A fenti képen Innsbruck városa látható biciklitávlatból. Ide érkezett a vonatom, pénteken, délután 2 órakor, mintegy 8 óra zakatolás után. Nem sokat aludtam, hajnalig sikerült pakolászni, de az első napi izgalom mindig feledteti a készülődés fáradalmait. Lelkesen vettem birtokba a buszpályaudvar egyik padját, ahol szerszámokkal, csavarokkal, gumipókokkal és csomagokkal zsonglőrködve, immáron 7. éve megszokott mozdulatokkal szereltem össze a drótszamarat. Az ünnepélyes sebességmérő lenullázás is megtörtént, egyből a tartalék kütyühöz kellett folyamodnom, ugyanis fura, egyiptomi karaktereket mutatott az eszköz a kilométerek helyett. Egy órányi szerelés után, 3 óra körül nyakamba vettem Innsbruck utcáit, gyönyörű időt fogtam ki, erősen tűzött a nap. Egy gyors jégkrém, egy naptejes alapozás, majd városi sajtófotózás után máris jöttek az emelkedők, nem sok bemelegítést hagytam a hegyek előtt. Az első bukkanó, a Brenner-hágó 700 méter hegymászással, 1372 méteren várt a 40. kilométerkőnél. Hipp-hopp elemelkedtem Innsbrucktól, egyre magasabbról szemléltem a várost, mígnem behuppantam az első völgybe, ahol kacskaringózó úton egyre feljebbb jutottam. Egyszer csak egy óriási viadukt jelent meg hihetetlen magasságban és szélességben, 1-200 méteres, masszív oszlopokkal megtámogatva szelte át a völgyet, utat biztosítva a kamionoknak. Kóstolgattam a kaptatókat, kíméltem az izmaimat, nehogy lerobbanjak a minimális alvás miatt. Közben lassan lebukott a nap - még csak este hét körül járt az idő, de borzasztó fáradt lettem, laposakat pislogtam, bele-beleásítottam a panorámába. Bár már csak 10 kilométerre feküdt a csúcs, bölcsebbnek láttam nyugovóra térni. Nagyon meredek völgyet és szakadékokat építettem ki magam mellett, így nem bizonyult könnyűnek a vadkemping vadászat. Végül egy falu közepén kibukkanó dombon szállásoltam el magam pofátlanul, a dombtető pont takarásban védte a sátramat a járókelők elől. A korai fekvéshez korai ébredést terveztem - nem kellett sokáig altatni egyébként...
Fél hétre állítottam a vekkert, ami természetesen nem keltett, mivel kikapcsoltam a telefonom. Ehelyett a nap ébresztett, fél 8 körül kezdte égetni a sátram oldalát és közvetve a fejemet. Gyorsan összepakolva és a maradék müzlit is elpusztítva fél kilenckor már az úton robogtam. Könnyedén megmásztam az első hágót, címeres nevén a Passo del Brennero (1372 méteres) csúcsot. Egy sokvágányos, olasz bemondásoktól zengő pályaudvaron végeztem némi tisztálkodást, fogmosással, minden jóval. Ezután vad lejtmenet következett, már Olaszországban. Tettem a kereket rendesen, ha nem vágtam volna le hajam, akkor lobogott volna a bukósisak alatt. Túra alatt elég véleményes a bicikliút használata, eddig sokszor bejött, de most 4 kilométeres / 10 perces kerülőt köszönhettem a választásnak. Vipiteno faluban, 1000 méter alá ereszkedve ért véget a száguldás. Következő hágóutnak a Jaufenpass nevű csodát néztem ki, 1100 méter szintemelkedéssel, 18 kilométeres emelkedővel. Nem tettem zsebre, amit délután 1 órától kaptam hegymászás címén. Alpesi pályafutásom egyik legnehezebb kaptatóját fogtam ki, a 35-40 kilós csomagomat csak kiállva a nyeregből tudtam rendesen megtekerni. Ráadásul még melegebbé vált az idő, mint előző napon. Tömtem a gyümölcsöket, csokikat, nyakaltam a sportitalt és a vizet, közben annyi hajtűkanyart húztam be, hogy számolni sem volt egyszerű. Egyes kanyarokban megjelentek a magasságadatok is, ez is motivált az ütem tartásában. Nagyon meredek völgyben tekertem megint, tikkasztó hőség és napsütés nedvesítette a homlokom. Megismerkedtem egy kedves svájci párral, 3 napos hegyi maratont tartottak itt, de szegény srác folyamatosan 1-2 km hátrányban, tüdőt kiköpve tekert a barátnőjéhez képest. Kisvártatva kipusztultak a fenyvesek, 5 és 6 óra között megjelent a távolban az utolsó hegygerinc és megvillant a csúcs is a gyengülő koraesti napsütésben. Óriási panoráma, terebélyes völgyzugoly és tekergő szerpentinek vezették fel a célállomást, ahova este 7 felé gurultam be. A második csúcsot is meghódítottam - legyőztem a Jaufenpass hágóutat, 2094. méterével együtt! Nem maradhatott el a szokásos örömfotozás, jutalomjégkrémezés és rácsodálkozás a hegy másik oldalán pompázó látképre. Fél 8 körül nekiveselkedtem a lejtőknek, ami nem semmi élményt jelentett, lefelé a másik oldalon is könyörtelenül meredek ez a hágó. Egészen Szt. Leonardo faluig ereszkedtem, ismét 700 méter környékére. Még a város feletti kilátóból, helikopter nézetből választottam ki a vadkemping placcomat, ami egy öntözőrendszerrel teleszurkált, folyómenti mezőt jelentett ezúttal. A bevásárlás/kajabeszerzés kapcsán jól eltaktikáztam magam - minimálisra csökkent a tartalékom, és másnap vasárnap. Semmi nem lesz nyitva, veszélybe került a következő hegy meghódítása... Folyt. köv.
101 km
6 óra 51 perc
14,7 km/h átlag
66,2 km/h max
