Gyönyörű kis minivárosok váltották egymást, hegyoldalban elhelyezkedő épületekkel, partra épített luxusvillákkal, hajókkal dúsított, virágágyásokkal díszített kikötősarkokkal. Egyszer csak szembejött a határ, átértem Olaszországba. Érdekes, hogy minél több időt töltök olasz vidéken, annál jobban értem már a feliratokat, rövid mondásokat és egy kis továbbgondolással néhol a nyelvtant is össze tudtam rakni. Egy eldugott partszakaszon lemerészkedtem a tóhoz csobbanni egy jót az üvöltő melegben - nehéz erre mar szavakat és jelzőket találni. Szépen lassan fogytak kilométerek, koradélután már 40 egységnél jártam. Egy tóra néző sétálóutcában toltam egy kései ebédet, szigorúan az uzsonnástáskamból merítkezve. Délutánra érkezett egy közepesebb felhőcsoport, szelíd szelet, hűsítő árnyékot hozva. 4-5 óra felé értem be Verbania városába, ahol egy gyors Mcdonalds utan északnyugatnak fordítottam a kormányt. A hegyek kilaposodtak, elbúcsuztam az egész nap látott tótól.
A lankás, nyílegyenes utakon könnyen habzsoltam tovább a kilométereket egy újabb hegyoldal elhagyatott erdeiben. Közben átjutva a csúnya felhőkön, ismét szikrázóan sütött a nap, újra rámkacsintottak az Alpok égbekiáltóan magas vonulatai, melyekhez egyre közelítettem. Estefelé találtam egy Penny Marketet, ahol feltöltöttem az éléskamrát a másnapi csúcshódításhoz. Nem akartam elhinni, amikor pénztáros csak 8 eurot kért, azt hittem, valami tévedés törtent - svájci árakhoz szoktam. Egyébként szépen megfordult a frank/euro arány, az elmúlt években 1,20-1,25 értékhez képest ma már 0,98 környékén jár. A 100. kilométert is elérve vadkempingkeresésbe fogtam. Végül az országút mentén, egy elhagyott szántóföld közepén lepusztult, lakatlan épületek mellett fejeztem be a napot fél méter magas fűben sátrazva. Kedden megint 2000 méter fölé tekerek, irány ismét Svájc és a Simplon-hágó.
101,1 km
5 óra 11 perc
19,5 km/h átlag
39,8 km/h maximum
