Reggel 9 felé sikerült kikecmeregni a sátorból, majd fél órával később már hajtottam is Luzern irányába. Itt kezdődik a felülről egy négylevelű lóheréhez hasonló Vierwaldstatti-tó, amely nevét a környező négy waldstatt-ról, azaz kantonról kapta: Uri, Nidwalden, Schwyz, és Luzern. A hegyekkel körülvett mélykék tónak 9 medencéjében hullámzik az állítólag iható minőségű víz. 11 után nem sokkal érkeztem Luzern városába, egyből az óvárost és az újvárost összekötő jellegzetes fahídhoz igyekeztem, hogy megörökítsem (fenti kép).
A város egy szép öbölben helyezkedik el, ahova számos kisebb és közepes méretű csónak parkol. Ide futnak be a népszerű turista hajók is. Kb. egy órát fotózgattam a városban, majd nagy elánnal fordítottam a kormányt Zürich felé (kb. 50 km). Még mindig kitartott a szuper idő, hétágra sütött a nap, a forró levegőt enyhe szellő mérsékelte. Mintegy 20 km múlva elértem a tó északi pontjának utolsó, Zug nevű városát du. 3 körül. Egyenesen a kikötő felé tekertem, ahol a kötelező fotózás után dobtam egy fejest a tóba :-) Jó érzés volt végre megmártózni ebben a melegben! Felfrissülve folytattam a zúzást Zürich felé, de előbb egy nagyobb dombot kellett megmásznom, ami egy újabb gyöngyszem: a Zürichi-tó felett tornyosult. Gyorsan túl akartam lenni az emelkedőkön, így a nehezebb: meredekebb, de gyorsabb útvonalat választottam. Felfele menet a szalagkorláton belül vezetett a bicikliút, ahol egyszer csak a kiálló korlát egy darabja széttépte a csomagom oldalát.. olyan szinten, hogy egy egész zseb tőből kiszakadt a helyéről, a tartalmával együtt - szuper... Átbukva a "csúcson" pazar kilátás fogadott a keskeny, elnyújtott tóra, melynek fodrozódó, élénk kék vizén vitorlások imbolyogtak.
Lezúzva a partra megkezdődött a sprintfutam, hogy még naplemente előtt beérjek Svájc legnagyobb városába. Persze azért gyakran megálltam, hogy kigurulva a partra megcsodáljam a tó panorámáját, és betoljak egy-két vajas-szalámis-paradicsomos-sajtos szendvicset :-) Röpködtek a panorámafotók és videók is természetesen. Fél 6 után értem be Zürich-be, ahol furcsa jelenségek sorozata alkotott egységes konklúziót: itt bizony egy bitang nagy fesztivál van. Széles ízlés-skála szerint öltözködő vetkőző (?!) tömeg, sátrak, szemét, üvegszilánkok, üvöltő zene, randalírozás, minden volt itt, ellepték szinte az összes utcát. Egy gyors óvárosi kör után fejvesztve menekültem a városból este 8 körül.
Elvileg innen indult a vonatom Pestre, de csak vasárnap késő délelőtt. Úgy döntöttem, hogy még belefér cirka 90 km táv Sargans városáig, a Walensee nevű tavat és a környező, sziklás hegyeket érintve. 100 km felett jártam már, de még éreztem a lendületet, plusz ott volt még az egész vasárnap délelőtt. A naplemente közben sárgára festette a Zürich-i tó vitorlásait és a környező dombokat. A tájban gyönyörködve bevágtam egy gyors vacsorát, majd vásároltam egy kis banán-csipsz-ásványvíz-kóla koktélt az este hátralévő részére. Kellemesen gyors tempóban süvítettem a tó mentén, kihasználva a sík, lankás terepet. Egy-két kisebb emelkedőt könnyedén felfaltam, viszont a hegyi sebességben továbbra is (talán most valamivel erősebben) zörgött a váltóm, oldalról folyamatosan súrolta a küllőket. Utánaállítani nem tudtam, mert akkor végleg elveszítettem volna az 1-es, később még fontos, hegyi fokozatot. Most úgysem nagyon kellett ez a sebesség, így nehéz áttétellel hajtottam a tempót.
Minél kevesebb távot szerettem volna hagyni a délelőttre, hogy biztonságosan elérjem a Sargans-ba érkező vonatot, és legyen időm a természetre is. A sötétedést már felkészülten, világító karácsonyfa pózban vártam. Este fél 10 után is még javában toltam a szekeret, míg egyszer csak a tó vége előtt egy bútorstúdió puha bőrfotellel ajándékozott meg a sarkon. Nem kellett noszogatni, egyből belehuppantam, és vacsoráztam még egy utolsót a 130. kilométert megünnepelve. Elbúcsúzva a tótól, kisebb falvak felé kanyarodtam kelet irányába, itt egyre ritkábban kaptam közvilágítást, így a csillagok is előbújtak :-) A 150. km körül már intenzíven kémleltem a bozótost, puha fészek reményében. Niederurnen előtt 7-8, Sargans végállomás előtt 40 kilométerrel találtam is egy szimpatikusan elhagyatott emelkedőt, lombos erdővel. Nagy lendülettel rontottam neki a kaptatónak, miközben egyszer csak csikorgó hangok közepette megragadt a pedál, majdnem előrebuktam a kormányon!!! Még pont meg tudtam kapaszkodni! Megvizsgálva a hajtóművet szörnyű látvány fogadott... A hátsó kerék teljes egészében bedarálta és kicsavarta a hátsó váltómat, mi több, tőből kitépte azt a helyéről, kettétörve a fogaskerekét. Na ezt hívják úgy, hogy rémálom, no de nem a túra utolsó napján :-) Nagy szerencsém volt, hogy a kaland végén történt az eset, nem az elején vagy a közepén.. Még utolsó leheletemmel is küzdöttem a hajtóműért, leszerelve és kiemelve a váltót; megpróbáltam fix sebességű járgányt készíteni. Túl bő volt azonban hozzá a lánc - tanulság: láncbontó is kell legközelebb.. Nyakig olajos lettem, míg végül lemondtam az újraélesztésről, vészhaditerven kezdtem el gondolkodni...
Este 11 után járt már az idő, két falu között ragadtam... Mivel tavaly már jártam erre, egyből tudtam, hogy van egy vasútállomás a közelben, kb. 6 km-re. Legurultam a folyó mellé, de nem volt elég a lendület, roller módra váltottam, majd toltam a járgányt a mezők közötti szerviz úton, vak sötétben. Cserébe akkora csillaghullást kaptam, hogy egy egész évre jutó kívánsághalmazt sikerült elsütnöm :-) Éjfél után, fél 1 körül értem a vonatállomásra, kicsit kedveszegetten kimatekoztam a Sargans pályaudvarra csatlakozó járatot. Vasárnap délben indul onnan a vonatom, este 10 órai, pesti érkezéssel. Közben egy 20 éve a pályaudvaron lakó (?!), bortól mámoros, jókedvű, papucsos jegyellenőr vigasztalt, és adott tippeket a továbbiakhoz. Végül a rejtőzködéssel mit sem törődve az út mellett feldobtam a sátrat, és nyugovóra tértem. Így ért hát véget az idei kaland, nem éppen ideális módon, de nem a cél a fontos, hanem az út maga! Ez utóbbi pedig tele volt látványos tájakkal, óriási hegyekkel, mélységekkel, magasságokkal, nagy távolságokkal és nem utolsó sorban emlékezetes élményekkel :-)
