4-5. nap: Embrun tóvidéke és hullámvasút Olaszországba

Vasárnap 10 után sikerült kikászálódni a mezőről, sajnos masszív felhőrendszer fogadott, némi napsütéssel. Folytattam a lejtőzést, ez az egyik kedvenc részem (kinek nem az), amikor csak néha/néha kell beletekerni, visz a gravitáció. Ettől függetlenül azért teszek rá egy lapáttal, hogy haladjak.. Az egyik kevésbé kedvenc részem, amikor kengyelfutó gyalogkakukk sebesség mellett tüsszentenem kell - de már ezt is kigyakoroltam... Egész gyorsan bezuhantam Barcelonette városkába, ahol megint egy óriási bevásárlást csaptam. Már kétnaponta szükségem van töltésre, meglehetősen gyorsan fogy a kaja, pedig nem kevés mennyiséget vásárolok.

Az örömlejtőzés közben szépen lassan elhagytam a masszív hegyeket, miközben igen meleg kerekedett, a felhők is eliszkoltak. Néhány óra múlva elértem az idei egyik legszebb állomást: Embrun tóvidékét. Egy lóhere alakú, masszív, érdes sziklákkal körbevett, fenyőkkel díszített, gyönyörű türkizkék tó körbebiciklizése következett. Rengeteg képet, videót rögzítettem, nem tudtam betelni a látvánnyal. Ez a hely a tökéketes párosítása az alpesi látványvilágnak és a nyári strandélménynek. Kellemes, néhol gyötrő hullámvasút kalauzolt körbe a vidéken, melynek csúcspontjául természetesen egy mini hágóút szolgált, kb. 1000 méter feletti magassággal. Innen megint jöhetett a lejtmenet, egészen Embrun városáig, ahol a délutáni napfényben köszönhettem el a tó fodrozódó vizétől.

Briancon felé fordítottam a kormányt, a hegyoldalban folytattam a tekergést egyszer fel, egyszer le, míg lassan sötétedni kezdett, így kempingvadászatba kezdtem. Nagy szükségem volt az áramra, mivel minden kütyüm és akkumulátorom lemerült. Este 8 körül gurultam be a szállásra Gillestre határában, egy kedves néni mutatta meg a sátorhelyemet, amely ezúttal 18 euróba került. Késő estig írtam a naplómat, majd nyugovóra tértem.

Hétfőn már hasamra sütött a nap, 10 és 11 között kecmeregtem ki a sátorkapun. Gyorsan összedobáltam a cuccaimat, dél lett mire el tudtam indulni, pedig elég nagy távot terveztem erre a napra. Briancon városát tűztem ki első állomásnak (30. km, 1100m), majd Montgenévre  bukkanóján (45. km, 1900m) keresztül az olaszországi Susa lenne (90. km, 600m) a végállomás. Tettem is rendesen a kereket, kezdetben elnyújtot lejtők és kiváló napsütéses idő járult a segítségemre. Néhány tucat kilométer után komolyan elkezdett emelkedni az út, ezzel pedig egyenes arányban nőtt a táplálékbevitelem intenzitása. A meleg miatt nyakaltam a vizet is rendesen. Délután 2 körül érkeztem Brianconba, az egyik kedvenc francia városomba, ahova már szinte haza járok - harmadszor lyukadtam ki ide túráim során, most egy harmadik féle irányból. Az ismerős terep kedves emlékeket idézett meg tavalyról és 2011-ből. Kicsit változtattam az útvonalon, 2011-hez hasonlóan Montgenévre után a Col de l'Iserán hágóút (2770m) következik, az francia Alpok egyik csiszolatlan, számomra kedves emlékekkek teli gyémántja. Túl lapos lett volna az út eredetileg, és ha már itt vagyok, miért ne térnék vissza! Brianconban megint egy bődületes bevásárlást csaptam, csak hogy legyen némi tőkesúly nagyobb szélvihar esetén. Apropó: sajnos elég csúnyán beborult és hűvös is lett, lógott az eső lába. Ez nem szegte kedvemet, nagy lendülettel talicskáztam fel a várnegyedbe, majd tovább a meghódítandó hegy lábához. Bemajszoltam egy marok csokit, banánt és kajszibarackot, majd nekiestem az emelkedőnek. Menet közben sajnos rámszakadt az ég, de esőálló öltönyben ment még a tekerés.

Este 5 felé értem fel a közel 2000 méteres Montgenevre sí- és golfközpontba, ahol rendesen megnyíltak az égi csatornák, fedezékbe kellett szaladnom. Kisvártatva megkezdtem a nedves lejtőzést, bő 40 kilométeren keresztül, immár Olaszországban. Közben felszakadoztak a felhők, a lemenő nap megvilágította a vacsorámat, amelyet egy útmenti padon fogyasztottam el. Este 8 körül, több kisebb meglepetésmászás, majd lejtőzés után értem el Susa utcáit, 600 méter magasság alá süllyedve A 100. kilométer felé közeledve még mindig maradt bennem lendület az újabb emelkedő megkezdéséhez. A következő hegyecske a Col du Mont Cenis (2083m), innen még kegyetlen 30 km várt. 10 órakor már a jól megérdemelt durmolásomat töltöttem egy hajtűkanyar mögötti tisztáson a hegyoldalban. Másnapra a potenciális délutáni felhők korai kelést terveztem.

4. nap
83 km
4 óra 17 perc
19 km/h átlag
58 km/h max

5. nap
95 km
5 óra 15 perc
18 km/h átlag
69 km/h max

21-22. nap: Izoard és Agnel - búcsú a hegyektől!

Pénteken 9-10 óra körül pattantam ki a sátorból, majd megcsodáltam a pompás napsütésben sütkérező völgyvidéket, melyben a háromezres hegyekkel körülvett Briancon feküdt. Elég közel, néhány méterre vadkempingeztem az aszfaltcsíktól, így a teljes utazó bagázs: biciklisek, autósok láthatták a reggeli készülődésemet. Rövidesen folytattam a tekerést a Col d'Izoard hágóúton, messze volt még az a 2360. méter. Lassan, de biztosan faragtam a métereket a tűző napsütésben, miközben több tucat bringás előzött meg. Néhányukkal szóba is elegyedtem, eszmét és útvonaltervet cserélve, néhányuktól pedig pár szavas: "Ciao!", "Bon jour!", "Bravo!", "Allez!" köszöntéseket, biztatásokat kaptam. Ebéd után már 2000 méteren tepertem, óriási fenyőerdőbe érkeztem. Mindenhol tüskék, tobozok hevertek, a fák pedig igen sűrű tornasorban díszítették a fenyőillatú vidéket. Olyan szép panoráma tárult elém, hogy megint elég sok percet töltöttem az emlékek megörökítésével. Fél kettő körül értem el a 2000 méteres szintet, majd nem sokkal később termetes, sárgás-szürkés, töredezett csúcsok által őrzött fennsíkra kerültem.

Innen már látni lehetett a célt, melytől már csak néhány hajtűfordulat, óriási sziklacsuszamlások, egy hangulatos menedékház és őrült, időzített felvételes kanyarban fotózkodás választott el. Fél 4 körül hódítottam meg az idei 17. masszívumot, a Col d'Izoard 2360 méteres hágóját, már csak egy hegyecske maradt az étlapon. Csúcstábla helyett egy óriási totem fogadott a tetőn, alig fért bele egy képbe, ilyet még nem pipáltam... Végül fél 5 körül zakatoltam le a völgybe, 1300 méterig. Menet közben olyan csúcsos sziklaképződmények és földcsuszamláson át vezető, szakadékos kanyarok jöttek szembe, hogy tátva maradt a szám. Este 6 felé értem le Ville-Vieille nevű faluba, ahol lett volna lehetőség kempingre.. 100 kilométert nem hagyhattam az utolsó napra, szombat este 5-kor már Savigliano pályaudvarán kellett lennem, hogy elérjem a csatlakozó vonataimat. Összeszedve minden energiámat, nagy lendülettel nekiestem az utolsó, Col Agnel nevű, nem kis termetű csúcsnak, 2746 méteren várt a cél, ahonnan még 78 km a pályaudvar. Folyamatosan és rendületlenül csökkentettem a távolságot a szürkülő, kopasz völgyben.
Az utolsó fényeket és a civilizációt is elhagyva, 12 km leküzdése után este fél 10-kor csaptam sátrat az út mentén a fenyvesek között rejtőzve, 2000 méteren. Felkészültem az esti hidegre és az utolsó 9 kilométeres búcsúmászásra. Szombat reggel 8-kor, miután letisztítottam a fagyott dér jégvirágait a sátramról, felcuccolva kezdtem meg a hátra maradt szerpentineket. Egy lelkes francia turistacsoport sütivel járult hozzá az indulásomhoz. A csupasz, sziklás völgy hajtűkanyarjai egyre feljebb és feljebb vittek, bitang havas hegyek emelkedtek ki a hátam mögött, lassan a hegy teteje is előbukkant. Legkésőbb dél, fél 1 magasságában kellett a csúcsra érnem, ezt nagyjából tartottam is. Lejátszottam a csúcshódító zenemixem, miközben egy csoport tapsolva buzdított az utolsó kanyarokban. Meghatódva, kicsit könnyes szemekkel, kiélvezve az utolsó magassághódítást, örömmel gurultam át az 18. óriáson, a Col Agnel 2746. méterén.
A Col de l'Iserán és a Passo dello Stelvio után életem harmadik 2700 méter feletti hágóját pipálhattam ki. Nehezen tudtam elszakadni a platótól, minden irányba körbefotóztam a mélyvidéket. Kissé megkésve, negyed kettőkor vágtam neki a völgynek, igen határeset volt a maradék 78 km lezongorázása 4 óra alatt. Így kicsit félve, de vadul tettem a kereket 50-60 km/h sebességgel száguldozva a lejtőkön. A legrosszabbkor kezdett el újra rendetlenkedni a puttonyom, a bukkanók hatására kétszer ugrott ki a csomagtartó, míg harmadszorra kiszakadt a helyéről az egész szerkezet... Szerencsére minden csavar megmaradt, így összesen 1 órás kényszerszerelés után, gyorsrögzítők segítségét bevetve újraépítettem az egész pakkot, immár üzembiztosra. 2-kor még 60 km volt hátra, majd a villámgyorsan összetörpülő hegyek után 3-kor már csak 30, míg végül megnyugodtam, a vonat elérése kikerült a kockázati zónából!

Kellemesebb tempóra váltva érkeztem meg a forró, észak-olasz síkságra, ahonnan az összes tengerparti és alpesi hegy már csak a messzi távolban figyelt. Kicsit szomorúan, ám büszkén szemléltem az északi vonulatokat, melyeken több mint 1400 kilométeren át, 35000 méter szintemelkedésen és 18 db hegyen keresztül küzdöttem át magam 3 hétig. Óriási élmény volt az egész túra, amely délután 5 órakor Savigliano pályaudvarán ért véget erre az évre. Milánóból Bécsen keresztül vonatozva ezeket a sorokat már Pesten írom! Jó érzéssel tölt el a hazatérés is, főleg ennyi idő után. Köszönöm Mindenkinek a biztatást, a kedves szavakat és a kitartó olvasást. Jövőre következik a folytatás, új kihívásokat keresve észak felé veszem majd az irányt!

133 km
8 óra 48 perc
15 km/h átlag
64 km/h max

Összesen: 1453 km!

20. nap: 2646 méteres csúcshódítás vendégszeretettel feltöltve

Folytatva a félbeszakított történetet megnyugtathatom az illetékeseket, nem kannibálokhoz kerültem és a veséim is megmaradtak :-) A több emeletes csudaszép házikóhoz érve egy idősebb, ősz hajú, szemüveges úr nyújtotta a kezét az ajtóban. Bernard a családfő, 5 gyermek édesapja, foglalkozását tekintve orvos, kedvesen invitált a nappaliba, míg Isabelle a konyhában pakolta ki az aznap vásárolt holmikat. Hamarosan a 24 éves Bruno is előkerült a házmonstrum egyik szobájából, 2 éve Helsinki városából tekert hazáig, volt bőven közös témánk. A többiek sajnos elköltöztek már vagy elutaztak, így négyen beszélgettünk a nappaliban. Bár néhol kicsit döcögősen, de egész jól tudtak angolul, a közös nyelvhasználatot segítve előkerült a francia-angol szótár, egy óriási térkép és egy kis/nagy-állat-határozó is.
Elmutogattam nekik az útvonalam egy rövid beszámoló keretében. Ezután Bernard vette át a szót, és lelkesen mesélt Savoie megye nevezetességeiről, a közeli hegycsúcsokról, híres eseményekről és helyi állatfajtákról. Érdekesség, hogy a Decathlonban vásárolt Opinel túrakésemet itt készítették először a völgyben, a házban volt is belőle egy tucat. Vacsora előtt engedélyt kaptam egy forró zuhanyra, még törölközőt is adtak. Óriási lakoma keretében folytattuk a további eszmecserét alpesi élményeinkről, a biciklizésről, és egyéb általános témákról. Közben több fogás lement: zöldségkrémleves, tészta kolbásszal, saláta, sajtkavalkád, erdei/házi gyümölcspüré. Igen jó hangulatban telt az este, nem gondoltam volna, hogy ilyen élményekben lesz részem. Az est lezárásaként megmutattam nekik a túra weboldalát, a fényképeket és a nyomkövetést, míg Bruno elővarázsolta a Helsinki-Valloire túra képeit. Közben a völgyben dörgés-villámlással ömlött az eső, szép kihívás lett volna a szabadban aludni. Végül saját ágyat kaptam a 3. emeleten, nem győztem megköszönni. Elalvás előtt rendületlenül bűvöltem a műhold/radarképeket, úgy néz ki kora délutánra elvonul a hidegfront. Másnap délelőtt sokáig aludtam, már csak Bruno maradt a házikóban, a többiek dolgozni mentek. Előkészített reggeli várt az asztalon, még mindig nem hittem el, hogy mekkora szerencse és vendégszeretet ért. A felhők többé-kevésbé szakadozni kezdtek, így egy gyors reggeli után dél körül neki is indultam a Col du Galibier 2646 méteres masszívumának 1450 méterről. Búcsúzóul egy kis levelet, és egy Svájcból levadászott "Köszönöm" csokit hagytam a konyhaszekrényen. Remélem, örültek neki.

180 km maradt vissza 2,5 napra, 3 db 2300 méter fölötti hegycsúccsal (Galibier, Izoard, Agnel). Végállomásnak a Torinótól 50 kilométerre fekvő Savigliano nevű várost szemeltem ki. Innen kell Milánóba vonatoznom szombaton legkésőbb este 18:00 órakor a 21:35-kor induló bécsi éjszakai vonat eléréséhez. Nem lesz egyszerű menet, jól kell gazdálkodnom majd az idővel és az emelkedőkkel. Viszonylag könnyedén indult az enyhe kanyarokkal teletűzdelt hágóút, csupasz, csúcsos hegyek és koromsötét-bárányvilágos váltásban vonuló felhők között. Szerencsére már nem esett az eső, és a napsütés sem feledkezett meg rólam. Egyszer csak az előző nap megismert, 72 éves, lendületes holland bácsi jött velem szembe örömteli mosollyal. Gyors eszmecserénk során mesélte, hogy sajnos vissza kellett fordulnia 5 kilométerrel a csúcs előtt, mivel leszakadt az ég. Ebben a pillanatban is fekete felhőköntösben rejtőzött a hegy teteje.

Ennek ellenére folytattam tovább a mászást, majd egy étterem mellett belakmározva elvetemülten meredek szerpentinkáoszba fogtam. Seperc alatt 2000 méter fölé zsonglőrködtem magam, miközben nem győztem fotózni a mélységet. 4 óra körül végre szétrobbantak a felhők, előbukkantak a tekintélyt parancsoló, éles sziklatetők. Háromnegyed hatkor már 2300 méteres magasságban jártam, amikor egyszer csak ismét eltűnt a nap, fátyolos köd úszott a tájra és az arcomba. A felhők egyszer csak körülöttem kezdtek el masírozni. Az utolsó kilométereket akkora bitang ködben tettem meg, hogy 10-20 méternél tovább semmit sem lehetett látni. Félelmetes és egyben hangulatos volt így tekerni. A csúcsra, 2646 méterre este 7 körül sikerült feltalicskázni, ahol kb. negyedórás napsütés után ismét embertelen köd és jeges szél kerekedett.

Több réteg szélálló ruhát és fejvédőt magamra öltve fejvesztve menekültem a fagyos, ködös hegylepel alól, egyenesen a melegebb völgy mélységes lejtőire. Meg sem álltam Briancon városáig (~1300m), miközben a tájat aranysárgára festette a nap mögöttem. Nem árt néha a hátunk mögé is nézni, ezt a vad tekerésben gyakran elfelejtem, pedig ott is akad bőven látnivaló. Este 8 és 9 között 4 db sajtburger elpusztítása után újra nekiestem a következő csúcsnak, a Col d'Izoard 2350. métere kedvéért. Nem akartam nulláról kezdeni a pénteket, éreztem a lábaimban az erőt is az esti tekergéshez. Kertek alatt, házak mögött folytatódott a városból kivezető, kellemes emelkedő. Zenével segített 5 kilométernyi kaptatót lenyomva egy domboldalba fészkeltem be magam este 10 után. A rejtekhelyem remek reggeli kilátást sejtető, pislákoló lámpákkal dúsított, nesztelen völgykatlan peremén feküdt. Következő nap irány a Col d'Izoard hágó 2360 méteres csúcsa, melyet 1400 méterről indulva, 15 kilométeren át kell majd leküzdenem. Ezen a napon jó lenne megkezdeni a Col Agnel nevű 2746 méteres nagyra nőtt monstrumot is, hogy ne az utolsó napra maradjon a teljes hegy. Már csak két nap van hátra a nagy kalandból!

58 km

4 óra 9 perc

14 km/h átlag

65 km/h max

9. nap - Briancon - Montgenévre (1860m) - Susa (517m) - Col d. Mont-Cenis (2084m)

Hétfő hajnalban csípős hideg költözött a völgybe, elkezdtem komolyan fázni, felkapkodtam minden ruhámat, amit találtam. Reggel 8 körül pattantam ki a sátorból, vacogva sürgettem a napot, hogy bukjon át végre a szemközti, hegyen, és melegítse fel a párás rétet. Ez fél 9 körül össze is jött, én pedig ennek örömére összepakoltam.  Még egy órát fotózkodtam / rohangásztam a réten, később ez az 1 óra eléggé hiányzott... 10 körül indultam el,először egy 1860-as hegyecske következett.. Ámulva lestem felfelé, hogy milyen magasra kell felmászni, elég rövid távon, elég magasra.. szóval a meredekségre nem volt panasz :D A hágóút a Tour de France idei szakaszai között szerepelt, így még látszódtak az útra festett / mázolt / karcolt szurkolói biztatások, néhol az egész sáv tele volt :-) Hangulatos volt így feltekerni, pláne, hogy 'Thomas' feliratok is szerepeltek az aszfalton :-) ( Thomas Voeckler a franciák bringás hőse, aki bár lemaradt a dobogóról, idén többször vezette a Tourt és viselte a sárga trikót) Egész könnyedén kb. dél körül feljutottam a csúcsra, 1860 méterre, Montgenévre városába, ami talán inkább falu, olyan kicsi. Sokan jöttek golfozni, meg kirándulni, páran kérdezték is, hogy honnan hová tartok, 'nice trip' volt a reakció :-)

Az első hegy után hatalmas zúzás következett, kb. 40 km lejtmenet a völgyben, néhol meglehetősen erős szembeszéllel. Egészen Susáig (516m) ereszkedtem, a masszív sziklák, nyitott alagutak és kanyargós szerpentinek között. Susa egy csendes kis falu a patak partján, furulyázó bácsival és rekkenő hőséggel.. Bevásároltam, vettem két tábla csokit - kellett a kalória, ugyanis komoly mászás előtt álltam. 

Dupla annyit kellett talicskázni, mint délelőttt, egészen 2084 méterre. Olyan meleg lett, hogy kapkodtam rendesen a levegőt, ömlött rólam a víz. Rögtön az elején, kb. 800 méteren fura hangra letten figyelmes, először azt hittem az agydinamóval van valami gàz... de nem, defektet kaptam. Gyors kerékcsere + pumpálás.. mérgemben behajítottam a patakba a belsőt, de gyorsan rájöttem, hogy ez böszmeség volt, mivel egy darab gumim maradt a négyből, így egy ragasztott belső életmentő lehet... gyorsan ki is halásztam :-) Ezután vadabbnál vadabb emelkedők jöttek, a nap szerencsére elbújt a hegy mögött, én meg közben az izgalomban felfaltam az összes kajámat (= csoki, alma, barack, sajt, szalámis szenya + dupla adag táplálékkiegészítőt is toltam) Közben a felhők is gyűltek, zord tájat varázsolva a sziklákkal és fenyvesekkel dúsított hegyoldalból. Már ment le a nap, amikor a célegyenes szerpentinjeit gyűrtem, és egy 6 emeletes kacskaringón kapaszkodtam fel 2000 méterre, a felhők közé. Kb. utolsó leheletemmel koptattam Col du Mont-Cénis sziklás útjait. Annyira nem volt bizalomgerjesztő a táj, köd kúszott le a hágóra és az itt fekvő kis tóra, miközben elég hideg is lett. A sátrazás megint vacogós lett volna, így hotel mellett döntöttem. Találtam is egy egycsillagosat (Hotel Gran Scala Mt. Cenis*), egy szobával, reggelivel, 35 euróért. Baráti. Barátibb legalábbis mint kint a szabadban éjjel, 2 ezer méteren... Jót fürödtem, és befészkeltem magam a szobába, plusz természetesen rácuppantam a konnektorokra :P Az ágy nagyon puha :-) Holnap (kedden) jön a Col de l'Iseran (2764m), na az nem lesz semmi.. ilyen magssan még nem jártam. Remélem, megmarad a jó kondim, bár ehhez kicsit több kell majd.. Meglátjuk :-)

78 km
5 óra 42 perc
átlag 13,6 km/h
max 56,2 km/h

Location : Rue du Vieux Moulin, Parc National de la Vanoise, 73480 Lanslevillard,

7-8. nap: Cannes - Marseille - Gap - Briancon

Megint úgy sikerült felállítanom a sátrat, hogy már korán reggel tűző nap perzselte az oldalát :D Kinéztem, hogy mi újság, erre három ló kacsintott vissza a réten, tőlem 50 méterre, és egy ház is előbukkant a közelben. (szóval annyira nem sikerült elrejtőzni :-) Gyors összecuccolás után visszagurultam Cannes-ba, ez 11 km-be került.. beugrottam a pályaudvarra, kitalálni és intézni az út folytatását. Északra a hegyekbe nem volt közvetlen járat, így Marseille felé nézelődtem. Nagyjából össze is raktam a tervet, Briancon lett a végállomás. Nem volt szívem még búcsút venni a tengertől, így vasárnap reggelre vettem jegyet (50 euro). Ezután szétnéztem a városban: egy gyors piac, 1 kiló gyümölcs, csipsz, fagyi, netcafé útvonaltervezéssel és hóközi számlabefizetéssel :D Miután ezeket letudtam, kora délután célba vettem a partot egy kis strandolásért. Újabb 10 km jött, mire találtam olyan helyet, ahol át lehetett öltözni + volt értékmegőrzés is. 3 órán át fürödtem a tengerben, fejeseket ugráltam :D fotózgattam, blogot írtam, ebédeltem, ... hamar elszaladt a délután.. :) Nagyon jó időt fogtam ki, gyakorlatilag kánikula volt egész nap. Ismét visszagurultam Cannes-ba egy kis esti fotózgatás és naplóírás kedvéért. A naplemente gyönyörűen bevilágította a kikötőt, miközben a város lassan esti fényekbe burkolózott, a pálmafák is nyugovóra tértek. Én is így tettem, visszalovagoltam az előző este jól bevált "szállásomra", és készülődtem a reggeli indulásra...

Vasárnap 9-kor startolt a vonatom Marseille-be, majd onnan átszállással Brianconba. Fura bringás fazonokkal kerültem össze az úton. Egy fizikus külsejű srác kb. egy órán át fagatott az agydinamós töltés és a gps működéséről... mintha sosem látott volna gps-t.. megkérdezte, hogy mekkora a térkép méretaránya OMG :D (amennyire belezoomolsz.. a zoom fogalmát sem értette először) A másik öregebb tag 1 hétre levitte a családját (feleség + gyerek) a tengerpartra, ő meg addig otthagyta őket, és elment bringatúrázni. Azt mondta, hogy utálja a tengerpartot meg a strandot, neki a csak a bringázás jelenti a nyaralást.. remélem én nem leszek ilyen :D Amikor éppen nem a bicajosokkal trécseltem, akkor ők ketten üvöltve beszélgettek a nemrég befejeződött Tour de France eseményeiről, úgy, hogy bár nem tudok franciául, de a nagy részét értettem :D Marseille pályaudvarán 11-től egy órát vártam a csatlakozásra.

Egész jó kis vonatot fogtam ki, ráadásul konnektorom is volt, így fel tudtam tölteni a kütyüket. Délután 5-re értem be Brianconba, közben netezgettem, blogot írtam, megterveztem az út hátralévő részét, nem lesz egyszerű :D 320 km vad hegymenet következik Briancon és a svájci Martigny között, hat 2000 méter fölötti hágóval, melyből kettő 2500 méteren túl is kandikál :-) Ennyit még sosem mentem egyszerre, izgalmas lesz.. szerencsére pont ugyanannyi lejtmenet lesz, mint emelkedő. Max. 4 napom van a mókára, ez napi min. 80 km-t jelent, korai keléssel. Feldkirchbe (Vaduztól északra) mindenképp el kell jutnom vasárnap éjfélig.. ekkor indul a vonatom vissza Bp.-re. Meglátjuk, hogy alakul :-) Most jó erőben érzem magam, de a térdemről nem szabad megfeledkezni (már nem fáj, de érzem, hogy nyikorog... drogom még van :P) Már bele is kóstoltam az Alpokba amúgy, érkezés után 1300 méterre kellett feltalicskázni. Most egy óriási mezőn sátorozom egy hegyoldalban, 7 km-re Briancon-tól. Holnap reggel kezdődik a második felvonás, szurkoljatok!! ;)

63 km*

4 óra 41 perc

átlag: 13 km/h

max: 50,5 km/h

*Ebben benne van a tengerparton gurulgatás, városnézés, sprint pályaudvarra és egy falat Alpok is :)

Location : Champ de Blai, 05100 Val-des-Prés,