Útvonal és statisztika - 2012

Elkészült az idei kaland összefoglalója!

Köszönöm minden kedves Látogatónak a kitartó szurkolást és a lájkokat :-) A szokásos térképen látható az útvonal részletesen is (kattints a nagyobb felbontásért). Idén 15 db 1000 méter feletti hegy került be a gyűjteménybe, ebből 9 esetben tekertem 2000 méter felett - szép kis hullámvasút volt! :-) A térkép alatt a megszokott, részletes statisztika idén a heves tartalomgyártás során elfogyasztott mérőszámokkal is bővült! Képek és videók hamarosan! 

Statisztika

1293 km
16 nap
71 óra tekerés

átlag 18,2 km/óra
max. 76,5 km/óra
átlag 80,8 km/nap
max. 158 km/nap
min. 35 km/nap

20855 m szintemelkedés
20779 m szintcsökkenés
max. 2571 m magasság
min. 245 m magasság

3034 db fénykép
2,3 db fénykép/km :-)
6 óra 12 mp video
(Full HD, 1080p, 50 kép/mp)
Összesen: 67,5 GB tartalom

16. nap: Keringő a tavak körül és váltótörés az utolsó métereken

Reggel 9 felé sikerült kikecmeregni a sátorból, majd fél órával később már hajtottam is Luzern irányába. Itt kezdődik a felülről egy négylevelű lóheréhez hasonló Vierwaldstatti-tó, amely nevét a környező négy waldstatt-ról, azaz kantonról kapta: Uri, Nidwalden, Schwyz, és Luzern. A hegyekkel körülvett mélykék tónak 9 medencéjében hullámzik az állítólag iható minőségű víz. 11 után nem sokkal érkeztem Luzern városába, egyből az óvárost és az újvárost összekötő jellegzetes fahídhoz igyekeztem, hogy megörökítsem (fenti kép).

A város egy szép öbölben helyezkedik el, ahova számos kisebb és közepes méretű csónak parkol. Ide futnak be a népszerű turista hajók is. Kb. egy órát fotózgattam a városban, majd nagy elánnal fordítottam a kormányt Zürich felé (kb. 50 km). Még mindig kitartott a szuper idő, hétágra sütött a nap, a forró levegőt enyhe szellő mérsékelte. Mintegy 20 km múlva elértem a tó északi pontjának utolsó, Zug nevű városát du. 3 körül. Egyenesen a kikötő felé tekertem, ahol a kötelező fotózás után dobtam egy fejest a tóba :-)  Jó érzés volt végre megmártózni ebben a melegben! Felfrissülve folytattam a zúzást Zürich felé, de előbb egy nagyobb dombot kellett megmásznom, ami egy újabb gyöngyszem: a Zürichi-tó felett tornyosult. Gyorsan túl akartam lenni az emelkedőkön, így a nehezebb: meredekebb, de gyorsabb útvonalat választottam. Felfele menet a szalagkorláton belül vezetett a bicikliút, ahol egyszer csak a kiálló korlát egy darabja széttépte a csomagom oldalát..  olyan szinten, hogy egy egész zseb tőből kiszakadt a helyéről, a tartalmával együtt - szuper... Átbukva a "csúcson" pazar kilátás fogadott a keskeny, elnyújtott tóra, melynek fodrozódó, élénk kék vizén vitorlások imbolyogtak.

Lezúzva a partra megkezdődött a sprintfutam, hogy még naplemente előtt beérjek Svájc legnagyobb városába. Persze azért gyakran megálltam, hogy kigurulva a partra megcsodáljam a tó panorámáját, és betoljak egy-két vajas-szalámis-paradicsomos-sajtos szendvicset :-) Röpködtek a panorámafotók és videók is természetesen. Fél 6 után értem be Zürich-be, ahol furcsa jelenségek sorozata alkotott egységes konklúziót: itt bizony egy bitang nagy fesztivál van. Széles ízlés-skála szerint öltözködő vetkőző (?!) tömeg, sátrak, szemét, üvegszilánkok, üvöltő zene, randalírozás, minden volt itt, ellepték szinte az összes utcát. Egy gyors óvárosi kör után fejvesztve menekültem a városból este 8 körül.

Elvileg innen indult a vonatom Pestre, de csak vasárnap késő délelőtt. Úgy döntöttem, hogy még belefér cirka 90 km táv Sargans városáig, a Walensee nevű tavat és a környező, sziklás hegyeket érintve. 100 km felett jártam már, de még éreztem a lendületet, plusz ott volt még az egész vasárnap délelőtt. A naplemente közben sárgára festette a Zürich-i tó vitorlásait és a környező dombokat. A tájban gyönyörködve bevágtam egy gyors vacsorát, majd vásároltam egy kis banán-csipsz-ásványvíz-kóla koktélt az este hátralévő részére. Kellemesen gyors tempóban süvítettem a tó mentén, kihasználva a sík, lankás terepet. Egy-két kisebb emelkedőt könnyedén felfaltam, viszont a hegyi sebességben továbbra is (talán most valamivel erősebben) zörgött a váltóm, oldalról folyamatosan súrolta a küllőket. Utánaállítani nem tudtam, mert akkor végleg elveszítettem volna az 1-es, később még fontos, hegyi fokozatot. Most úgysem nagyon kellett ez a sebesség, így nehéz áttétellel hajtottam a tempót.

Minél kevesebb távot szerettem volna hagyni a délelőttre, hogy biztonságosan elérjem a Sargans-ba érkező vonatot, és legyen időm a természetre is. A sötétedést már felkészülten, világító karácsonyfa pózban vártam. Este fél 10 után is még javában toltam a szekeret, míg egyszer csak a tó vége előtt egy bútorstúdió puha bőrfotellel ajándékozott meg a sarkon. Nem kellett noszogatni, egyből belehuppantam, és vacsoráztam még egy utolsót a 130. kilométert megünnepelve. Elbúcsúzva a tótól, kisebb falvak felé kanyarodtam kelet irányába, itt egyre ritkábban kaptam közvilágítást, így a csillagok is előbújtak :-)  A 150. km körül már intenzíven kémleltem a bozótost, puha fészek reményében. Niederurnen előtt 7-8, Sargans végállomás előtt 40 kilométerrel találtam is egy szimpatikusan elhagyatott emelkedőt, lombos erdővel. Nagy lendülettel rontottam neki a kaptatónak, miközben egyszer csak csikorgó hangok közepette megragadt a pedál, majdnem előrebuktam a kormányon!!! Még pont meg tudtam kapaszkodni! Megvizsgálva a hajtóművet szörnyű látvány fogadott... A hátsó kerék teljes egészében bedarálta és kicsavarta a hátsó váltómat, mi több, tőből kitépte azt a helyéről, kettétörve a fogaskerekét. Na ezt hívják úgy, hogy rémálom, no de nem a túra utolsó napján :-) Nagy szerencsém volt, hogy a kaland végén történt az eset, nem az elején vagy a közepén.. Még utolsó leheletemmel is küzdöttem a hajtóműért, leszerelve és kiemelve a váltót; megpróbáltam fix sebességű járgányt készíteni. Túl bő volt azonban hozzá a lánc - tanulság: láncbontó is kell legközelebb.. Nyakig olajos lettem, míg végül lemondtam az újraélesztésről, vészhaditerven kezdtem el gondolkodni...

Este 11 után járt már az idő, két falu között ragadtam... Mivel tavaly már jártam erre, egyből tudtam, hogy van egy vasútállomás a közelben, kb. 6 km-re. Legurultam a folyó mellé, de nem volt elég a lendület, roller módra váltottam, majd toltam a járgányt a mezők közötti szerviz úton, vak sötétben. Cserébe akkora csillaghullást kaptam, hogy egy egész évre jutó kívánsághalmazt sikerült elsütnöm :-) Éjfél után, fél 1 körül értem a vonatállomásra, kicsit kedveszegetten kimatekoztam a Sargans pályaudvarra csatlakozó járatot. Vasárnap délben indul onnan a vonatom, este 10 órai, pesti érkezéssel. Közben egy 20 éve a pályaudvaron lakó (?!), bortól mámoros, jókedvű, papucsos jegyellenőr vigasztalt, és adott tippeket a továbbiakhoz. Végül a rejtőzködéssel mit sem törődve az út mellett feldobtam a sátrat, és nyugovóra tértem. Így ért hát véget az idei kaland, nem éppen ideális módon, de nem a cél a fontos, hanem az út maga! Ez utóbbi pedig tele volt látványos tájakkal, óriási hegyekkel, mélységekkel, magasságokkal, nagy távolságokkal és nem utolsó sorban emlékezetes élményekkel :-)

158 km (gyaloglással együtt)

8 óra 42 perc

18 km/h átlag

45 km/h max

15. nap: Szemben a havasokkal - Tekerés többféle műfajban

Reggel hétkor zendített rá a telefonom ébresztő dallama, azonnal rohantam az ablakhoz: egy darab felhő nem volt az égen, szuper! A bitang négyezresek pucéran várták, hogy a nap teljes egészében átbukjon a szemközti hegyeken, és bevilágítsa havas csúcsaikat. Gyorsan összepakoltam, miközben a tegnapi tehéncsorda vad kolompolással vonult el az ablakom alatt - ez is felért volna egy ébresztéssel :-)

Ezután leszaladtam az étkezőbe, majd betoltam a szokásos hegyi reggelit, ami frissen sütött kenyér, szalámi, sonka, sajt, croissant, lekvár, méz, nutella, müzli, gyümölcssaláta, forró csoki és narancslé formájában várt egy asztalon. Korán kelt újdonsült bajtársam, egy kedves japàn hölgy is, becses nevén Kazuko. Még tegnap találkoztam vele, intenzív tehénfotózás közben, ő is elég komolyan űzi a fotográfia mesterségét. Előző este el is kapott a folyosón, lelkesen mutogatta Kanada és Alaszka vidékein készített fényképeit tartalmazó képeskönyvét. Az elmúlt években elég sokat utazott és fotózott az Alpokban is, idefent már 3 napja portyázott. Kicsit nehezen beszélt angolul, de jól megértettük egymást. Meséltem neki, hogy nagyon vártam már a felhők elvonulását, így reggel mosolyogva üdvözölt, hogy milyen szép idő van. Igyekeztem is ezt kihasználni, reggel 8-kor már szaladtam is a kilátó felé. A teraszon pakoló személyzet egyik tagja kiabált utánam, hogy fizetnem kell az éjszakáért, ugye nem akarok meglépni :-)  Miután tisztáztuk, hogy mindjárt visszajövök, folytattam az utam a kilátó felé, 2343 méterre. Közben minden irányba fotóztam az eszméletlen szép tájat, a keleti völgyben Grindelwald, a nyugati mélységben Lauterbrunnen figyelt, szemben délen a havas, sziklás hegyvonulatok magasodtak, én pedig északi irányba tartottam, a fennsík orrához.

Több órát töltöttem el itt, volt mit megörökíteni: még egy gyors búcsúkép a sziklákkal, a sífelvonóval, a hotellel, a pózoló bocikkal, a szerpentinekkel, a szakadékokkal, a virágokkal, a havasokkal... Közben újabb óriási páratömeg képződött, összevissza cikáztak a felhők a fejem fölött, volt amikor belepték az egész helyet. Az erős szélnek köszönhetően azonban gyakran szertefoszlottak. Nagy nehézségek árán végre sikerült elszakadnom a szép fennsíktól kb. délután 1 óra felé.

Egy kisebb, 2500 méteres, csúcsos hegy oldalába vájt, köves úton kezdtem a nap első kilométereit, turisták között szlalomozva. Egy kis "sziklára fel, szikláról le" hegyikerékpározás következett. Innen is igen szép kilátás tárult elém a völgyre, ahol 1 napja másztam felfelé. Újra összefutottam Kazukoval, aki nagyon megörült nekem. Most már nem maradhatott el a közös fénykép és az e-mail cím csere. Kaptam tőle ajándékba néhány saját készítésű alpesi fényképet, és egy papírból hajtogatott madárkát :-) Megint úgy váltunk el, hogy majd találkozunk, lelkesen invitált Japánba is.. talán egyszer ott is biciklizhetek egyet :-) 3 óra felé gurultam fel a Kleine Scheidegg nevű hágóra, ami 2061 méteren feküdt, közvetlenül a Jungfrau lába előtt. Sikerült átkúsznom jó pár felhő alatt, nagyon szép panoráma várt. Ilyet csak a mesékben lehet látni... Több mint 2000 méteres szintkülönbséggel állt előttem egy óriási, sziklás ormokkal és havas dűnékkel megpakolt, négycsúcsos hegyszörnyeteg, a Wetterhorn, az Eiger, a Mönch és a Jungfrau négyese. A felhők azért rombolták kicsit az összképet, így is szuper élmény volt itt tekerni.

Felmásztam a hegyoldalra, ahol a szokásos, gyors sajtófotózás után nyakamba vettem a  völgymenetet, ami nem indult szerencsésen... Több kilométeren át, poros, köves, darabos földúton gurultam lefelé, sajnos csak fél gőzzel a rázkódás miatt. Nem az országúti bringámnak lett kitalálva ez az út az tuti, a 8 bar nyomásra fújt virsligumik sem díjazták a kalandot. Összevissza ütődtem és pattogtam a lejmenetben, letört a kulacstartóm, elhagytam az ásványvizem (meg még ki tudja mit), a felütésektől pedig első defektet kaptam. Szentségeltem is rendesen, még jó, hogy nem itt jöttem fel végül (kb. lehetetlen lett volna :-)

1300 métertől végre aszfalt és sebesség duplázás jött, villámgyorsan leértem Grindelwald faluba, 1043 méterre. Már du. 4 körül járt, de még sehol sem voltam kilométerek szempontjából. Egy gyors pihenő után lerongyoltam az 500 méteren fekvő Interlaken városába, reménykedve, hogy a másfél napra lent hagyott cuccaim érintetlenül lapulnak a kempingben. És igen! :-) Nagyon meleg volt idelent a hegyekhez képest, vágytam egy kis strandolásra. 20 perc alatt újrarendeztem és átpakoltam a csomagokat, ismét utazó üzemmódra váltva. Újra több tíz kiló magasodott a hátam mögött, nem volt könnyű ismét visszaszokni. Alig 40 kilométert mutatott a sebességmérő, amikor ismét nekiláttam a tavaknak, Brienz felé fordítva a kormányt. A falu meghódítása előtt azért fürödtem egy gyorsat a tóban, sziklákról merészkedtem be a hűsítő vízbe. A nap már elindult a hegyek mögé, amikor kikecmeregtem. Brienz és üdítővásárlás után a kedvenc hágóm következett: a Brünigpass (1007m), amit az elmúlt 4 évben harmadszorra kezdtem meg. 

A nem túl magas, de annál nehezebb emelkedőt már rutinosan másztam a naplementében. A tavalyi, majdnem 2 órás szenvedés után, most kevesebb mint 1 óra alatt sikerült feltalicskáznom. Ez volt a 15. (!) és egyben utolsó hegy az idei kaland során. A túloldalt már szürkület és az egyik kedvenc falum: Lungern várt, tükörsima, kék tavával. A lámpákat és a láthatósági mellényt felszerelve esti tekerésre készültem, eddig minden évben volt ilyen, idén sem maradhatott ki a repertoárból :-) Elnyújtott lejtőkön robogtam Luzern felé, miközben az ég egyre mélykékebb lett, majd teljesen besötétedett. Élveztem ezt a kis esti mókát, nyugodt volt minden, az égen csillagok pihentek. Végül 104 km megtétele után, Luzern előtt kb. 20 kilométerrel, a tó és az autóút közötti, fás területen állítottam sátrat, pár méterre a parttól. Mozgalmas nap volt, jó magasan jártam megint, egy rakat fényképet készítettem, és még a 100+ km is összejött. Szombaton irány Zürich, majdnem 200 km maradt másfél napra!!

104 km

5 óra 9 perc

20 km/h átlag

59 km/h max

Location : Engelbert-Weiß-Weg 2, 5020 Salzburg,

14. nap: Mannlichen meghódítása (2343m)

Hajnali 8-kor téptem fel a sátor ajtaját, lelkesen vártam már ezt a napot. A napi menü a 2343 méteren tornyosuló Mannlichen hegycsúcs meghódítása és a Berni-Alpok legmagasabb csúcsának a Jungfrau 4158 méterének megtekintése. A másik két említésre méltó masszívum az Eiger (3970m) híres északi falával, valamint a Mönch (4099m). Jópár hegy fekszik itt egymás hátán. 589 méterről, Interlaken városából kezdődött a kaland fél 10 körül. Ekkora szintemelkedést (1800m!) az elhasznált tartalék napok és idő hiányában nem tudtam 30-40 kilós csomaggal tolerálni, és mivel amúgy is körforgalomban tekerek, ezért megszabadultam a csomagom nagy részétől. Jó pár váltóruha, sátor, hálózsák, több kiló kaja, szerszám, stb. a kempingben maradt, így pillekönnyű járgánnyal vágtam neki a hegymenetnek. Kicsit imbolygott is alattam a vas, nélkülözve a tőkesúlyt :-) Grindelwaldig (1034m) egész könnyen haladtam, csak úgy faltam az emelkedőket és a kilométereket. A mesebeli nevű faluban megkaparintottam az 1000. kilométert, nem semmi élmények, távolságok és magasságok vannak mögöttem!! Később letértem a főútról és apró bicikliutak mentén folytattam a mászást. Mannlichen hegycsúcsáig nem vezet hivatalos hágóút, így mindenféle erdőszéli, kertek alatti, házak közötti szervizutakon kellett talicskázni. Ezeken a nyomvonalakon alig fért el egy autó, szerencsére végig aszfalton hajtottam.

Amit Grindelwald után kaptam, azt viszont nem tettem zsebre könnyen. Olyan emelkedők jöttek, hogy a fizika törvényei (ismertebb nevén: gravitáció) nem engedték a tekerést. Képtelen voltam meghajtani a járgányt, így nem volt mit tenni, tolni kellett, ami szintén nem tartozott a mulatságos mutatványok közé ezeken a bitang kaptatókon. 3-4 km szenvedés után kikerültem a kertek alól, végre rendes út fogadott, ami ismeri a szerpentinszerű vonalvezetést, nem egyből fejjel a hegyoldalnak megy :-) Sajnos közben elállítódott a váltóm is: állandóan ki akart ugrani a hegyi sebességből..Megjavítani nem tudtam, mivel a váltótest így is súrolta a küllőket, nem lehetett arrébb mozgatni. Így különleges, váltókímélő (= vádligyilkoló) üzemmódba kapcsoltam. Az eszméletlen emelkedőknek köszönhetően hamar 1800 méter fölé jutottam, innen már kihalt faházak, kopár dűnék, és intenzív kolompolás következett. Magashegyi tehén komáim bamba szemekkel bíztattak kitartásra, egyre közeledett a csúcs. A Mannlichen egy keskeny fennsík orra tulajdonképpen, komoly szakadékokkal körülvéve két oldalán. A nyugati oldalon, Lauterbrunnen felől még lehetetlenebb ide feljutni.

Egész délelőtt ragyogó napsütés melegítette a völgyet, azonban Grindelwald után bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottam: a lelkesen várt hegységcsoport felhőköntösbe öltözött, méghozzá nem is kicsibe :-( Pont, amikor itt küzdök minden erőmmel, ilyen csúf tréfát űz velem a természet. Ez vissza is vette kicsit a lendületem, több megállással gurultam tovább... Közben elhatároztam, hogy ha kell, itt alszom a szabad ég alatt, és várok egy napot, csak láthassam már felhőmentesen azokat a négyezreseket!!! Szemlélve a fennsíkot, észrevettem egy hotelszerű építményt.. Ha van szabad szoba, akkor kevésbé drasztikus, inkább drága megoldással várhatom ki a (remélhetőleg) felhőmentes hajnalt. Délután 4 körül futottam át a célvonalon, bruttó 6 óra alatt sikerült feljutni a Mannlichen-hegyig, egészen 2225 méterig. A felhők nem távoztak továbbra sem, váltásban takarták a havasokat.. Közben becsekkoltam a hotelbe, aranyáron persze, de ha már itt vagyok, nem hagyom ennyiben a dolgot :-) A vicces az egészben, hogy a cuccaim közben lent kempingeznek a tó mellett.. éljen a spontán döntéseken alapuló kalandtúra! :-)

A frissen szerzett szabadidőmben bejártam a fennsík környékét, hegyet másztam, fotózgattam, ámultam a szakadék mélységén. A délutáni/esti napsütésben nem maradtam műsorszám nélkül, mintegy 15-20 tehenet szabadítottak rá a fennsíkra, akadt fotótéma bőven. Egyből akkora kolompolás támadt, hogy a saját gondolataimat alig hallottam. A bocik vadul dézsmálták a füvet, közben békésen tűrték, hogy az arcukba tolom a kamerát.

A környéken turisták lézengtek, mindenki felvonóval jött persze. Az utolsó kabin fél hatkor indult a völgybe, ezután teljesen kiürült a vidék. Ezt követően gyalog felmásztam a 100 méterrel magasabban tornyosuló kilátóba, 2343 méterre, innen gyönyörködtem a naplementében és a felhőkben a másik oldalon :-( Olyan mélységeket láttam itt, mint még soha: konkrétan alig volt hegyoldal, 1500 méter tömény szakadék figyelt a nyugati oldalon. Közben félelmetesen gyorsan repkedtek körülöttem a felhők, a csúcson átbukva pedig a völgybe igyekeztek. Egyszer csak köd ült a tájra, én pedig visszasétáltam a hotelbe. Két hete nem aludtam ágyban, most végre nagyon puhán fekszem, és gondolataimban felhőket űzök. Holnap elköszönök a négyezresektől, és visszazakatolok a tavakhoz, aztán irány Zürich. Két napom maradt, nagy kérdés, hogy hol szállok fel a vonatra :-)

35 km

3 óra 12 perc

10 km/h átlag

34 km/h max

Location : Address not available

13. nap: Magashegyi kétezresek - Furka és Grimsel

Ködös reggelre ébredtem a Furka-hágó alatt, 8 óra után nem sokkal. Egyből kipattantam a sátorból, élveztem a napsütést, ami beragyogta a szabad szemmel beláthatatlan mélységű völgyet. Lassan a köd is elpárolgott, előbukkantak a tegnap emlegetett óriás hegyek, nem semmi látványt nyújtottak! Pakolás után (indulás helyett) felmásztam a hegyoldalra, kb. 200 méterre a sátortól, szemtől szembe a bitang csúcsokkal, majd körbefotóztam a tájat. Jó sok idő elment megint a képkockák készítésével, de nem bántam meg egyetlen kattintást sem. Újabb eszköz iratkozott fel az elhagyott tárgyak osztályára, ezúttal a lakatom rejtőzött el a fűben, örökre :-( Fél 11 körül nekiláttam a hátralévő 3 kilométernek, ami igen nehézre sikeredett.

Újabb havas sziklák és vízesések bukkantak elő, kanyarogtam feljebb és feljebb, míg egy hosszabb egyenes végén várt a szokásos tábla: "Furkapass 2436m"! Szuper érzés megint ilyen magasra feljutni, jóízű ebéd lett a megérdemelt jutalom :-) A kötelező sajtófotók után felszereltem az egylábú állványt a bicajra, és indulhatott a rögzített, vad lejtmenet. Pár száz méterrel később tátott szájjal húztam be a féket, a képen látható panoráma fogadott. Gyönyörű, tiszta időben lehetett rálátni a néhány kilométerrel arrébb tornyosuló Jungfrau hegyvonulataira és a Grimsel-hágó (2165m) kígyózó szerpentinjeire. Ez a hágóút lett a következő állomás, de előbb lerongyoltam az 1759 méteren fekvő Gletsch faluba, hogy ne legyen egyszerű a csúcshódítás. Ez a völgy egyszerűen varázslatos, nehéz szavakkal leírni :-) Egy nagy szerpentinhalmaz az egész, keleti oldalán a Furka-hágóút kanyarulataival és hegyes szikláival, valamint a Rhone-gleccser tekintélyt parancsoló jégtömbjeivel, míg nyugati oldalán a Grimsel-hágóút 9 emeletes, felhőkbe vezető emelkedőivel. A két híres hágóút között a Gletsch nevű falu fekszik, itt ebédeltem egy gyorsat, majd feltöltve a vízkészleteimet, nekivágtam a kaptatóknak. Egyre feljebb kapaszkodva, ismét elém tárult a völgy csodálatos panorámája, nem győztem betelni vele. Közben persze rendesen nyúztam a fotómasináimat is, készültek a panorámafelvételek, pörögtek a filmkockák (már 3-4 óra videoanyagot hegesztettem). Elég erős szél kerekedett közben, de ez nem fogta vissza a lendületemet, sorra faltam a hajtűkanyarokat. Az ég továbbra is nélkülözte a felhőket, egy-két kósza bárány szaladt át a kék mezőkön.

Délután 4 óra körül robogtam át a 2165 méteres Grimsel-hágón, a viharos szél már pulóverért kiáltott. A csúcson pazar tavak fogadtak, először egy mélykék gleccsertó, majd kicsivel lejjebb a világosabb Grimsel-tó. A sziklák oldalában lapuló hóval is összeálltam egy csoportképre :-) A helyiek és a turisták is lelkesen ajánlkoztak a fotós szerepkörére, így nem kellett az időzített felvételekkel bajlódnom. Késő délután még sehol sem álltam a kilométerekkel, így nyakamba vettem a lejtőket a szokásos vehemenciával, a kb. 50 km-re fekvő Interlaken városát tűztem ki célként. Gáttal védett hegyi tavak, óriási sziklák, éles kanyarok, elnyújtott alagutak vártak az újabb völgyben, ahova zakatoltam lefelé. Pörgött a kilométeróra, keményen raktam én is a kereket, kihasználva a lejtmenetet. Brienz városától és a késő délutáni fényben fodrozódó Brienzi-tó kezdetétől már ismerős terep fogadott, az elmúlt 4 évben harmadik alkalommal járok erre.

Meg is álltam bevásárolni, ugyanis igencsak feléltem a kajatartalékaimat.. Vettem banánt, szőlőt, paradicsomot, almát, sajtot, szalámit, sonkát, vajat, stb., csak a halkonzervet felejtettem el :-) Az utolsó 18 kilométert keményen megtoltam a tó mentén, este 8-kor kanyarodtam Interlaken útjaira. A kiszemelt kemping sajnos tele volt, utolsó lehelettel tovább gurulva, a város keleti oldalán fekvő kempingben állítottam sátrat. Holnap irány a Jungfrau lábánál, 2343 méteren fekvő Mannlichen, ami nem lesz könnyű menet, mivel már 568 méterre ereszkedtem. Cserébe a csomag nagy részét a kempingben hagyom, ide fogok visszatérni. Tervben van még a Jungfraujoch is, ami egy 3471m magas nyereg a Jungfrau és a Mönch-hegy között. Itt található Európa legmagasabban fekvő vasútállomása és étterme, ide már csak panorámavasút visz fel a Kleine Scheideggről (2061m). Ezen még gondolkodom, mivel nagyon drága a vonatjegy erre a rövid szakaszra. Egy biztos: izgalmas nap lesz, közvetlen közelről fogok farkasszemet nézni az Alpok 4 ezres csúcsaival! Holnap meglesz az 1000. km!!!!

91 km

4 óra 15 perc

21 km/h átlag

A maximális sebesség ismét cenzúra alá esett, a személyes adatok védelméről szóló törvény szerint :-)

update: 74 km/h max

A tekerési idő nettó időtartam, nélkülözi a pihenési, fotózási, étkezési, ugrabugrálási, léggömbhámozási, stb. időszakokat. Bruttó mozgási időtartam erre a napra kb. 10 óra.

Location : Interlaken,

12. nap: Alpok felett az Oberalp-hágón (2046m)

Korán keltem, fél hétkor, mivel elég sok elintéznivalóm akadt reggel, valamint ki akartam használni a szuper jó időt. Már a második éjszakát töltöttem a kempingben, így egy laza kisurranás is tervben volt, ugyanis az elején fizettem ki csak 1 napot. Kinyitva a sátrat először megijedtem: sűrű, lapátolnivaló köd ülepedett a völgyre. A köd felett viszont makulátlan kék ég feszített - VÉGRE! :-) Amíg lassan kúszott felfelé a nap és szárította fel a ködtakarót, addig összepakoltam a cuccaimat és félig feltöltöttem a telefonjaimat a fürdőben :-) 8 körül már a pedált taposva elhagytam a kempinget, és visszakapaszkodtam Disentis-be. A pályaudvaron megvettem a hazafele érvényes vonatjegyemet (nehogy ne maradjon hely - tavaly az utolsó ülést sikerült elcsípni). Zürich - Budapest közvetlen járat, 10:40-kor indul és este 10 órára ér be a Keletibe. Valószínűleg 2 órával később és 120 kilométerrel távolabb fogok felszállni a vonatra, Feldkirch vagy Sargans városában, nem messze Lichtensteintől - ez még sok tényezőtől függ. A jegy amúgy kemény 150 svájci frankba került. A vonatállomás után csaptam egy gyors bevásárlást, természetesen mindig csúcstámadás előtt töltöm tele a csomagtartómat plusz kilókkal. Banán, alma, csoki, sportital, plusz 1 ásványvíz elengedhetetlen kelléke a hegymászásnak. Gyakran a csipsz & kóla kombináció is befigyel, kell a kalória! :-)

9 körül már teljes lendülettel másztam felfelé, vadiúj aszfalton, ami magától vitte a bicikit, csak úgy suhant felfelé (itt egyébként kb. évente újraaszfaltoznak egy csomó hegyi utat, nem kis örömömre). Ezen a napon 1150 méterről 2046 méterre kellett feltalicskázni 20 km alatt, ami nem egy egyszerű menet. Gyönyörű, szép időt kaptam amúgy, hét ágra sütött a nap a völgyben, sehol egy felhő, már korán reggel nagyon meleg volt. Lassan, de biztosan faltam a kilométereket, közben vigyáztam a mozdulatokkal, nehogy baj legyen. Nagyon élveztem a szép időt és a nesztelen, ébredező természetet. Az utolsó falut is elhagyva kezdődtek a szerpentinek és a hajtűkanyarok, előbukkantak a kopár hegycsúcsok. A reggeli nyugalomhoz képest az autós forgalom is igencsak megnőtt. Az igazi hegyi emelkedőkön és látványos kanyarokon felbuzdulva igencsak megdolgoztattam a fényképezőgépeimet: kattintgattam össze-vissza megörökítve az utolsó utáni fűszál lengedezését is, rohangáltam jobbra-balra az időzített felvételek miatt. Még a fotós állványt is bevetettem, ezúttal hátrafelé hosszabbodott meg a bicajom mintegy másfél méterrel, érdekes látvány lehettem a hátam mögött imbolygó kamerával :-) 1-2 órát áldozva a tartalomgyártás iparágában, csak du. 1 körül hódítottam meg a 2046 méteres Oberalp-hágót.

Szuper érzés volt felérni, integettek az éppen induló Gleccser Expressz utasai, a csúcson ejtőző bringások pedig megtapsoltak :-) Egy házaspár 3 gyerekkel tekert idáig Velencéből (kb. 600 km). Az alap bitang csomagokon kívül a gyerkőcöket  is vontatták külön hintóban, az apa kettőt vállalt.. Ez hány mázsa már? Erre nem nagyon találtam szavakat.. A kötelező fotózkodás után bedobtam egy gyors ebédet, megcsodáltam az Oberalp-tavat, majd lezúztam Andermatt faluba, egészen 1500 méterre. Lefelé végig videóztam, a lejtmenetet megtörve pedig ámulva szemléltem azt az apró, de annál tartalmasabb völgyet, ahova vitt az út. Mintegy 20 kilométerre már látszódtak a Furkapass szerpentinjei, valamint a két nagyobb falu: Andermatt és Realp.

Ebből a völgyből elérhető a bringások által elnevezett 'Öt Óriás' vagyis az 5 db 2000 méter feletti zseniális hágóút: Oberalp-, Furka-, Grimsel- (idei kaland része), Nufenen- (2010-ben meghódítva) és Szt. Gotthard-hágó. Számtalan panorámaképet és filmkockát öltem itt el, meg is telt az elsö 32 gigás memóriakártyám. Andermatt meghódítása és megörökítése után átrongyoltam Realp faluba, ahol du. 4 körül 1500 méterről megkezdtem a Furka-hágó (2436m) vad, több emeletes szerpentinjeit és agresszív emelkedőit. 12 km hosszú ez a hágóút, cserébe viszont igen nehéz.. Seperc alatt bitang magasra kerültem, eltörpült a kis falu, ahol előbb az uzsonnámat majszoltam. A szikrázó nap elkezdte közelíteni a hegytetőket, tudtam, hogy kevés időm maradt mind a mászáshoz, mind a jó fotófények kihasználásához. Persze megint minden kanyarban fotózni / videózni kellett..

Ilyenkor mindig nagyokat vitatkozom a kilométerfaló énemmel, de végül mindig megállok, hiszen ki tudja, mikor járok erre legközelebb. Este hétkor még csak 2000 méter körül jártam, a kacskaringózás véget ért, a hegyoldalba vájt úton folytattam tovább. Kopár hegygerincek, zubogó vízesések, elszórt kőtömbök és szomorú fejű tehenek díszítették a vidéket. Egyszer csak akkora hegyóriások sziluettjeit pillantottam meg a lemenő nap fényében, hogy szinte elszégyelltem magam :-) Ezek már a Jungfrau vezette hegységcsoport négyezresei.

Nem sokáig élvezhettem a kilátást, mivel este 7 után masszív ködbe burkolózott a táj, fél 8 felé már 50 méterre csökkent a látótávolság, ami nem túl szimpatikus. Olyan érzésem lett, mintha egy kristálygömbben tekernék. Bármennyire is szerettem volna behúzni a második hegycsúcsot ezen a napon, biztonsági okokból 3 kilométerrel a hágó előtt megálltam. Feltoltam a bicajt csomagostul a hegyre, és egy kőház mögött vadkempinget alapítottam. Többször variáltam a sátorral, mire egyenes, kő- és puklimentes ágynak való talajt találtam. Felkészülve a hideg, hegyi éjszakára a következő kombinációban fúrtam be magam a hálózsákba: dupla zokni + tripla nadrág + tripla felső + pulóver + cipő + kesztyű + bringás nadrágból készült sapka. Az elvetemült hegymenet ellenére egész szép távot sikerült kisajtolni, úgy hogy 3 km bemelegítés után lejtővel nyitok holnap. Igyekszem megint korán kelni, vár a Grimsel-hágó (2165m), amit "csak" 1700 méterről kell majd megmászni, és véget is ér az első 100 km hosszú hegyi etap.

60 km

4 óra 45 perc

13 km/h átlag

68 km/h max

Megvan a 900. km! :-)

Location : Oberwald,

10-11. nap: Esőtánc a hegyek előtt

A vasárnap és a hétfő sajnos az esőről szólt, így keveset tudtam haladni. A hét utolsó napján reggel még elég barátságos égbolt tekintett rám, így nekiveselkedtem a várt emelkedőknek a hegyoldal mentén. Egészen Flims településig hajtottam (1081m), majd onnan szuper lejtőkön ereszkedtem vissza a völgybe. Itt őrűlt esőfelhők és harapnivaló köd fogadott, 10 percen belül leszakadt az ég, elég komoly vízözön kerekedett. Egy órát vártam egy buszmegállóban, aminek elég kis mélysége volt, befújta a szél az esőt, így felálltam a padra. 

A vihar távozásával egész szép napsütés kerekedett, folytattam a támadást a hegyek ellen. Lassan, de biztosan kapaszkodtam felfelé a barátságos kis falvak között, amik teljesen kihaltak voltak, sehol egy árva lélek, ablakok/ajtók zárva, boltokról ne is beszéljünk.. Elég komolyan veszik a svájciak a vasárnapi pihenést, sőt a legtöbb üzlet hétfőn sem nyit ki. Délután 4 körül érkeztem Disentis-be (1130m), innen már csak 900 méter szintemelkedés vár az Oberalp-hágóig (2046m). Újabb felhőszakadás kezdődött, egy gyors bevásárlás után a pályaudvaron húztam meg magam, és szivárványfotózással ütöttem el az időt. Később egy idős német házaspárral beszélgettem, miután segítettem nekik a jegyautomatánál. A bácsival angolul, míg a feleségével németül társalogtunk párhuzamosan, ami vicces volt, mivel a végén már mindegyikőnk két nyelvet használt egy mondaton belül :-) Az ég állapotára való tekintettel kempinget kerestem, találtam is egyet a falu alatti mély völgyben. Kb. 2 km és fél óra múlva már a sátramban csücsültem, és az időjárás-előrejelzést bújtam. Hétfőre egész nap esőt jósoltak, juhéj! Ez talán nem is volt akkora tragédia, mivel egy igen komoly malőr csúszott a gépezetbe: elhagytam a kisebb fényképezőgépem töltőkábelét, a legfontosabb kábelt az összes közül.. Ez a masina felel a panoráma fotókért, a három dimenziós képekért, valamint a FullHD videókért.

Az esős napot kihasználva levonatoztam Chur városába (80 km kelet felé), ott elsétáltam a Media Markt-ba és vettem egy szuper pótkábelt. Az egész kaland egy tízesbe került sajnos, de ha már itt vagyok ezeken a varázslatos tájakon, meg szeretném örökíteni az élményeket. Visszafelé cserébe Svájc leghíresebb vonatával jöttem, a Gleccser Expresszel! A vonat Zermatt és St. Moritz üdülőparadicsom között közlekedik, megmássza az Oberalp-hágót is, majdnem 8 óra az út, amely 291 hidat valamint 91 alagutat érint. A kocsik tetejének és oldalának is nagy része ablak, így remek a kilátás a tájra. Visszaérkezve Disentis-be koradélután ismét leszakadt az ég, amelyre válaszul aludtam egy jót. Az esti órákban borús ég alatt sétáltam egy nagyot a kemping melletti erdőben, ahol csinos vízesésekkel zubog a Rajna-folyó. Természetesen egész nap vadul böngésztem a telefonomon műholdképeket, az esőradarokat, az előrejelzéseket: a hosszabb böjt után végre egész hétre CSUDASZÉP időt mondanak! Remélem beválik, mivel a túra legszebb részéhez ilyen idő is kell! :-) 5 napom maradt, közel 200 km hegymenet következik, valamint még legalább 200 km vissza Ausztria felé. Mindjárt fekszem is aludni, holnap korán kelek, vár az Oberalp-hágó!

51 km

3 óra 13 perc

16 km/h átlag

61 km/h max

Location : Via dalla Stampa 6, 7180 Disentis/Mustér,

9. nap: A Julier-hágó meghódítása (2284m)

Reggel ismét borult ég fogadott, úgy látszik ez már jól bevált szokás itt, az éjszakai esővel együtt. Kicsit lustán indult ez a nap, még szunyókáltam, pakolásztam, így csak 11 előtt pár perccel indultam el. A Julier-hágó került terítékre ezen a napon a maga 2284 méterével, annyira nem tűnt nehéznek, mivel St. Moritz már eleve 1800 méteren feküdt. Még mentem egy bemelegítő fél kört a várost díszítő, zöldeskéken világító tavak mentén, hogy minden szegletét lássam a tájnak, és elköszönjek ettől a vidéktől. A felhők közben felszakadoztak, erőteljes napsütés következett. A hágóút első kanyarjai igen nehézre sikeredtek, kiállva a nyeregből küzdöttem magam felfelé.

Ahogy eltűnt mögöttem a civilizáció, majd a fenyvesek is, égbe meredő kopár sziklák vették körbe a hágó környékét. Magashegyi legelőkön ejtőző, jófej tehenek, elhagyatott faházak és kígyózó szerpentinek jellemezték a vidéket, sokat fényképeztem és videóztam itt... Talán  kicsit túl sokat is :-) A szintemelkedés valamivel mérséklődött a végére, összességében könnyed kis hágó volt. A csúcsra felérve bedobtam egy jégkrémet, majd minden szögből és többféle beállítással megörökítettem a tájat. Majdnem fél 3 lett, mire felkapva egy hosszú ujjú felsöt, nekiveselkedtem a völgymenetnek. Lefelé jobbra-balra dülöngéltem a hajtűkanyarokban, mint a motorosok, élveztem a sebességet :-) A Marmorera nevű tóhoz közeledve - már 1700 méteren - nagyon sötét, szinte fekete felhőket láttam a völgyben, pont ahová tartottam. Távoli villámcsapások és esőfüggönyök is jelezték, hogy jobb lesz inkább ebédelni egyet, amíg befejeződik az égi háború. A tó is sejtelmes, sötétkék színét mutatta, míg a nap a háttérbe vonult. Felgurultam a völgyet védő gátra, és csaptam egy jó lakomát, miközben első sorból szemléltem, hogy mi történik odalent. Közben elolvastam a gátról szóló tájékoztatót, a látszat ellenére itt még nem ér véget a tó: a völgy mélyén több tíz kilométeren keresztül vízi erőművekkel sajtolják ki az egyenletesen engedett zubogó víz energiáját. Ehhez masszív alagútrendszer is társul, amely észrevétlenül lapul a falvak alatt - zseniális! Ahhoz képest, hogy milyen komolynak tűnt elsőre, egész hamar tovaszállt a vihar. Folytattam a lejtőzést, de csak óvatosan, mivel tiszta vízben úszott az aszfalt. Sebaj, úgyis kelett már egy kis kerékmosás. Sorra nyíltak meg újabb völgyek, egészen Tiefencastel városáig (836m), eddig tartott az igen kellemes, elnyújtott, tekerésszegény kilométergyűjtés. Itt az utolsó pillanatban megváltoztattam az útvonalat, megkockáztattam egy olyan útszakaszt, ahol 4 db komolyabb alagút (köztük egy 800 méter hosszú) is megtöri a nyugodt tekerést. Cserébe nem kellett dombra mászni :-)

A választott új útvonal egy igen mély völgyben ereszkedett, néha sziklákon, meredélyeken vezetett. Ellentétben az olaszokkal, a svájciak bátran kírták az alagutak elejére, hogy bringások nyugodtan jöhetnek, és az autósok sem reklamáltak. Végül az utolsóba csak nem engedtek be a táblák, így faluvégre kényszerültem. Ez kicsit meg is zavart, mivel a völgy másik oldalán folytatódott a főút, én pedig a szemközti falvak labirintusában hullámvasútaztam északra, Bonaduz felé. Délről pedig üldözött az eső, de gyorsabb voltam :-) A kis településekről kikanyarodva bicikliútra tévedtem, ahonnan erdőbe, majd autópálya melletti szervizútra kerültem. Egyszercsak egy lelakatolt kapu fogadott, szuper! 5 km-es kitérő után visszakapaszkodtam a völgy másik oldalán vezető főútra, majd legurultam Bonaduz városába (600m).

Kb. este 6 körül lehetett. Itt újabb esőfelhők fenyegettek, megint az útvonalam írányából, most nyugat felől sprinteltek felém. Ezek már jóval sötétebbek voltak, és egyből le is csaptak. 20 percig szakadt az eső, egy felüljáró alatt húztam meg magam. Egész gyorsan mérséklődött, így folytattam a tekerést ismét egy kicsit módosított útvonalon, kempingért küzdve hegyre másztam - már csak 8 km! A távolban szétnyíltak a felhők, bekacsintott egy kis kék ég, elállt az eső. Kemény volt így a nap végén megint hegyen hajtani, de még bírtam. Váratlanul egy kis faluban kemping tábla fogadott, ezt ki is használva megúsztam a további emelkedőket, legalábbis erre a napra. Holnap irány az Oberalppass (2046m), nem lesz könnyű, 600 méterről kell felmászni. Ez lesz a túra egyik legizgalmasabb része ugyanis rövid távon összesen 3 hágóút vár leküzdésre, még a Furkapass (2436m) és a Grimselpass (2165m) lesz a soros. Persze ezután sem fogok unatkozni: Grosse Scheidegg (1961m), Mannlichen (2343m), majd a Kleine Scheidegg (2061m) meghódítása van tervben. Meglátjuk, mi sül ki belőle!

91 km

4 óra 47 perc

19 km/h átlag

A maximális sebesség most nem publikus, személyesen lehet érdeklődni :-)

update: 77 km/h max

Location : Via Marcau 1, 7017 Flims,

8. nap: Vadvízi tekerés és egy templomtorony a tóban

Esőcseppek kopogásával álmodtam az éjjel, és a reggel 8 körüli ébredéskor sajnos nem az az égbolt fogadott, amire számítottam. Annyira azért nem volt vészes: a sötét felhők beköltöztek a völgybe, míg a hágó felől erős szél támogatta a felhők felszakadozását, a nap is elő-előbújt a hegyek közül. Kikecmeregtem a rejtekhelyemről, és összeszereltem a csomagokat, már rutinosan teszem a dolgom :-) Nekivágtam az utolsó 10 km-nek a Resia-hágón, ami szinte meg sem érdemli a hágó titulust, olyan könnyed a szintemelkedése. A csúcs előtt két hegyi tó fodrozódott a hegyek árnyékában. Az egyik tó szélén, a vízben (!) egy templomtorony figyelt, ami a 20. századi Graun település utolsó maradványa (bal kép). Az ötvenes évek közepén felduzzadó Resia-tó elárasztotta, és ezzel el is pusztította a falut. A 2800 lakos így kénytelen volt felköltözni a hegyoldalba. Egyedül a templom maradt meg, mint turistalátványosság :-)

Kb. 11 körül értem fel az 1550 méteren fekvő Resia városába, ezzel kipipálva a következő csúcsot, már a hetedik a sorban. Ezután a szokásos / megérdemelt lejtőzés következett, de előbb még egy hágót behúztam: Norbertshöhe (1405m), de csak 1300-ról kellett legyűrni. Miután ezt is lenyomtam, a kormányra szereltem egy egylábú fotós állványt, egy kis extrém videózáshoz :-) Olyannyira extrémre sikeredett, hogy mivel a szerkezet másfél méterre kilógott oldalt, sok felfelé tekerő bicajos tátott szájjal nézte vagy megmosolyogta, hogy mit virgonckodom itt a hegyoldalban. A hátulról előző autókra nagyon kellett figyelni, nehogy elcsapják a cuccot, ami majdnem átlógott a másik sávba (szerencsére nem volt nagy a forgalom). Az ereszkedés végén Svájcban találtam magam, most már itt is maradok (persze csak a túra végéig :-) Gyors pénzváltás után St. Moritz felé fordultam, és az Inn-folyó völgyében gurultam tovább. Az Inn egy igen komoly folyó itt, igazi vadvízi paradicsom, vízesésekkel, több kisebb-nagyobb csónakot is láttam a habokban. Hamar véget ért a lejtőzés, kb. 80-90 km elnyújtott, hullámvasutas elemekkel díszített hegymászás következett. Szép kis völgyet fogtam ki, a zubogó folyó fölött masszív hidak és hegyoldalba vájt szerpentinek vezettek, közben pedig tekintélyes, sziklás hegyek némán figyeltek. Megérkezett a szokásos kora délutáni holtpont is, tömtem magamba a kaját rendesen, hogy elmúljon :-) Egy-két örömlejtő is segített azért..

Napközben vonulgattak és gomolyogtak a felhők, egyszer el is kapott egy kis zivatar, de hamar kieste magát (közben 1 km-re kék volt az ég). Délután már kaptam az arcomba a napsütést, ami szépen bevilágította a völgyet. Jobbra-balra kacskaringóztam, egyre közeledtem St. Moritz felé. Nem írtam még, hogy megjavult (valószínűleg megszáradt) az agydinamós USB töltőm, így menet közben is kapják a telefonjaim és az akkumulátoraim a szuperzöld energiát. 30 km-rel a cél előtt alaposan bevásároltam, már kezdtem kifogyni az elemózsiából, főleg a rendes víz hiányzott. Végre kaptam 6 darabos Snickers csokicsomagot is :-) Kicsit túlságosan is megpakoltam a bicajt, éreztem ahogy a hátam mögött imbolyog az egész csomag, még apró, csipogó nyikorgásokra is felfigyeltem... remélem, nem lesz baj. A hátsó kerék súlya szerencsére nem nagyon hatott a lendületemre, bár megemelni továbbra sem tudom a járgányt :-) Este fél 8 felé már ki is pipáltam a 100. kilométert, az emelkedők ellenére meglepően könnyed nap van mögöttem. St. Moritzba beérve, egy városszéli kempingben húztam meg magam, aranyáron: 25 svájci frankért, de cserébe jó sok melegvizet használtam, és 4 konnektort foglalok az elektromos szekrényben :-) Féltávhoz érkezett az idei kaland, amit hazatelefonálással ünnepeltem. A java viszont csak most jön, 6 darab 2000 méter feletti hágóút meghódítása vár a második felvonásban..

112 km

6 óra 14 perc

18 km/h átlag

58 km/h max

Az olvasás folytatásához kattints ide: 2. etap.

Location : Via San Gian 48, 7500 St. Moritz,

7. nap: Menekülés a bicikliútra, ültetvények letarolása

Verőfényes napsütésre ébredtem fél 10 körül, kicsit tovább aludtam most a tegnapi komoly tekerés és a késői érkezés miatt. Összecuccoltam, majd levadásztam a kütyüket a recepción (két akksit és egy fényképezőt töltöttem az éjjel - ingyér :-) 11 előtt már zakatoltam is Merano felé (23 km) a hegyoldalban. Olaszországnak ez a régiója tele van szebbnél szebb várakkal, melyek a hegyoldalban meredeznek. Az összeset nem tudtam lefotózni, de az egyik leghangulatosabb a képen látható :-)

Maradt amúgy még egy kevés lejtő, így ezt kihasználva suhantam is rendesen, délben meg is érkeztem Meranoba. Gyors bevásárlás során vettem egy rakat gyümölcsöt, de nem maradhatott el a jól bevált paradicsomos halkonzerv sem - erre most nagyon rászoktam :-) A városból kijövet kezdődtek az emelkedők, természetesen megint letérítettek a főútról, egy jó magasra épített, kihalt falut kellett megmásznom kerülőúton. Nagyon-nagyon meleg lett, ömlött rólam a víz, miközben küzdöttem fel magam az embertelen kaptatókon a szőlőültetvények között. Szerencsére hamar véget ért, megnyílt egy új völgy, ami ezen a napon került elfogyasztásra. Egész baráti, elnyújtott emelkedők jöttek, bár sok volt benne a felesleges hullámvasút. Elég forgalmas úton haladtam (kamionok mindenfelé), a táblák pedig szüntelenül a bicikliút felé tereltek. Később már egy-két autós is rámdudált, egyik kikiabált, hogy van itt bicikliút lejjebb.

Nem hiszek a bicikliutakban (ezt persze otthonról hozom), de egyre inkább arra hajlottam, hogy ki kellene próbálni. Ráadásul a folyó mentén tekergett, így a hullámvasút effektust (faluba fel, faluból le) is nélkülözte. Végül beadtam a derekam, és nem csalódtam :-)Tükörsimára betonozott, átláthatóan kitáblázott és festett, forgalomtól elzárt, sokszor nyílegyenes, szuper kis bringautat avattam fel. Jópár emelkedőt megspóroltam így :-)  Közben pedig eszméletlen helyeken vitt, kertek alatt, házak mögött, falvak sikátoraiban, végig a folyóparton, majd ültetvények kellős közepében!!! Azért az nem volt semmi, amikor alma- és szőlőültetvények között kacskaringóztam... Nem tudom, ki engedte azt, hogy a birtokát így átszeljék, de biztos jófej lehet. Bekavarodtam az erdőbe is, kicsit megszívtam egy kis poros, földutas kalanddal (a külsőgumim nagyon nem erre lett kitalálva = kipörgött), de szerencsére hamar vége lett ennek a szakasznak. Ellenben a tikkasztó meleggel, amit 4-5 liter folyadékkal igyekeztem orvosolni a nap folyamán. Késő délután a lazább szintemelkedések után elkezdődött a Resia-hágó (1509m), amin már erőteljesebben kellett talpalnom. Annyira azért nem volt vészes, már 900 méteren csapattam ekkor (Merano kb. 200-300 méteren fekszik).

Végül letértem a bicikliútról, ami kerülő kilométereket tett, plusz a hegyi hágókat azért stabil aszfalton jobb megmászni. Azt még meg kell említenem, hogy a nap során összesen legalább 100-150 (tényleg!) bringás jött velem szembe, teljesen vegyes életkorral és csomagmennyiséggel. Közben megjelent a brutális Stelvio-hágó havas hegycsúcsa is (2757 méteres a hágóút), ez most sajnos nem szerepel az útvonaltervben, de csak az ideiben ;)



A nap el-eltünedezett már a hegyek mögött, ebben masszívabb felhők is segítették, miközben kacskaringóztam a szerpentineken. A levegő is lehűlt, így előkaptam a pulóvert is. Végül este 8 körül hódítottam meg a legújabb vadkempingemet (kicsit spórolok :-), kb. száz méterre az autóúttól, bokrok takarásában, egy nyílt dombon - szemben havas hegyekkel. Holnap leküzdöm a Resia-hágót, majd megkezdem a menetelést St. Moritz, valamint a Julier-hágó (2284m) felé, immáron Svájcban.

94 km

5 óra 31 perc

17 km/h átlag

45 km/h max

Location : Address not available

6. nap: Robogás Bolzano városába - 155 km vad lejtmenet

Kemény napon vagyok túl, nem sok erőm maradt már blogot írni, szóval most rövidre fogom :-) Lienz-ből indultam délelőtt 10 körül nagy lendülettel. Egy apró hágó után (Dobbiaco-nyereg - 1219m) szupergyors lejtők vártak a mai napon, kiváló lehetőség ígérkezett az eső miatt felhalmozott hátrány ledolgozására. Célnak tűztem ki Bolzano városát - kb. 120 km-re saccoltam - itt ér véget ugyanis a lejtő. Nagyon szép időt fogtam ki megint, hét ágra sütött a nap! A délelőtt viszont csupa küszködéssel telt: a tegnap éjszakai esőben elromlott az USB-töltős agydinamóm, a szembeszélben összevissza szenvedtem a lejtőkön, melegem is volt, égtem keményen. Szerencsére egy szokásosnál masszívabb ebéd, és a hágó vártnál könnyebb emelkedői átsegítettek a holtponton, és délután már buzgó lendülettel faltam az utat. Átérve Olaszországba még keményebben nyomtam, a meredek lejtők meghozták a kedvem :-) Kisebb hegyek meredeztek a völgy két oldalán, a háttérben pedig a Dolomitok bukkantak elő, majd tűntek el. Közben nagyon meleg lett, 30 fokban perzselt a nap, már megint rákvörös vagyok, és a bőröm sem szereti ezt az állapotot, pedig kenem is magam 50 faktorral.

Közben az olasz utak összevissza letereltek a főútról, mondván bringás ne menjen alagútba, felüljáróra és egyes hidakra. Kössz. Kb. 110 km után, este 6 körül láttam egy Bolzano táblát, mely szerint még 49 km. Kicsit SOKKOLT a dolog (120 km körül terveztem), de elfogadtam a kihívást! Raktam a kereket rendesen, hogy beérjek sötétedés előtt! Szuper volt ilyen hévvel zúzni a völgyben az egyre összemenő hegyek között.Végül fél 9 előtt kicsivel gördültem be Bolzano városába. Egy jókora eltévedés után sikerült találni kempinget, ami 2 különböző helyen szerepelt a Google Maps-en. Természetesen a rosszat választottam, és sötétedés közben még felmásztam egy a várostól 6 km-re fekvő dombra a nagy semmiért! Kössz :-) Német kerekesek igazítottak útba végül, az adrenalin egyből meghozta a lappangó német tudásom. Na megyek aludni, már alig bírom nyitva tartani a szemem.. 497 km-nél járok, ma sikerült behozni a lemaradást, és felzárkózni a tervezett napi átlaghoz (~ 83 km). Már csak az a bökkenő, hogy lehet nem lesz jó a térkép, amin terveztem, és kicsit hosszabbnak tűnik az út.. (kb. 100 kilométerrel), de ez egy másik történet lesz..

155 km

7 óra 5 perc

22 km/h átlag

58 km/h max

Location : Via Lorenz Bohler, 39100 Bolzano autonóm megye,

5. nap: Kibékülés a tehenekkel és királyhágók meghódítása

"Múúúúúúúúúúúúúúúú" - no de kezdjük az elején: Még tegnap este zseniális ötletnek tartottam, hogy a pihenőpont alatt, az elektromos kerítésen túl, a túraút mellett húztam sátrat. A kolompolásokból hamar kiderült, hogy a megkaparintott hegyoldalam valójában egy teheneknek fenntartott legelő. Kimásztam a sátorból, mire ketten szemeztek velem bamba szemekkel, hogy mégis mi a frászt keresek itt.. Hirtelen feléjük rontottam, erre eliszkoltak. Ezen jót nevettem, majd visszamásztam a sátorba. Fél óra múlva valaki keservesen elkiáltotta magát: "Múúúúúúúúúúúúúúúú" - ennek már szarva is volt, és nem reagált a szép szóra (elűzésre), végül szomorúan eloldalgott. Megsajnálva szegényt visszaköltöztem a pihenőpontra :-) Lefekvés előtt még tervezgettem az utat, (be kell hozni az eső okozta lemaradást) és nagyon reménykedtem a másnapi jobb időben. Este már tisztulni látszott, emiatt bizakodva, 10 körül aludtam el. Éjszaka nagyon hideg volt, sokat forgolódtam. Fél 7 után pattantam ki az "ágyból", és mi fogadott? TISZTA KÉK ÉG, Yesssss! A szemben fekvő havas hegyek végre megmutatták a kobakjukat is, a szikrázó napsugarak folyamatosan kúsztak be a völgybe.

Gyorsan összepakoltam, és 8 előtt már raktam is a kereket az emelkedőkön: 1800-ról kellett feltalicskázni egészen 2600 méterig, a csúcsig kb. 8-9 km maradt. A nap átbukott az ordas sziklákon, fél óra után végre bevilágította a szerpentineket, ahol kanyarogtam. A sokadik hajtűkanyart faltam, közben nonstop fotóztam / videóztam a tájat. Emiatt lassú is voltam, több kalandortárs tűzött el mellettem. Egyszer majdnem le is csúszott a bringám a mélybe (szerencsére 1 méter után megállt), amikor nekitámasztottam egy póznának. A völgy közben egyre szebb színekben pompázott, letekintve látszódott a több emeletes Grossglockner út, ami egyre feljebb és feljebb vitt. Nehéz elhinni, hogy honnan jöttem, amikor lenézek a mélybe. Egész könnyedén, kb. 11 körül értem fel a platóra, kb. 2300 méterre, ahol már látszódott a célegyenes, a Fuscher Törl kőháza 2439 méteren (itt persze még korántsem volt vége).

Megállva a pihenőponton, örömujjongásban törtem ki, olyan szép kilátás fogadott: pompás völgypanoráma, gyönyörű havasok, kacskaringós szerpentinek, fodrozódó gleccsertó, masszív menedékházak, szikrázó napsütés, festői bárányfelhők - nem is kívánhattam volna szebbet :-) Megérte várni a jó időre! Egyszer csak megpillantottam egy köztes csúcsot, melynek neve: Edelweisspitze és 2571 méteren, mint egy bástya magasodott a fennsíkon. Ezt meg kell hódítani - adtam ki a parancsot a lábaimnak, majd a könyebb tekerésért lehámoztam a bicajról és elrejtettem a csomagjaimat (keményen a pad alatt). Ezután nyakamba vettem az Edelweisspitze macskaköves (!!?) emelkedőit. Csomagok nélkül csak úgy suhantam körbe-körbe és felfelé, ezen a rövid 2 kilométeren. Fent még pazarabb kilátás fogadott, nem kíméltem a fotógépeket :-) Szuper érzés volt fotózkodni a 2571m táblával :-) A végig macskaköves úton nem volt egyszerű visszaereszkedni, a rázkódásban el is hagytam egy lencsevédőt, szerencsére rámszóltak egy kocsiból, hogy menjek vissza érte.

A fennsíkról gyerekjáték volt a Fuscher Törl csúcs (2439m) meghódítása. Innen átbukva egy másik völgybe pár száz métert ereszkedtem 2200-ig, ahonnan kicsit kopárabb, sziklás vidéken támadást intéztem a 2504 méteres Hochtor nevü csúcsig. A Hochtor egy 30-as években épült, masszív kőalagút, ami a hegyet átütve egy újabb völgybe vezényel. A harmadik csúcsot egy Magnummal ünnepeltem :-) Közben több felhő érkezett, de a nap mindig talált magának utat. A kötelező fotózás után nekiveselkedtem a jól megérdemelt lejtmenetnek, amit sisakra rögzített kamerával mentettem meg az utókornak.

A vad gurulás zöldebb, fenyőkben dúsabb vidékre vitt, Heiligenblut városkában ért véget a Grossglockner út, 1300 méteren. Felejthetetlen élmény marad, az biztos!  800 méterre ereszkedve megcsodáltam egy vízesést, ami egy hajadon lány lépéséről lett elnevezve. Újabb hágó várt, az Iselsberg Pass (1209 méter), ez már könnyedén ment a kétezresek után. Közben érdekes dolog történt: tűző napsütésben egy darab nagyobbacska felhőből kezdett szemerkélni az eső foltokban, többnyire az út és a fejem kimaradt, inkább a zöldnövényzetre koncentrált. Micsoda öntözőrendszere van az Alpoknak! :-) Szuper szivárvány is lencsevégre került. A következő gurulópálya egészen a csúcsos sziklákkal körülvett Lienz-ig vitt, ahol este 6 körül úgy döntöttem, kipróbálom az otthon kinézett tavas kempinget a hegyekben. Ez sajnos újabb emelkedőket jelentett, bár küzdelmesen, de lenyomtam ezeket is. Megérte, mert 4 éves alpesi pályafutásom alatt a legolcsóbb kempinget találtam - 8.5 euro. Holnap irány Olaszország, a Dobiacco-nyereg (1219m) bekebelezése után majdnem 100 km lejtmenet vár, ezzel tervezem behozni a lemaradást. 5 nap alatt napi 68 km átlagnál járok, ami a tervek szerint minimum 83 km / nap kellene, hogy legyen. Nem nagy a lemaradás, behozható. Meglátjuk, mit hoz Itália. Most pedig alszom egy nagyot! :-)

81 km

4 óra 41 perc

17 km/h átlag

69 km/h max

Location : Address not available