2014. aug. 12.

11-12. nap: Aiguille du Midi (3842m) meghódítása, majd kísérletezés az özönvízzel

Vasárnap reggel 6 és 7 között, mint a kakukk az órában, úgy rongyoltam ki a sátorból, majd sajnos vissza is menekültem. Az időjárás-előrejelzéssel ellentétben szörnyűséges idő fogadott, bűnronda felhők gyülekeztek, majd az ég is többször leszakadt. Hogy lesz ebből Mont Blanc mustra és csúcshódítás? Aludtam tovább, körülbelül 9, fél 10 magasságában keltem fel, az idő továbbra is csúnyán bánt velem. Beültem a kemping klubházába, ahol megreggeliztem, rácsatlakoztam az áramra és az internetre, írtam tovább az elmaradt élménybeszámolókat, miközben francia gyerkőcök visítva társasjátékoztak mellettem. Már-már lemondtam a Mont Blanc fehér csodájáról, míg egyszer csak 11 és dél között kisütött a nap, szakadozni kezdett a felhőzet. Rohantam is a sátorhoz, gyorsan összecuccoltam, és berongyoltam Chamonix központjába. 55 euróért vettem retúr jegyet az űrfelvonóra, ami - szinte függőlegesen mászva a fenyvesek, majd ormos sziklák felett - 20 perc alatt ér fel az Aiguille du Midi nevű, eszméletlen hegyes csúcsra (1100 méterről 3842 méterre).

Az utazás nem volt zökkenőmentes, a kabin úgy távolodott el a várostól, mintha kilőtték volna, a tartóoszlopokon átrongyolva himbálózott is egy sort a sikongató gyerkőcök legnagyobb örömére. Fej nagyságú ablakon át videóztam, mégis néhol úgy féltem, mintha ki tudnék rajta esni. A párhuzamosan lezúgó kabin úgy vágtatott, mintha zuhant volna.  A csodálatos völgypanoráma radírozta a félelmemet menet közben. 3000 méter fölé érve teljesen függőlegesen haladtunk, alább éles, havas sziklák csiklandozták a kabin alját, míg oldalt óriási gleccser és hófedte lankák jelentek meg. Eszméletlen élményt okozott az út. Felérve a csúcsra  kíméletlenül jeges hideg (0°C) és masszív szél üdvözölt, persze, hogy én viseltem egyedül rövidnadrágot. Mentségemre szóljon, hogy felül öt réteg, kesztyű és széldzseki óvott az alpesi légáramlatoktól. Az első teraszra felsietve valami felfoghatatlan mélység és magasság fogadott, több ezer méter szintkülönbség mutatta magát mind lefelé Chamonix völgyébe, mind felfelé a sziklás-rojtos, hóval megrakott hegyekre.

Előbukkant végre a Mont Blanc is, 4800 méteres gyönyörű havas dűnéivel, kisebb felhőkaréjjal díszítve a napsütésben szenzációs látványt nyújtott. Délután 1 órától 5 óráig szinte elrepült az idő, látványos kiállítással a hegymászók életéről, rohangászással a teraszokat összekötő acél lépcsőkön, egy gyors ebéddel a panoráma-étteremben és persze fotózással, videózással az élmények megörökítése érdekében. Visszafele félúton még eltöltöttem egy kis időt egy 2300 méteres, fennsíkos, kilátós, vadszamarakkal ellátott állomáson, majd 6, fél 7 felé megfáradtan, örömmámorosan tértem vissza a völgybe.

A biciklim és a csomagok a felvonóállomás parkolójában sértetlenül várták a folytatást, melyet egy kalóriadús, gyümölcsös-csokis-sütis ébresztő után kezdtem meg a koraesti napsütésben. A következő hegyecske a Col des Montets névre hallgatott, 24 óra pihenés után lazán vettem a pár kilométeres, 1461 méteres hágót. Elbúcsúzva a havas hegyektől és Franciaországtól levetettem magam a szürkülő, zord felhőktől hemzsegő völgybe, majd a határon átkelve Svájc útjaira hajtottam. Vadkempingkeresésbe fogtam, ami nem volt egyszerű a szakadékkal és kőfallal védett szerpentineken, ám végül egy csendes kis patak mellé lehajtva állítottam sátrat. Még kb. 90 km maradt Lausanne-ig, korán reggelre állítottam ébresztést.

Másnap délelőtt cudar idő fogadott, 11 óráig vártam, mire elállt a szakadó eső. Elég komoly zivatar kerekedett, aminek a következtében a patak is megáradt. Kicsit félelmetes volt, először azt hittem/reménykedtem, hogy egy autó jön... Valójában patakcunami közelített a sátram felé nagy robajjal, szenvedélyesen zubogó, köveket gördítő folyót varázsolva az addig nyugodtan csordogáló víztömegből. Szerencsére pár méterre a sátortól megállt a vízszint, pedig már katasztrófavédelmi-menekülési-üzemmódba kapcsoltam. Az utolsó emelkedőre szemerkélő esőben ráhajtva kezdtem meg a végső csúcshódítást, a Col de la Forclaz 1527. méteréért hajtva. Az idei 13. csúcsot is meghódítottam, felhős-párás, de kandikáló napsütésben. Innentől már csak egy kellemes, lejtős 20 kilométernyi távra feküdt Martigny, az egyik gyakori svájci kereszteződésem - itt is háromszor megfordultam már, három különböző irányból.


Fantasztikus látványt nyújtott felülről a völgyben hosszan elnyúló város. Leérve a főútra, egyből szembejött egy Meki, "Four cheeseburgers, please" szóltak a jól bejáratott szavak. Miközben a sajtburgert majszoltam komoly vihar kerekedett, úgy tűnt mégsem adja magát olyan könnyen a hidegfront. A pályaudvaron ennivalót, jégkrémet, vonatjegyet és svájci frankot bezsebelve folytattam az utat a még bő 70 kilométerre lévő célállomásig, Lausanne városáig. Kicsit szoros befutót terveztem, délután 2 órakor még négy-öt órám lett volna teljesíteni a távot a völgyön át sík terepen a Genfi-tó partján. Sajnos azonban begyűrűzött a hegyek közé a hidegfront, szakadni kezdett az eső, nem kicsit. Közdöttem a természet ellen, de patakokban folyt rólam a víz, majd hömpölygött a cipőmben, lassan kezdett elázni mindenem. Ekkor egy csínyt kieszelve vonatra pattantam St. Maurice állomásnál és meg sem álltam a tóparti Montreux városig. Megkerülve a hidegfront közepét, már csak borús, néhol napkikacsintós időben tettem meg a maradék 30 kilométeres távot, miközben a Genfi-tó vadul hullámzott mellettem.

Az utolsó kanyarokban jót beszélgettem egy bringás sráccal, akivel oda-vissza előzgetük egymást. Azt mesélte, hogy mindig is az volt az álma, hogy egy hasonló, kalandos biciklitúrán vegyen részt. Bíztattam őt, hogy élje meg az álmait, nem kerül sokba egy ilyen túrát megszervezni, cserébe pedig rengeteg élménnyel gazdagodik az ember. Így történt ez velem is immár 6. éve... bár akadt sok probléma, de ezen bátran felülkerekedve nagyon jól éreztem magam, ismét csodás tájakon tekerhettem, amiért hálás vagyok a sorsnak. Idén 700 kilométeren és több mint 15000 méter szintemelkedésen keresztül 13 bukkanót sikerült meghódítani, a következő hegytetőkön jártam: Col de la Lombarde (2350m), Col de la Bonette (2802m), Briancon vára (1342m), Col de Montgenévre (1854m), Col du Mont Cenis (2083m), Col de la Madeleine (1765m), Col de l'Iserán (2770m), Cormet de Roselend (1965m), Megéve (1027m), Vaudagne (1200m), Aiguille du Midi (3842m), Col des Montets (1461m), Col de la Forclaz (1527m). Vonatra pattanva Lausanne, majd Zürich városán át jutottam el Budapestre kedden délben.

Köszönöm mindenkinek a kitartó olvasást és szurkolást, hamarosan újra találkozunk - lehetséges, hogy más formában, de ez még a jövő zenéje... :)

92 km
5 óra 24 perc
17 km/h átlag
62 km/h max