10-11. nap: Kötelező pihenőnap után újra a hegyekben

Már éjjel megérkezett a hidegfront, hallottam, ahogy pattogtak az esőcseppek a sátor tetején. Nem állítottam be ébresztőt, így végig lustálkodtam a hétfő délelőttöt. 2 óránként jött egy újabb monszun, mely hatására úgy ömlött az eső, mintha dézsából öntötték volna. Ezenkívül a viharos szél összevissza rángatta a sátrat, csoda, hogy egy csepp víz sem jutott be hozzám. Eközben csak pislogtam, mint hal a szatyorban, hogy mi történik odakint. A radarképeken jól látszott: egy óriási esőtömeg közelítette meg a régiót, akkora volt mint Svájc maga. Amíg egész délután folytatódott a függőleges irányú cunami, addig kihasználva az időt, élménybeszámolót írtam, rendet raktam, tervezgettem az útvonalat. Lassan egyértelművé vált: a 2 napos hátrányt - bár jó esélyekkel indultam - nem tudom ledolgozni. Ezzel a nappal tovább nő a lemaradás, de ez nem is baj. Nem a kilométer-hajszolás a túra célja, hanem az út megélése, maradandó élmények begyűjtése. A francia riviéra ezúttal kimarad, 2011-ben amúgy is megjártam már azt a szakaszt. Nagy szerencse kell ahhoz, hogy tisztán, probléma nélkül átjusson az emberfia az Alpokon, ezért még inkább a hátralévő svájci és francia hegyi szakaszokra koncentrálok, tartaléknapokat betárazva. A tervek között szerepel még 7 db kétezres csúcs, melyeket egyre mélyebbről kell majd megmászni... izgalmas lesz! Este 6 körül az utolsó utáni esőcsepp is lepottyant, véget ért az apokalipszis. Gyorsan összecsomagoltam, majd meggyőződve, hogy még ebben a napban van pár kilométer, 7-kor nekiveselkedtem az országútnak. Lezúztam Luino központjáig, a Lago Maggiore nevű, elnyújtott tó északi részéhez.

Mivel megint feléltem a tartalékaimat, élelmiszer után néztem. Nagy nehezen találtam is egy Carrefour nevű áruházat, ami este 10-ig nyitva állt, szuper! 8 után, majd sötétedést követően is folytattam a tekerést, Bellinzona városát tűztem ki célnak. Este kicsit félek tekerni, mivel tavaly pont sötétben történt a baj (váltótörés), ezért zenével űztem el a rossz gondolatokat. Kertek alatt, árkon, bokron át gurultam, faltam a fekvőrendőröket, utóbbit olyan ügyesen tettem, hogy sikerült  észrevétlenül elhagyni 1,5 liter ásványvizet. Végül fél 11 tájékán, Bellinzona peremén, egy felüljáró oldalában húztam meg magam éjszakára.

Másnap már fél 10 körül raktam a kereket Airolo irányába (1175m), ahol kezdetét veszi majd a Szent Gotthárd csodahágó (2109m). Továbbra is a 2010-es útvonalon zakatolok, azzal a különbséggel, hogy most nem a Nüfenenpass (2435m) a cél, mint 3 éve. Igen nehézre sikeredett a bejutás Bellinzona központjába, állandóan letereltek a táblák a főútról.. nem is értem miért. Dacból rajta maradtam az utolsó kilométereken, és pár dudaszó ellenére nem bántam meg, nem kellett összevissza kacskaringóznom. A városba érkezve egy bácsi énekelni kezdett, miután meglátott, kedves a fogadtatás! Miután friss gyümölcsöt és vizet vételeztem, a főútról nyugodalmas faluvégre térve, folyó mellett, óriási fák árnyékában folytattam Biasca felé. A forró napsütésben erős szembeszél támadt, ami bár jól esett, haladni igen nehezen tudtam, néhol alig mentem 15 km/h fölé... Az egyik festői kis faluban csaptam egy szokásos szendvicsfesztivált, majd megcsodáltam a szomszédos hegy oldalát teljes mértékben lecsapoló kőfejtő létesítményt. A szél és a meleg teljesen legyengített, toltam is magamba a jégkrémet, kólát, csokit, hogy legyen mit elégetni.. :) Biasca után végre kezdődtek az emelkedők, egy szűkebb völgybe vetődtem. 2010-ben ugyanitt esőfelhők között harapdáltam a ködöt, így most végre felfedezhettem a tájat, melyet jelenleg még dús növényzettel ellátott, egyre magasodó hegyláncok alkottak. A szintkülönbség is egyre durvult, miközben az autópálya és a vonatsínek félelmetes magasságokban cikáztak a fejem fölött, hol robusztus betontömbökön, hol a hegyek oldalában.

Végül kilaposodott az út, este 6 felé megérkeztem az 1200 méteren fekvő Airolo városába, a szupermarket pont az orrom előtt zárt be. Innen már nem láttam értelmét belekezdeni a Szent Gotthárd-hágóba, holnap is van nap, melyet hamar elkezdhetek egy korai lefekvéssel. Nosztalgiából és rejtőzési céllal kicsit felkocogtam a Nüfenenpass kaptatójára, majd 3 km után egy csodás réten állítottam sátrat egy tehénparkoló (tetővel ellátott, fal nélküli istálló) mellett. Innen szépen rá lehetett látni az orrom előtt heverő havas hegyekre és a mögöttük lemenő napra, valamint a Gotthárd-hágó eszméletlen meredek, betontömbökön mesterségesen vezetett, kanyargós szerpentinjeire. Nem akármilyen nap következik!

115 km

7 óra 48 perc

15 km/h átlag

55 km/h max

9. nap: You are crazy!

9 körül ébredtem a mezőn, kicsit fáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel. Igyekezve a tavakhoz 10 órakor már folytattam is a lejtőzést a Comói-tó felé, Lugano a 75. kilométernél várt rám, késő délután terveztem odaérni. Ismét csodálatos idő fogadott, már délelőtt nagy melegben tekertem. Egy Lidl-ben felmartam a szokásos kétszer 1,5 liter ásványvizemet, egy kis kóla és pizza kíséretében. A várva várt tó északi csücskében jó sokat forgolódtam a kereszteződésekben a sztrádák között, mire rátaláltam a tó nyugati partján vezető útra dél körül.


A part elérését egy jóízű ebéddel ünnepeltem. Rekkenő hőség kerekedett délutánra, az egyik kijelzőn 36 fokot láttam, a hűtött vizeim ilyenkor hamar megbuggyannak. Szeretem az olasz bringásokat, mindegyik rendre köszön egy jól irányzott "Ciao"-val. Egy versenybringás fazon mellém érve, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, átnyújtotta a kulacsát egy "Aqua?!" felkiáltással! Jól esett a hideg folyadék, nem győztem megköszönni.




A meleget tovább enyhítve csobbantam is a tóban egy nagyot, kb. fél órát úszkáltam a kellemes vízben. Egy francia pasas érdeklődött az agydinamós kerekem működéséről, így egy kis fizika óra keretében mutattam meg neki az USB átalakítós fekete dobozt. Ezenkívül elmeséltem neki az útvonalam, lelkes amatőr kiejtéssel felsoroltam a tervezett francia hágók neveit, és megmutattam a szintkülönbségeket jelző grafikonomat is. A rácsodálkozáson és mosolygáson kívül a rövid és tömör reakció a következő volt: "You are crazy!" (fordítás: "Őrült vagy!").

Délután 2 felé értem Menaggio városába, ahova a 2010-es túrám során kompoztam át, innen 150 km korábbról ismerős terep következett. Igen magasra kellett felmászni ezután, a Lugano felé vezető út kedvéért átbuktam a tó mellett fekvő hegyecskén. Búcsúzóul még visszatekintettem a pompás tóvidékre, ahol szép villák között, kertek alatt és felett, alagutakban és kikötők mentén hullámvasutaztam. Felfelé menet már a sokadik vízvételezést követtem el, ezen a napon vagy 7-8 liter lecsúszott. Sajnos aranyáron (1 eurókért) jutottam hozzá a fél literes hűsölésekhez, vasárnap csak a bárok voltak nyitva, benzinkút sem akadt. A víz mellett toltam jégkrémeket is, valamint egy pár napja vásárolt, táblányi olvadt Milka csokit is összekanalaztam. A lejtőzést követően újabb tavakba botlottam, majd hosszas alagutas, szerpentines, sziklahasadékos tekergés után fél 5-kor ereszkedtem le Lugano kikötőjébe.

A város egy igazi riviéra, elnyújtott, öblös partvidékével, jachtokkal, hangulatos sétálóutcákkal, pálmafákkal és persze rengeteg turistával. A szokásos fotós kitérők után következett az általam csak Luganói-körnek nevezett félsziget körbetekerése, ami a parton sokkal egyszerűbb és gyorsabb (no és persze szebb), mint felmászni a hegyekbe. A körút során nyugodt és csendes hangulatot árasztottak a kiürült kikötők, elhagyatott villák és a tükörsima tó, miközben a lassan lemenő nap mindent narancssárga színűre festett.

Lugano tóvidékének elhagyása után Monteggio felé kanyarodtam, ahol 2010-ben már kitapasztalt, hangulatos kis kemping felé vettem az irányt. Kis eltévedéssel, este 8 után nem sokkal kanyarodtam be a recepcióra. Az akkor bormámoros bácsi ugyanolyan jókedvűen fogadott mint 3 éve... örült is nekem, amikor bevallottam, hogy visszatérő vendég vagyok. Hazatelefonálás, forró zuhany és elmaradt beszámolóírások után éjfélkor hunytam le a szemem. Azért ilyen későn, mert közben kiderítettem, hogy másnap egész nap szakadni fog az eső egy masszív vihar miatt. Kötelezően választandó pihenőnap következik... a svájci hegyek még várhatnak egy kicsit.

112 km

5 óra 58 perc

19 km/h átlag

48 km/h max

8. nap: Livigno és Bernina, lejtőzés Olaszországban

Szombat reggel ismét korán keltem, hogy átpakoljam és megszárítsam az elázott cuccaimat. Körbeterítettem a sátor környékét ruhákkal, a kemping lakói lestek is hogy mi ez a zsibvásár itt.. :) Amíg száradtak a holmik, hasznosan töltöttem az időt, megírtam egy napi élménybeszámolót, rendet raktam a szárazon maradt csomagjaimban. 11 körül sikerült elindulni, rögtön boltot keresve, hogy feltöltsem készleteimet a két csúcs előtt. Livigno egy óriási síparadicsom, igen sok turistával, ami azt jelenti sajnos, hogy előbb talál az ember sportáruházat, ruhaboltot, mint élelmiszerüzletet. Végül az utolsó kanyarok egyikében találtam is egy boltot, nem is akármilyet: egy konnektor volt a falán! Egyből rá is cuppantottam a telefonom! Bevásárlás után bele is kezdtem a Forcola di Livigno nevű hágóba, 1800 méterről kellett felpedálozni 2315 méterre. Ismét szép időt fogtam ki, a szint is elég komótosan emelkedett. Miután kikopott a növényzet, elém tárult a hegyoldalban vezető, hajtűkanyarmentes peremút, amely egészen a csúcsig vitt. Az egyik kanyarban egy boci pózolt egyet nekem és a kamerának, nem lehetett kihagyni a fotósorozatot, több szögből és különböző távolságokból. Szárítás közben elhagytam az egyik új kesztyűm egy darabját, sajnos minden évben eltűnik valami.. Távozás előtt mindig többször átvizsgálom a parkolóhelyemet, ellenőrzöm a csomagokat, de ennyi holmi és távolság mellett fel kell készülni az ilyenekre. 

Miután elmorzsoltam egy virtuális könnycseppet a kesztyűért, néhány méter múlva már az utolsó, legmeredekebb részen tekertem, majd 3 óra előtt kicsivel begyűjtöttem az újabb trófeát! A Forcola di Livigno hágóút 2315. méterénél örvendeztem a célba érésnek. Több motoros is segítségemre sietett a sajtófotózásban, cserébe én is kattintgattam róluk pár képet.A lejtmenetben szembejött velem egy hatalmas havas hegycsoport, a tátva maradt szám miatt leginkább a szemből érkező muslicák szomorkodhattak. 300-400 méter ereszkedés után gyorsan le is értem a svájci határhoz,  ahol egy kis kitérővel terveztem meghódítani a Bernina-hágót (2330m). Tüstént le is pakoltam mindent a bicikliről, és elrejtettem a csomagokat egy bozótban, csak az értékek maradtak az első táskával. Ezt egyébként elfelejtettem megcsinálni a Stelvio előtt, ahol csak az utolsó kanyarok egyikében esett le, hogy feleslegesen cipeltem fel-le 30 kg csomagot körforgalomban... 

A lábaim egyébként egész jól bírják a tempót, tegnapelőtt nyikorogtak csak kicsit, az 1300 méteres mászás és a Stelvio végén. Igyekszem óvatosan tekerni a hegyen, még mindig elég hosszú út áll előttem, most kezdődik csak a kaland második harmada. A könnyítés után sokkal lendületesebben kapaszkodtam az újabb szerpentineken, melyek most jóval hosszabban tekergőztek, mint a Stelvio, 1-2 óra biztosan lesz oda-vissza, fotózgatással együtt. Felfelé egyre közelebb kerültem a korábban már látott havas hegycsoporthoz, egyre meredekebb út vezetett a magasba. Cserébe olyan kilátást kaptam a délutáni nap meleg, felhőszegény fényében, hogy megint bőven jutott anyag a lencsevégre. Fél 6-ra sikerült felérni a tetőre, ahol meghódítottam az első hegyi szakasz utolsó, 9. hegycsúcsát: a Passo del Bernina hágót 2330 méteren. Örömfotózás és távolba merengés után rögzített felvétellel, jókedvűen szlalomoztam vissza leparkolt csomagjaimhoz.

Felpakolás közben vettem észre, hogy a csomagtartó szerkezet kipattant a helyéről, a sárvédő pálcái és a váz tartotta meg az ebben a szituációban igen komolyan imbolygó csomagrengeteget. Kb. negyed óra alatt visszapattintottam és becsavaroztam mindent, most már újra stabilan feküdt a puttony. Egy jó paradicsomos halkonzervet némi vajas kenyérrel betolva nekiugrottam a lejtmenetnek, melyet már régóta várok: kb. 100 km semmittevős gurulás következik! Ezzel búcsúzom az első hegyi szakasztól, melynek mind a 9 kétezres csúcsán sikeresen túljutottam. Örömmel fogok visszagondolni, erre a majd 500 km-re és a megcsodált hágókra: Flüelapass, Albulapass, Ofenpass, Umbrail Pass, Passo dello Stelvio, Passo Foscagno , Passo Eira, Forcola di Livigno, Passo del Bernina egytől egyig fantasztikus teremtmények.. :) A lejtőzés után egy 120 km-es, többnyire sík szakasz jön majd a Comói-tóval, Lugano riviérára emlékeztető vidékével és tavaival. Jól jönnek már ezek a könnyebb szakaszok, sokat lehet így pihenni, valamint esélyt kapok a felhalmozott hátrány ledolgozására. Erről még eddig nem írtam, de 8 nap alatt sikerült összehozni egy 2 napos lemaradást, amiben kétszer fél nap rossz idő és kétszer fél nap technikai probléma a ludas elsősorban. Este 6-kor még csak 25 km-nél jártam, így nagy elánnal kezdtem meg a lejtőzést.

Sorra repültek el a falvak, jelentek meg majd tűntek el a hegyóriások, a fenyőillat elpárolgott, én pedig Sondrio, majd a Comói-tó felé száguldoztam. 800 méter alá érve rekkenő hőség csapott arcon, mintha szaunába érkeztem volna.. Sajnos a svájci-olasz váltás nemcsak a hőmérsékletben, hanem az utak minőségén és a falvak tisztaságán is látszott. A hőségre reagálva felkaptam 3 liter folyadékot egy Lidl-ben, majd folytattam a gurulást a naplementében, még sötétedés után sem álltam meg. Éreztem a lendületet, bár a lejtő meredeksége sokat csökkent - már tekerni is kellett a tempóért... :) Este 10 és 11 között ünnepeltem az idei 500. kilométert, majd a telefonom LED lámpájával kutattam sátorhelyet egy sötétbe burkolózó útelágazás mellett. Több lugasba benéztem, ám végül egy rét tövében dobtam fel a sátrat, nem messze az országúttól. Nem jutott erőm már beszámolót írni, sokáig nem kellett altatni. Következő napokban irány a tavak vidéke, majd utána jönnek a svájci hegyek!

103 km

5 óra 30 perc

19 km/h átlag

65 km/h max

Location : Address not available

13. nap: Magashegyi kétezresek - Furka és Grimsel

Ködös reggelre ébredtem a Furka-hágó alatt, 8 óra után nem sokkal. Egyből kipattantam a sátorból, élveztem a napsütést, ami beragyogta a szabad szemmel beláthatatlan mélységű völgyet. Lassan a köd is elpárolgott, előbukkantak a tegnap emlegetett óriás hegyek, nem semmi látványt nyújtottak! Pakolás után (indulás helyett) felmásztam a hegyoldalra, kb. 200 méterre a sátortól, szemtől szembe a bitang csúcsokkal, majd körbefotóztam a tájat. Jó sok idő elment megint a képkockák készítésével, de nem bántam meg egyetlen kattintást sem. Újabb eszköz iratkozott fel az elhagyott tárgyak osztályára, ezúttal a lakatom rejtőzött el a fűben, örökre :-( Fél 11 körül nekiláttam a hátralévő 3 kilométernek, ami igen nehézre sikeredett.

Újabb havas sziklák és vízesések bukkantak elő, kanyarogtam feljebb és feljebb, míg egy hosszabb egyenes végén várt a szokásos tábla: "Furkapass 2436m"! Szuper érzés megint ilyen magasra feljutni, jóízű ebéd lett a megérdemelt jutalom :-) A kötelező sajtófotók után felszereltem az egylábú állványt a bicajra, és indulhatott a rögzített, vad lejtmenet. Pár száz méterrel később tátott szájjal húztam be a féket, a képen látható panoráma fogadott. Gyönyörű, tiszta időben lehetett rálátni a néhány kilométerrel arrébb tornyosuló Jungfrau hegyvonulataira és a Grimsel-hágó (2165m) kígyózó szerpentinjeire. Ez a hágóút lett a következő állomás, de előbb lerongyoltam az 1759 méteren fekvő Gletsch faluba, hogy ne legyen egyszerű a csúcshódítás. Ez a völgy egyszerűen varázslatos, nehéz szavakkal leírni :-) Egy nagy szerpentinhalmaz az egész, keleti oldalán a Furka-hágóút kanyarulataival és hegyes szikláival, valamint a Rhone-gleccser tekintélyt parancsoló jégtömbjeivel, míg nyugati oldalán a Grimsel-hágóút 9 emeletes, felhőkbe vezető emelkedőivel. A két híres hágóút között a Gletsch nevű falu fekszik, itt ebédeltem egy gyorsat, majd feltöltve a vízkészleteimet, nekivágtam a kaptatóknak. Egyre feljebb kapaszkodva, ismét elém tárult a völgy csodálatos panorámája, nem győztem betelni vele. Közben persze rendesen nyúztam a fotómasináimat is, készültek a panorámafelvételek, pörögtek a filmkockák (már 3-4 óra videoanyagot hegesztettem). Elég erős szél kerekedett közben, de ez nem fogta vissza a lendületemet, sorra faltam a hajtűkanyarokat. Az ég továbbra is nélkülözte a felhőket, egy-két kósza bárány szaladt át a kék mezőkön.

Délután 4 óra körül robogtam át a 2165 méteres Grimsel-hágón, a viharos szél már pulóverért kiáltott. A csúcson pazar tavak fogadtak, először egy mélykék gleccsertó, majd kicsivel lejjebb a világosabb Grimsel-tó. A sziklák oldalában lapuló hóval is összeálltam egy csoportképre :-) A helyiek és a turisták is lelkesen ajánlkoztak a fotós szerepkörére, így nem kellett az időzített felvételekkel bajlódnom. Késő délután még sehol sem álltam a kilométerekkel, így nyakamba vettem a lejtőket a szokásos vehemenciával, a kb. 50 km-re fekvő Interlaken városát tűztem ki célként. Gáttal védett hegyi tavak, óriási sziklák, éles kanyarok, elnyújtott alagutak vártak az újabb völgyben, ahova zakatoltam lefelé. Pörgött a kilométeróra, keményen raktam én is a kereket, kihasználva a lejtmenetet. Brienz városától és a késő délutáni fényben fodrozódó Brienzi-tó kezdetétől már ismerős terep fogadott, az elmúlt 4 évben harmadik alkalommal járok erre.

Meg is álltam bevásárolni, ugyanis igencsak feléltem a kajatartalékaimat.. Vettem banánt, szőlőt, paradicsomot, almát, sajtot, szalámit, sonkát, vajat, stb., csak a halkonzervet felejtettem el :-) Az utolsó 18 kilométert keményen megtoltam a tó mentén, este 8-kor kanyarodtam Interlaken útjaira. A kiszemelt kemping sajnos tele volt, utolsó lehelettel tovább gurulva, a város keleti oldalán fekvő kempingben állítottam sátrat. Holnap irány a Jungfrau lábánál, 2343 méteren fekvő Mannlichen, ami nem lesz könnyű menet, mivel már 568 méterre ereszkedtem. Cserébe a csomag nagy részét a kempingben hagyom, ide fogok visszatérni. Tervben van még a Jungfraujoch is, ami egy 3471m magas nyereg a Jungfrau és a Mönch-hegy között. Itt található Európa legmagasabban fekvő vasútállomása és étterme, ide már csak panorámavasút visz fel a Kleine Scheideggről (2061m). Ezen még gondolkodom, mivel nagyon drága a vonatjegy erre a rövid szakaszra. Egy biztos: izgalmas nap lesz, közvetlen közelről fogok farkasszemet nézni az Alpok 4 ezres csúcsaival! Holnap meglesz az 1000. km!!!!

91 km

4 óra 15 perc

21 km/h átlag

A maximális sebesség ismét cenzúra alá esett, a személyes adatok védelméről szóló törvény szerint :-)

update: 74 km/h max

A tekerési idő nettó időtartam, nélkülözi a pihenési, fotózási, étkezési, ugrabugrálási, léggömbhámozási, stb. időszakokat. Bruttó mozgási időtartam erre a napra kb. 10 óra.

Location : Interlaken,

10-11. nap: Esőtánc a hegyek előtt

A vasárnap és a hétfő sajnos az esőről szólt, így keveset tudtam haladni. A hét utolsó napján reggel még elég barátságos égbolt tekintett rám, így nekiveselkedtem a várt emelkedőknek a hegyoldal mentén. Egészen Flims településig hajtottam (1081m), majd onnan szuper lejtőkön ereszkedtem vissza a völgybe. Itt őrűlt esőfelhők és harapnivaló köd fogadott, 10 percen belül leszakadt az ég, elég komoly vízözön kerekedett. Egy órát vártam egy buszmegállóban, aminek elég kis mélysége volt, befújta a szél az esőt, így felálltam a padra. 

A vihar távozásával egész szép napsütés kerekedett, folytattam a támadást a hegyek ellen. Lassan, de biztosan kapaszkodtam felfelé a barátságos kis falvak között, amik teljesen kihaltak voltak, sehol egy árva lélek, ablakok/ajtók zárva, boltokról ne is beszéljünk.. Elég komolyan veszik a svájciak a vasárnapi pihenést, sőt a legtöbb üzlet hétfőn sem nyit ki. Délután 4 körül érkeztem Disentis-be (1130m), innen már csak 900 méter szintemelkedés vár az Oberalp-hágóig (2046m). Újabb felhőszakadás kezdődött, egy gyors bevásárlás után a pályaudvaron húztam meg magam, és szivárványfotózással ütöttem el az időt. Később egy idős német házaspárral beszélgettem, miután segítettem nekik a jegyautomatánál. A bácsival angolul, míg a feleségével németül társalogtunk párhuzamosan, ami vicces volt, mivel a végén már mindegyikőnk két nyelvet használt egy mondaton belül :-) Az ég állapotára való tekintettel kempinget kerestem, találtam is egyet a falu alatti mély völgyben. Kb. 2 km és fél óra múlva már a sátramban csücsültem, és az időjárás-előrejelzést bújtam. Hétfőre egész nap esőt jósoltak, juhéj! Ez talán nem is volt akkora tragédia, mivel egy igen komoly malőr csúszott a gépezetbe: elhagytam a kisebb fényképezőgépem töltőkábelét, a legfontosabb kábelt az összes közül.. Ez a masina felel a panoráma fotókért, a három dimenziós képekért, valamint a FullHD videókért.

Az esős napot kihasználva levonatoztam Chur városába (80 km kelet felé), ott elsétáltam a Media Markt-ba és vettem egy szuper pótkábelt. Az egész kaland egy tízesbe került sajnos, de ha már itt vagyok ezeken a varázslatos tájakon, meg szeretném örökíteni az élményeket. Visszafelé cserébe Svájc leghíresebb vonatával jöttem, a Gleccser Expresszel! A vonat Zermatt és St. Moritz üdülőparadicsom között közlekedik, megmássza az Oberalp-hágót is, majdnem 8 óra az út, amely 291 hidat valamint 91 alagutat érint. A kocsik tetejének és oldalának is nagy része ablak, így remek a kilátás a tájra. Visszaérkezve Disentis-be koradélután ismét leszakadt az ég, amelyre válaszul aludtam egy jót. Az esti órákban borús ég alatt sétáltam egy nagyot a kemping melletti erdőben, ahol csinos vízesésekkel zubog a Rajna-folyó. Természetesen egész nap vadul böngésztem a telefonomon műholdképeket, az esőradarokat, az előrejelzéseket: a hosszabb böjt után végre egész hétre CSUDASZÉP időt mondanak! Remélem beválik, mivel a túra legszebb részéhez ilyen idő is kell! :-) 5 napom maradt, közel 200 km hegymenet következik, valamint még legalább 200 km vissza Ausztria felé. Mindjárt fekszem is aludni, holnap korán kelek, vár az Oberalp-hágó!

51 km

3 óra 13 perc

16 km/h átlag

61 km/h max

Location : Via dalla Stampa 6, 7180 Disentis/Mustér,

9. nap: A Julier-hágó meghódítása (2284m)

Reggel ismét borult ég fogadott, úgy látszik ez már jól bevált szokás itt, az éjszakai esővel együtt. Kicsit lustán indult ez a nap, még szunyókáltam, pakolásztam, így csak 11 előtt pár perccel indultam el. A Julier-hágó került terítékre ezen a napon a maga 2284 méterével, annyira nem tűnt nehéznek, mivel St. Moritz már eleve 1800 méteren feküdt. Még mentem egy bemelegítő fél kört a várost díszítő, zöldeskéken világító tavak mentén, hogy minden szegletét lássam a tájnak, és elköszönjek ettől a vidéktől. A felhők közben felszakadoztak, erőteljes napsütés következett. A hágóút első kanyarjai igen nehézre sikeredtek, kiállva a nyeregből küzdöttem magam felfelé.

Ahogy eltűnt mögöttem a civilizáció, majd a fenyvesek is, égbe meredő kopár sziklák vették körbe a hágó környékét. Magashegyi legelőkön ejtőző, jófej tehenek, elhagyatott faházak és kígyózó szerpentinek jellemezték a vidéket, sokat fényképeztem és videóztam itt... Talán  kicsit túl sokat is :-) A szintemelkedés valamivel mérséklődött a végére, összességében könnyed kis hágó volt. A csúcsra felérve bedobtam egy jégkrémet, majd minden szögből és többféle beállítással megörökítettem a tájat. Majdnem fél 3 lett, mire felkapva egy hosszú ujjú felsöt, nekiveselkedtem a völgymenetnek. Lefelé jobbra-balra dülöngéltem a hajtűkanyarokban, mint a motorosok, élveztem a sebességet :-) A Marmorera nevű tóhoz közeledve - már 1700 méteren - nagyon sötét, szinte fekete felhőket láttam a völgyben, pont ahová tartottam. Távoli villámcsapások és esőfüggönyök is jelezték, hogy jobb lesz inkább ebédelni egyet, amíg befejeződik az égi háború. A tó is sejtelmes, sötétkék színét mutatta, míg a nap a háttérbe vonult. Felgurultam a völgyet védő gátra, és csaptam egy jó lakomát, miközben első sorból szemléltem, hogy mi történik odalent. Közben elolvastam a gátról szóló tájékoztatót, a látszat ellenére itt még nem ér véget a tó: a völgy mélyén több tíz kilométeren keresztül vízi erőművekkel sajtolják ki az egyenletesen engedett zubogó víz energiáját. Ehhez masszív alagútrendszer is társul, amely észrevétlenül lapul a falvak alatt - zseniális! Ahhoz képest, hogy milyen komolynak tűnt elsőre, egész hamar tovaszállt a vihar. Folytattam a lejtőzést, de csak óvatosan, mivel tiszta vízben úszott az aszfalt. Sebaj, úgyis kelett már egy kis kerékmosás. Sorra nyíltak meg újabb völgyek, egészen Tiefencastel városáig (836m), eddig tartott az igen kellemes, elnyújtott, tekerésszegény kilométergyűjtés. Itt az utolsó pillanatban megváltoztattam az útvonalat, megkockáztattam egy olyan útszakaszt, ahol 4 db komolyabb alagút (köztük egy 800 méter hosszú) is megtöri a nyugodt tekerést. Cserébe nem kellett dombra mászni :-)

A választott új útvonal egy igen mély völgyben ereszkedett, néha sziklákon, meredélyeken vezetett. Ellentétben az olaszokkal, a svájciak bátran kírták az alagutak elejére, hogy bringások nyugodtan jöhetnek, és az autósok sem reklamáltak. Végül az utolsóba csak nem engedtek be a táblák, így faluvégre kényszerültem. Ez kicsit meg is zavart, mivel a völgy másik oldalán folytatódott a főút, én pedig a szemközti falvak labirintusában hullámvasútaztam északra, Bonaduz felé. Délről pedig üldözött az eső, de gyorsabb voltam :-) A kis településekről kikanyarodva bicikliútra tévedtem, ahonnan erdőbe, majd autópálya melletti szervizútra kerültem. Egyszercsak egy lelakatolt kapu fogadott, szuper! 5 km-es kitérő után visszakapaszkodtam a völgy másik oldalán vezető főútra, majd legurultam Bonaduz városába (600m).

Kb. este 6 körül lehetett. Itt újabb esőfelhők fenyegettek, megint az útvonalam írányából, most nyugat felől sprinteltek felém. Ezek már jóval sötétebbek voltak, és egyből le is csaptak. 20 percig szakadt az eső, egy felüljáró alatt húztam meg magam. Egész gyorsan mérséklődött, így folytattam a tekerést ismét egy kicsit módosított útvonalon, kempingért küzdve hegyre másztam - már csak 8 km! A távolban szétnyíltak a felhők, bekacsintott egy kis kék ég, elállt az eső. Kemény volt így a nap végén megint hegyen hajtani, de még bírtam. Váratlanul egy kis faluban kemping tábla fogadott, ezt ki is használva megúsztam a további emelkedőket, legalábbis erre a napra. Holnap irány az Oberalppass (2046m), nem lesz könnyű, 600 méterről kell felmászni. Ez lesz a túra egyik legizgalmasabb része ugyanis rövid távon összesen 3 hágóút vár leküzdésre, még a Furkapass (2436m) és a Grimselpass (2165m) lesz a soros. Persze ezután sem fogok unatkozni: Grosse Scheidegg (1961m), Mannlichen (2343m), majd a Kleine Scheidegg (2061m) meghódítása van tervben. Meglátjuk, mi sül ki belőle!

91 km

4 óra 47 perc

19 km/h átlag

A maximális sebesség most nem publikus, személyesen lehet érdeklődni :-)

update: 77 km/h max

Location : Via Marcau 1, 7017 Flims,

6. nap: Robogás Bolzano városába - 155 km vad lejtmenet

Kemény napon vagyok túl, nem sok erőm maradt már blogot írni, szóval most rövidre fogom :-) Lienz-ből indultam délelőtt 10 körül nagy lendülettel. Egy apró hágó után (Dobbiaco-nyereg - 1219m) szupergyors lejtők vártak a mai napon, kiváló lehetőség ígérkezett az eső miatt felhalmozott hátrány ledolgozására. Célnak tűztem ki Bolzano városát - kb. 120 km-re saccoltam - itt ér véget ugyanis a lejtő. Nagyon szép időt fogtam ki megint, hét ágra sütött a nap! A délelőtt viszont csupa küszködéssel telt: a tegnap éjszakai esőben elromlott az USB-töltős agydinamóm, a szembeszélben összevissza szenvedtem a lejtőkön, melegem is volt, égtem keményen. Szerencsére egy szokásosnál masszívabb ebéd, és a hágó vártnál könnyebb emelkedői átsegítettek a holtponton, és délután már buzgó lendülettel faltam az utat. Átérve Olaszországba még keményebben nyomtam, a meredek lejtők meghozták a kedvem :-) Kisebb hegyek meredeztek a völgy két oldalán, a háttérben pedig a Dolomitok bukkantak elő, majd tűntek el. Közben nagyon meleg lett, 30 fokban perzselt a nap, már megint rákvörös vagyok, és a bőröm sem szereti ezt az állapotot, pedig kenem is magam 50 faktorral.

Közben az olasz utak összevissza letereltek a főútról, mondván bringás ne menjen alagútba, felüljáróra és egyes hidakra. Kössz. Kb. 110 km után, este 6 körül láttam egy Bolzano táblát, mely szerint még 49 km. Kicsit SOKKOLT a dolog (120 km körül terveztem), de elfogadtam a kihívást! Raktam a kereket rendesen, hogy beérjek sötétedés előtt! Szuper volt ilyen hévvel zúzni a völgyben az egyre összemenő hegyek között.Végül fél 9 előtt kicsivel gördültem be Bolzano városába. Egy jókora eltévedés után sikerült találni kempinget, ami 2 különböző helyen szerepelt a Google Maps-en. Természetesen a rosszat választottam, és sötétedés közben még felmásztam egy a várostól 6 km-re fekvő dombra a nagy semmiért! Kössz :-) Német kerekesek igazítottak útba végül, az adrenalin egyből meghozta a lappangó német tudásom. Na megyek aludni, már alig bírom nyitva tartani a szemem.. 497 km-nél járok, ma sikerült behozni a lemaradást, és felzárkózni a tervezett napi átlaghoz (~ 83 km). Már csak az a bökkenő, hogy lehet nem lesz jó a térkép, amin terveztem, és kicsit hosszabbnak tűnik az út.. (kb. 100 kilométerrel), de ez egy másik történet lesz..

155 km

7 óra 5 perc

22 km/h átlag

58 km/h max

Location : Via Lorenz Bohler, 39100 Bolzano autonóm megye,

5. nap: Kibékülés a tehenekkel és királyhágók meghódítása

"Múúúúúúúúúúúúúúúú" - no de kezdjük az elején: Még tegnap este zseniális ötletnek tartottam, hogy a pihenőpont alatt, az elektromos kerítésen túl, a túraút mellett húztam sátrat. A kolompolásokból hamar kiderült, hogy a megkaparintott hegyoldalam valójában egy teheneknek fenntartott legelő. Kimásztam a sátorból, mire ketten szemeztek velem bamba szemekkel, hogy mégis mi a frászt keresek itt.. Hirtelen feléjük rontottam, erre eliszkoltak. Ezen jót nevettem, majd visszamásztam a sátorba. Fél óra múlva valaki keservesen elkiáltotta magát: "Múúúúúúúúúúúúúúúú" - ennek már szarva is volt, és nem reagált a szép szóra (elűzésre), végül szomorúan eloldalgott. Megsajnálva szegényt visszaköltöztem a pihenőpontra :-) Lefekvés előtt még tervezgettem az utat, (be kell hozni az eső okozta lemaradást) és nagyon reménykedtem a másnapi jobb időben. Este már tisztulni látszott, emiatt bizakodva, 10 körül aludtam el. Éjszaka nagyon hideg volt, sokat forgolódtam. Fél 7 után pattantam ki az "ágyból", és mi fogadott? TISZTA KÉK ÉG, Yesssss! A szemben fekvő havas hegyek végre megmutatták a kobakjukat is, a szikrázó napsugarak folyamatosan kúsztak be a völgybe.

Gyorsan összepakoltam, és 8 előtt már raktam is a kereket az emelkedőkön: 1800-ról kellett feltalicskázni egészen 2600 méterig, a csúcsig kb. 8-9 km maradt. A nap átbukott az ordas sziklákon, fél óra után végre bevilágította a szerpentineket, ahol kanyarogtam. A sokadik hajtűkanyart faltam, közben nonstop fotóztam / videóztam a tájat. Emiatt lassú is voltam, több kalandortárs tűzött el mellettem. Egyszer majdnem le is csúszott a bringám a mélybe (szerencsére 1 méter után megállt), amikor nekitámasztottam egy póznának. A völgy közben egyre szebb színekben pompázott, letekintve látszódott a több emeletes Grossglockner út, ami egyre feljebb és feljebb vitt. Nehéz elhinni, hogy honnan jöttem, amikor lenézek a mélybe. Egész könnyedén, kb. 11 körül értem fel a platóra, kb. 2300 méterre, ahol már látszódott a célegyenes, a Fuscher Törl kőháza 2439 méteren (itt persze még korántsem volt vége).

Megállva a pihenőponton, örömujjongásban törtem ki, olyan szép kilátás fogadott: pompás völgypanoráma, gyönyörű havasok, kacskaringós szerpentinek, fodrozódó gleccsertó, masszív menedékházak, szikrázó napsütés, festői bárányfelhők - nem is kívánhattam volna szebbet :-) Megérte várni a jó időre! Egyszer csak megpillantottam egy köztes csúcsot, melynek neve: Edelweisspitze és 2571 méteren, mint egy bástya magasodott a fennsíkon. Ezt meg kell hódítani - adtam ki a parancsot a lábaimnak, majd a könyebb tekerésért lehámoztam a bicajról és elrejtettem a csomagjaimat (keményen a pad alatt). Ezután nyakamba vettem az Edelweisspitze macskaköves (!!?) emelkedőit. Csomagok nélkül csak úgy suhantam körbe-körbe és felfelé, ezen a rövid 2 kilométeren. Fent még pazarabb kilátás fogadott, nem kíméltem a fotógépeket :-) Szuper érzés volt fotózkodni a 2571m táblával :-) A végig macskaköves úton nem volt egyszerű visszaereszkedni, a rázkódásban el is hagytam egy lencsevédőt, szerencsére rámszóltak egy kocsiból, hogy menjek vissza érte.

A fennsíkról gyerekjáték volt a Fuscher Törl csúcs (2439m) meghódítása. Innen átbukva egy másik völgybe pár száz métert ereszkedtem 2200-ig, ahonnan kicsit kopárabb, sziklás vidéken támadást intéztem a 2504 méteres Hochtor nevü csúcsig. A Hochtor egy 30-as években épült, masszív kőalagút, ami a hegyet átütve egy újabb völgybe vezényel. A harmadik csúcsot egy Magnummal ünnepeltem :-) Közben több felhő érkezett, de a nap mindig talált magának utat. A kötelező fotózás után nekiveselkedtem a jól megérdemelt lejtmenetnek, amit sisakra rögzített kamerával mentettem meg az utókornak.

A vad gurulás zöldebb, fenyőkben dúsabb vidékre vitt, Heiligenblut városkában ért véget a Grossglockner út, 1300 méteren. Felejthetetlen élmény marad, az biztos!  800 méterre ereszkedve megcsodáltam egy vízesést, ami egy hajadon lány lépéséről lett elnevezve. Újabb hágó várt, az Iselsberg Pass (1209 méter), ez már könnyedén ment a kétezresek után. Közben érdekes dolog történt: tűző napsütésben egy darab nagyobbacska felhőből kezdett szemerkélni az eső foltokban, többnyire az út és a fejem kimaradt, inkább a zöldnövényzetre koncentrált. Micsoda öntözőrendszere van az Alpoknak! :-) Szuper szivárvány is lencsevégre került. A következő gurulópálya egészen a csúcsos sziklákkal körülvett Lienz-ig vitt, ahol este 6 körül úgy döntöttem, kipróbálom az otthon kinézett tavas kempinget a hegyekben. Ez sajnos újabb emelkedőket jelentett, bár küzdelmesen, de lenyomtam ezeket is. Megérte, mert 4 éves alpesi pályafutásom alatt a legolcsóbb kempinget találtam - 8.5 euro. Holnap irány Olaszország, a Dobiacco-nyereg (1219m) bekebelezése után majdnem 100 km lejtmenet vár, ezzel tervezem behozni a lemaradást. 5 nap alatt napi 68 km átlagnál járok, ami a tervek szerint minimum 83 km / nap kellene, hogy legyen. Nem nagy a lemaradás, behozható. Meglátjuk, mit hoz Itália. Most pedig alszom egy nagyot! :-)

81 km

4 óra 41 perc

17 km/h átlag

69 km/h max

Location : Address not available

5. nap - Savona - Albenga - Impéria - San Remo - Ventimiglia

Szikrázó napsütésre és egy kis tengeri szélre ébredtem fél 10 körül. Éjszakára rátettem a tapaszt a térdemre, egyet elöre, egyet hátra. Kíváncsi voltam hogyan hat majd. Reggel még nem éreztem semmit, ami kezdetnek jó :-) Olyan szép idő kerekedett, hogy nem tudtam ellenállni egy csobbanásnak, főleg, hogy a kemping a tengerparton volt. Először fürödtem tengerben, eddig csak egyszer kóstoltam meg a vizét még Amszterdam mellett, 3 éve. Úsztam egy órát, kicsit fura volt a víz íze a fogkrém után, de tudom, nem inni kell :D Összepakoltam és dél körül ki is csekkoltam, eddig a legkoraibb indulásom. Nagyon óvatosan kezdtem neki, féltettem a térdemet, az elmúlt két nap megpróbáltatásai után.

El kellett fogadnom, hogy ma gurulás van, vagyis nincs versenyzés csomag nélküli bringásokkal, nem gyorsítok rá lejtmenetben, és nem állok ki a nyeregből az emelkedőkön... ez hosszú napnak ígérkezett. Végül az is lett, látszik az átlagsebességen és a szintidőn is. A terep szerencsére segített a pihenésben, könnyed emelkedők jöttek szépen sorjában, majd jutalomfalatként hosszú, elnyújtott lejtők, vadregényes, mediterrán szerpentinek. Ezek tényleg jólestek most.

A táj gyönyörű volt, egész végig a tengerparthoz és kis szigtekhez közel jöttem, néhol óriási sziklák között. A városok és a sült hal szagú miniriviérák is sorra váltották egymást. Délután felerősödött a szembeszél, ami eléggé lassított, plusz nehezítette a tekerést. Szépen lassan gyűltek a kilométerek... Estefelé megálltan kitámasztót venni egy bicajboltban, San Remo után kicsivel. Jófejek voltak, 2x kellett fűrészelni a kitámasztóból, mire jó lett.. :D 7 euróm bánta, de végre nem dől rá a bringa a bámészkodó turistákra :D Kaptam útbaigazítást is a szerelő sráctól és az az idős apukájától. (Már rutinosan nem megyek fel a főúttal a városok tetejére, hanem átvágom a parton az utat, ahol lehet..) Elköszöntem tőlük, mert zártak, és nekem is mennem kellett. Pár km múlva utólért az öreg a robogójával és vigyorogva integetett (nem tudott angolul), én meg csak párszáz méterrel később jöttem rá, hogy ő ült a motoron :D

No és, hogy mi lett a térdemmel? 

Valami csoda (no és persze az orvosság - ami egy drogokkal telepumpált tapasz és 2x 400mg por) hatására már semmi baja nem volt, így este már csapattam is a 30-35-öt :-)Azért holnap még kímélem, az emelkedőkkel óvatosan kell bánni... Azt még nem tudom, mit szól majd a Mont Blanc-hoz és a 2500-as St. Bernard hágóhoz.. majd kiderül..

Amúgy ismét kempingben pihenek, a hegyoldalban, Ventimiglia-ban. Holnap korán kelek, irány Monaco (már csak 18 km), majd Saint Tropéz (140 km, még nem tudom hogy elmegyek-e addig, 1 nap hátrányban vagyok...) Igyekszem megválaszolni az e-maileket is, csak gyakran aksi-, adatforgalom-, időhiánnyal küszködök :D (több kifogásom nincs :P) Jó éjszakát! :-)

114 km
6 óra 25 perc
átlag: 17,7 km/h
max: 40,1 km/h

Location : Via Verdi, 18039 Ventimiglia IM,

3-4. nap - Passo del Bracco (615m) - Sestri Levante - Genova - Savona

Kedden 11 körül ébredtem az erdőben, és kb. dél körül folytattam a mászást a völgyben. Még pakolás közben elhúzott mellettem két bringás turista (az egyik egy lány), tele csomagokkal, integettem nekik :)  Genova felé tartottam a magaslatok között, annyira nem volt könnyű a terep, egy elég hosszú hegyvonulat zárt el a tengertől. A Passo del Bracco-n (615 m) keltem át tűző napsütésben, 35 fokban. Közben utolértem a délelőtt látott bringásokat és beszélgettem velük pár szót: Radek és Kasia (lengyelek :-) ) július 6. óta vannak úton, Pozsonyból indultak, majd Magyarországon és Szlovénián át, Rómáig tekertek. Onnan a parton Livornón át azon az úton jöttek, ahol én, majd szintén fel az Alpokba, csak párszáz km-rel korábban, egészen a Mont Blanc-ig. Ezután a Szentgotthárd-hágón Vaduzig, aztán Münchenen át Pozsonyog. Elég komoly vállalkozás, mindketten 22 évesek, és napi 80-100-at mennek sebességmérő és gps nélkül... Megtanitottam nekik, hogy köll mondani helyesen, hogy Szombathely :D fotózkodtunk egyet, átbeszéltük egymás bringás kalandjait majd elengedtem őket és ebédeltem pár szendvicset :-) 

A hágó tetején gyönyörű panoráma fogadott, szikrázó napsütésben kukkantottam le La Spezia városkára és a csillámló tengerre. Zúzós lejtmenet jött, egészen Sestre Levante-ig, ahol lehagytam kalandortársaimat :-) hogy aztán megint utolérjenek. Ezt még eljátszottuk párszor a nap folyamán :D Közben jókat beszélgettünk, és reméltük, hogy a francia partok simábbak lesznek. Itt ugyanis bitang hullámvasúttal kellett szembenéznünk, a parton sora váltották egymást a hegyek, izmos emelkedőkkel és lejtőkkel fűszerezve. A térdem annyira nem szerette ezt a játékot, ebből úgy nézett ki, pihenőnap lesz :-( Genovában láttam utoljára a bajtársaimat, ők bementek egy boltba, én pedig átrobogtam az esti fényekbe burkolózott városon. 11 óra körül, 20 km-rel Genova után egy kempinget hazudott be a GPS, hát nem az vót, hanem valami nyugdíjas otthon :D Végül egy bozótban vertem tábort a tengerparthoz közel, az út mentén... ha jött egy autó, a sátram mindig beleremegett :D Kb. délben keltem esőcseppek pattogására a sátramon, puff neki. Megnéztem a műhold mit dalol, egészen Cannes-ig tartott a felhőláncolat = nem menő. Így egyöntetű szavazással pihenőnap következett. Azért gurultam egy 30 km-t, hogy feltöltsem a telómat + a gps-t. Elég sok felhő volt az égen, de délután már csak szemerkélt, így is 26-28 fok volt. 

A tengerpart mentén végre lapos volt az út, lehetett zúzni, de aztán jött egy brutál emelkedő, aminek a felénél leszólított egy motoros, hogy menjek le, mert a sziklák oldalában full sima bicikliút visz a következő városba. És tényleg.. jófej volt, hogy szólt :-) Közben bevásároltam, voltam patikában is, kaptam a térdemre tapaszt, remélem jobb lesz így, és nem kell teljesen kihagynom a hegyeket. Az már látszik, hogy az útvonal / idő kontinuumban lemaradásaim vannak, szóval lesz néhány változás, meglátjuk. Most végre egy tengerparti kempingben pihenek (15 euro), zuhany után. A fejem fölött süvít a szél, remélem javul majd az idő. A következő állomás Monaco, hogy mikor, az majd kiderül ;-)

135 km
8 óra 25 perc
átlag: 16 km/h
max: 48 km/h

Location : Lungomare dei Ceramisti, 17100 Savona SV,