14-15. nap: Európa tetején - a Jungfraujoch meghódítása

Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon korán keltem pénteken: 6 óra 20 perckor csörrentek meg a telefonjaim. Nem kellett aggódni a kemping népének felveréséért, ugyanis ekkor már elég sokan sürögtek-forogtak, reggelit majszoltak. Azért pattantam fel ilyen botrányos időpontban, mert igen sok teendő jutott erre a napra: 1. Grosse Scheidegg 18 kilométeres megmászása, majd legurulás Grindelwaldba (625m > 1961m > 1003m) 2. Vonatozás a Jungfraujoch állomásra Kleine Scheideggen keresztül, majd visszatérés ugyanide (1003m > 2062m > 3571m > 2062m) 3. Hat kilométer séta a Mannlichen-csúcsra (2062m > 2343m) 4. Az utolsó, 17:30-as felvonóval visszatérés Grindelwald faluba (2343m > 1003m). Az egyes pont legalább 4-5 órás elfoglaltság, a kettes pont 3-4 órát tesz ki, míg a hármas pont kb. 1 óra.

A grandiózus tervet előző este eszeltem ki, már csak meg kellett valósítani... A kulcspont az utolsó felvonó elérése 17:30-kor. B terv egyelőre nem készült, max. nehéz szívvel, de kihagyom a tavaly már megcsodált Mannlichen-csúcsot.7 óra után kicsivel nyakamba vettem a Grosse Scheidegg izmos kaptatóit, Mannlichenért és az időért küzdve... csomag nélküli hegyikerékpárosokkal lépést tartva tettem rendesen a kereket, miközben lassan ébredezett a hegy és völgy élővilága. Egy országúti kerekes bácsitól kaptam is egy "Bravo!" kiáltást, a szemben érkező turisták/helyiek pedig szinte egytől egyig mosolyogva üdvözöltek (Svájcban mindig előre szokás köszönni). A Gr. Scheidegg nem hivatalos, kertek alatt, egy sávban surranó hágójától mindig féltem egy kicsit (tavaly ki is hagytam), mivel kegyetlenül gyorsan és keményen emelkedik. A svájci bringás körversenyt is elhozták már ide egyébként. Fél 10 után már 1500 méteren kocogtam, de a java még csak ezután jött. Gyilkos egy hágó ez, egyre rövidebb távon, egyre nagyobb mértékben emelkedik...  Küzdöttem is keményen kiállva a nyeregből, majd kb. 50 méterenként megpihentem. Délkeletről érintőre vettem a Wetterhorn négyezres, elképesztő magas, függőleges falát, majd fél 12 tájékán, 4 órás elvetemült mászás után felértem az 1961. méterre is!

Az idei 12. csúcsról csodálatos kilátás nyílt Grindelwald völgyére, mellyel szemben óriási négyezres, havas hegykavalkád tornyosult: Wetterhorn, Schreckhorn, Eiger, Mönch, Jungfrau, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Ismét csodás időt kaptam, 4. napja nincs egy szál felhő sem az égen... Gyorsan leiszkoltam Grindelwaldba, megcélozva a 12:47-es vonatot.. több kilométert gurultam, miközben szájtátva ámultam a panorámán, melyet természetesen videóra vettem. :)

Kisvártatva bekövetkezett az, aminek nagyon nem kellett volna: első defekt... ráadásul a forró kövön, álló helyzetben. Itt olyat tettem, amit otthon tilos kipróbálni!! Lapos első kerékkel gurultam tovább az időveszteség elkerülése érdekében... úgyis a hátsón van a súlypont. Hamar a pályaudvarra érve folytatódott a pechsorozat, minden jegy elkelt a Jungfraujoch-ra!!! Részleges, Kleine Scheideggig érvényes jegy vásárlása, majd egy pillanatnyi sokk után nem hagytam annyiban a dolgot, és megtalálva a kiskaput: az automatából sikeresen kibányásztam a 160 frankos menettérti jegyet a Jungfraujoch-ig. Szuper! A biciklit lekötöztem, az értékeket/kütyüket és a teljes elemózsiát a hátamra dobva felpattantam a vonatra. Kleine Scheideggen átszállva a fogaskerekű vasútra, a hegy belsejében folytattam az utam, fél 3-kor pedig meg is érkeztem a 3571 méteres, havas csúcsra. Egyből a hóra rohantam, szenzációs látvány fogadott: előttem hevert fél Svájc, a hátam mögött az Alpok leghosszabb, 25 kilométeres gleccsere az Aletsch, körülöttem pedig négyezer méteren hömpölygő hótömegek és sziklás masszívumok figyeltek. Ekkora magasságban még sosem jártam! Nem is volt olyan hideg, kb. 10 fok lehetett. A Jungfraujoch létesítményében végigszaladva a túraútvonalon több érdekességgel találkoztam: kiállítást láttam a vasút  építéséről, az alpesi népek és a hegymászók életéről, fagyos jégbarlangban próbáltam talpon maradni, valamint a Szfinx-torony lukacsos acél erkélyén kapaszkodtam a mélységtől igencsak megrettenve... 2000 méter szakadék tátongott alattam!

A mesteri tervhez képest jóval később, élménytúladagolással felvértezve, 16:40-kor indultam vissza vonattal, fél 6-ra értem le a Kleine Scheidegg állomásra. Itt az ördögi tervemtől teljesen eltérve, a gyönyörű időtől megtébolyodva visszaváltottam a jegyeimet, elengedtem az utolsó vonatot, majd mégis elindultam Mannlichen felé... Abban a tudatban tettem ezt, hogy csak gyalog fogok tudni lejutni, 14 kilométeren át, sötétben érkezve. Éljen a kalandtúra! :) Rengeteg fotó és mozgókép készítése után fél 8 körül érkeztem meg a Mannlichen-csúcsra, ahonnan ismét megcsodáltam a bitang négyezreseket, előtérben a Tschuggen-heggyel és a menedékházzal, ahol tavaly megszálltam. Felejthetetlen panorámaélmény! A csúcson többször beleintegettem a webkamerába, majd csaptam egy bőséges lakomát a naplementében. Lelkiekben készültem a 14 kilométeres, esti lejtmenetre, mely során 1400 métert kellett gyalog leküzdenem. A csúcson egy autó parkolt csak, a fuvar esélye egyenlő volt a nullával.

Háromnegyed 9-kor zenével a fülemben nekiveselkedtem a több órás menetnek. Árkon, bokron, mezőn, legelőn, turistaúton, sziklákon át szökdécseltem, szedtem a lábaimat az egyre sötétebb éjszakában, Grindelwald fényei mutatták az irányt a mélységes mélyben. Koromsötétben már nem mertem ösvényre lépni, a hosszabb betonúton kacskaringóztam. Tömtem magam csokival és vízzel, majd hosszú gyaloglás után végre megjelentek az első közvilágításból származó fények, innen már könnyebben ment a lépdelés. Az utolsó métereken már csak úgy vonszoltam magam, pont a hegyi tekerésnél fontos, belső combizmaimat nyúztam széjjel a lejtmenetben. 3 órás, brutális túragyaloglás után értem vissza a pályaudvarra éjfél előtt nem sokkal. A defektes kereket megjavítva, összecuccolás és egy kis pihenés után, fél 2 körül ért az álom egy legelő tetején Grindelwaldtól nem messze.. Nem semmi nap volt, a túra egyik legkalandosabb élménye!

Szombaton jó hosszú alvás után, kora délután ébredtem, majd izomújraindítás, bevásárlás, frank-euro váltás után Bernig gurultam Interlaken városán át, majd a Thunersee nevű tó mentén, ahol már harmadszorra jártam. Ez az egyik, szép emlékekkel teli, kedvenc vidékem az Alpokban! A berni főpályaudvaron jegyet váltottam, majd a biciklit atomjaira szedve felültem a Genfig közlekedő 21:04-es gyorsvonatra. 2 órával később a bicikli összeépítése és egy hatékony Google Navigációs városból kisurranás után Genftől 7 kilométerre, egy búzatábla sarkában építettem ki a szokásos vadkemping létesítményemet éjfél körül, majd a francia hegyekkel álmodva durmoltam át az éjszakát.

Biciklizés:

113 km

7 óra 28 perc

15 km/h átlag

57 km/h max

Gyaloglás:

20 km, ~ 4-5 óra

12-13. nap: Csodahágók - Szent Gotthárd és a Sustenpass!

Izgatottan pattantam ki a sátorból szerda reggel fél 9 körül, 1100 méteres magasságban. Kíváncsian vártam a reggeli panorámát, nem csalódtam.. Az előző napon meghódított, domboldalban fekvő réten pont a hegycsúcsok felé nézett a kuckóm. A Nüfenen-hágó havas sziklái mellett látni lehetett a Szent Gotthárd-hágó (2091m) óriási magasságokban cikázó szerpentinjeit, lebegő felüljáróit, amelyeken ezen a napon fogok tekeregni. Hét ágra sütött a nap, egy felhő sem zavarta az eget, a hétfői vihar óta gyönyörű az idő. Visszagurultam Airolo faluba (1175m), majd egy gyors pályaudvari tisztálkodás után feltankoltam a helyi közértből (kedd este pont az orrom előtt zárt be). A szokásos hegymászós csomagon túl (3 liter ásványvíz, fél kiló szőlő, 4 banán, alma és sportital) feltöltöttem a csomagom szendvicshez való alapelemekkel (párizsi, sonka, szalámi, sajt, paradicsom) és kalóriabombákkal is (chips, csoki, kóla, jégkrém). 10 előtt nem sokkal kezdtem meg a Szent Gotthárd-hágó nem kis meredekséggel induló emelkedőit. Két nyomvonal kacskaringózott párhuzamosan, egymást többször keresztezve: egyik a tradicionális hágóút, néhány szakaszon macskakővel, másik az elnyújtott autópálya száguldó autókkal.

Egyre feljebb és feljebb érve jutalomként menetrendszerűen érkezett a pazar kilátás, melyet egy katonai támaszpont mellett ebédelve csodáltam meg. Délutánra tikkasztó hőség kerekedett, a hegyi szellő mentett csak meg az elpárolgástól. Egyszer csak elbúcsúztam a mellettem fekvő völgytől, bevetődve a sziklák közé újabb szakasz következett... nem is akármilyen!! Eddig csak elvétve, néhány száz méteren át felbukkanó macskakő lett az út kizárólagos alapja, aminek annyira nem örültem, mivel így csak 4-5 km/h átlagsebességet tudtam kicsiholni a 6-8 km/h rendes mászótempóval szemben. Az ízületeimnek sem tett jót a pattogó terep, az combizmaimat is duplán megdolgoztatta. Ezt leszámítva szenzációs útszakasz tárult elém: több tucat emeletből, 27 db hajtűkanyarból, téglákból  kirakott felüljárókból és hidakból álló, vadregényes szerpentinkavalkádon kellett átverekednem magam. A hágó már a vaskorban szolgálta a kereskedőket, a 13. században már igen forgalmas útvonalként tartották számon. Az Alpok nagy gerincén sokáig ez az egy út vitt át közvetlenül, mindenhol máshol legalább 2 db hágón kellett áthurcolkodni.

Délután 2 fele kezdtem meg a macskakőrengeteget, órákon át kanyarogtam, fotózkodtam, bámészkodtam ezen az útszakaszon. 2000 méter környékére érve lassan már 7 órája másztam ezt a hágómonstrumot, ami alpesi kalandozásaim egyik legszebb és egyben legnehezebb kihívása lett végül! Rendületlenül tűzött a nap még este 5 után is, a csúcsközelben azonban felerősödött a szél. Az utolsó kanyarokat is nagy nehezen lenyomva fél 6 körül ünnepélyesen átgurultam a Szent Gotthárd-hágó tetején, 2091 méteren, nagy élmény volt feltekerni ide! Fent mélykék tavak, tekintélyes sziklák és menedékházak vártak. Összeálltam a csúcsot jelző táblával néhány fotó erejéig, majd a kiskabátot felhúzva megkezdtem a lejtőzést egészen Andermatt faluig, amely 1500 méteren feküdt. Tavaly már jártam itt, így jó érzéssel gurultam be a központba. Innen pár km lejtmenet után kezdődött a következő hágóút, így fontos lett volna vásárolni hegyrevaló tápanyagot, azonban a helyieket is meglepő, eltérő nyitva tartással a bolt 2 órával korábban bezárt... Sebaj, majd a következő faluban... Miközben a nap lassan lebukott a hegyek mögé, szállásra vadásztam, sajnos kevés sikerrel. A kempingben nem adtak áramot, a vendégházak megteltek, a hotelek pedig nagyon drágán adták a szobákat. Végül a pályaudvaron vadásztam magamnak néhány konnektort, melyekre rácsatlakozva megírtam az előző napi élménybeszámolókat. Miután már az utolsó utáni vonat is elment, és a lámpát is rámkapcsolták, éjfél felé tovább lejtőztem vak sötétben, vadkempinget keresve... Egy ablakokkal teletűzdelt alagút után, a hajtűkanyarból felmászva találtam egy kis tisztást a turistaút mellett, állítottam is a sátrat. Félelmetes volt ilyen sötétségben, egy-két kósza autó világította be bizarr módon völgyhasadékot az alagút ablakain keresztül.. jobban nézett ki, mint a sarki fény! :) A sátorban elhelyezkedve nem kellett sokáig altatni ezután a fárasztó, de élménydús nap után...

Másnap kicsit tovább aludtam... sokkal barátságosabbnak mutatkozott a völgy nappali fényben, mint a tegnap éjszakai lepelben. Boltvadászatra indulva célba is vettem a következő állomást: Göschenen falut. A Google Maps mutatott itt egy boltot, amit gyorsan meg is találtam, de a sokk csak ezután jött. Augusztus 1. ünnepnap, minden zárva van... meglepett, mert ezt a napot nem láttam az előzetesen ellenőrzött munkaszüneti napok között. A Susten-hágó (2224m) előtt utolsó kajatartalékaim feltöltésért kiáltottak.. Csokim és gyümölcsöm sem maradt már.. Innen kezdődött a pénztárcát nem kímélő ünnepnapi ámokfutásom, melynek legnépszerűbb elemei: fél liter ásványvíz = 1000 Ft, jégkrém = 700 Ft, egy szelet csoki = 500 Ft, 1 db banán = 250 Ft. Ezeket a kasszasikereket benzinkútban, vendéglőkben, bárokban sikerült elérni, az is csoda, hogy ezek nyitva voltak. 11 körül kezdődött a hegymászás 1200 méterről, igen könnyű, több kilométeren át elnyújtott, kanyarmentes emelkedővel. A távolban figyelő, hófedte csúcsok egyre közelebb kerültek, igen szép hátteret adva a völgynek.

Ezen a napon sem találtam felhőt az égen (már 3 napja!), ennek megfelelően borzasztó meleg kerekedett, ömlött rólam a víz. Nemcsak rólam, a hegyről is zúdult: ilyen sebességű, hangos zubogású, feltorlódva habzó vízeséseket még sosem láttam, keményen zakatolt a víz a völgyben evickélő folyóba. Könnyedsége ellenére ezen a hágóúton is elidőztem, ilyen szép időben bőven akadt anyag lencsevégre. Az utolsó néhány kilométer bekeményített, jöttek a hajtűkanyarok és az elvetemült szintkülönbségek, néhol alig mertem lenézni. Cserébe óriási panorámát kaptam, havas hegyek sora vonult fel az orrom előtt. Végül egy alagúton áthajtva érkeztem meg a Sustenpass 2224 méteres csúcsára este 5 felé, 6 órás mászás után.

A lejtmenet kezdetét a sisakomról videóra vettem, majd a fenyvesek közé bezuhanva nagyobb sebességre kapcsoltam. Egyszer csak behúztam a satuféket, ugyanis nyitott boltra akadtam, este 7 felé, egy eldugott kis faluban - hihetetlen! Egy kedves néni a garázsában komplett élelmiszerboltot futtatott, az utca túloldalán helyezkedő kiülős bárból szaladt át üdvözölve, amikor meglátott. Németül beszélgettünk, elmeséltem neki az útvonalam, valamint megtudtam, hogy ma nemzeti ünnepnap van, este tűzijáték is lesz. Nagyon jófej volt a néni, egy rejtett kamrát kinyitva a hűtött tejtermékeket, felvágottakat is elővarázsolta.. ez a kis garázs maga volt a mennyország, alaposan feltankoltam. Másnap korán akartam kezdeni a hegymászást, így 2 napos bolthiány után a 3. napon sem tudtam volna kaját szerezni, ami igencsak határeset. Búcsúzóul kaptam ajándékba egy házi csokis sütit, és 2 db kis svájci zászlót a biciklimre, nem győztem megköszönni a néni kedvességét, és persze nyitva tartását ebben a lehetetlen órában. 

A lejtmenetet folytatva, jött az, ami nagyon nem hiányzott: imbolygó kanyarbevétel és nehezebb gurulás hívta fel a figyelmem egy hátsó defektre... 20 perc alatt ki is cseréltem a belsőt, visszacuccoltam a csomagjaimat, majd meg sem álltam Innertkirchen faluig (625m), ahol egy családi ház kertjében fekvő kempingben húztam meg magam 16 frankért. Forró zuhannyal és korai fekvéssel készültem a pénteki grandiózus tervekre. A Grosse Scheidegg megmászása (1962m) után Grindelwald faluból (1003m) terveztem felvonatozni Európa legmagasabban fekvő vonatállomására és kilátótornyába, az Eiger és a Jungfrau négyezresei között fekvő Jungfraujoch 3571 méteres, havas csúcsára! Tervben van még egy tavaly utáni ismételt visszatérés a Mannlichen-fennsíkra, ahol csodálatos a panoráma a négyezres csúcskavalkádra! Izgalmas nap lesz!

97 km

8 óra 6 perc

12 km/h átlag

61 km/h max

Az olvasás folytatásához kattints ide: 2. etap.