9. nap: A Julier-hágó meghódítása (2284m)

Reggel ismét borult ég fogadott, úgy látszik ez már jól bevált szokás itt, az éjszakai esővel együtt. Kicsit lustán indult ez a nap, még szunyókáltam, pakolásztam, így csak 11 előtt pár perccel indultam el. A Julier-hágó került terítékre ezen a napon a maga 2284 méterével, annyira nem tűnt nehéznek, mivel St. Moritz már eleve 1800 méteren feküdt. Még mentem egy bemelegítő fél kört a várost díszítő, zöldeskéken világító tavak mentén, hogy minden szegletét lássam a tájnak, és elköszönjek ettől a vidéktől. A felhők közben felszakadoztak, erőteljes napsütés következett. A hágóút első kanyarjai igen nehézre sikeredtek, kiállva a nyeregből küzdöttem magam felfelé.

Ahogy eltűnt mögöttem a civilizáció, majd a fenyvesek is, égbe meredő kopár sziklák vették körbe a hágó környékét. Magashegyi legelőkön ejtőző, jófej tehenek, elhagyatott faházak és kígyózó szerpentinek jellemezték a vidéket, sokat fényképeztem és videóztam itt... Talán  kicsit túl sokat is :-) A szintemelkedés valamivel mérséklődött a végére, összességében könnyed kis hágó volt. A csúcsra felérve bedobtam egy jégkrémet, majd minden szögből és többféle beállítással megörökítettem a tájat. Majdnem fél 3 lett, mire felkapva egy hosszú ujjú felsöt, nekiveselkedtem a völgymenetnek. Lefelé jobbra-balra dülöngéltem a hajtűkanyarokban, mint a motorosok, élveztem a sebességet :-) A Marmorera nevű tóhoz közeledve - már 1700 méteren - nagyon sötét, szinte fekete felhőket láttam a völgyben, pont ahová tartottam. Távoli villámcsapások és esőfüggönyök is jelezték, hogy jobb lesz inkább ebédelni egyet, amíg befejeződik az égi háború. A tó is sejtelmes, sötétkék színét mutatta, míg a nap a háttérbe vonult. Felgurultam a völgyet védő gátra, és csaptam egy jó lakomát, miközben első sorból szemléltem, hogy mi történik odalent. Közben elolvastam a gátról szóló tájékoztatót, a látszat ellenére itt még nem ér véget a tó: a völgy mélyén több tíz kilométeren keresztül vízi erőművekkel sajtolják ki az egyenletesen engedett zubogó víz energiáját. Ehhez masszív alagútrendszer is társul, amely észrevétlenül lapul a falvak alatt - zseniális! Ahhoz képest, hogy milyen komolynak tűnt elsőre, egész hamar tovaszállt a vihar. Folytattam a lejtőzést, de csak óvatosan, mivel tiszta vízben úszott az aszfalt. Sebaj, úgyis kelett már egy kis kerékmosás. Sorra nyíltak meg újabb völgyek, egészen Tiefencastel városáig (836m), eddig tartott az igen kellemes, elnyújtott, tekerésszegény kilométergyűjtés. Itt az utolsó pillanatban megváltoztattam az útvonalat, megkockáztattam egy olyan útszakaszt, ahol 4 db komolyabb alagút (köztük egy 800 méter hosszú) is megtöri a nyugodt tekerést. Cserébe nem kellett dombra mászni :-)

A választott új útvonal egy igen mély völgyben ereszkedett, néha sziklákon, meredélyeken vezetett. Ellentétben az olaszokkal, a svájciak bátran kírták az alagutak elejére, hogy bringások nyugodtan jöhetnek, és az autósok sem reklamáltak. Végül az utolsóba csak nem engedtek be a táblák, így faluvégre kényszerültem. Ez kicsit meg is zavart, mivel a völgy másik oldalán folytatódott a főút, én pedig a szemközti falvak labirintusában hullámvasútaztam északra, Bonaduz felé. Délről pedig üldözött az eső, de gyorsabb voltam :-) A kis településekről kikanyarodva bicikliútra tévedtem, ahonnan erdőbe, majd autópálya melletti szervizútra kerültem. Egyszercsak egy lelakatolt kapu fogadott, szuper! 5 km-es kitérő után visszakapaszkodtam a völgy másik oldalán vezető főútra, majd legurultam Bonaduz városába (600m).

Kb. este 6 körül lehetett. Itt újabb esőfelhők fenyegettek, megint az útvonalam írányából, most nyugat felől sprinteltek felém. Ezek már jóval sötétebbek voltak, és egyből le is csaptak. 20 percig szakadt az eső, egy felüljáró alatt húztam meg magam. Egész gyorsan mérséklődött, így folytattam a tekerést ismét egy kicsit módosított útvonalon, kempingért küzdve hegyre másztam - már csak 8 km! A távolban szétnyíltak a felhők, bekacsintott egy kis kék ég, elállt az eső. Kemény volt így a nap végén megint hegyen hajtani, de még bírtam. Váratlanul egy kis faluban kemping tábla fogadott, ezt ki is használva megúsztam a további emelkedőket, legalábbis erre a napra. Holnap irány az Oberalppass (2046m), nem lesz könnyű, 600 méterről kell felmászni. Ez lesz a túra egyik legizgalmasabb része ugyanis rövid távon összesen 3 hágóút vár leküzdésre, még a Furkapass (2436m) és a Grimselpass (2165m) lesz a soros. Persze ezután sem fogok unatkozni: Grosse Scheidegg (1961m), Mannlichen (2343m), majd a Kleine Scheidegg (2061m) meghódítása van tervben. Meglátjuk, mi sül ki belőle!

91 km

4 óra 47 perc

19 km/h átlag

A maximális sebesség most nem publikus, személyesen lehet érdeklődni :-)

update: 77 km/h max

Location : Via Marcau 1, 7017 Flims,

8. nap: Vadvízi tekerés és egy templomtorony a tóban

Esőcseppek kopogásával álmodtam az éjjel, és a reggel 8 körüli ébredéskor sajnos nem az az égbolt fogadott, amire számítottam. Annyira azért nem volt vészes: a sötét felhők beköltöztek a völgybe, míg a hágó felől erős szél támogatta a felhők felszakadozását, a nap is elő-előbújt a hegyek közül. Kikecmeregtem a rejtekhelyemről, és összeszereltem a csomagokat, már rutinosan teszem a dolgom :-) Nekivágtam az utolsó 10 km-nek a Resia-hágón, ami szinte meg sem érdemli a hágó titulust, olyan könnyed a szintemelkedése. A csúcs előtt két hegyi tó fodrozódott a hegyek árnyékában. Az egyik tó szélén, a vízben (!) egy templomtorony figyelt, ami a 20. századi Graun település utolsó maradványa (bal kép). Az ötvenes évek közepén felduzzadó Resia-tó elárasztotta, és ezzel el is pusztította a falut. A 2800 lakos így kénytelen volt felköltözni a hegyoldalba. Egyedül a templom maradt meg, mint turistalátványosság :-)

Kb. 11 körül értem fel az 1550 méteren fekvő Resia városába, ezzel kipipálva a következő csúcsot, már a hetedik a sorban. Ezután a szokásos / megérdemelt lejtőzés következett, de előbb még egy hágót behúztam: Norbertshöhe (1405m), de csak 1300-ról kellett legyűrni. Miután ezt is lenyomtam, a kormányra szereltem egy egylábú fotós állványt, egy kis extrém videózáshoz :-) Olyannyira extrémre sikeredett, hogy mivel a szerkezet másfél méterre kilógott oldalt, sok felfelé tekerő bicajos tátott szájjal nézte vagy megmosolyogta, hogy mit virgonckodom itt a hegyoldalban. A hátulról előző autókra nagyon kellett figyelni, nehogy elcsapják a cuccot, ami majdnem átlógott a másik sávba (szerencsére nem volt nagy a forgalom). Az ereszkedés végén Svájcban találtam magam, most már itt is maradok (persze csak a túra végéig :-) Gyors pénzváltás után St. Moritz felé fordultam, és az Inn-folyó völgyében gurultam tovább. Az Inn egy igen komoly folyó itt, igazi vadvízi paradicsom, vízesésekkel, több kisebb-nagyobb csónakot is láttam a habokban. Hamar véget ért a lejtőzés, kb. 80-90 km elnyújtott, hullámvasutas elemekkel díszített hegymászás következett. Szép kis völgyet fogtam ki, a zubogó folyó fölött masszív hidak és hegyoldalba vájt szerpentinek vezettek, közben pedig tekintélyes, sziklás hegyek némán figyeltek. Megérkezett a szokásos kora délutáni holtpont is, tömtem magamba a kaját rendesen, hogy elmúljon :-) Egy-két örömlejtő is segített azért..

Napközben vonulgattak és gomolyogtak a felhők, egyszer el is kapott egy kis zivatar, de hamar kieste magát (közben 1 km-re kék volt az ég). Délután már kaptam az arcomba a napsütést, ami szépen bevilágította a völgyet. Jobbra-balra kacskaringóztam, egyre közeledtem St. Moritz felé. Nem írtam még, hogy megjavult (valószínűleg megszáradt) az agydinamós USB töltőm, így menet közben is kapják a telefonjaim és az akkumulátoraim a szuperzöld energiát. 30 km-rel a cél előtt alaposan bevásároltam, már kezdtem kifogyni az elemózsiából, főleg a rendes víz hiányzott. Végre kaptam 6 darabos Snickers csokicsomagot is :-) Kicsit túlságosan is megpakoltam a bicajt, éreztem ahogy a hátam mögött imbolyog az egész csomag, még apró, csipogó nyikorgásokra is felfigyeltem... remélem, nem lesz baj. A hátsó kerék súlya szerencsére nem nagyon hatott a lendületemre, bár megemelni továbbra sem tudom a járgányt :-) Este fél 8 felé már ki is pipáltam a 100. kilométert, az emelkedők ellenére meglepően könnyed nap van mögöttem. St. Moritzba beérve, egy városszéli kempingben húztam meg magam, aranyáron: 25 svájci frankért, de cserébe jó sok melegvizet használtam, és 4 konnektort foglalok az elektromos szekrényben :-) Féltávhoz érkezett az idei kaland, amit hazatelefonálással ünnepeltem. A java viszont csak most jön, 6 darab 2000 méter feletti hágóút meghódítása vár a második felvonásban..

112 km

6 óra 14 perc

18 km/h átlag

58 km/h max

Az olvasás folytatásához kattints ide: 2. etap.

Location : Via San Gian 48, 7500 St. Moritz,