6-7. nap: A Silvretta-hágóút meghódítása

Izgalmasan indult a 6. nap, ugyanis miután délelőtt 10 körül kikecmeregtem a rejtekhelyemről, egy fura kattanás hallatszott az első váltón. Úgy nézett ki, hogy elvesztettem a 3. sebességi fokozatot, ami a lapos, extra lejtős, gyors szakaszon elengedhetetlen. Megpróbáltam megszerelni, már majdnem sikerült is, amikor egyszercsak végérvényesen elromlott a helyzet. Szerencsére egy egész nagy város, becses nevén Imst feküdt a közelben 700 méteren, ahol röpke 15 euróért jól meg is javították a szerkezetet. Ijedtségemben megettem 4 sajtburgert, valamint csaptam egy nagybevásárlást. Rekkenő hőségben, szép időben folytattam a kivételesen elnyújtott emelkedőket - a következő kiszemeltem a Silvretta nevű magashegyi hágóút, melynek teteje a 2036 méteres Bielerhöhe csúcs. 1000 méteren, See nevű faluban egy nagyot ebédeltem, majd lassan, de határozottan haladtam előre. Koradélutántól fogvicsorító szembeszelet kaptam, amely jelentősen megnehezítette a haladást az egyre meredekebb úton - 8-10 km/órával tudtam csak gurulni. Egyébként ha nem lett volna szél és hosszú, hideg alagutak, valószínűleg elpárologtam volna a melegben. Este 6 és 7 között kipurcanva érkeztem meg az 1600 méteren fekvő Galtür faluba, ami az utolsó civilizált település a hágóút előtt. Feltankolva vízzel és gyümölccsel megcéloztam egy kempinget, ami két különböző helyen feküdt, a Google szerint ITT, a helyi térkép szerint pedig OTT. Természetesen a helyinek hittem, még jó hogy mindig megnézegetem ezeket a plakátokat. Viszont hüledeztem, mikor kiderült, hogy a szálláshely további 300 méter magasan fekszik. 3 kilométeres eszméletlen meredek utat kelett leküzdenem a naplementében, meglepetés-csúcshódítással, az 1800 méteres Zeinisjoch kedvéért - mi mást kívánhatna az ember így a nap végén. Este 8 körül állítottam sátrat a Zeinissee nevű tó melletti vadregényes placcon, melyet magas, kopasz hegyek, fenyvesek és vízesések vettek körül.

Másnap reggel a nap gyorsan üvegházat csinált a sátramból, elég kábán szabadultam ki belőle. Két órába telt, mire elkészültem, elég súlyos meleg lett már 11 körül. Folytattam a mászást a Silvretta hágón, már csak 7 km maradt. Ütközben lovakat szelidítettem, sziklán piknikeztem, balról is, jobbról is megörökítettem a tájat. Vennem kell majd egy újabb 32 gigás memóriakártyát, mert nem fogok elférni. Egyszercsak vállalhatatlan módon meredekké vált az út, megérkeztem a gát tövébe. 1 és 2 óra között futottam át a célvonalon a 2036 méter magas, Bielerhöhe nevű csúcson. Szenzációs gátrendszerrel találkoztam, két fodrozódó, türkizkék hegyi tó is le volt védve, víztömegük pedig erőművekbe került elvezetésre. Nem kell félteni ezeket az alpesi népeket, a természet minden adottságát kihasználják. Ahogy telt az idő, úgy el is romlott, cudar felhők jöttek. Nyakamba vettem a lejtőket, több mint 50 km gurulást kezdtem meg, miközben a felhők is elmenekültek. Senkinek nem ajánlom ezt a hágóutat az ellenkező irányból, valami elmerobbant módon meredek, sosem láttam még ilyet - kapaszkodtam is a fékbe rendesen lefelé. A lejtőzés során több benzinkutat megcsapoltam (vízzel, jégkrémmel, hideg élelemmel), majd elbicikliztem a naplementébe. A terepet a tegnap már megszokott és megutált szembeszél nehezítette 10-15 km/órát és jelentős szénhidrátmennyiséget veszítettem emiatt. Este 8 körül zuhantam be Feldkirch óriási sziklákkal körülvett városába, az utolsó településbe Liechtenstein előtt. Északnak kanyarodva a valaha látogatott legnagyobb kempingbe sikerült becuccolni dupla áramforrással és ingyen internettel. Kemény két napon vagyok túl, a szembeszél jó sok energiát igényelt, ezért lassabban készültek a beszámolók. Következő nap irány Liechtenstein, majd Svájc következik 4 darab kétezer méter feletti hágóval.

6. nap
68,5 km
5 óra 12 perc
13,2 km/h átlag
55,1 km/h max

7. nap
86,5 km
4 óra 23 perc
19,7 km/h átlag
61,9 km/h max

5. nap: Gleccservidék és kecskefesztivál

Kedd reggel ismét borúra ébredtem, viszont szerencsére lassan, de megnyugtatóan tisztult az ég. Felhőűzés közepette ultragyors és totális csomagátrendezést/átpakolást tartottam, ugyanis nem vittem magammal mindent, körforgalomba készültem. Ezen a napon, a lenti képen látható, egyirányú Ötztaler Gleccser-utat szemeltem ki a maga 12 kilométerével, a valaha megtekert legmeredekebb (átlag 11-12%) emelkedőivel, hófedte gleccserével és 2800 méteres magasságával, melyet az 1375 méteren fekvő kempingből célzok meg.

Két minicsomagot készítettem, egy inni/ennivalónak, egy pedig képalkotó kütyüknek és tartozékainak, valamint pumpa, fotóállvány, jókedv sem hiányozhatott a pakkból. Egyébként kétszer fordultam vissza a pulcsiért és a tartalék elemért. Csak kenyeret felejtettem magammal vinni a fél kiló felvágott és sajt mellé, erre sajnos 3 km mászás után jöttem rá... A panorámaút emelkedése nem hazudtolta meg a sok biciklimaratonnal öregbített hírnevét, brutálisan nehéz mászás kerekedett ki a misszióból. Úgy éreztem, mintha az első kerék háromszor akkora lenne, olyan meredeken vitt az aszfalt. 

Repkedtek a százméteres szintek, az aktuális adatokat (szint, táv) minden kanyarba kiplakátolták, ez nagy segítséget nyújtott az energiagazdálkodásban Izzadtam, mint a ló, közben vadul dézsmáltam a bekészített energiabombákat, többek között csokit, banánt, kólát és szőlőt. Ahogy kikopott a táj, úgy került egyre közelebb a havas gleccser és kőrengetege, valamint zubogó folyama helyenként átívelő hóburkokkal. Természetesen minden kanyarban forgott a kamera, pörögtek a filmkockák.

A nap egyik csúcspontját egy komplett kecskedinasztia bécsi keringője jelentette. Több generáció és méret, a létező összes szőrszín variáns tette tiszteletét, valamint kétféle, nagy mamlasz, rangidős kecskevezérrel vonult fel a család. Mindenféle őrületet vittek véghez, lakmároztak, akadályozták az autósokat, verekedtek, szeretkeztek, ugrándoztak, kergetőztek, egymást dorgálták, turistákra ugráltak - egyszerűen szenzációs fesztivált produkáltak. Vagy egy órám ráment a fentiek megörökítésére, mígnem a messzi magasságba ügettek. Sokadik erőt véve magamon, minden lendületet kisajtolva, délután fél 5 felé, mintegy 6 óra mászás (de inkább pihenés, fotózás, kecskézés, táplálkozás, panorámabambulás, léggömbhámozás, stb.) után felértem a a monumentális gleccser tövébe, ahol jeges szél, holdbéli táj és hóbuckák fogadtak - már egy lélek sem járt itt, a vendéglátó egységek is rég bezártak.

A szokásos fotókörkép és lelkendezés után lezúztam a völgybe, jól mutatja az út nehézségét, hogy 20 (azaz húsz) perc alatt értem vissza a kempingbe. Siettem, hogy ne kelljen még egy napidíjat kifizetnem a kempingben. Villámgyors csomagvisszarendezés és fizetés után folytattam a lejtmenetet az Inn-folyó völgyébe, Landeck irányába, nyugatra. Szűk 2 óra alatt, heves rátekeréssel be is habzsoltam 50 kilométert a naplementében. A szokásosnál bonyodalmasabb vadkempingkeresés eredményeképpen az országút alatt, egy domb mögött húztam meg magam, fél méter magas fűben. Kemény egy nap volt ez, két pislogás után álomba szenderültem.

72,8 km
4 óra 15 perc
17,2 km/h átlag
83,4 km/h max