12-13. nap: Csodahágók - Szent Gotthárd és a Sustenpass!

Izgatottan pattantam ki a sátorból szerda reggel fél 9 körül, 1100 méteres magasságban. Kíváncsian vártam a reggeli panorámát, nem csalódtam.. Az előző napon meghódított, domboldalban fekvő réten pont a hegycsúcsok felé nézett a kuckóm. A Nüfenen-hágó havas sziklái mellett látni lehetett a Szent Gotthárd-hágó (2091m) óriási magasságokban cikázó szerpentinjeit, lebegő felüljáróit, amelyeken ezen a napon fogok tekeregni. Hét ágra sütött a nap, egy felhő sem zavarta az eget, a hétfői vihar óta gyönyörű az idő. Visszagurultam Airolo faluba (1175m), majd egy gyors pályaudvari tisztálkodás után feltankoltam a helyi közértből (kedd este pont az orrom előtt zárt be). A szokásos hegymászós csomagon túl (3 liter ásványvíz, fél kiló szőlő, 4 banán, alma és sportital) feltöltöttem a csomagom szendvicshez való alapelemekkel (párizsi, sonka, szalámi, sajt, paradicsom) és kalóriabombákkal is (chips, csoki, kóla, jégkrém). 10 előtt nem sokkal kezdtem meg a Szent Gotthárd-hágó nem kis meredekséggel induló emelkedőit. Két nyomvonal kacskaringózott párhuzamosan, egymást többször keresztezve: egyik a tradicionális hágóút, néhány szakaszon macskakővel, másik az elnyújtott autópálya száguldó autókkal.

Egyre feljebb és feljebb érve jutalomként menetrendszerűen érkezett a pazar kilátás, melyet egy katonai támaszpont mellett ebédelve csodáltam meg. Délutánra tikkasztó hőség kerekedett, a hegyi szellő mentett csak meg az elpárolgástól. Egyszer csak elbúcsúztam a mellettem fekvő völgytől, bevetődve a sziklák közé újabb szakasz következett... nem is akármilyen!! Eddig csak elvétve, néhány száz méteren át felbukkanó macskakő lett az út kizárólagos alapja, aminek annyira nem örültem, mivel így csak 4-5 km/h átlagsebességet tudtam kicsiholni a 6-8 km/h rendes mászótempóval szemben. Az ízületeimnek sem tett jót a pattogó terep, az combizmaimat is duplán megdolgoztatta. Ezt leszámítva szenzációs útszakasz tárult elém: több tucat emeletből, 27 db hajtűkanyarból, téglákból  kirakott felüljárókból és hidakból álló, vadregényes szerpentinkavalkádon kellett átverekednem magam. A hágó már a vaskorban szolgálta a kereskedőket, a 13. században már igen forgalmas útvonalként tartották számon. Az Alpok nagy gerincén sokáig ez az egy út vitt át közvetlenül, mindenhol máshol legalább 2 db hágón kellett áthurcolkodni.

Délután 2 fele kezdtem meg a macskakőrengeteget, órákon át kanyarogtam, fotózkodtam, bámészkodtam ezen az útszakaszon. 2000 méter környékére érve lassan már 7 órája másztam ezt a hágómonstrumot, ami alpesi kalandozásaim egyik legszebb és egyben legnehezebb kihívása lett végül! Rendületlenül tűzött a nap még este 5 után is, a csúcsközelben azonban felerősödött a szél. Az utolsó kanyarokat is nagy nehezen lenyomva fél 6 körül ünnepélyesen átgurultam a Szent Gotthárd-hágó tetején, 2091 méteren, nagy élmény volt feltekerni ide! Fent mélykék tavak, tekintélyes sziklák és menedékházak vártak. Összeálltam a csúcsot jelző táblával néhány fotó erejéig, majd a kiskabátot felhúzva megkezdtem a lejtőzést egészen Andermatt faluig, amely 1500 méteren feküdt. Tavaly már jártam itt, így jó érzéssel gurultam be a központba. Innen pár km lejtmenet után kezdődött a következő hágóút, így fontos lett volna vásárolni hegyrevaló tápanyagot, azonban a helyieket is meglepő, eltérő nyitva tartással a bolt 2 órával korábban bezárt... Sebaj, majd a következő faluban... Miközben a nap lassan lebukott a hegyek mögé, szállásra vadásztam, sajnos kevés sikerrel. A kempingben nem adtak áramot, a vendégházak megteltek, a hotelek pedig nagyon drágán adták a szobákat. Végül a pályaudvaron vadásztam magamnak néhány konnektort, melyekre rácsatlakozva megírtam az előző napi élménybeszámolókat. Miután már az utolsó utáni vonat is elment, és a lámpát is rámkapcsolták, éjfél felé tovább lejtőztem vak sötétben, vadkempinget keresve... Egy ablakokkal teletűzdelt alagút után, a hajtűkanyarból felmászva találtam egy kis tisztást a turistaút mellett, állítottam is a sátrat. Félelmetes volt ilyen sötétségben, egy-két kósza autó világította be bizarr módon völgyhasadékot az alagút ablakain keresztül.. jobban nézett ki, mint a sarki fény! :) A sátorban elhelyezkedve nem kellett sokáig altatni ezután a fárasztó, de élménydús nap után...

Másnap kicsit tovább aludtam... sokkal barátságosabbnak mutatkozott a völgy nappali fényben, mint a tegnap éjszakai lepelben. Boltvadászatra indulva célba is vettem a következő állomást: Göschenen falut. A Google Maps mutatott itt egy boltot, amit gyorsan meg is találtam, de a sokk csak ezután jött. Augusztus 1. ünnepnap, minden zárva van... meglepett, mert ezt a napot nem láttam az előzetesen ellenőrzött munkaszüneti napok között. A Susten-hágó (2224m) előtt utolsó kajatartalékaim feltöltésért kiáltottak.. Csokim és gyümölcsöm sem maradt már.. Innen kezdődött a pénztárcát nem kímélő ünnepnapi ámokfutásom, melynek legnépszerűbb elemei: fél liter ásványvíz = 1000 Ft, jégkrém = 700 Ft, egy szelet csoki = 500 Ft, 1 db banán = 250 Ft. Ezeket a kasszasikereket benzinkútban, vendéglőkben, bárokban sikerült elérni, az is csoda, hogy ezek nyitva voltak. 11 körül kezdődött a hegymászás 1200 méterről, igen könnyű, több kilométeren át elnyújtott, kanyarmentes emelkedővel. A távolban figyelő, hófedte csúcsok egyre közelebb kerültek, igen szép hátteret adva a völgynek.

Ezen a napon sem találtam felhőt az égen (már 3 napja!), ennek megfelelően borzasztó meleg kerekedett, ömlött rólam a víz. Nemcsak rólam, a hegyről is zúdult: ilyen sebességű, hangos zubogású, feltorlódva habzó vízeséseket még sosem láttam, keményen zakatolt a víz a völgyben evickélő folyóba. Könnyedsége ellenére ezen a hágóúton is elidőztem, ilyen szép időben bőven akadt anyag lencsevégre. Az utolsó néhány kilométer bekeményített, jöttek a hajtűkanyarok és az elvetemült szintkülönbségek, néhol alig mertem lenézni. Cserébe óriási panorámát kaptam, havas hegyek sora vonult fel az orrom előtt. Végül egy alagúton áthajtva érkeztem meg a Sustenpass 2224 méteres csúcsára este 5 felé, 6 órás mászás után.

A lejtmenet kezdetét a sisakomról videóra vettem, majd a fenyvesek közé bezuhanva nagyobb sebességre kapcsoltam. Egyszer csak behúztam a satuféket, ugyanis nyitott boltra akadtam, este 7 felé, egy eldugott kis faluban - hihetetlen! Egy kedves néni a garázsában komplett élelmiszerboltot futtatott, az utca túloldalán helyezkedő kiülős bárból szaladt át üdvözölve, amikor meglátott. Németül beszélgettünk, elmeséltem neki az útvonalam, valamint megtudtam, hogy ma nemzeti ünnepnap van, este tűzijáték is lesz. Nagyon jófej volt a néni, egy rejtett kamrát kinyitva a hűtött tejtermékeket, felvágottakat is elővarázsolta.. ez a kis garázs maga volt a mennyország, alaposan feltankoltam. Másnap korán akartam kezdeni a hegymászást, így 2 napos bolthiány után a 3. napon sem tudtam volna kaját szerezni, ami igencsak határeset. Búcsúzóul kaptam ajándékba egy házi csokis sütit, és 2 db kis svájci zászlót a biciklimre, nem győztem megköszönni a néni kedvességét, és persze nyitva tartását ebben a lehetetlen órában. 

A lejtmenetet folytatva, jött az, ami nagyon nem hiányzott: imbolygó kanyarbevétel és nehezebb gurulás hívta fel a figyelmem egy hátsó defektre... 20 perc alatt ki is cseréltem a belsőt, visszacuccoltam a csomagjaimat, majd meg sem álltam Innertkirchen faluig (625m), ahol egy családi ház kertjében fekvő kempingben húztam meg magam 16 frankért. Forró zuhannyal és korai fekvéssel készültem a pénteki grandiózus tervekre. A Grosse Scheidegg megmászása (1962m) után Grindelwald faluból (1003m) terveztem felvonatozni Európa legmagasabban fekvő vonatállomására és kilátótornyába, az Eiger és a Jungfrau négyezresei között fekvő Jungfraujoch 3571 méteres, havas csúcsára! Tervben van még egy tavaly utáni ismételt visszatérés a Mannlichen-fennsíkra, ahol csodálatos a panoráma a négyezres csúcskavalkádra! Izgalmas nap lesz!

97 km

8 óra 6 perc

12 km/h átlag

61 km/h max

Az olvasás folytatásához kattints ide: 2. etap.

12. nap: Alpok felett az Oberalp-hágón (2046m)

Korán keltem, fél hétkor, mivel elég sok elintéznivalóm akadt reggel, valamint ki akartam használni a szuper jó időt. Már a második éjszakát töltöttem a kempingben, így egy laza kisurranás is tervben volt, ugyanis az elején fizettem ki csak 1 napot. Kinyitva a sátrat először megijedtem: sűrű, lapátolnivaló köd ülepedett a völgyre. A köd felett viszont makulátlan kék ég feszített - VÉGRE! :-) Amíg lassan kúszott felfelé a nap és szárította fel a ködtakarót, addig összepakoltam a cuccaimat és félig feltöltöttem a telefonjaimat a fürdőben :-) 8 körül már a pedált taposva elhagytam a kempinget, és visszakapaszkodtam Disentis-be. A pályaudvaron megvettem a hazafele érvényes vonatjegyemet (nehogy ne maradjon hely - tavaly az utolsó ülést sikerült elcsípni). Zürich - Budapest közvetlen járat, 10:40-kor indul és este 10 órára ér be a Keletibe. Valószínűleg 2 órával később és 120 kilométerrel távolabb fogok felszállni a vonatra, Feldkirch vagy Sargans városában, nem messze Lichtensteintől - ez még sok tényezőtől függ. A jegy amúgy kemény 150 svájci frankba került. A vonatállomás után csaptam egy gyors bevásárlást, természetesen mindig csúcstámadás előtt töltöm tele a csomagtartómat plusz kilókkal. Banán, alma, csoki, sportital, plusz 1 ásványvíz elengedhetetlen kelléke a hegymászásnak. Gyakran a csipsz & kóla kombináció is befigyel, kell a kalória! :-)

9 körül már teljes lendülettel másztam felfelé, vadiúj aszfalton, ami magától vitte a bicikit, csak úgy suhant felfelé (itt egyébként kb. évente újraaszfaltoznak egy csomó hegyi utat, nem kis örömömre). Ezen a napon 1150 méterről 2046 méterre kellett feltalicskázni 20 km alatt, ami nem egy egyszerű menet. Gyönyörű, szép időt kaptam amúgy, hét ágra sütött a nap a völgyben, sehol egy felhő, már korán reggel nagyon meleg volt. Lassan, de biztosan faltam a kilométereket, közben vigyáztam a mozdulatokkal, nehogy baj legyen. Nagyon élveztem a szép időt és a nesztelen, ébredező természetet. Az utolsó falut is elhagyva kezdődtek a szerpentinek és a hajtűkanyarok, előbukkantak a kopár hegycsúcsok. A reggeli nyugalomhoz képest az autós forgalom is igencsak megnőtt. Az igazi hegyi emelkedőkön és látványos kanyarokon felbuzdulva igencsak megdolgoztattam a fényképezőgépeimet: kattintgattam össze-vissza megörökítve az utolsó utáni fűszál lengedezését is, rohangáltam jobbra-balra az időzített felvételek miatt. Még a fotós állványt is bevetettem, ezúttal hátrafelé hosszabbodott meg a bicajom mintegy másfél méterrel, érdekes látvány lehettem a hátam mögött imbolygó kamerával :-) 1-2 órát áldozva a tartalomgyártás iparágában, csak du. 1 körül hódítottam meg a 2046 méteres Oberalp-hágót.

Szuper érzés volt felérni, integettek az éppen induló Gleccser Expressz utasai, a csúcson ejtőző bringások pedig megtapsoltak :-) Egy házaspár 3 gyerekkel tekert idáig Velencéből (kb. 600 km). Az alap bitang csomagokon kívül a gyerkőcöket  is vontatták külön hintóban, az apa kettőt vállalt.. Ez hány mázsa már? Erre nem nagyon találtam szavakat.. A kötelező fotózkodás után bedobtam egy gyors ebédet, megcsodáltam az Oberalp-tavat, majd lezúztam Andermatt faluba, egészen 1500 méterre. Lefelé végig videóztam, a lejtmenetet megtörve pedig ámulva szemléltem azt az apró, de annál tartalmasabb völgyet, ahova vitt az út. Mintegy 20 kilométerre már látszódtak a Furkapass szerpentinjei, valamint a két nagyobb falu: Andermatt és Realp.

Ebből a völgyből elérhető a bringások által elnevezett 'Öt Óriás' vagyis az 5 db 2000 méter feletti zseniális hágóút: Oberalp-, Furka-, Grimsel- (idei kaland része), Nufenen- (2010-ben meghódítva) és Szt. Gotthard-hágó. Számtalan panorámaképet és filmkockát öltem itt el, meg is telt az elsö 32 gigás memóriakártyám. Andermatt meghódítása és megörökítése után átrongyoltam Realp faluba, ahol du. 4 körül 1500 méterről megkezdtem a Furka-hágó (2436m) vad, több emeletes szerpentinjeit és agresszív emelkedőit. 12 km hosszú ez a hágóút, cserébe viszont igen nehéz.. Seperc alatt bitang magasra kerültem, eltörpült a kis falu, ahol előbb az uzsonnámat majszoltam. A szikrázó nap elkezdte közelíteni a hegytetőket, tudtam, hogy kevés időm maradt mind a mászáshoz, mind a jó fotófények kihasználásához. Persze megint minden kanyarban fotózni / videózni kellett..

Ilyenkor mindig nagyokat vitatkozom a kilométerfaló énemmel, de végül mindig megállok, hiszen ki tudja, mikor járok erre legközelebb. Este hétkor még csak 2000 méter körül jártam, a kacskaringózás véget ért, a hegyoldalba vájt úton folytattam tovább. Kopár hegygerincek, zubogó vízesések, elszórt kőtömbök és szomorú fejű tehenek díszítették a vidéket. Egyszer csak akkora hegyóriások sziluettjeit pillantottam meg a lemenő nap fényében, hogy szinte elszégyelltem magam :-) Ezek már a Jungfrau vezette hegységcsoport négyezresei.

Nem sokáig élvezhettem a kilátást, mivel este 7 után masszív ködbe burkolózott a táj, fél 8 felé már 50 méterre csökkent a látótávolság, ami nem túl szimpatikus. Olyan érzésem lett, mintha egy kristálygömbben tekernék. Bármennyire is szerettem volna behúzni a második hegycsúcsot ezen a napon, biztonsági okokból 3 kilométerrel a hágó előtt megálltam. Feltoltam a bicajt csomagostul a hegyre, és egy kőház mögött vadkempinget alapítottam. Többször variáltam a sátorral, mire egyenes, kő- és puklimentes ágynak való talajt találtam. Felkészülve a hideg, hegyi éjszakára a következő kombinációban fúrtam be magam a hálózsákba: dupla zokni + tripla nadrág + tripla felső + pulóver + cipő + kesztyű + bringás nadrágból készült sapka. Az elvetemült hegymenet ellenére egész szép távot sikerült kisajtolni, úgy hogy 3 km bemelegítés után lejtővel nyitok holnap. Igyekszem megint korán kelni, vár a Grimsel-hágó (2165m), amit "csak" 1700 méterről kell majd megmászni, és véget is ér az első 100 km hosszú hegyi etap.

60 km

4 óra 45 perc

13 km/h átlag

68 km/h max

Megvan a 900. km! :-)

Location : Oberwald,