Lelkesen ébredtem kedden, egyből kipattantam a sátorból fél 8 körül. A szokásos indulási ceremónián túl (bepakolás, felszerelkezés) egy dupla külső gumicsere is a tervek között szerepelt. Ekkor még nem sejtettem, mekkora tortúra vár rám... Gyorsan bedobtam pár almás-áfonyás müzliszeletet, majd nekiestem a gépnek. Fejre állít, levegőt kiereszt, (innentől duplán számít): kereket kilazít - majd kivesz, régi külső gumit lehámoz, belső gumit kivesz, új külsőt félig felhelyez, belsőt behelyez - majd elegyenget, új külsőt bepattint, kereket visszatesz - majd felpumpál, ezután fékpofáktól egyenlő távolságra kereket beállít - majd rögzít. Egyszerű mint a pofon. No de az igazi pofonok menet közben érhetik az embert... Nagyon feszes volt az új külső, igen nehezen lehetett felpattintani a felnire, törtek rendesen a műanyag gumileszedő segédeszközök, melyek ezzel a lendülettel ki is hasították az eredeti belsőket. Sebaj, úgyis van 4 tartalék. Következett a második felvonás. Ezután pumpálás közben eldurrant a hátsó belső, kilógott a külső alól, és becsípődött. Sebaj, úgyis van 2 tartalék. Harmadik felvonás. Erre a hátsó gumi reakciója: DURR..! A fél kemping felkapta a fejét.. :) Oké, viszont már csak 1 tartalék belső maradt. Ha ez is eldurran, akkor kampec... szakmai nyelven NO GO. A negyedik felvonásban művészi módon hámoztam be az új belsőt, figyelve minden simításra, és lám kibírta 8 bar nyomásig. A fenti történet bő 2 órán át tartott....ezzel el is ment a fél délelőtt. Sietve összepakoltam, majd a kempingtől elbúcsúzva nyakamba vettem az Albula-hágóutat. Filisur faluból, 1000 méterről kellett felharcolni a járgányt 2300 méterre, nagyon hosszasan: 24 kilométeren át.
Megint tűző napsütésben, igen melegben kezdtem, de a kezdeti lendület egy jó kis zenei aláfestéssel szinte röpített felfelé. 5 km után megálltam volna reggelizni, de szörnyülködve vettem észre, hogy hiányzik a bukósisakom. Emelkedőn a csomagra szoktam rögzíteni, ami ezúttal nyilvánvalóan elmaradt. Rövid mérlegelés után lerongyoltam a kempingbe, ezzel 10 felesleges kilométert hajítottam ki elegánsan az ablakon.. Sebaj, a lényeg, hogy meglett a sisak, fontos eszköz. Akkor tiszta lappal, egy vaskos tízórai után, újra nekiestem a hegynek. Kicsit mérgesen tapostam, így az első 5 km-t 35 perc helyett 20 perc alatt nyomtam le másodszor.. :) Rekkenő hőségben pipáltam ki sorra hajtűkanyarokat, egyre mélyülő völgy mentén. Óriási sziklahasadékok és beláthatatlan mélységű szakadékok következtek, csak ámultam, bámultam a természet csodáin. Meg azon is, hogy rendre világűri magasságokba mutatott a látótávolságon belüli útszakasz. Sokféle fazon jött szembe, a legérdekesebb egy rocker kinézetű srác egy babakocsival, és benne egy 3 éves kissráccal. Lazán a semmi közepén szlalomoztak a szerpentineken. Remélem, nem lopta valahol a gyerkőcöt... :)
Közben eljött az ebédidő, egy hídról ebédeltem láblógatva. Egyszer csak beesett a patakba egy csomag szalámi. Kacifántos módon kellett lemásznom érte, egy motoros nézett is bambán, amikor a semmiből visszatarzankodtam a hídra... :) Délután gyülekeztek a felhők, hadrendben kezdtek szürkülni. Ettől még a táj továbbra is lélegzetelállító volt, feljebb a svájci vonat kacskaringózott, szebbnél szebb viaduktokon.Sajnos később eleredt az eső, mi több, szakadni kezdett, így egy pár méteres alagútban húztam meg magam a fenyvesek közt. A helyi bringásokat nem zavarta a csapadék, én nem szerettem volna vizes ruhák közt aludni éjjel. Az új rejtekhelyemen visszhangzott a hangom, amit kihasználva a helyzetet ki is eresztettem néhány dalrészlet formájában, vicces volt. Felerősítve egész vállalható.. :) Miután elállt az eső, tovább ügettem a kaptatókon...
Megint tűző napsütésben, igen melegben kezdtem, de a kezdeti lendület egy jó kis zenei aláfestéssel szinte röpített felfelé. 5 km után megálltam volna reggelizni, de szörnyülködve vettem észre, hogy hiányzik a bukósisakom. Emelkedőn a csomagra szoktam rögzíteni, ami ezúttal nyilvánvalóan elmaradt. Rövid mérlegelés után lerongyoltam a kempingbe, ezzel 10 felesleges kilométert hajítottam ki elegánsan az ablakon.. Sebaj, a lényeg, hogy meglett a sisak, fontos eszköz. Akkor tiszta lappal, egy vaskos tízórai után, újra nekiestem a hegynek. Kicsit mérgesen tapostam, így az első 5 km-t 35 perc helyett 20 perc alatt nyomtam le másodszor.. :) Rekkenő hőségben pipáltam ki sorra hajtűkanyarokat, egyre mélyülő völgy mentén. Óriási sziklahasadékok és beláthatatlan mélységű szakadékok következtek, csak ámultam, bámultam a természet csodáin. Meg azon is, hogy rendre világűri magasságokba mutatott a látótávolságon belüli útszakasz. Sokféle fazon jött szembe, a legérdekesebb egy rocker kinézetű srác egy babakocsival, és benne egy 3 éves kissráccal. Lazán a semmi közepén szlalomoztak a szerpentineken. Remélem, nem lopta valahol a gyerkőcöt... :)
Közben eljött az ebédidő, egy hídról ebédeltem láblógatva. Egyszer csak beesett a patakba egy csomag szalámi. Kacifántos módon kellett lemásznom érte, egy motoros nézett is bambán, amikor a semmiből visszatarzankodtam a hídra... :) Délután gyülekeztek a felhők, hadrendben kezdtek szürkülni. Ettől még a táj továbbra is lélegzetelállító volt, feljebb a svájci vonat kacskaringózott, szebbnél szebb viaduktokon.Sajnos később eleredt az eső, mi több, szakadni kezdett, így egy pár méteres alagútban húztam meg magam a fenyvesek közt. A helyi bringásokat nem zavarta a csapadék, én nem szerettem volna vizes ruhák közt aludni éjjel. Az új rejtekhelyemen visszhangzott a hangom, amit kihasználva a helyzetet ki is eresztettem néhány dalrészlet formájában, vicces volt. Felerősítve egész vállalható.. :) Miután elállt az eső, tovább ügettem a kaptatókon...
A hegyek sajnos felhőköntösbe burkolóztak, látszott a következő zuhatag... Nemsokára újra szakadni kezdett, fedezékbe is vonultam egy fenyődzsungelbe 5 óra körül, 8 km-rel a csúcs előtt. A műholdképeket megvizsgálva úgy döntöttem, hogy tábort kiáltok, és korán reggel folytatom a mókát...Másnap reggel fél hétkor már a sátor körül sürögtem-forogtam, miközben a felkelő nap a szemben ágaskodó hegymamlaszokat ébresztgette.. Fél 8-kor már toltam is a szekeret egyenesen a csúcs felé, szuper időben. Egy kisebb, hegykerítéssel körbezárt, apró tóval díszített fennsíkra érkeztem... Annyira nem tudtam betelni a látvánnyal, hogy egy órát töltöttem az utókornak szánt képkockákkal. Lassan, de biztosan közeledtem a cél felé, közben kíváncsiskodó turistákkal beszélgettem, majd végül rákanyarodtam az utolsó méterekre. Az eddig alulról látott csúcsok most közeli, félelmetesen nagy hegyekként figyelték minden pedálfordulatom.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgnjD3DOdNBOvBjhiqPYAhnWb1bGgq80De_9cj7_cOuOst6hY4O311UsD4Yfy_XdLfJjujAKNULSu33W6hOdcloWV_3f2mpwbeIWVl2c_P22LXMnTJyfW-6-D8wy7-DQobdOscXRxTRfHs/s1600/18.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgnjD3DOdNBOvBjhiqPYAhnWb1bGgq80De_9cj7_cOuOst6hY4O311UsD4Yfy_XdLfJjujAKNULSu33W6hOdcloWV_3f2mpwbeIWVl2c_P22LXMnTJyfW-6-D8wy7-DQobdOscXRxTRfHs/s1600/18.jpg)
Megint beborult kicsit... morcos leszek, ha minden csúcshódításnál vadászni kell majd a kék eget.. Nagy lendülettel gurultam át a csúcson, a 2315 méteres Albula hágón, amely az idei második masszívum!A kötelező fotózás és sajtókonferencia után lezúztam a völgybe, Zernez felé véve az irányt. Itt újabb hágó kezdődik majd, 1400 méterről fogom meghódítani a 2149 méteres Ofenpass nevű hágóutat. A civilizációt kihasználva feltöltöttem a legfrissebb beszámolót, vettem ki pénzt, majd kifosztottam a helyi élelmiszerüzletet, felkészülve a további hegyláncolatra. A csúnya esőfelhőket látva betakartam a bicajt, esőálló fóliával. Délután 3-kor kezdtem meg az Ofen-hágóutat, ami nem kímélt, egyből az égbe vittek az emelkedők a hegy oldalában. Később ajándékba kaptam pár lejtőt, majd enyhébb meredekségű kanyarok következtek. A várva várt eső is tiszteletét tette, most nem igazán érdekelt, nyomtam neki keményen. A háttérben sütött azért a nap, így szivárvány lett a jutalmam, szinte az orrom előtt. Ezzel a lendülettel léptem be a Svájci Nemzeti Park területére, amely egy gyönyörű, közepes hegyekkel, hosszúkás fenyvesekkel dúsított, érintetlen terület. Az emelkedőket meglepően könnyedén leküzdve, este 7 felé értem fel az idei harmadik csúcsra, a 2149 méteres Ofen-hágóra. A felhők oszladozni kezdtek, de a következő völgyet esőfüggöny homályosította, így erre a napra be is fejeztem a kalandozást. Elvégre a csúcson kell abbahagyni... :)