9. nap: Kincskeresés és ördögi tervek

Szombat reggel megpróbáltam korán kelni, sajnos nem jött össze. A megszokottnál lassabban haladva a pakolással fél 10 felé sikerült elindulnom a bozótlakból. Thusis felé folytattam a haladást a sziklás ormokkal védett, ébredező völgy kellős közepén. Megpróbáltam kicselezni a hegyoldalban hullámvasutazó országutat, így egy keskeny, folyómenti bicikliútra fordítottam a kormányt. Mindig jó a folyó mentén tekerni, mivel valószínűsíthetően itt a legegyenletesebb a szintemelkedés, nincsenek felesleges hullámok az útban. Persze nem mindenáron ez a legjobb választás... és innen kezdődött a szombat délelőtti kalamajka. A kellemes betonút rövidesen göröngyös, kavicsos, néhol dagonyás maszlaggá változott, szétrázta az egész csomagszerkezetet, de azért tudtam stabilan haladni, voltak kilapított részek. Kb. 6-8 kilométer után véget is ért az egérút nagy megkönnyebbülésre, majd következett a sokk, elhagytam a telefonom a rázóköveken... Néhány másodpercig tartó pánik után elmosolyodtam, hiszen aktív nyomkövetéssel rendelkezett az eszköz, ez szolgáltatta a weboldal Mobilkövetés funkcióját, 10 perces pozíciófrissítéssel. Nem kellett mást tennem, mint aktiválni a másik telefonon az internetet és egy pozíciókövető Google térképet, ezután kezdődhetett a vadászat és a koordináták egyeztetése - vagyis geocaching (= modern kincskeresés), ilyet úgysem játszottam még soha. 10 kilométer extra tekerés és mintegy 30 perc kitérő alatt meg is lett a kütyü. Minden nekiinduláskor ellenőrzöm a kiemelt értékeimet, ezt nem lehet elégszer megtenni! Thusis városába érve, egy óriási reggelit csaptam a parkolóban, majd 720 méterről 11 körül kezdtem meg az izzasztó mászást első körben Splügen falu irányába, 1426 méterre, 27 kilométeren keresztül. Megint csodálatos időt fogtam ki, égetett a nap rendesen, literszámra toltam az ásványvizet. A zubogó folyó körül meglehetősen meredek szerpentinek kacskaringóztattak már az út elején, ami időt és kalóriát nem kímélt.

Felkapaszkodtam egy gáttal védett tó mellé is, ahol egy kis hűsítő merítkezést végeztem. Egymást váltották a pöttöm falvak, macskaköves főúttal, helyileg eszkábált szökőkutakkal, festői faházakkal a zöld hegyoldalban, kakasfarmmal, bamba tehenekkel, útszéli padon mosolyogva ülő, idős, helyi lakosokkal. Egyik fehérjeturmixos, iszogatós pihenő alatt mintegy 40-50 megkergült kecskét zavartak. át egy piciny falu főterén, egyből rohantam a kameráért. Este öt körül érkeztem Splügen városkába (1425 méterre), ahol nagy dilemmába kerültem két hágó között őrlődve. Az utam a San Bernardino csúcs (2113 méter, még 19 km) felé vezet, de az itt kezdődő Splügen-hágót is szerettem volna megmászni (2066 méter, kerülővel minimum 2x11 km). Semelyik hágó sem fért már bele ebbe a napba. Melyik legyen? Legyen mindkettő! Megszületett az ördögi terv - mentem még a naplementében, amíg bírtam, 11 kilométerre megközelítettem a San Bernardino hágót! Jól elrejtőztem a hegyközti domboldalban egy folyó mellett, és reggel fél hatra állítottam az ébresztőt. Ezzel gyönyörű időm lesz, elkerülöm a délutáni zivatarokat és mindkét hágóra lesz idő remélhetőleg. Csomag nélkül fogok visszamászni az első, Splügen-hágóra, méghozzá így: 8 km lejtmenet, utána 11 km vad emelkedő (1425m > 2113m), majd ugyanez fordítva - összesen 38 extra kilométerrel. Ezt követően csomaggal irány az eredeti útvonal (1600m > 2066m), 11 kilométer alatt a San Bernardino hágóúton, majd többtucat kilométer lejtmenet Olaszországban. Izgatott voltam, mivel ilyen trükköt még nem vittem véghez, szép időnek kell lennie, mindennek klappolnia kell, hogy körbeérjek. A korábbi egyirányú csúcshódítás során már kigyakorolt csomagátrendezéssel és előkészítéssel dolgoztam előre, reggel csak fel kell ülni a drótszamárra. Búcsúzóul fogat mostam a folyóban és az esti eső elől menekülve fejest ugrottam a sátorba. Izgalmas lesz a következő nap!

55,5 km
4 óra 28 perc
12,4 km/h átlag
45,1 km/h maximum

8. nap: Meteorológiai ínyencségek

Pénteken reggel nyolckor cipzároztam ki magam a sátorból. Izgatottan pakolásztam ugyanis ezen a napon Liechtenstein szerepel az étlapon, sosem jártam még itt - pedig kerülgettem már párszor. Tudom, hogy mindig elmondom, de megint már reggel dögmeleg kerekedett, erre a napra kánikulát, 36 fokot jósoltak! Az már rég rossz, ha a reggeli összepakolásban is leizzad az ember. A szokásos csomagok utaznak velem egyébként, hátsó oldaltáskák ruhákkal, hátsó felsőtáska ennivalóval és tisztálkodási szerekkel, elsőtáska elektronikus kütyükkel, nyeregtáska szerszámokkal, valamint a sátor és az óriáspumpa becsomagolva a 2x2 méteres biciklihuzatba (ez egyébként vastag lepedőnek is kiváló). Fél tíz felé kicsekkoltam Ausztriából, nekiveselkedtem a forró völgynek. Hamar megérkeztem Liechtensteinbe, érdekes látványt nyújtott ez a kis miniállam itt a hegyoldalban. Kedvenceim a fehér rendszámok fekete alapon, és az, hogy ha elhagysz egy falut, rögtön következik egy másik (az áthúzott falutábla alatt máris kiírják a következőt). Halkan jegyzem meg, hogy a szikrázó napsütéses forróságtól patakokban folyt rólam a víz, a kilométeróra is megsült pár pillanatra, hirtelen minden számot egyszerre akart mutatni. Vaduz fővárosba érve természetesen nem hagyhattam ki a vár megtekintését.

Csomagjaimat elrejtve egy bozótban 2 kilométeren kapaszkodtam fel a hegyoldalra, ahonnan körbefotóztam a várat és a völgypanorámát a rekkenő melegben. Persze a McDonalds sem maradhatott ki a sorból, két sajtburgerrel, ingyen wifivel és „fürdőszobával". Mire kiléptem (kb. 30 perc) fura dolog történt, bár az Alpokra jellemző: beborult minden több tíz kilométerre hegyekkel, völgyekkel együtt, majd dörgések kezdődtek. A messzi távolban felhúzták az esőfüggönyt is... szuper! Nem kellett sok, a lejtőzés során versenyezni kezdtem az esőcseppekkel, egyelőre megúsztam. Délután 2 felé átértem Svájcba, ahol egészen magasra vitt fel egy csendes, erdei országút egy laktanyából épült váron át, miközben a természet halkan, lélegzetvisszafojtva várta az esőt. Meg is kaptam a nyakamba, először kisebb szemerkéléssel, majd viharos széllökésekkel, bukósisakon kopogó cseppekkel. Még éppen be tudtam menekülni fák alatt, szőlők között robogva a 10 kilométerre fekvő Landquart város pályaudvarára - ezen belül is egy kávézóba. Itt 2 és fél órát töltöttem internetezéssel, élménybeszámoló írással, útvonaltervezéssel, miközben buszokról nyúltam az internetet. Közben megfagyott a levegő, szakadt az eső, leszállt a köd, süvített a szél, dörgött-villámlott. A lenti képen látszik a horror, én a kis kék pötty vagyok a közepén!

Este hatkor állt meg az égzengés, melynek örömére időfutamot kezdve végigzakatoltam a völgyön egészen Bonaduz településig. Közben egy kicsit kockáztatva szupercellába, szembeszélbe és ködbe bicikliztem bele, de a naplemente gyorsan elpárologtatta a festői csatatérnek tűnő látképet. Érintettem szívemnek kedves Chur városát, ahova (pontosabban a Media Marktba) az elmúlt években kétszer vonatoztam vissza nagy rohanásban elektronikai problémák, elhagyott tartozékok miatt. Ez a város mindig emlékeztet arra, hogy vigyázzak az értékeimre (friss hír: következő nap el fogom hagyni a telefonom, a sorsa legyen most meglepetés...). Egy új völgybe bekanyarodva, egy kis hullámvasút után este fél 10 felé  alapítottam vadkempinget egy útmenti dombvájatban, magas fűben, fákkal takarva. Másnap ismét emelkedők várnak, nem tudok szabadulni a hegyektől.

78,2 km
4 óra 41 perc
16,8 km/h átlag
67,3 km/h max