2012. aug. 6.

10-11. nap: Esőtánc a hegyek előtt


A vasárnap és a hétfő sajnos az esőről szólt, így keveset tudtam haladni. A hét utolsó napján reggel még elég barátságos égbolt tekintett rám, így nekiveselkedtem a várt emelkedőknek a hegyoldal mentén. Egészen Flims településig hajtottam (1081m), majd onnan szuper lejtőkön ereszkedtem vissza a völgybe. Itt őrűlt esőfelhők és harapnivaló köd fogadott, 10 percen belül leszakadt az ég, elég komoly vízözön kerekedett. Egy órát vártam egy buszmegállóban, aminek elég kis mélysége volt, befújta a szél az esőt, így felálltam a padra. 
A vihar távozásával egész szép napsütés kerekedett, folytattam a támadást a hegyek ellen. Lassan, de biztosan kapaszkodtam felfelé a barátságos kis falvak között, amik teljesen kihaltak voltak, sehol egy árva lélek, ablakok/ajtók zárva, boltokról ne is beszéljünk.. Elég komolyan veszik a svájciak a vasárnapi pihenést, sőt a legtöbb üzlet hétfőn sem nyit ki. Délután 4 körül érkeztem Disentis-be (1130m), innen már csak 900 méter szintemelkedés vár az Oberalp-hágóig (2046m). Újabb felhőszakadás kezdődött, egy gyors bevásárlás után a pályaudvaron húztam meg magam, és szivárványfotózással ütöttem el az időt. Később egy idős német házaspárral beszélgettem, miután segítettem nekik a jegyautomatánál. A bácsival angolul, míg a feleségével németül társalogtunk párhuzamosan, ami vicces volt, mivel a végén már mindegyikőnk két nyelvet használt egy mondaton belül :-) Az ég állapotára való tekintettel kempinget kerestem, találtam is egyet a falu alatti mély völgyben. Kb. 2 km és fél óra múlva már a sátramban csücsültem, és az időjárás-előrejelzést bújtam. Hétfőre egész nap esőt jósoltak, juhéj! Ez talán nem is volt akkora tragédia, mivel egy igen komoly malőr csúszott a gépezetbe: elhagytam a kisebb fényképezőgépem töltőkábelét, a legfontosabb kábelt az összes közül.. Ez a masina felel a panoráma fotókért, a három dimenziós képekért, valamint a FullHD videókért.
Az esős napot kihasználva levonatoztam Chur városába (80 km kelet felé), ott elsétáltam a Media Markt-ba és vettem egy szuper pótkábelt. Az egész kaland egy tízesbe került sajnos, de ha már itt vagyok ezeken a varázslatos tájakon, meg szeretném örökíteni az élményeket. Visszafelé cserébe Svájc leghíresebb vonatával jöttem, a Gleccser Expresszel! A vonat Zermatt és St. Moritz üdülőparadicsom között közlekedik, megmássza az Oberalp-hágót is, majdnem 8 óra az út, amely 291 hidat valamint 91 alagutat érint. A kocsik tetejének és oldalának is nagy része ablak, így remek a kilátás a tájra. Visszaérkezve Disentis-be koradélután ismét leszakadt az ég, amelyre válaszul aludtam egy jót. Az esti órákban borús ég alatt sétáltam egy nagyot a kemping melletti erdőben, ahol csinos vízesésekkel zubog a Rajna-folyó. Természetesen egész nap vadul böngésztem a telefonomon műholdképeket, az esőradarokat, az előrejelzéseket: a hosszabb böjt után végre egész hétre CSUDASZÉP időt mondanak! Remélem beválik, mivel a túra legszebb részéhez ilyen idő is kell! :-) 5 napom maradt, közel 200 km hegymenet következik, valamint még legalább 200 km vissza Ausztria felé. Mindjárt fekszem is aludni, holnap korán kelek, vár az Oberalp-hágó!

51 km
3 óra 13 perc
16 km/h átlag
61 km/h max