Cseppet sem zavart éjjel a folyó zubogása. Olyannyira nem, hogy naplóírás közben elaludtam, fél 9 körül.. :) Mindig ilyen az első nap, kevés alvás és 100 km után sok lenne már a jóból.. Cserébe viszont már reggel 8 előtt kipattantam az ágyból, és megírtam az 1. nap eseményeit. Kikecmeregve a sátorból, szép napsütés fogadott, szinte pompázott a fényben az érintetlen kis erdő. A sátram a folyó parti szikláitól csak pár méterre feküdt, festői vadkempinget alkottam ezúttal! :) Egy gyors pakolás után nyakamba vettem a bicikliutat, közben árgus szemekkel víz után lestem, ugyanis elfogyott a folyadékom. Továbbra is tilos volt az országútra hajtani, így a tegnapinál nagyobb (és feleslegesebb) hullámvasútba kezdtem. Sorra előzgettek a bringások, nem nagyon pattoghattam ellene ekkora málhával. Két öregúrhoz csapódtam, akik németül-angolul faggattak a kilétemről és az utamról. Kisvártatva az egyik úr ilyet szól: "Szép idő van". Később elárulta, hogy a nagybácsija veszprémi. Egy-két óra után sem találtam vizet, a bicikliút árkon-bokron vitt, teljesen elválasztva a civilizációtól. Egyszer csak véget ért végre, visszatérhettem az országútra, ahol rögtön szembejött velem egy fogadó. Kaptam is 2x fél liter vizet aranyáron, de jófej volt a srác, adott egy üres 2 literes üveget, és megmutatta hozzá a csapot is.. :)
Nem kellett sok idő, elérkeztem a svájci határhoz. Tavaly pont ugyanide lyukadtam ki a Resia-hágó megmászása után, ismerős volt a terep. Váltottam frankot, majd jó alaposan beebédeltem: sajtos-szalámis-párizsis szendvicset toltam paradicsommal, hagymás chips-szel, és fél liter kólával :) Kell a kalória... Tegnaphoz hasonlóan rekkenő hőségben, 30 fokban folytattam a zúzást az Inn-folyó völgyében. Olyan meleg lett, hogy pár kútba be kellett dugnom a fejem hűsítés céljából. Egy osztrák arc meg is jegyezte, hogy igen kellemes lehetett.. azt persze nem tudta, hogy közben kétszer lefejeltem a csapot alulról.. Van itt egyébként egy kis átfedés a tavalyi úttal, de másodszorra is tátott szájjal figyeltem a véget nem érő, sziklás szakadékokat, az Inn-folyó vad vízeséseit, a sűrű fenyvesekkel dúsított, ormótlan nagy hegyeket és az égbe épített viaduktokat. Ezt a hullámvasutat már jobban élveztem, bár akadt néhány elvetemült emelkedő... Az időjárás-előrejelzés több zivatart mondott mára, a legnagyobb természetesen a fejem fölött haladt el. Nagy részét a ma kegyelmet nem ismerő nap szétégette, de így is elég volt egy kis hideg szellőhöz és rövid zuhogáshoz, ami eszméletlenül jól esett.
Egy óra múlva ismét ugyanúgy tűzött a nap, de a messzi távolban továbbra is sötétebb felhők gyülekeztek. Ittam rendesen egész nap, de mivel a boltok nagy része zárva van vasárnap, így egyéb vízforrásokhoz folyamodtam, pl. vízesés :) A vasárnapi zárvatartás és a boltok hiánya azt eredményezi majd, hogy a Flüelapass nevű emelkedőt már csak az utolsó kajatartalékaimból tudom meghágni. Cserébe igen könnyű, több kilóval kevesebb lesz a csomag. Majd Davosba érve tankolok az Albula-hágó előtt. Délután-este erőteljes holtponttal küzdöttem, melyen a véletlenszerűen előbukkanó csokik és müzliszeletek sem segítettek. Toltam is egy nagy adag fehérjeport (2,2 kilót hoztam magammal, nem vagyok normális), ami már segített. A porban több izomépítő és- regeneráló anyag van, igy sokat segít a túrán. Este még egy utolsó lendülettel felkapaszkodtam a Flüelapass agyatlanul meredek emelkedőire, egészen 1600 méterig sikerült feltalicskázni. Hosszú évek egyik legviccesebb vadkemping helyén pihenek, a szalagkorláton túl, a hajtűkanyart biztosító felüljáró alatt húztam meg magam. Hétfőn befejezem a hágót, és remélem elcsípem az Albulapass csúcsát is ugyanezen a napon! Meglátjuk.
