14. nap: Mannlichen meghódítása (2343m)

Hajnali 8-kor téptem fel a sátor ajtaját, lelkesen vártam már ezt a napot. A napi menü a 2343 méteren tornyosuló Mannlichen hegycsúcs meghódítása és a Berni-Alpok legmagasabb csúcsának a Jungfrau 4158 méterének megtekintése. A másik két említésre méltó masszívum az Eiger (3970m) híres északi falával, valamint a Mönch (4099m). Jópár hegy fekszik itt egymás hátán. 589 méterről, Interlaken városából kezdődött a kaland fél 10 körül. Ekkora szintemelkedést (1800m!) az elhasznált tartalék napok és idő hiányában nem tudtam 30-40 kilós csomaggal tolerálni, és mivel amúgy is körforgalomban tekerek, ezért megszabadultam a csomagom nagy részétől. Jó pár váltóruha, sátor, hálózsák, több kiló kaja, szerszám, stb. a kempingben maradt, így pillekönnyű járgánnyal vágtam neki a hegymenetnek. Kicsit imbolygott is alattam a vas, nélkülözve a tőkesúlyt :-) Grindelwaldig (1034m) egész könnyen haladtam, csak úgy faltam az emelkedőket és a kilométereket. A mesebeli nevű faluban megkaparintottam az 1000. kilométert, nem semmi élmények, távolságok és magasságok vannak mögöttem!! Később letértem a főútról és apró bicikliutak mentén folytattam a mászást. Mannlichen hegycsúcsáig nem vezet hivatalos hágóút, így mindenféle erdőszéli, kertek alatti, házak közötti szervizutakon kellett talicskázni. Ezeken a nyomvonalakon alig fért el egy autó, szerencsére végig aszfalton hajtottam.

Amit Grindelwald után kaptam, azt viszont nem tettem zsebre könnyen. Olyan emelkedők jöttek, hogy a fizika törvényei (ismertebb nevén: gravitáció) nem engedték a tekerést. Képtelen voltam meghajtani a járgányt, így nem volt mit tenni, tolni kellett, ami szintén nem tartozott a mulatságos mutatványok közé ezeken a bitang kaptatókon. 3-4 km szenvedés után kikerültem a kertek alól, végre rendes út fogadott, ami ismeri a szerpentinszerű vonalvezetést, nem egyből fejjel a hegyoldalnak megy :-) Sajnos közben elállítódott a váltóm is: állandóan ki akart ugrani a hegyi sebességből..Megjavítani nem tudtam, mivel a váltótest így is súrolta a küllőket, nem lehetett arrébb mozgatni. Így különleges, váltókímélő (= vádligyilkoló) üzemmódba kapcsoltam. Az eszméletlen emelkedőknek köszönhetően hamar 1800 méter fölé jutottam, innen már kihalt faházak, kopár dűnék, és intenzív kolompolás következett. Magashegyi tehén komáim bamba szemekkel bíztattak kitartásra, egyre közeledett a csúcs. A Mannlichen egy keskeny fennsík orra tulajdonképpen, komoly szakadékokkal körülvéve két oldalán. A nyugati oldalon, Lauterbrunnen felől még lehetetlenebb ide feljutni.

Egész délelőtt ragyogó napsütés melegítette a völgyet, azonban Grindelwald után bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottam: a lelkesen várt hegységcsoport felhőköntösbe öltözött, méghozzá nem is kicsibe :-( Pont, amikor itt küzdök minden erőmmel, ilyen csúf tréfát űz velem a természet. Ez vissza is vette kicsit a lendületem, több megállással gurultam tovább... Közben elhatároztam, hogy ha kell, itt alszom a szabad ég alatt, és várok egy napot, csak láthassam már felhőmentesen azokat a négyezreseket!!! Szemlélve a fennsíkot, észrevettem egy hotelszerű építményt.. Ha van szabad szoba, akkor kevésbé drasztikus, inkább drága megoldással várhatom ki a (remélhetőleg) felhőmentes hajnalt. Délután 4 körül futottam át a célvonalon, bruttó 6 óra alatt sikerült feljutni a Mannlichen-hegyig, egészen 2225 méterig. A felhők nem távoztak továbbra sem, váltásban takarták a havasokat.. Közben becsekkoltam a hotelbe, aranyáron persze, de ha már itt vagyok, nem hagyom ennyiben a dolgot :-) A vicces az egészben, hogy a cuccaim közben lent kempingeznek a tó mellett.. éljen a spontán döntéseken alapuló kalandtúra! :-)

A frissen szerzett szabadidőmben bejártam a fennsík környékét, hegyet másztam, fotózgattam, ámultam a szakadék mélységén. A délutáni/esti napsütésben nem maradtam műsorszám nélkül, mintegy 15-20 tehenet szabadítottak rá a fennsíkra, akadt fotótéma bőven. Egyből akkora kolompolás támadt, hogy a saját gondolataimat alig hallottam. A bocik vadul dézsmálták a füvet, közben békésen tűrték, hogy az arcukba tolom a kamerát.

A környéken turisták lézengtek, mindenki felvonóval jött persze. Az utolsó kabin fél hatkor indult a völgybe, ezután teljesen kiürült a vidék. Ezt követően gyalog felmásztam a 100 méterrel magasabban tornyosuló kilátóba, 2343 méterre, innen gyönyörködtem a naplementében és a felhőkben a másik oldalon :-( Olyan mélységeket láttam itt, mint még soha: konkrétan alig volt hegyoldal, 1500 méter tömény szakadék figyelt a nyugati oldalon. Közben félelmetesen gyorsan repkedtek körülöttem a felhők, a csúcson átbukva pedig a völgybe igyekeztek. Egyszer csak köd ült a tájra, én pedig visszasétáltam a hotelbe. Két hete nem aludtam ágyban, most végre nagyon puhán fekszem, és gondolataimban felhőket űzök. Holnap elköszönök a négyezresektől, és visszazakatolok a tavakhoz, aztán irány Zürich. Két napom maradt, nagy kérdés, hogy hol szállok fel a vonatra :-)

35 km

3 óra 12 perc

10 km/h átlag

34 km/h max

Location : Address not available

12. nap: La Rosiére (1850m) - Col du Petit St. Bernard (2188m) - Aosta (525m) - Saint-Rhémy (1750m)

Szuper jót aludtam a puha ágyban, ám korán kellett kelni, mivel 8-ra állítottam az ébresztőt. Miután kipattantam a párnák közül, lebaktattam a teraszra reggelizni, a menü a szokásos: lekváros croissant és tettestársai vártak az asztalnál. Gyönyörű idő kerekedett (jó, hogy nem mentem tovább előző este), hét ágra sütött a nap, az egész völgyet beborította. Kisebb felhők poroszkáltak a kék égen, gomolyogva takarták a havasok tetejét. Gyors és hatékony pakolás után 10 előtt sikerült elindulni, 1850 méterről folytattam a tempózást a csúcs felé. Közben zenét hallgattam, fotózgattam és gyönyörködtem a tájban. 2000 méteren már kezdett sziklásodni és kikopni a terep, míg nem megpillantottam St. Bernard szobrát. Közel a csúcs!.. és ez még nem minden: megjelent a Mont Blanc is északnyugaton - bitang magas, 4 ezer méteres, hófedte csúcsával üdvözölt. Innen még 1 km-t kellett izmozni, mire felértem, kb. dél körül a 2188 méteres Col du Petit St. Bernard tetejére. Fantasztikus érzés kerített hatalmába, talán ezt élveztem legjobban az eddigi négy alpesi hegy közül. Kaptam sorban a biztatásokat, egy 'Allez Champion' (="Hajrá, bajnok") is elhangzott, ezen jót mosolyogtam :D  

Fent megtörtént a szokásos fotózkodás, pacsizás bringás arcokkal, elég sok kalandor járt erre. Egy belga 40 éves fazon Vaduztól Toulouse-ig tolja, általában 2 évente teker, a kalandok között pedig a családdal nyaral, akik a tengerparton várták éppen. Tökéletesen beszélt amúgy angolul, itt a franciák többsége alapfokon is alig tud csevegni, komoly activity tudást szedtem fel az elmúlt héten :D Na tippeljetek ki jelent meg pár perccel később: Nicolas talicskázott fel nevetve az emelkedőn, sárga mellényében (már messziről ki lehet szúrni :-) Pacsival üdvözöltük egymást, ő amúgy a túrát hegyikerékpárral tolja, aminek kicsi, vastag kerekei nem a legjobbak országútra. Nico és a belga srác franciául kezdtek el hadoválni, így elköszöntem, és nekiláttam feltolni a bicajt a turista úton a szemközti dombra. Innen gyönyörűen lehetett látni a Mont Blanc-t (amikor éppen nem takarták felhők) és a körülötte tornyosuló csúcsokat. Visszagurulva újra összefutottunk Nicolas kalandortárssal, jól lefotóztuk egymást, ő inkább az Olaszország táblával pózolt (nyilván, mivel francia :-), én mindkettővel. Elköszöntünk egymástól, megegyezve, hogy akkor találkozunk a Grand. St. Bernard hágón :-) Adtam neki egy kis előnyt.. :P

Következett a szokásos vad lejtmenet, raktam is a kereket rendesen, ugyanis 50km zúzás várt rám Aosta-ig, amit szerettem volna hamar meghódítani. Később csillapodtak a lejtők, kb. 3 után sikerült is leérni a városba, ami 518 méteren feküdt. Egy gyors bevásárlás során vandálkodtam kicsit a helyi hipermarketben, feltéptem egy külön nem árusított cola pakkot, a szőlő helyett meg valami teljesen más gyömölcsöt pötyögtem be méréskor :D Az önkiszolgáló pénztárnál el is kaptak, egy kis ejnye-bejnye után kicseréltem mindent :D 

Aosta elhagyása után közvetlenül jött a kegyetlen hegymászás, következő állomásnak a Col d. Grand St. Bernard hágót (2473m) szemeltem ki..Nem ígérkezett könnyű feladatnak, pláne ilyen lentről. Elindítottam zenét és elkezdtem tempózni a nagy melegben. Utolértem egy 60 éves, norvég kalandort (már láttam őt lefelé), aki Marokkótól Lichtensteinig nyomja, már 6000 km-en túl.. Elég sok csomagja volt, kérdezte, hogy kérek-e egyet :D Rövid szóváltás után elég könnyen lehagytam, mire vérszemet kapott, és leelőzött, azóta sem láttam :-) Főleg, hogy elég hosszú holtponton kellett átküzdenem magam, ami nem csoda, mivel 34km volt a hegymenet összesen, talán az eddigi leghosszabb/legnehezebb. Közben lassan lebukott a nap a sziklák mögött... még küzdöttem, de egyre meredekebb kaptatók jöttek, egyre nagyobb hegyek tornyosultak körülöttem. Miután eltűnik a nap, elég barátságtalanná válik a hegyvidék, hűvös szellő jelzi, hogy vége a napnak. Végül Saint-Rhémy után kicsivel, 1750 méteren pihentem meg este 8 körül, a kiránduló ösvény és az országút között a meredek domboldalban, két fenyőfa alatt. Nehéz nap volt, de sokat hagytam a csúcsig, több mint 10 km-t, 700m szinttel. Elvileg négy napot szántam az Alpokra, pénteken lesz az ötödik, de már csak 50km Martigny és Svájc.. ez már csak fél napnyi távolságra van. Innen még két nap örömtekerés vár a Bern-Thun-Luzern-Vaduz-Feldkirch tengelyen. Két nap elég szűkös a hétfői 0:16-os pesti vonat eléréséhez, szóval bele kell majd húzni. Folyt. köv. :-)

5 óra 42 perc
88 km
átlag 15,4 km/h
max 58,2 km/h

11. nap: Col de l'Iseran (2764m) - Séez (1220m) - La Rosiére (1850m)

Egész jól sikerült felöltözni az alváshoz, hajnalban csak 2x ébredtem fel. Egyszer ki is kukkantottam a sátorból, annyira nem tetszett, amit láttam, sötét felhők gyülekeztek.. 10 körül keltem, egyből egy kiadós sajtos-szalámis-paradicsomos reggelivel kezdtem. Az ég már szebb képet mutatott, de így is masszívabb, ám szakadozó felhők tompították a napsütést. Nézegettem a műholdas térképeket (volt net a hegyoldalban :D), sűrű viharfelhőket láttam közeledni.. Olyan szép völgy terült el alattam, magas sziklás hegyekkel körülvéve, hogy (én bolond) 2 órán át rohangásztam / fotózgattam, közben perceket várva két felhőcsoport közötti napsütésre.. Dél körül folytattam a mászást 2405 méterről a Col de l'Iserán meghódításáért. Kőfallal körülvett és sziklaalagutakban kacskaringózó szerpentineken zúztam, közben tapsot is kaptam francia lányoktól :-) Újabb völgybe kúsztam, egyre magasodó csúcsokkal, 2600 méter körül, iyen magasan még sosem jártam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy sötét esőfelhők jelentek meg a csúcs mögött, majd ez a felhőtömeg tekintélyt parancsoló sebességgel kezdett lefelé zúdulni... egyenesen felém. Félelmetes volt, a felhők körülöttem úsztak, alig lehetett látni. Nem kellett pár perc, szakadni kezdett az eső, úgy 2700m körül lehettem. Gyorsan felkaptam az esőkabátot és a sárga mellényt, majd tempóztam tovább... Szembe német kerekesek gurultak le, kiabálták, hogy pár méter, és itt a csúcs!.. és tényleg.. FELÉRTEM! Meghódítottam a Col de l'Iserán csúcsát, a maga 2770 méterével! Közben elállt az eső, valamelyest tisztult az ég, de nagyon-nagyon hideg volt, amit viharos szél erősített. 

Fent egy kőtemplom és egy fából épült étterem várta a vendégeket, gyorsan be is húzódtam melegedni és ebédelni. Az érkező bringásokkal eszmét és útvonalat cseréltünk. Egy francia sráccal beszélgettem, aki pont arra tart, amerre én (a svájci Martigny városába). Nicolas már július 6. óta úton, több mint 2 ezer kilométerrel a háta mögött, nem semmi :-) Elköszöntünk, én még fotózgattam. Ezután következett a zúzós lejtmenet, 60 km/h sebességgel süvítettem lefelé, újabb hegyek-völgyek bukkantak elő a csúcs túloldalán.

Meg-megálltam fényképezni, de a morcos felhők ebben annyira nem segítettek. Val d'Isére (1860m) és egy gyors bevásárlás után még durvább lejtmenet jött, nyitott alagutakkal, és fenyvesekkel borított zord sziklákkal. A napsütés felejtős, de legalább az út felszáradt. Egészen a Séez nevű faluig (1220m) rongyoltam, ahol újabb mászás vette kezdetét, a Col du Petit St. Bernard (2188m) meghódításáért. Nem volt könnyű. az eleje nagyon meredek volt, de lassan/biztosan sikerült leküzdeni. Egy francia bringás arcnak mondtam még a vonaton, hogy ha kondim nincs is, időm és kitartásom van! :-) Újabb völgyet építettem ki a hátam mögött, a táj továbbra is morcosan, felhősen, csendben figyelt, de ennek is megvolt a szépsége. Több holtponton átesve este 7 körül felküzdöttem magam La Rosérie (1860m) nevű faluba, ami az utolsó település volt a csúcs előtt. Odafent megint kegyelmet nem ismerő, sötét felhők gyülekeztek, így gondolkodóba estem. Menjek / ne menjek tovább? Későre járt, sötétedett, hideg is volt, de még csak 55 kilométernél jártam, miközben jobban fogynak a napok, mint a kilométerek... Így alig lesz időm Svájcra.. Tudtam, hogy a csúcs után 50 km lejtmenet jön, aminek a teljesítése lélektani előny lenne.. Az időjárás nem kímélt ezen a napon, de vajon másnap is rossz idő lesz? Ez dönthet a folytatásról, mert ha igen, akkor mielőbb érdemes lenne átzakatolni a hegyen A radar szerint napsütéses idő várható, így úgy döntöttem, nem kockáztatok.. Ha már itt vagyok, szép időben szeretném megörökíteni a hegymászásokat :-)  Visszagurultam La Rosérie-be, és egy 2 csillagos hotelben húztam meg magam, 32 euróért. Hogy miért hotelben? Sajnos elromlott az agydinamóm, amiről USB átalakítón keresztül töltöm a kütyüimet (gondolom a lejtmenetben történhetett). Az is lehet, hogy az átalakító ment tönkre, de nem a túra feladata ezt kideríteni :-( A veszteség kritikus, de átvészelhető, ÁRAM kell! Így ritkábban lesz vadkemping, valamint inkább a papír alapú térképet fogom nézegetni. A hotel egyébként szuper, három francia lány üzemelteti, kedvesek :-) A szobámban (már megint a 11-est kaptam :D) van zuhanyzó, franciaágy és TV is, ahol éppen a CNN Business News-t nézem :D Folyt. köv. Most már ígérem, belehúzok a kilométerekbe ;)

3 óra 39 perc
55km
átlag 15,1 km/h
max 61,6 km/h

9. nap - Briancon - Montgenévre (1860m) - Susa (517m) - Col d. Mont-Cenis (2084m)

Hétfő hajnalban csípős hideg költözött a völgybe, elkezdtem komolyan fázni, felkapkodtam minden ruhámat, amit találtam. Reggel 8 körül pattantam ki a sátorból, vacogva sürgettem a napot, hogy bukjon át végre a szemközti, hegyen, és melegítse fel a párás rétet. Ez fél 9 körül össze is jött, én pedig ennek örömére összepakoltam.  Még egy órát fotózkodtam / rohangásztam a réten, később ez az 1 óra eléggé hiányzott... 10 körül indultam el,először egy 1860-as hegyecske következett.. Ámulva lestem felfelé, hogy milyen magasra kell felmászni, elég rövid távon, elég magasra.. szóval a meredekségre nem volt panasz :D A hágóút a Tour de France idei szakaszai között szerepelt, így még látszódtak az útra festett / mázolt / karcolt szurkolói biztatások, néhol az egész sáv tele volt :-) Hangulatos volt így feltekerni, pláne, hogy 'Thomas' feliratok is szerepeltek az aszfalton :-) ( Thomas Voeckler a franciák bringás hőse, aki bár lemaradt a dobogóról, idén többször vezette a Tourt és viselte a sárga trikót) Egész könnyedén kb. dél körül feljutottam a csúcsra, 1860 méterre, Montgenévre városába, ami talán inkább falu, olyan kicsi. Sokan jöttek golfozni, meg kirándulni, páran kérdezték is, hogy honnan hová tartok, 'nice trip' volt a reakció :-)

Az első hegy után hatalmas zúzás következett, kb. 40 km lejtmenet a völgyben, néhol meglehetősen erős szembeszéllel. Egészen Susáig (516m) ereszkedtem, a masszív sziklák, nyitott alagutak és kanyargós szerpentinek között. Susa egy csendes kis falu a patak partján, furulyázó bácsival és rekkenő hőséggel.. Bevásároltam, vettem két tábla csokit - kellett a kalória, ugyanis komoly mászás előtt álltam. 

Dupla annyit kellett talicskázni, mint délelőttt, egészen 2084 méterre. Olyan meleg lett, hogy kapkodtam rendesen a levegőt, ömlött rólam a víz. Rögtön az elején, kb. 800 méteren fura hangra letten figyelmes, először azt hittem az agydinamóval van valami gàz... de nem, defektet kaptam. Gyors kerékcsere + pumpálás.. mérgemben behajítottam a patakba a belsőt, de gyorsan rájöttem, hogy ez böszmeség volt, mivel egy darab gumim maradt a négyből, így egy ragasztott belső életmentő lehet... gyorsan ki is halásztam :-) Ezután vadabbnál vadabb emelkedők jöttek, a nap szerencsére elbújt a hegy mögött, én meg közben az izgalomban felfaltam az összes kajámat (= csoki, alma, barack, sajt, szalámis szenya + dupla adag táplálékkiegészítőt is toltam) Közben a felhők is gyűltek, zord tájat varázsolva a sziklákkal és fenyvesekkel dúsított hegyoldalból. Már ment le a nap, amikor a célegyenes szerpentinjeit gyűrtem, és egy 6 emeletes kacskaringón kapaszkodtam fel 2000 méterre, a felhők közé. Kb. utolsó leheletemmel koptattam Col du Mont-Cénis sziklás útjait. Annyira nem volt bizalomgerjesztő a táj, köd kúszott le a hágóra és az itt fekvő kis tóra, miközben elég hideg is lett. A sátrazás megint vacogós lett volna, így hotel mellett döntöttem. Találtam is egy egycsillagosat (Hotel Gran Scala Mt. Cenis*), egy szobával, reggelivel, 35 euróért. Baráti. Barátibb legalábbis mint kint a szabadban éjjel, 2 ezer méteren... Jót fürödtem, és befészkeltem magam a szobába, plusz természetesen rácuppantam a konnektorokra :P Az ágy nagyon puha :-) Holnap (kedden) jön a Col de l'Iseran (2764m), na az nem lesz semmi.. ilyen magssan még nem jártam. Remélem, megmarad a jó kondim, bár ehhez kicsit több kell majd.. Meglátjuk :-)

78 km
5 óra 42 perc
átlag 13,6 km/h
max 56,2 km/h

Location : Rue du Vieux Moulin, Parc National de la Vanoise, 73480 Lanslevillard,