Reggel ismét borult ég fogadott, úgy látszik ez már jól bevált szokás itt, az éjszakai esővel együtt. Kicsit lustán indult ez a nap, még szunyókáltam, pakolásztam, így csak 11 előtt pár perccel indultam el. A Julier-hágó került terítékre ezen a napon a maga 2284 méterével, annyira nem tűnt nehéznek, mivel St. Moritz már eleve 1800 méteren feküdt. Még mentem egy bemelegítő fél kört a várost díszítő, zöldeskéken világító tavak mentén, hogy minden szegletét lássam a tájnak, és elköszönjek ettől a vidéktől. A felhők közben felszakadoztak, erőteljes napsütés következett. A hágóút első kanyarjai igen nehézre sikeredtek, kiállva a nyeregből küzdöttem magam felfelé.
Ahogy eltűnt mögöttem a civilizáció, majd a fenyvesek is, égbe meredő kopár sziklák vették körbe a hágó környékét. Magashegyi legelőkön ejtőző, jófej tehenek, elhagyatott faházak és kígyózó szerpentinek jellemezték a vidéket, sokat fényképeztem és videóztam itt... Talán kicsit túl sokat is :-) A szintemelkedés valamivel mérséklődött a végére, összességében könnyed kis hágó volt. A csúcsra felérve bedobtam egy jégkrémet, majd minden szögből és többféle beállítással megörökítettem a tájat. Majdnem fél 3 lett, mire felkapva egy hosszú ujjú felsöt, nekiveselkedtem a völgymenetnek. Lefelé jobbra-balra dülöngéltem a hajtűkanyarokban, mint a motorosok, élveztem a sebességet :-) A Marmorera nevű tóhoz közeledve - már 1700 méteren - nagyon sötét, szinte fekete felhőket láttam a völgyben, pont ahová tartottam. Távoli villámcsapások és esőfüggönyök is jelezték, hogy jobb lesz inkább ebédelni egyet, amíg befejeződik az égi háború. A tó is sejtelmes, sötétkék színét mutatta, míg a nap a háttérbe vonult. Felgurultam a völgyet védő gátra, és csaptam egy jó lakomát, miközben első sorból szemléltem, hogy mi történik odalent. Közben elolvastam a gátról szóló tájékoztatót, a látszat ellenére itt még nem ér véget a tó: a völgy mélyén több tíz kilométeren keresztül vízi erőművekkel sajtolják ki az egyenletesen engedett zubogó víz energiáját. Ehhez masszív alagútrendszer is társul, amely észrevétlenül lapul a falvak alatt - zseniális! Ahhoz képest, hogy milyen komolynak tűnt elsőre, egész hamar tovaszállt a vihar. Folytattam a lejtőzést, de csak óvatosan, mivel tiszta vízben úszott az aszfalt. Sebaj, úgyis kelett már egy kis kerékmosás. Sorra nyíltak meg újabb völgyek, egészen Tiefencastel városáig (836m), eddig tartott az igen kellemes, elnyújtott, tekerésszegény kilométergyűjtés. Itt az utolsó pillanatban megváltoztattam az útvonalat, megkockáztattam egy olyan útszakaszt, ahol 4 db komolyabb alagút (köztük egy 800 méter hosszú) is megtöri a nyugodt tekerést. Cserébe nem kellett dombra mászni :-)
A választott új útvonal egy igen mély völgyben ereszkedett, néha sziklákon, meredélyeken vezetett. Ellentétben az olaszokkal, a svájciak bátran kírták az alagutak elejére, hogy bringások nyugodtan jöhetnek, és az autósok sem reklamáltak. Végül az utolsóba csak nem engedtek be a táblák, így faluvégre kényszerültem. Ez kicsit meg is zavart, mivel a völgy másik oldalán folytatódott a főút, én pedig a szemközti falvak labirintusában hullámvasútaztam északra, Bonaduz felé. Délről pedig üldözött az eső, de gyorsabb voltam :-) A kis településekről kikanyarodva bicikliútra tévedtem, ahonnan erdőbe, majd autópálya melletti szervizútra kerültem. Egyszercsak egy lelakatolt kapu fogadott, szuper! 5 km-es kitérő után visszakapaszkodtam a völgy másik oldalán vezető főútra, majd legurultam Bonaduz városába (600m).
Kb. este 6 körül lehetett. Itt újabb esőfelhők fenyegettek, megint az útvonalam írányából, most nyugat felől sprinteltek felém. Ezek már jóval sötétebbek voltak, és egyből le is csaptak. 20 percig szakadt az eső, egy felüljáró alatt húztam meg magam. Egész gyorsan mérséklődött, így folytattam a tekerést ismét egy kicsit módosított útvonalon, kempingért küzdve hegyre másztam - már csak 8 km! A távolban szétnyíltak a felhők, bekacsintott egy kis kék ég, elállt az eső. Kemény volt így a nap végén megint hegyen hajtani, de még bírtam. Váratlanul egy kis faluban kemping tábla fogadott, ezt ki is használva megúsztam a további emelkedőket, legalábbis erre a napra. Holnap irány az Oberalppass (2046m), nem lesz könnyű, 600 méterről kell felmászni. Ez lesz a túra egyik legizgalmasabb része ugyanis rövid távon összesen 3 hágóút vár leküzdésre, még a Furkapass (2436m) és a Grimselpass (2165m) lesz a soros. Persze ezután sem fogok unatkozni: Grosse Scheidegg (1961m), Mannlichen (2343m), majd a Kleine Scheidegg (2061m) meghódítása van tervben. Meglátjuk, mi sül ki belőle!
Ahogy eltűnt mögöttem a civilizáció, majd a fenyvesek is, égbe meredő kopár sziklák vették körbe a hágó környékét. Magashegyi legelőkön ejtőző, jófej tehenek, elhagyatott faházak és kígyózó szerpentinek jellemezték a vidéket, sokat fényképeztem és videóztam itt... Talán kicsit túl sokat is :-) A szintemelkedés valamivel mérséklődött a végére, összességében könnyed kis hágó volt. A csúcsra felérve bedobtam egy jégkrémet, majd minden szögből és többféle beállítással megörökítettem a tájat. Majdnem fél 3 lett, mire felkapva egy hosszú ujjú felsöt, nekiveselkedtem a völgymenetnek. Lefelé jobbra-balra dülöngéltem a hajtűkanyarokban, mint a motorosok, élveztem a sebességet :-) A Marmorera nevű tóhoz közeledve - már 1700 méteren - nagyon sötét, szinte fekete felhőket láttam a völgyben, pont ahová tartottam. Távoli villámcsapások és esőfüggönyök is jelezték, hogy jobb lesz inkább ebédelni egyet, amíg befejeződik az égi háború. A tó is sejtelmes, sötétkék színét mutatta, míg a nap a háttérbe vonult. Felgurultam a völgyet védő gátra, és csaptam egy jó lakomát, miközben első sorból szemléltem, hogy mi történik odalent. Közben elolvastam a gátról szóló tájékoztatót, a látszat ellenére itt még nem ér véget a tó: a völgy mélyén több tíz kilométeren keresztül vízi erőművekkel sajtolják ki az egyenletesen engedett zubogó víz energiáját. Ehhez masszív alagútrendszer is társul, amely észrevétlenül lapul a falvak alatt - zseniális! Ahhoz képest, hogy milyen komolynak tűnt elsőre, egész hamar tovaszállt a vihar. Folytattam a lejtőzést, de csak óvatosan, mivel tiszta vízben úszott az aszfalt. Sebaj, úgyis kelett már egy kis kerékmosás. Sorra nyíltak meg újabb völgyek, egészen Tiefencastel városáig (836m), eddig tartott az igen kellemes, elnyújtott, tekerésszegény kilométergyűjtés. Itt az utolsó pillanatban megváltoztattam az útvonalat, megkockáztattam egy olyan útszakaszt, ahol 4 db komolyabb alagút (köztük egy 800 méter hosszú) is megtöri a nyugodt tekerést. Cserébe nem kellett dombra mászni :-)
Kb. este 6 körül lehetett. Itt újabb esőfelhők fenyegettek, megint az útvonalam írányából, most nyugat felől sprinteltek felém. Ezek már jóval sötétebbek voltak, és egyből le is csaptak. 20 percig szakadt az eső, egy felüljáró alatt húztam meg magam. Egész gyorsan mérséklődött, így folytattam a tekerést ismét egy kicsit módosított útvonalon, kempingért küzdve hegyre másztam - már csak 8 km! A távolban szétnyíltak a felhők, bekacsintott egy kis kék ég, elállt az eső. Kemény volt így a nap végén megint hegyen hajtani, de még bírtam. Váratlanul egy kis faluban kemping tábla fogadott, ezt ki is használva megúsztam a további emelkedőket, legalábbis erre a napra. Holnap irány az Oberalppass (2046m), nem lesz könnyű, 600 méterről kell felmászni. Ez lesz a túra egyik legizgalmasabb része ugyanis rövid távon összesen 3 hágóút vár leküzdésre, még a Furkapass (2436m) és a Grimselpass (2165m) lesz a soros. Persze ezután sem fogok unatkozni: Grosse Scheidegg (1961m), Mannlichen (2343m), majd a Kleine Scheidegg (2061m) meghódítása van tervben. Meglátjuk, mi sül ki belőle!
91 km
4 óra 47 perc
19 km/h átlag
A maximális sebesség most nem publikus, személyesen lehet érdeklődni :-)
update: 77 km/h max
Location : Via Marcau 1, 7017 Flims,