lépcsőnél, köveken lépkedve osontam be a tóba, ami meglehetősen hideg, de annál frissítőbb volt. Késő délután nyugat felé fordítottam a kormányt, egy újabb tó következett: a Mondsee. A nap továbbra is kíméletlenül tűzött, lágy szellő enyhítette a meleget. Este 6 körül érkeztem Mondsee városkába, ahol a tóparton bedobtam egy kis sajtos-szalámis-sonkás szendvicset, felfaltam a szétfőtt banánjaimat, majd egy utolsó rohamra indultam Salzburg meghódításáért. Újabb dombok és finom, tehénillatú falvak következtek. Fáradtan hajtottam már a pedált, de még tartott a lendület. Egy utolsó nagy mászás után jött a lejtő, amin egyenesen Salzburgba gurultam a naplementében. Innen még eltalicskáztam a város feletti dombon fekvő kempingbe, ahol 3 éve is jártam már. Szép innen a kilátás a városra, a környező, már igen magas hegyekre, és persze a lemenő napra. Fürdés után fáradtan dőltem be a sátorba, már naplót sem volt erőm írni. Reggeltől kezdődnek az igazi hegyek egy 1200-as hágóval, már alig várom :-)

114 km

4 óra 53 perc

23 km/h átlag

56 km/h max

Location : Itzlinger Hauptstraße 40A, 5020 Salzburg,