8. nap: Livigno és Bernina, lejtőzés Olaszországban

Szombat reggel ismét korán keltem, hogy átpakoljam és megszárítsam az elázott cuccaimat. Körbeterítettem a sátor környékét ruhákkal, a kemping lakói lestek is hogy mi ez a zsibvásár itt.. :) Amíg száradtak a holmik, hasznosan töltöttem az időt, megírtam egy napi élménybeszámolót, rendet raktam a szárazon maradt csomagjaimban. 11 körül sikerült elindulni, rögtön boltot keresve, hogy feltöltsem készleteimet a két csúcs előtt. Livigno egy óriási síparadicsom, igen sok turistával, ami azt jelenti sajnos, hogy előbb talál az ember sportáruházat, ruhaboltot, mint élelmiszerüzletet. Végül az utolsó kanyarok egyikében találtam is egy boltot, nem is akármilyet: egy konnektor volt a falán! Egyből rá is cuppantottam a telefonom! Bevásárlás után bele is kezdtem a Forcola di Livigno nevű hágóba, 1800 méterről kellett felpedálozni 2315 méterre. Ismét szép időt fogtam ki, a szint is elég komótosan emelkedett. Miután kikopott a növényzet, elém tárult a hegyoldalban vezető, hajtűkanyarmentes peremút, amely egészen a csúcsig vitt. Az egyik kanyarban egy boci pózolt egyet nekem és a kamerának, nem lehetett kihagyni a fotósorozatot, több szögből és különböző távolságokból. Szárítás közben elhagytam az egyik új kesztyűm egy darabját, sajnos minden évben eltűnik valami.. Távozás előtt mindig többször átvizsgálom a parkolóhelyemet, ellenőrzöm a csomagokat, de ennyi holmi és távolság mellett fel kell készülni az ilyenekre. 

Miután elmorzsoltam egy virtuális könnycseppet a kesztyűért, néhány méter múlva már az utolsó, legmeredekebb részen tekertem, majd 3 óra előtt kicsivel begyűjtöttem az újabb trófeát! A Forcola di Livigno hágóút 2315. méterénél örvendeztem a célba érésnek. Több motoros is segítségemre sietett a sajtófotózásban, cserébe én is kattintgattam róluk pár képet.A lejtmenetben szembejött velem egy hatalmas havas hegycsoport, a tátva maradt szám miatt leginkább a szemből érkező muslicák szomorkodhattak. 300-400 méter ereszkedés után gyorsan le is értem a svájci határhoz,  ahol egy kis kitérővel terveztem meghódítani a Bernina-hágót (2330m). Tüstént le is pakoltam mindent a bicikliről, és elrejtettem a csomagokat egy bozótban, csak az értékek maradtak az első táskával. Ezt egyébként elfelejtettem megcsinálni a Stelvio előtt, ahol csak az utolsó kanyarok egyikében esett le, hogy feleslegesen cipeltem fel-le 30 kg csomagot körforgalomban... 

A lábaim egyébként egész jól bírják a tempót, tegnapelőtt nyikorogtak csak kicsit, az 1300 méteres mászás és a Stelvio végén. Igyekszem óvatosan tekerni a hegyen, még mindig elég hosszú út áll előttem, most kezdődik csak a kaland második harmada. A könnyítés után sokkal lendületesebben kapaszkodtam az újabb szerpentineken, melyek most jóval hosszabban tekergőztek, mint a Stelvio, 1-2 óra biztosan lesz oda-vissza, fotózgatással együtt. Felfelé egyre közelebb kerültem a korábban már látott havas hegycsoporthoz, egyre meredekebb út vezetett a magasba. Cserébe olyan kilátást kaptam a délutáni nap meleg, felhőszegény fényében, hogy megint bőven jutott anyag a lencsevégre. Fél 6-ra sikerült felérni a tetőre, ahol meghódítottam az első hegyi szakasz utolsó, 9. hegycsúcsát: a Passo del Bernina hágót 2330 méteren. Örömfotózás és távolba merengés után rögzített felvétellel, jókedvűen szlalomoztam vissza leparkolt csomagjaimhoz.

Felpakolás közben vettem észre, hogy a csomagtartó szerkezet kipattant a helyéről, a sárvédő pálcái és a váz tartotta meg az ebben a szituációban igen komolyan imbolygó csomagrengeteget. Kb. negyed óra alatt visszapattintottam és becsavaroztam mindent, most már újra stabilan feküdt a puttony. Egy jó paradicsomos halkonzervet némi vajas kenyérrel betolva nekiugrottam a lejtmenetnek, melyet már régóta várok: kb. 100 km semmittevős gurulás következik! Ezzel búcsúzom az első hegyi szakasztól, melynek mind a 9 kétezres csúcsán sikeresen túljutottam. Örömmel fogok visszagondolni, erre a majd 500 km-re és a megcsodált hágókra: Flüelapass, Albulapass, Ofenpass, Umbrail Pass, Passo dello Stelvio, Passo Foscagno , Passo Eira, Forcola di Livigno, Passo del Bernina egytől egyig fantasztikus teremtmények.. :) A lejtőzés után egy 120 km-es, többnyire sík szakasz jön majd a Comói-tóval, Lugano riviérára emlékeztető vidékével és tavaival. Jól jönnek már ezek a könnyebb szakaszok, sokat lehet így pihenni, valamint esélyt kapok a felhalmozott hátrány ledolgozására. Erről még eddig nem írtam, de 8 nap alatt sikerült összehozni egy 2 napos lemaradást, amiben kétszer fél nap rossz idő és kétszer fél nap technikai probléma a ludas elsősorban. Este 6-kor még csak 25 km-nél jártam, így nagy elánnal kezdtem meg a lejtőzést.

Sorra repültek el a falvak, jelentek meg majd tűntek el a hegyóriások, a fenyőillat elpárolgott, én pedig Sondrio, majd a Comói-tó felé száguldoztam. 800 méter alá érve rekkenő hőség csapott arcon, mintha szaunába érkeztem volna.. Sajnos a svájci-olasz váltás nemcsak a hőmérsékletben, hanem az utak minőségén és a falvak tisztaságán is látszott. A hőségre reagálva felkaptam 3 liter folyadékot egy Lidl-ben, majd folytattam a gurulást a naplementében, még sötétedés után sem álltam meg. Éreztem a lendületet, bár a lejtő meredeksége sokat csökkent - már tekerni is kellett a tempóért... :) Este 10 és 11 között ünnepeltem az idei 500. kilométert, majd a telefonom LED lámpájával kutattam sátorhelyet egy sötétbe burkolózó útelágazás mellett. Több lugasba benéztem, ám végül egy rét tövében dobtam fel a sátrat, nem messze az országúttól. Nem jutott erőm már beszámolót írni, sokáig nem kellett altatni. Következő napokban irány a tavak vidéke, majd utána jönnek a svájci hegyek!

103 km

5 óra 30 perc

19 km/h átlag

65 km/h max

Location : Address not available

6-7. nap: Egyszer fent, egyszer lent

Lustálkodással és felhőűzéssel telt a csütörtök délelőtt. Ebédidőben estem neki a kb. 15 kilométeres lejtőnek, ami az Ofenpass tetejéről (2149m) egészen Santa Maria Val Müster kicsiny faluig vitt (1375m). A zúzás megörökítéséhez felcsatoltam a sisakomra a fényképező masinámat, és Full HD minőségben rögzítettem minden egyes fűszálat. A faluba érkezve berontottam egy boltba friss gyümölcsért, vízért és sportitalért, felkészülve az újabb bitang hágó, az Umbrail Pass megmászására (2503m). Itt fekszik a Stelvio-hágóút csúcsa is (2758m), ide is fel terveztem kocogni. Egy óriási paradicsomos-halkonzerves-szendvicses-gyümölcsös lakoma után megkezdtem az Umbrail-hágó kanyargós kaptatóit. Hihetetlenül gyorsan emelkedett az út, semmi bemelegítésre nem hagyott lehetőséget. Ekkora, több emeletes szerpentinhalmazzal utoljára a Grimsel-hágón találkoztam tavaly... lenézve az egyik kanyarból 6-7 emeletet (egymás fölött vezető utakat) számoltam össze a fenyvesek közt.Szép idő érkezett délutánra, a tűző napsütés kegyetlen melegét azért enyhítette pár  felhőkupac. Lendületesen nyomtam fölfelé,  szokás szerint zene adta az ütemet, ezúttal is ATB összes költeményét magammal hoztam, beleértve pár friss mixet. 

A pörgős zene igen nagy segítséget nyújt felfelé. Tekerés közben intravénásan toltam magamba a Powerade sportitalt, és fél kiló szőlőt is bepusziltam a kormánytáskából szemezgetve. Nem maradhatott el persze a szokásos "minden kanyarban egy fényképet/videót" életérzés sem, lassan megtöltöm az első 32 gigás memóriakártyámat. Estefelé a nap már bujdosni kezdett a hegyek között, én pedig újabb fennsíkra érkeztem. Több kilométeren keresztül földút is vitt, amit annyira nem szeretett a járművem, de szerencsére viszonylag gyorsan lenyomtam. Mindig azt hiszem, hogy közel a vége, amikor újabb emeletekkel és hajtűkanyarokkal kínál meg a természet, ekkor már 2000 méter fölött zakatoltam. Hirtelen egy mormota testvérpár szaladt át előttem az úton, gyorsan lencsevégre is kaptam az egyik ebet, a másik eliszkolt. A távolban előbukkant a Stelvio-hágó és havas hegycsúcsa is, azonban nyugatról menetrend szerint érkezett az álomba ringató felhőtakaró. A csúcshódítás mindig a délelőtti fényekben a legszebb, így vadkemping lehetőségek feltérképezésébe fogtam. Találtam is egy takaros, vízszintes placcot a sziklás, füves hegyoldalban, ahol sátrat állítottam. A legjobb móka 2000 méter felett vadkempingezni, nem kell elrejtőzni, szabad a rablás az egész vidéken. Szemben gyönyörű kilátás nyílt a völgyre és a szemközt fekvő hegytetőre, amit lassan narancssárga színűvé varázsolt a lenyugvó nap. Ezzel a lendülettel én is álomba szenderültem. Péntek reggel fél 8 körül már buzgó, csúcshódítási lelkesedéssel pakolásztam, majd kisvártatva belecsaptam a hátramaradt néhány kilométerbe. A nap szépen lassan beragyogta a frissen ébredt völgyet, melyet immár igen magasról szemléltem. A gyönyörű időt kihasználva felcsatoltam a másfél méter hosszú, egylábú fotós állványomat és a fénygépemet a bicikli végére, hogy otthon újraélhessem ezeket a szép pillanatokat. Hihetetlen, de még mindig maradt hajtűkanyar, cserébe egyre közelebb került a Stelvio-hágó szájtátós panorámája, havas csúcsaival, és további 300 méter emelkedést tartalmazó szerpentindzsungelével.

Egyszer csak kilaposodott az út, megérkeztem az Umbrail-hágó tetejére, 2503 méterre. Egy kisebb lejtő és egy kiadós ebéd után nyakamba vettem a Stelvio emelkedőjét (2758m). Sűrű volt a forgalom, minden bringás és motoros ide akart feljutni ezen a napon... Az égbe tekerés nyomán pazar kilátást kaptam a vidékre, ahol eddig poroszkáltam felfelé, nem spóroltam a "filmszalaggal". Embertelen, havas magasságokba vitt az út, utoljára Franciaországban a Col de l'Iserán hágón tekertem 2700 méter fölött, még 2011-ben. Nagy lelkesedéssel és örömmámorosan faltam a métereket, eddig ez a szakasz a kalandtúra csúcspontja!!! Kb. 2 óra alatt, délután 1 körül sikerült meghódítani a Stelvio 2758. méterét!
Ez az ötödik 2000 méter feletti hágó idén! Elég sok időt töltöttem fent, ahol igen magasra rúgott az egy négyzetméterre jutó turisták, biciklisek, autók, árusok, éttermek, szerpentinek és persze a természet adta látványosságok száma. Délután 3-kor kezdtem meg a lejtőzést, Bormio városát megcélozva (1200m), ezen a napon még legalább 1 db kétezres vár rám, a Passo Foscagno (2291m). Tenni kellett rendesen a kereket, ugyanis emberi időben javasolt beesnem a Livigno völgyében fekvő kempingbe (1800m). Elhasználtam az összes akkumulátort, kipurcantak az agydinamós USB töltőim, és lemerülőben vannak a készülékeim, így nagyon kell az áram. 1 óra alatt lezúztam több tucat hajtűkanyart, átrongyoltam egy heves zivataron, majd délután négykor nekiveselkedtem a Foscagno-hágónak.

Innen még 40 hosszú kilométer Livigno, így toltam is neki, ahogy egy hegyi időfutamon kell, 8-10 km/h átlagsebességet csiholtam ki a megpakolt drótszamárból. A hágót elneveztem Vihar-hegynek, ugyanis egész végig esett az eső, hol csöpörgött, hol szakadt, de a távolban persze mindenhol kék ég fénylett. Csak az elvetemült égszakadás-földindulás állított meg néhány alkalommal, egyébként esőöltönyben adtam a pedálnak az iramot. 3 óra alatt sikerült megmászni ezt a viharos szörnyeteget, a Passo Foscagno-t (2291m), méltó jutalmam pedig az lett, hogy megint leszakadt az ég.. 

Néhány fotó után fejvesztve menekültem a csúcsról, egyenesen bele a dörgő, villámló esőfüggönybe... A lejtmenetben rommá áztam, pattogtak a cseppek rajtam, a cipőmben hömpölygött a víz, közben próbáltam egyenesben tartani a kormányt, mire nagy nehezen átjutottam az égzendülésen... Nem semmi élmény volt, eddig a túra mélypontja az elmúlt 3 órás mászással együtt. Nem számítottam erre a délelőtti csodaszakasz után, de ezen is túl kell lendülni. A megpróbáltatások után, este 8 felé már lejtőt vártam, hát a kis nedves gurulgatás után kaptam az arcomba még egy csúcsot, az Eira-hágót (2208m). Utolsó erőből ezt is lenyomva, végre levánszoroghattam Livigno város elnyújtott völgyébe (1800m), amit a vihar utolsó sötétkék láncolatai és a lemenő nap által sárgán megvilágított, oszladozó felhőhalmazai festettek meg bizarr kontrasztban. Ázott kutyaként huppantam a sátorba este 9-kor, majd a ruhák kiteregetése után nyugovóra tértem. A következő napon két utolsó monstrummal (Forcola di Livigno - 2315m és Passo del Bernina - 2330m) zárul a túra első hegyi szakasza, összesen 9 db kétezres hágóval és életre szóló élményekkel!

91 km

7 óra 12 perc

13 km/h átlag

65 km/h max

Location : Address not available