11. nap: Tóparti százas

Hétfőn fél 11 körül sikerült csak elhagyni Bellinzona városát, szép váraival a és masszív védőfalával, melyek hivatalosan a világörökség részei. A város egyébként már időszámításunk után 590-ben létezett, kulcsfontosságú szerepet töltött be a kereskedelemben - innen napjainkban is három különböző irányba vezet hágóút az Alapokon keresztül. A Lago Maggiore tó és bitang hegyei mellett, hullámvasutas domboldalon kezdődött el igazán a menet tűző napsütéssel, izzasztó meleggel. Extra folyadékot, 9 db Mars csokit és banánt is magamhoz vettem az első bevásárláskor. Ezen a napon kozel 100 kilometert terveztem a viszonylag sík, kisebb emelkedőkkel tüzdelt partszakaszon. Ennek megfelelően katonásan lépkedtem a pedálokon, tartva a lendületet. 
Gyönyörű kis minivárosok váltották egymást, hegyoldalban elhelyezkedő épületekkel, partra épített  luxusvillákkal, hajókkal dúsított, virágágyásokkal díszített kikötősarkokkal. Egyszer csak szembejött a határ, átértem Olaszországba. Érdekes, hogy minél több időt töltök olasz vidéken, annál jobban értem már a feliratokat, rövid mondásokat és egy kis továbbgondolással néhol a nyelvtant is össze tudtam rakni. Egy eldugott partszakaszon lemerészkedtem a tóhoz csobbanni egy jót az üvöltő melegben - nehéz erre mar szavakat és jelzőket találni. Szépen lassan fogytak kilométerek, koradélután már 40 egységnél jártam. Egy tóra néző sétálóutcában toltam egy kései ebédet, szigorúan az uzsonnástáskamból merítkezve. Délutánra érkezett egy közepesebb felhőcsoport, szelíd szelet, hűsítő árnyékot hozva. 4-5 óra felé értem be Verbania városába, ahol egy gyors Mcdonalds utan északnyugatnak fordítottam a kormányt. A hegyek kilaposodtak, elbúcsuztam az egész nap látott tótól.

A lankás, nyílegyenes utakon könnyen habzsoltam tovább a kilométereket egy újabb hegyoldal elhagyatott erdeiben. Közben átjutva a csúnya felhőkön, ismét szikrázóan sütött a nap, újra rámkacsintottak az Alpok égbekiáltóan magas vonulatai, melyekhez egyre közelítettem. Estefelé találtam egy Penny Marketet, ahol feltöltöttem az éléskamrát a másnapi csúcshódításhoz. Nem akartam elhinni, amikor pénztáros csak 8 eurot kért, azt hittem, valami tévedés törtent - svájci árakhoz szoktam. Egyébként szépen megfordult a frank/euro arány, az elmúlt években 1,20-1,25 értékhez képest ma már 0,98 környékén jár. A 100. kilométert is elérve vadkempingkeresésbe fogtam. Végül az országút mentén, egy elhagyott szántóföld közepén lepusztult, lakatlan épületek mellett fejeztem be a napot fél méter magas fűben sátrazva. Kedden megint 2000 méter fölé tekerek, irány ismét Svájc és a Simplon-hágó.

101,1 km
5 óra 11 perc
19,5 km/h átlag
39,8 km/h maximum

15. nap: Szemben a havasokkal - Tekerés többféle műfajban

Reggel hétkor zendített rá a telefonom ébresztő dallama, azonnal rohantam az ablakhoz: egy darab felhő nem volt az égen, szuper! A bitang négyezresek pucéran várták, hogy a nap teljes egészében átbukjon a szemközti hegyeken, és bevilágítsa havas csúcsaikat. Gyorsan összepakoltam, miközben a tegnapi tehéncsorda vad kolompolással vonult el az ablakom alatt - ez is felért volna egy ébresztéssel :-)

Ezután leszaladtam az étkezőbe, majd betoltam a szokásos hegyi reggelit, ami frissen sütött kenyér, szalámi, sonka, sajt, croissant, lekvár, méz, nutella, müzli, gyümölcssaláta, forró csoki és narancslé formájában várt egy asztalon. Korán kelt újdonsült bajtársam, egy kedves japàn hölgy is, becses nevén Kazuko. Még tegnap találkoztam vele, intenzív tehénfotózás közben, ő is elég komolyan űzi a fotográfia mesterségét. Előző este el is kapott a folyosón, lelkesen mutogatta Kanada és Alaszka vidékein készített fényképeit tartalmazó képeskönyvét. Az elmúlt években elég sokat utazott és fotózott az Alpokban is, idefent már 3 napja portyázott. Kicsit nehezen beszélt angolul, de jól megértettük egymást. Meséltem neki, hogy nagyon vártam már a felhők elvonulását, így reggel mosolyogva üdvözölt, hogy milyen szép idő van. Igyekeztem is ezt kihasználni, reggel 8-kor már szaladtam is a kilátó felé. A teraszon pakoló személyzet egyik tagja kiabált utánam, hogy fizetnem kell az éjszakáért, ugye nem akarok meglépni :-)  Miután tisztáztuk, hogy mindjárt visszajövök, folytattam az utam a kilátó felé, 2343 méterre. Közben minden irányba fotóztam az eszméletlen szép tájat, a keleti völgyben Grindelwald, a nyugati mélységben Lauterbrunnen figyelt, szemben délen a havas, sziklás hegyvonulatok magasodtak, én pedig északi irányba tartottam, a fennsík orrához.

Több órát töltöttem el itt, volt mit megörökíteni: még egy gyors búcsúkép a sziklákkal, a sífelvonóval, a hotellel, a pózoló bocikkal, a szerpentinekkel, a szakadékokkal, a virágokkal, a havasokkal... Közben újabb óriási páratömeg képződött, összevissza cikáztak a felhők a fejem fölött, volt amikor belepték az egész helyet. Az erős szélnek köszönhetően azonban gyakran szertefoszlottak. Nagy nehézségek árán végre sikerült elszakadnom a szép fennsíktól kb. délután 1 óra felé.

Egy kisebb, 2500 méteres, csúcsos hegy oldalába vájt, köves úton kezdtem a nap első kilométereit, turisták között szlalomozva. Egy kis "sziklára fel, szikláról le" hegyikerékpározás következett. Innen is igen szép kilátás tárult elém a völgyre, ahol 1 napja másztam felfelé. Újra összefutottam Kazukoval, aki nagyon megörült nekem. Most már nem maradhatott el a közös fénykép és az e-mail cím csere. Kaptam tőle ajándékba néhány saját készítésű alpesi fényképet, és egy papírból hajtogatott madárkát :-) Megint úgy váltunk el, hogy majd találkozunk, lelkesen invitált Japánba is.. talán egyszer ott is biciklizhetek egyet :-) 3 óra felé gurultam fel a Kleine Scheidegg nevű hágóra, ami 2061 méteren feküdt, közvetlenül a Jungfrau lába előtt. Sikerült átkúsznom jó pár felhő alatt, nagyon szép panoráma várt. Ilyet csak a mesékben lehet látni... Több mint 2000 méteres szintkülönbséggel állt előttem egy óriási, sziklás ormokkal és havas dűnékkel megpakolt, négycsúcsos hegyszörnyeteg, a Wetterhorn, az Eiger, a Mönch és a Jungfrau négyese. A felhők azért rombolták kicsit az összképet, így is szuper élmény volt itt tekerni.

Felmásztam a hegyoldalra, ahol a szokásos, gyors sajtófotózás után nyakamba vettem a  völgymenetet, ami nem indult szerencsésen... Több kilométeren át, poros, köves, darabos földúton gurultam lefelé, sajnos csak fél gőzzel a rázkódás miatt. Nem az országúti bringámnak lett kitalálva ez az út az tuti, a 8 bar nyomásra fújt virsligumik sem díjazták a kalandot. Összevissza ütődtem és pattogtam a lejmenetben, letört a kulacstartóm, elhagytam az ásványvizem (meg még ki tudja mit), a felütésektől pedig első defektet kaptam. Szentségeltem is rendesen, még jó, hogy nem itt jöttem fel végül (kb. lehetetlen lett volna :-)

1300 métertől végre aszfalt és sebesség duplázás jött, villámgyorsan leértem Grindelwald faluba, 1043 méterre. Már du. 4 körül járt, de még sehol sem voltam kilométerek szempontjából. Egy gyors pihenő után lerongyoltam az 500 méteren fekvő Interlaken városába, reménykedve, hogy a másfél napra lent hagyott cuccaim érintetlenül lapulnak a kempingben. És igen! :-) Nagyon meleg volt idelent a hegyekhez képest, vágytam egy kis strandolásra. 20 perc alatt újrarendeztem és átpakoltam a csomagokat, ismét utazó üzemmódra váltva. Újra több tíz kiló magasodott a hátam mögött, nem volt könnyű ismét visszaszokni. Alig 40 kilométert mutatott a sebességmérő, amikor ismét nekiláttam a tavaknak, Brienz felé fordítva a kormányt. A falu meghódítása előtt azért fürödtem egy gyorsat a tóban, sziklákról merészkedtem be a hűsítő vízbe. A nap már elindult a hegyek mögé, amikor kikecmeregtem. Brienz és üdítővásárlás után a kedvenc hágóm következett: a Brünigpass (1007m), amit az elmúlt 4 évben harmadszorra kezdtem meg. 

A nem túl magas, de annál nehezebb emelkedőt már rutinosan másztam a naplementében. A tavalyi, majdnem 2 órás szenvedés után, most kevesebb mint 1 óra alatt sikerült feltalicskáznom. Ez volt a 15. (!) és egyben utolsó hegy az idei kaland során. A túloldalt már szürkület és az egyik kedvenc falum: Lungern várt, tükörsima, kék tavával. A lámpákat és a láthatósági mellényt felszerelve esti tekerésre készültem, eddig minden évben volt ilyen, idén sem maradhatott ki a repertoárból :-) Elnyújtott lejtőkön robogtam Luzern felé, miközben az ég egyre mélykékebb lett, majd teljesen besötétedett. Élveztem ezt a kis esti mókát, nyugodt volt minden, az égen csillagok pihentek. Végül 104 km megtétele után, Luzern előtt kb. 20 kilométerrel, a tó és az autóút közötti, fás területen állítottam sátrat, pár méterre a parttól. Mozgalmas nap volt, jó magasan jártam megint, egy rakat fényképet készítettem, és még a 100+ km is összejött. Szombaton irány Zürich, majdnem 200 km maradt másfél napra!!

104 km

5 óra 9 perc

20 km/h átlag

59 km/h max

Location : Engelbert-Weiß-Weg 2, 5020 Salzburg,

14. nap: Mannlichen meghódítása (2343m)

Hajnali 8-kor téptem fel a sátor ajtaját, lelkesen vártam már ezt a napot. A napi menü a 2343 méteren tornyosuló Mannlichen hegycsúcs meghódítása és a Berni-Alpok legmagasabb csúcsának a Jungfrau 4158 méterének megtekintése. A másik két említésre méltó masszívum az Eiger (3970m) híres északi falával, valamint a Mönch (4099m). Jópár hegy fekszik itt egymás hátán. 589 méterről, Interlaken városából kezdődött a kaland fél 10 körül. Ekkora szintemelkedést (1800m!) az elhasznált tartalék napok és idő hiányában nem tudtam 30-40 kilós csomaggal tolerálni, és mivel amúgy is körforgalomban tekerek, ezért megszabadultam a csomagom nagy részétől. Jó pár váltóruha, sátor, hálózsák, több kiló kaja, szerszám, stb. a kempingben maradt, így pillekönnyű járgánnyal vágtam neki a hegymenetnek. Kicsit imbolygott is alattam a vas, nélkülözve a tőkesúlyt :-) Grindelwaldig (1034m) egész könnyen haladtam, csak úgy faltam az emelkedőket és a kilométereket. A mesebeli nevű faluban megkaparintottam az 1000. kilométert, nem semmi élmények, távolságok és magasságok vannak mögöttem!! Később letértem a főútról és apró bicikliutak mentén folytattam a mászást. Mannlichen hegycsúcsáig nem vezet hivatalos hágóút, így mindenféle erdőszéli, kertek alatti, házak közötti szervizutakon kellett talicskázni. Ezeken a nyomvonalakon alig fért el egy autó, szerencsére végig aszfalton hajtottam.

Amit Grindelwald után kaptam, azt viszont nem tettem zsebre könnyen. Olyan emelkedők jöttek, hogy a fizika törvényei (ismertebb nevén: gravitáció) nem engedték a tekerést. Képtelen voltam meghajtani a járgányt, így nem volt mit tenni, tolni kellett, ami szintén nem tartozott a mulatságos mutatványok közé ezeken a bitang kaptatókon. 3-4 km szenvedés után kikerültem a kertek alól, végre rendes út fogadott, ami ismeri a szerpentinszerű vonalvezetést, nem egyből fejjel a hegyoldalnak megy :-) Sajnos közben elállítódott a váltóm is: állandóan ki akart ugrani a hegyi sebességből..Megjavítani nem tudtam, mivel a váltótest így is súrolta a küllőket, nem lehetett arrébb mozgatni. Így különleges, váltókímélő (= vádligyilkoló) üzemmódba kapcsoltam. Az eszméletlen emelkedőknek köszönhetően hamar 1800 méter fölé jutottam, innen már kihalt faházak, kopár dűnék, és intenzív kolompolás következett. Magashegyi tehén komáim bamba szemekkel bíztattak kitartásra, egyre közeledett a csúcs. A Mannlichen egy keskeny fennsík orra tulajdonképpen, komoly szakadékokkal körülvéve két oldalán. A nyugati oldalon, Lauterbrunnen felől még lehetetlenebb ide feljutni.

Egész délelőtt ragyogó napsütés melegítette a völgyet, azonban Grindelwald után bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottam: a lelkesen várt hegységcsoport felhőköntösbe öltözött, méghozzá nem is kicsibe :-( Pont, amikor itt küzdök minden erőmmel, ilyen csúf tréfát űz velem a természet. Ez vissza is vette kicsit a lendületem, több megállással gurultam tovább... Közben elhatároztam, hogy ha kell, itt alszom a szabad ég alatt, és várok egy napot, csak láthassam már felhőmentesen azokat a négyezreseket!!! Szemlélve a fennsíkot, észrevettem egy hotelszerű építményt.. Ha van szabad szoba, akkor kevésbé drasztikus, inkább drága megoldással várhatom ki a (remélhetőleg) felhőmentes hajnalt. Délután 4 körül futottam át a célvonalon, bruttó 6 óra alatt sikerült feljutni a Mannlichen-hegyig, egészen 2225 méterig. A felhők nem távoztak továbbra sem, váltásban takarták a havasokat.. Közben becsekkoltam a hotelbe, aranyáron persze, de ha már itt vagyok, nem hagyom ennyiben a dolgot :-) A vicces az egészben, hogy a cuccaim közben lent kempingeznek a tó mellett.. éljen a spontán döntéseken alapuló kalandtúra! :-)

A frissen szerzett szabadidőmben bejártam a fennsík környékét, hegyet másztam, fotózgattam, ámultam a szakadék mélységén. A délutáni/esti napsütésben nem maradtam műsorszám nélkül, mintegy 15-20 tehenet szabadítottak rá a fennsíkra, akadt fotótéma bőven. Egyből akkora kolompolás támadt, hogy a saját gondolataimat alig hallottam. A bocik vadul dézsmálták a füvet, közben békésen tűrték, hogy az arcukba tolom a kamerát.

A környéken turisták lézengtek, mindenki felvonóval jött persze. Az utolsó kabin fél hatkor indult a völgybe, ezután teljesen kiürült a vidék. Ezt követően gyalog felmásztam a 100 méterrel magasabban tornyosuló kilátóba, 2343 méterre, innen gyönyörködtem a naplementében és a felhőkben a másik oldalon :-( Olyan mélységeket láttam itt, mint még soha: konkrétan alig volt hegyoldal, 1500 méter tömény szakadék figyelt a nyugati oldalon. Közben félelmetesen gyorsan repkedtek körülöttem a felhők, a csúcson átbukva pedig a völgybe igyekeztek. Egyszer csak köd ült a tájra, én pedig visszasétáltam a hotelbe. Két hete nem aludtam ágyban, most végre nagyon puhán fekszem, és gondolataimban felhőket űzök. Holnap elköszönök a négyezresektől, és visszazakatolok a tavakhoz, aztán irány Zürich. Két napom maradt, nagy kérdés, hogy hol szállok fel a vonatra :-)

35 km

3 óra 12 perc

10 km/h átlag

34 km/h max

Location : Address not available

13. nap: Magashegyi kétezresek - Furka és Grimsel

Ködös reggelre ébredtem a Furka-hágó alatt, 8 óra után nem sokkal. Egyből kipattantam a sátorból, élveztem a napsütést, ami beragyogta a szabad szemmel beláthatatlan mélységű völgyet. Lassan a köd is elpárolgott, előbukkantak a tegnap emlegetett óriás hegyek, nem semmi látványt nyújtottak! Pakolás után (indulás helyett) felmásztam a hegyoldalra, kb. 200 méterre a sátortól, szemtől szembe a bitang csúcsokkal, majd körbefotóztam a tájat. Jó sok idő elment megint a képkockák készítésével, de nem bántam meg egyetlen kattintást sem. Újabb eszköz iratkozott fel az elhagyott tárgyak osztályára, ezúttal a lakatom rejtőzött el a fűben, örökre :-( Fél 11 körül nekiláttam a hátralévő 3 kilométernek, ami igen nehézre sikeredett.

Újabb havas sziklák és vízesések bukkantak elő, kanyarogtam feljebb és feljebb, míg egy hosszabb egyenes végén várt a szokásos tábla: "Furkapass 2436m"! Szuper érzés megint ilyen magasra feljutni, jóízű ebéd lett a megérdemelt jutalom :-) A kötelező sajtófotók után felszereltem az egylábú állványt a bicajra, és indulhatott a rögzített, vad lejtmenet. Pár száz méterrel később tátott szájjal húztam be a féket, a képen látható panoráma fogadott. Gyönyörű, tiszta időben lehetett rálátni a néhány kilométerrel arrébb tornyosuló Jungfrau hegyvonulataira és a Grimsel-hágó (2165m) kígyózó szerpentinjeire. Ez a hágóút lett a következő állomás, de előbb lerongyoltam az 1759 méteren fekvő Gletsch faluba, hogy ne legyen egyszerű a csúcshódítás. Ez a völgy egyszerűen varázslatos, nehéz szavakkal leírni :-) Egy nagy szerpentinhalmaz az egész, keleti oldalán a Furka-hágóút kanyarulataival és hegyes szikláival, valamint a Rhone-gleccser tekintélyt parancsoló jégtömbjeivel, míg nyugati oldalán a Grimsel-hágóút 9 emeletes, felhőkbe vezető emelkedőivel. A két híres hágóút között a Gletsch nevű falu fekszik, itt ebédeltem egy gyorsat, majd feltöltve a vízkészleteimet, nekivágtam a kaptatóknak. Egyre feljebb kapaszkodva, ismét elém tárult a völgy csodálatos panorámája, nem győztem betelni vele. Közben persze rendesen nyúztam a fotómasináimat is, készültek a panorámafelvételek, pörögtek a filmkockák (már 3-4 óra videoanyagot hegesztettem). Elég erős szél kerekedett közben, de ez nem fogta vissza a lendületemet, sorra faltam a hajtűkanyarokat. Az ég továbbra is nélkülözte a felhőket, egy-két kósza bárány szaladt át a kék mezőkön.

Délután 4 óra körül robogtam át a 2165 méteres Grimsel-hágón, a viharos szél már pulóverért kiáltott. A csúcson pazar tavak fogadtak, először egy mélykék gleccsertó, majd kicsivel lejjebb a világosabb Grimsel-tó. A sziklák oldalában lapuló hóval is összeálltam egy csoportképre :-) A helyiek és a turisták is lelkesen ajánlkoztak a fotós szerepkörére, így nem kellett az időzített felvételekkel bajlódnom. Késő délután még sehol sem álltam a kilométerekkel, így nyakamba vettem a lejtőket a szokásos vehemenciával, a kb. 50 km-re fekvő Interlaken városát tűztem ki célként. Gáttal védett hegyi tavak, óriási sziklák, éles kanyarok, elnyújtott alagutak vártak az újabb völgyben, ahova zakatoltam lefelé. Pörgött a kilométeróra, keményen raktam én is a kereket, kihasználva a lejtmenetet. Brienz városától és a késő délutáni fényben fodrozódó Brienzi-tó kezdetétől már ismerős terep fogadott, az elmúlt 4 évben harmadik alkalommal járok erre.

Meg is álltam bevásárolni, ugyanis igencsak feléltem a kajatartalékaimat.. Vettem banánt, szőlőt, paradicsomot, almát, sajtot, szalámit, sonkát, vajat, stb., csak a halkonzervet felejtettem el :-) Az utolsó 18 kilométert keményen megtoltam a tó mentén, este 8-kor kanyarodtam Interlaken útjaira. A kiszemelt kemping sajnos tele volt, utolsó lehelettel tovább gurulva, a város keleti oldalán fekvő kempingben állítottam sátrat. Holnap irány a Jungfrau lábánál, 2343 méteren fekvő Mannlichen, ami nem lesz könnyű menet, mivel már 568 méterre ereszkedtem. Cserébe a csomag nagy részét a kempingben hagyom, ide fogok visszatérni. Tervben van még a Jungfraujoch is, ami egy 3471m magas nyereg a Jungfrau és a Mönch-hegy között. Itt található Európa legmagasabban fekvő vasútállomása és étterme, ide már csak panorámavasút visz fel a Kleine Scheideggről (2061m). Ezen még gondolkodom, mivel nagyon drága a vonatjegy erre a rövid szakaszra. Egy biztos: izgalmas nap lesz, közvetlen közelről fogok farkasszemet nézni az Alpok 4 ezres csúcsaival! Holnap meglesz az 1000. km!!!!

91 km

4 óra 15 perc

21 km/h átlag

A maximális sebesség ismét cenzúra alá esett, a személyes adatok védelméről szóló törvény szerint :-)

update: 74 km/h max

A tekerési idő nettó időtartam, nélkülözi a pihenési, fotózási, étkezési, ugrabugrálási, léggömbhámozási, stb. időszakokat. Bruttó mozgási időtartam erre a napra kb. 10 óra.

Location : Interlaken,

14. nap: Thun - Interlaken - Luzern - Küssnacht

Eső áztatta erdőben ébredtem 9 körül. Gyorsan össze is pakoltam, sok kilométer várt még rám. Kutattam a fák között, kék eget remélve.. annyira nem volt kék.. :-( A műholdas előrejelzés is egy masszív, esőfelhőkkel dúsított hidegfrontot kiáltott.. még Fr.o. körül járt, de kora este Svájcot is elcsípi majd. Lesz itt esőben tekerés. Ez kicsit elvette a kedvem, így az eddigi 25-ös átlag helyett, 20 km/h körül gurultam be Thunba. Vettem még két belsőt a biztonság kedvéért, összesen 5 ezerbe került.. :-/ Gomolygó felhők között, a Thunersee szerpentinjein tekertem be Interlakenbe, ahol gyönyörüen rá lehetett (volna) látni a Jungfrau 4 ezer méteres csúcsára és a körülötte magasodó hegyekre. Úgy döntöttem ebédelek egyet, közben kisütött a nap és felszakadoztak a felhők, a hegyek pedig előbújtak. Egész jó idő lett :-) Fotózgattam egy sort, megcsodáltam a havas hegyeket, majd újult lendülettel folytattam a tekerést délután, Brienz irányába, közvetlenül a tó mentén. Két éve itt felhőket kaptam, most végre láthattam, hogy néz ki ez a táj :-) Jó meleg is kerekedett, élvezettel gurultam fel-le a sziklákkal övezett tóparton, könnyű terepen, szemben a hegyekkel. 

Brienz után kezdett emelkedni az út, ugyanis egy 1007 méteres hágó, a Brünigpass várt rám, hogy átjussak, Lungernig. Ez egy nagyon kegyetlen hágóút, 4km alatt 600 métert emelkedik, ami bitang meredekséget jelent. 2009-ben megmásztam már a másik oldalról, onnan sem túl kíméletes.. Egész végig kiállva a nyeregből küzdöttem, de így is 5-6 km/h sebességnél többet nem tudtam kihozni. Kb. 1 óra alatt értem fel, jól megizzasztott.. Közben velem együtt átbuktak a hágón (= fölöttem) a sötét felhők is, melyek már Brienz óta félelmetes sötétséggel és gomolygással üldöztek a tavak felől..

Lefelé zúzva előbukkant kedvenc Lungernem is, élénk kék színű tóval díszítve, ahol két éve kempingeztem.. napos arcát nem mutatta még nekem ez a falu. Innen ismét zúzós lejtmenet jött, ám néhány km múlva elkezdett szemerkélni, majd szakadni az eső. Félre is álltam egy kis kora esti vacsora kedvéért, valamint felkaptam az esőálló öltönyömet is a láthatósági mellénnyel együtt. Az eső mérséklődött, szemerkélő cseppek között folytattam az utat. Közben a GPS is kialudt, működőképes agydinamó hiányában az utántöltés elmaradt :-( Innentől magamra és a több országot tartalmazó (= nem túl részletes) papír alapú térképre hagyatkoztam, miközben szürkülni kezdett. Luzern felé sikerült is eltévednem párszor, de ami a városban történt az volt a csúcs.. 8 körül értem be, kb. 1 órát bolyongtam, mire kijutottam.. közben besötétedett.. Hogy teljes legyen a kép, összehoztam egy esést is.. Elég nagy sebességnél próbáltam bringás sávot váltani, csakhogy nem láttam, hogy a sáv amibe váltok nem sáv, hanem egy padkával szegélyezett, járdára festett út. Így szépen ráhúztam a szegélyre a kereket, egyből borult is minden.. :D Nem is tudom, hogyan, de félúton sikerült leugranom a járgányról, így már rajta sem voltam amikor megborult - kb. 5 méterrel előtte álltam meg.. A járókelők már csak a robajra kapták fel a fejüket. 

Miután összekapartam a cuccot, lendületes sprintbe kezdtem, Zugig akartam eljutni, közben lestem a hoteleket / kempingeket, ahol fel tudnám tölteni a lemerült kütyüket. Sajnos nem nagyon találtam megfelelő helyet, 80-100 frankot nem adok egy éjszakáért.. Küssnacht környékén megint eltévedtem, főleg, hogy nem találtam az első lámpámat sem.. Ez így nagyon szenvedőssé vált, így végül az autópályafelhajtó tövében egy domboldalon húztam meg magam, lélekben felkészülve a másnapi hidegfrontra. Sokat mentem ezen a napon, de még egyszer ennyi vár rám.. küzdelmes lesz a vonat elérése az utolsó napon.. Folyt. köv. (?)

137 km
7 óra 20 perc
max 61,7 km/h
átlag 18,6 km/h