14-15. nap: Európa tetején - a Jungfraujoch meghódítása

Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon korán keltem pénteken: 6 óra 20 perckor csörrentek meg a telefonjaim. Nem kellett aggódni a kemping népének felveréséért, ugyanis ekkor már elég sokan sürögtek-forogtak, reggelit majszoltak. Azért pattantam fel ilyen botrányos időpontban, mert igen sok teendő jutott erre a napra: 1. Grosse Scheidegg 18 kilométeres megmászása, majd legurulás Grindelwaldba (625m > 1961m > 1003m) 2. Vonatozás a Jungfraujoch állomásra Kleine Scheideggen keresztül, majd visszatérés ugyanide (1003m > 2062m > 3571m > 2062m) 3. Hat kilométer séta a Mannlichen-csúcsra (2062m > 2343m) 4. Az utolsó, 17:30-as felvonóval visszatérés Grindelwald faluba (2343m > 1003m). Az egyes pont legalább 4-5 órás elfoglaltság, a kettes pont 3-4 órát tesz ki, míg a hármas pont kb. 1 óra.

A grandiózus tervet előző este eszeltem ki, már csak meg kellett valósítani... A kulcspont az utolsó felvonó elérése 17:30-kor. B terv egyelőre nem készült, max. nehéz szívvel, de kihagyom a tavaly már megcsodált Mannlichen-csúcsot.7 óra után kicsivel nyakamba vettem a Grosse Scheidegg izmos kaptatóit, Mannlichenért és az időért küzdve... csomag nélküli hegyikerékpárosokkal lépést tartva tettem rendesen a kereket, miközben lassan ébredezett a hegy és völgy élővilága. Egy országúti kerekes bácsitól kaptam is egy "Bravo!" kiáltást, a szemben érkező turisták/helyiek pedig szinte egytől egyig mosolyogva üdvözöltek (Svájcban mindig előre szokás köszönni). A Gr. Scheidegg nem hivatalos, kertek alatt, egy sávban surranó hágójától mindig féltem egy kicsit (tavaly ki is hagytam), mivel kegyetlenül gyorsan és keményen emelkedik. A svájci bringás körversenyt is elhozták már ide egyébként. Fél 10 után már 1500 méteren kocogtam, de a java még csak ezután jött. Gyilkos egy hágó ez, egyre rövidebb távon, egyre nagyobb mértékben emelkedik...  Küzdöttem is keményen kiállva a nyeregből, majd kb. 50 méterenként megpihentem. Délkeletről érintőre vettem a Wetterhorn négyezres, elképesztő magas, függőleges falát, majd fél 12 tájékán, 4 órás elvetemült mászás után felértem az 1961. méterre is!

Az idei 12. csúcsról csodálatos kilátás nyílt Grindelwald völgyére, mellyel szemben óriási négyezres, havas hegykavalkád tornyosult: Wetterhorn, Schreckhorn, Eiger, Mönch, Jungfrau, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Ismét csodás időt kaptam, 4. napja nincs egy szál felhő sem az égen... Gyorsan leiszkoltam Grindelwaldba, megcélozva a 12:47-es vonatot.. több kilométert gurultam, miközben szájtátva ámultam a panorámán, melyet természetesen videóra vettem. :)

Kisvártatva bekövetkezett az, aminek nagyon nem kellett volna: első defekt... ráadásul a forró kövön, álló helyzetben. Itt olyat tettem, amit otthon tilos kipróbálni!! Lapos első kerékkel gurultam tovább az időveszteség elkerülése érdekében... úgyis a hátsón van a súlypont. Hamar a pályaudvarra érve folytatódott a pechsorozat, minden jegy elkelt a Jungfraujoch-ra!!! Részleges, Kleine Scheideggig érvényes jegy vásárlása, majd egy pillanatnyi sokk után nem hagytam annyiban a dolgot, és megtalálva a kiskaput: az automatából sikeresen kibányásztam a 160 frankos menettérti jegyet a Jungfraujoch-ig. Szuper! A biciklit lekötöztem, az értékeket/kütyüket és a teljes elemózsiát a hátamra dobva felpattantam a vonatra. Kleine Scheideggen átszállva a fogaskerekű vasútra, a hegy belsejében folytattam az utam, fél 3-kor pedig meg is érkeztem a 3571 méteres, havas csúcsra. Egyből a hóra rohantam, szenzációs látvány fogadott: előttem hevert fél Svájc, a hátam mögött az Alpok leghosszabb, 25 kilométeres gleccsere az Aletsch, körülöttem pedig négyezer méteren hömpölygő hótömegek és sziklás masszívumok figyeltek. Ekkora magasságban még sosem jártam! Nem is volt olyan hideg, kb. 10 fok lehetett. A Jungfraujoch létesítményében végigszaladva a túraútvonalon több érdekességgel találkoztam: kiállítást láttam a vasút  építéséről, az alpesi népek és a hegymászók életéről, fagyos jégbarlangban próbáltam talpon maradni, valamint a Szfinx-torony lukacsos acél erkélyén kapaszkodtam a mélységtől igencsak megrettenve... 2000 méter szakadék tátongott alattam!

A mesteri tervhez képest jóval később, élménytúladagolással felvértezve, 16:40-kor indultam vissza vonattal, fél 6-ra értem le a Kleine Scheidegg állomásra. Itt az ördögi tervemtől teljesen eltérve, a gyönyörű időtől megtébolyodva visszaváltottam a jegyeimet, elengedtem az utolsó vonatot, majd mégis elindultam Mannlichen felé... Abban a tudatban tettem ezt, hogy csak gyalog fogok tudni lejutni, 14 kilométeren át, sötétben érkezve. Éljen a kalandtúra! :) Rengeteg fotó és mozgókép készítése után fél 8 körül érkeztem meg a Mannlichen-csúcsra, ahonnan ismét megcsodáltam a bitang négyezreseket, előtérben a Tschuggen-heggyel és a menedékházzal, ahol tavaly megszálltam. Felejthetetlen panorámaélmény! A csúcson többször beleintegettem a webkamerába, majd csaptam egy bőséges lakomát a naplementében. Lelkiekben készültem a 14 kilométeres, esti lejtmenetre, mely során 1400 métert kellett gyalog leküzdenem. A csúcson egy autó parkolt csak, a fuvar esélye egyenlő volt a nullával.

Háromnegyed 9-kor zenével a fülemben nekiveselkedtem a több órás menetnek. Árkon, bokron, mezőn, legelőn, turistaúton, sziklákon át szökdécseltem, szedtem a lábaimat az egyre sötétebb éjszakában, Grindelwald fényei mutatták az irányt a mélységes mélyben. Koromsötétben már nem mertem ösvényre lépni, a hosszabb betonúton kacskaringóztam. Tömtem magam csokival és vízzel, majd hosszú gyaloglás után végre megjelentek az első közvilágításból származó fények, innen már könnyebben ment a lépdelés. Az utolsó métereken már csak úgy vonszoltam magam, pont a hegyi tekerésnél fontos, belső combizmaimat nyúztam széjjel a lejtmenetben. 3 órás, brutális túragyaloglás után értem vissza a pályaudvarra éjfél előtt nem sokkal. A defektes kereket megjavítva, összecuccolás és egy kis pihenés után, fél 2 körül ért az álom egy legelő tetején Grindelwaldtól nem messze.. Nem semmi nap volt, a túra egyik legkalandosabb élménye!

Szombaton jó hosszú alvás után, kora délután ébredtem, majd izomújraindítás, bevásárlás, frank-euro váltás után Bernig gurultam Interlaken városán át, majd a Thunersee nevű tó mentén, ahol már harmadszorra jártam. Ez az egyik, szép emlékekkel teli, kedvenc vidékem az Alpokban! A berni főpályaudvaron jegyet váltottam, majd a biciklit atomjaira szedve felültem a Genfig közlekedő 21:04-es gyorsvonatra. 2 órával később a bicikli összeépítése és egy hatékony Google Navigációs városból kisurranás után Genftől 7 kilométerre, egy búzatábla sarkában építettem ki a szokásos vadkemping létesítményemet éjfél körül, majd a francia hegyekkel álmodva durmoltam át az éjszakát.

Biciklizés:

113 km

7 óra 28 perc

15 km/h átlag

57 km/h max

Gyaloglás:

20 km, ~ 4-5 óra

15. nap: Szemben a havasokkal - Tekerés többféle műfajban

Reggel hétkor zendített rá a telefonom ébresztő dallama, azonnal rohantam az ablakhoz: egy darab felhő nem volt az égen, szuper! A bitang négyezresek pucéran várták, hogy a nap teljes egészében átbukjon a szemközti hegyeken, és bevilágítsa havas csúcsaikat. Gyorsan összepakoltam, miközben a tegnapi tehéncsorda vad kolompolással vonult el az ablakom alatt - ez is felért volna egy ébresztéssel :-)

Ezután leszaladtam az étkezőbe, majd betoltam a szokásos hegyi reggelit, ami frissen sütött kenyér, szalámi, sonka, sajt, croissant, lekvár, méz, nutella, müzli, gyümölcssaláta, forró csoki és narancslé formájában várt egy asztalon. Korán kelt újdonsült bajtársam, egy kedves japàn hölgy is, becses nevén Kazuko. Még tegnap találkoztam vele, intenzív tehénfotózás közben, ő is elég komolyan űzi a fotográfia mesterségét. Előző este el is kapott a folyosón, lelkesen mutogatta Kanada és Alaszka vidékein készített fényképeit tartalmazó képeskönyvét. Az elmúlt években elég sokat utazott és fotózott az Alpokban is, idefent már 3 napja portyázott. Kicsit nehezen beszélt angolul, de jól megértettük egymást. Meséltem neki, hogy nagyon vártam már a felhők elvonulását, így reggel mosolyogva üdvözölt, hogy milyen szép idő van. Igyekeztem is ezt kihasználni, reggel 8-kor már szaladtam is a kilátó felé. A teraszon pakoló személyzet egyik tagja kiabált utánam, hogy fizetnem kell az éjszakáért, ugye nem akarok meglépni :-)  Miután tisztáztuk, hogy mindjárt visszajövök, folytattam az utam a kilátó felé, 2343 méterre. Közben minden irányba fotóztam az eszméletlen szép tájat, a keleti völgyben Grindelwald, a nyugati mélységben Lauterbrunnen figyelt, szemben délen a havas, sziklás hegyvonulatok magasodtak, én pedig északi irányba tartottam, a fennsík orrához.

Több órát töltöttem el itt, volt mit megörökíteni: még egy gyors búcsúkép a sziklákkal, a sífelvonóval, a hotellel, a pózoló bocikkal, a szerpentinekkel, a szakadékokkal, a virágokkal, a havasokkal... Közben újabb óriási páratömeg képződött, összevissza cikáztak a felhők a fejem fölött, volt amikor belepték az egész helyet. Az erős szélnek köszönhetően azonban gyakran szertefoszlottak. Nagy nehézségek árán végre sikerült elszakadnom a szép fennsíktól kb. délután 1 óra felé.

Egy kisebb, 2500 méteres, csúcsos hegy oldalába vájt, köves úton kezdtem a nap első kilométereit, turisták között szlalomozva. Egy kis "sziklára fel, szikláról le" hegyikerékpározás következett. Innen is igen szép kilátás tárult elém a völgyre, ahol 1 napja másztam felfelé. Újra összefutottam Kazukoval, aki nagyon megörült nekem. Most már nem maradhatott el a közös fénykép és az e-mail cím csere. Kaptam tőle ajándékba néhány saját készítésű alpesi fényképet, és egy papírból hajtogatott madárkát :-) Megint úgy váltunk el, hogy majd találkozunk, lelkesen invitált Japánba is.. talán egyszer ott is biciklizhetek egyet :-) 3 óra felé gurultam fel a Kleine Scheidegg nevű hágóra, ami 2061 méteren feküdt, közvetlenül a Jungfrau lába előtt. Sikerült átkúsznom jó pár felhő alatt, nagyon szép panoráma várt. Ilyet csak a mesékben lehet látni... Több mint 2000 méteres szintkülönbséggel állt előttem egy óriási, sziklás ormokkal és havas dűnékkel megpakolt, négycsúcsos hegyszörnyeteg, a Wetterhorn, az Eiger, a Mönch és a Jungfrau négyese. A felhők azért rombolták kicsit az összképet, így is szuper élmény volt itt tekerni.

Felmásztam a hegyoldalra, ahol a szokásos, gyors sajtófotózás után nyakamba vettem a  völgymenetet, ami nem indult szerencsésen... Több kilométeren át, poros, köves, darabos földúton gurultam lefelé, sajnos csak fél gőzzel a rázkódás miatt. Nem az országúti bringámnak lett kitalálva ez az út az tuti, a 8 bar nyomásra fújt virsligumik sem díjazták a kalandot. Összevissza ütődtem és pattogtam a lejmenetben, letört a kulacstartóm, elhagytam az ásványvizem (meg még ki tudja mit), a felütésektől pedig első defektet kaptam. Szentségeltem is rendesen, még jó, hogy nem itt jöttem fel végül (kb. lehetetlen lett volna :-)

1300 métertől végre aszfalt és sebesség duplázás jött, villámgyorsan leértem Grindelwald faluba, 1043 méterre. Már du. 4 körül járt, de még sehol sem voltam kilométerek szempontjából. Egy gyors pihenő után lerongyoltam az 500 méteren fekvő Interlaken városába, reménykedve, hogy a másfél napra lent hagyott cuccaim érintetlenül lapulnak a kempingben. És igen! :-) Nagyon meleg volt idelent a hegyekhez képest, vágytam egy kis strandolásra. 20 perc alatt újrarendeztem és átpakoltam a csomagokat, ismét utazó üzemmódra váltva. Újra több tíz kiló magasodott a hátam mögött, nem volt könnyű ismét visszaszokni. Alig 40 kilométert mutatott a sebességmérő, amikor ismét nekiláttam a tavaknak, Brienz felé fordítva a kormányt. A falu meghódítása előtt azért fürödtem egy gyorsat a tóban, sziklákról merészkedtem be a hűsítő vízbe. A nap már elindult a hegyek mögé, amikor kikecmeregtem. Brienz és üdítővásárlás után a kedvenc hágóm következett: a Brünigpass (1007m), amit az elmúlt 4 évben harmadszorra kezdtem meg. 

A nem túl magas, de annál nehezebb emelkedőt már rutinosan másztam a naplementében. A tavalyi, majdnem 2 órás szenvedés után, most kevesebb mint 1 óra alatt sikerült feltalicskáznom. Ez volt a 15. (!) és egyben utolsó hegy az idei kaland során. A túloldalt már szürkület és az egyik kedvenc falum: Lungern várt, tükörsima, kék tavával. A lámpákat és a láthatósági mellényt felszerelve esti tekerésre készültem, eddig minden évben volt ilyen, idén sem maradhatott ki a repertoárból :-) Elnyújtott lejtőkön robogtam Luzern felé, miközben az ég egyre mélykékebb lett, majd teljesen besötétedett. Élveztem ezt a kis esti mókát, nyugodt volt minden, az égen csillagok pihentek. Végül 104 km megtétele után, Luzern előtt kb. 20 kilométerrel, a tó és az autóút közötti, fás területen állítottam sátrat, pár méterre a parttól. Mozgalmas nap volt, jó magasan jártam megint, egy rakat fényképet készítettem, és még a 100+ km is összejött. Szombaton irány Zürich, majdnem 200 km maradt másfél napra!!

104 km

5 óra 9 perc

20 km/h átlag

59 km/h max

Location : Engelbert-Weiß-Weg 2, 5020 Salzburg,

14. nap: Mannlichen meghódítása (2343m)

Hajnali 8-kor téptem fel a sátor ajtaját, lelkesen vártam már ezt a napot. A napi menü a 2343 méteren tornyosuló Mannlichen hegycsúcs meghódítása és a Berni-Alpok legmagasabb csúcsának a Jungfrau 4158 méterének megtekintése. A másik két említésre méltó masszívum az Eiger (3970m) híres északi falával, valamint a Mönch (4099m). Jópár hegy fekszik itt egymás hátán. 589 méterről, Interlaken városából kezdődött a kaland fél 10 körül. Ekkora szintemelkedést (1800m!) az elhasznált tartalék napok és idő hiányában nem tudtam 30-40 kilós csomaggal tolerálni, és mivel amúgy is körforgalomban tekerek, ezért megszabadultam a csomagom nagy részétől. Jó pár váltóruha, sátor, hálózsák, több kiló kaja, szerszám, stb. a kempingben maradt, így pillekönnyű járgánnyal vágtam neki a hegymenetnek. Kicsit imbolygott is alattam a vas, nélkülözve a tőkesúlyt :-) Grindelwaldig (1034m) egész könnyen haladtam, csak úgy faltam az emelkedőket és a kilométereket. A mesebeli nevű faluban megkaparintottam az 1000. kilométert, nem semmi élmények, távolságok és magasságok vannak mögöttem!! Később letértem a főútról és apró bicikliutak mentén folytattam a mászást. Mannlichen hegycsúcsáig nem vezet hivatalos hágóút, így mindenféle erdőszéli, kertek alatti, házak közötti szervizutakon kellett talicskázni. Ezeken a nyomvonalakon alig fért el egy autó, szerencsére végig aszfalton hajtottam.

Amit Grindelwald után kaptam, azt viszont nem tettem zsebre könnyen. Olyan emelkedők jöttek, hogy a fizika törvényei (ismertebb nevén: gravitáció) nem engedték a tekerést. Képtelen voltam meghajtani a járgányt, így nem volt mit tenni, tolni kellett, ami szintén nem tartozott a mulatságos mutatványok közé ezeken a bitang kaptatókon. 3-4 km szenvedés után kikerültem a kertek alól, végre rendes út fogadott, ami ismeri a szerpentinszerű vonalvezetést, nem egyből fejjel a hegyoldalnak megy :-) Sajnos közben elállítódott a váltóm is: állandóan ki akart ugrani a hegyi sebességből..Megjavítani nem tudtam, mivel a váltótest így is súrolta a küllőket, nem lehetett arrébb mozgatni. Így különleges, váltókímélő (= vádligyilkoló) üzemmódba kapcsoltam. Az eszméletlen emelkedőknek köszönhetően hamar 1800 méter fölé jutottam, innen már kihalt faházak, kopár dűnék, és intenzív kolompolás következett. Magashegyi tehén komáim bamba szemekkel bíztattak kitartásra, egyre közeledett a csúcs. A Mannlichen egy keskeny fennsík orra tulajdonképpen, komoly szakadékokkal körülvéve két oldalán. A nyugati oldalon, Lauterbrunnen felől még lehetetlenebb ide feljutni.

Egész délelőtt ragyogó napsütés melegítette a völgyet, azonban Grindelwald után bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottam: a lelkesen várt hegységcsoport felhőköntösbe öltözött, méghozzá nem is kicsibe :-( Pont, amikor itt küzdök minden erőmmel, ilyen csúf tréfát űz velem a természet. Ez vissza is vette kicsit a lendületem, több megállással gurultam tovább... Közben elhatároztam, hogy ha kell, itt alszom a szabad ég alatt, és várok egy napot, csak láthassam már felhőmentesen azokat a négyezreseket!!! Szemlélve a fennsíkot, észrevettem egy hotelszerű építményt.. Ha van szabad szoba, akkor kevésbé drasztikus, inkább drága megoldással várhatom ki a (remélhetőleg) felhőmentes hajnalt. Délután 4 körül futottam át a célvonalon, bruttó 6 óra alatt sikerült feljutni a Mannlichen-hegyig, egészen 2225 méterig. A felhők nem távoztak továbbra sem, váltásban takarták a havasokat.. Közben becsekkoltam a hotelbe, aranyáron persze, de ha már itt vagyok, nem hagyom ennyiben a dolgot :-) A vicces az egészben, hogy a cuccaim közben lent kempingeznek a tó mellett.. éljen a spontán döntéseken alapuló kalandtúra! :-)

A frissen szerzett szabadidőmben bejártam a fennsík környékét, hegyet másztam, fotózgattam, ámultam a szakadék mélységén. A délutáni/esti napsütésben nem maradtam műsorszám nélkül, mintegy 15-20 tehenet szabadítottak rá a fennsíkra, akadt fotótéma bőven. Egyből akkora kolompolás támadt, hogy a saját gondolataimat alig hallottam. A bocik vadul dézsmálták a füvet, közben békésen tűrték, hogy az arcukba tolom a kamerát.

A környéken turisták lézengtek, mindenki felvonóval jött persze. Az utolsó kabin fél hatkor indult a völgybe, ezután teljesen kiürült a vidék. Ezt követően gyalog felmásztam a 100 méterrel magasabban tornyosuló kilátóba, 2343 méterre, innen gyönyörködtem a naplementében és a felhőkben a másik oldalon :-( Olyan mélységeket láttam itt, mint még soha: konkrétan alig volt hegyoldal, 1500 méter tömény szakadék figyelt a nyugati oldalon. Közben félelmetesen gyorsan repkedtek körülöttem a felhők, a csúcson átbukva pedig a völgybe igyekeztek. Egyszer csak köd ült a tájra, én pedig visszasétáltam a hotelbe. Két hete nem aludtam ágyban, most végre nagyon puhán fekszem, és gondolataimban felhőket űzök. Holnap elköszönök a négyezresektől, és visszazakatolok a tavakhoz, aztán irány Zürich. Két napom maradt, nagy kérdés, hogy hol szállok fel a vonatra :-)

35 km

3 óra 12 perc

10 km/h átlag

34 km/h max

Location : Address not available