5. nap: Kibékülés a tehenekkel és királyhágók meghódítása

"Múúúúúúúúúúúúúúúú" - no de kezdjük az elején: Még tegnap este zseniális ötletnek tartottam, hogy a pihenőpont alatt, az elektromos kerítésen túl, a túraút mellett húztam sátrat. A kolompolásokból hamar kiderült, hogy a megkaparintott hegyoldalam valójában egy teheneknek fenntartott legelő. Kimásztam a sátorból, mire ketten szemeztek velem bamba szemekkel, hogy mégis mi a frászt keresek itt.. Hirtelen feléjük rontottam, erre eliszkoltak. Ezen jót nevettem, majd visszamásztam a sátorba. Fél óra múlva valaki keservesen elkiáltotta magát: "Múúúúúúúúúúúúúúúú" - ennek már szarva is volt, és nem reagált a szép szóra (elűzésre), végül szomorúan eloldalgott. Megsajnálva szegényt visszaköltöztem a pihenőpontra :-) Lefekvés előtt még tervezgettem az utat, (be kell hozni az eső okozta lemaradást) és nagyon reménykedtem a másnapi jobb időben. Este már tisztulni látszott, emiatt bizakodva, 10 körül aludtam el. Éjszaka nagyon hideg volt, sokat forgolódtam. Fél 7 után pattantam ki az "ágyból", és mi fogadott? TISZTA KÉK ÉG, Yesssss! A szemben fekvő havas hegyek végre megmutatták a kobakjukat is, a szikrázó napsugarak folyamatosan kúsztak be a völgybe.

Gyorsan összepakoltam, és 8 előtt már raktam is a kereket az emelkedőkön: 1800-ról kellett feltalicskázni egészen 2600 méterig, a csúcsig kb. 8-9 km maradt. A nap átbukott az ordas sziklákon, fél óra után végre bevilágította a szerpentineket, ahol kanyarogtam. A sokadik hajtűkanyart faltam, közben nonstop fotóztam / videóztam a tájat. Emiatt lassú is voltam, több kalandortárs tűzött el mellettem. Egyszer majdnem le is csúszott a bringám a mélybe (szerencsére 1 méter után megállt), amikor nekitámasztottam egy póznának. A völgy közben egyre szebb színekben pompázott, letekintve látszódott a több emeletes Grossglockner út, ami egyre feljebb és feljebb vitt. Nehéz elhinni, hogy honnan jöttem, amikor lenézek a mélybe. Egész könnyedén, kb. 11 körül értem fel a platóra, kb. 2300 méterre, ahol már látszódott a célegyenes, a Fuscher Törl kőháza 2439 méteren (itt persze még korántsem volt vége).

Megállva a pihenőponton, örömujjongásban törtem ki, olyan szép kilátás fogadott: pompás völgypanoráma, gyönyörű havasok, kacskaringós szerpentinek, fodrozódó gleccsertó, masszív menedékházak, szikrázó napsütés, festői bárányfelhők - nem is kívánhattam volna szebbet :-) Megérte várni a jó időre! Egyszer csak megpillantottam egy köztes csúcsot, melynek neve: Edelweisspitze és 2571 méteren, mint egy bástya magasodott a fennsíkon. Ezt meg kell hódítani - adtam ki a parancsot a lábaimnak, majd a könyebb tekerésért lehámoztam a bicajról és elrejtettem a csomagjaimat (keményen a pad alatt). Ezután nyakamba vettem az Edelweisspitze macskaköves (!!?) emelkedőit. Csomagok nélkül csak úgy suhantam körbe-körbe és felfelé, ezen a rövid 2 kilométeren. Fent még pazarabb kilátás fogadott, nem kíméltem a fotógépeket :-) Szuper érzés volt fotózkodni a 2571m táblával :-) A végig macskaköves úton nem volt egyszerű visszaereszkedni, a rázkódásban el is hagytam egy lencsevédőt, szerencsére rámszóltak egy kocsiból, hogy menjek vissza érte.

A fennsíkról gyerekjáték volt a Fuscher Törl csúcs (2439m) meghódítása. Innen átbukva egy másik völgybe pár száz métert ereszkedtem 2200-ig, ahonnan kicsit kopárabb, sziklás vidéken támadást intéztem a 2504 méteres Hochtor nevü csúcsig. A Hochtor egy 30-as években épült, masszív kőalagút, ami a hegyet átütve egy újabb völgybe vezényel. A harmadik csúcsot egy Magnummal ünnepeltem :-) Közben több felhő érkezett, de a nap mindig talált magának utat. A kötelező fotózás után nekiveselkedtem a jól megérdemelt lejtmenetnek, amit sisakra rögzített kamerával mentettem meg az utókornak.

A vad gurulás zöldebb, fenyőkben dúsabb vidékre vitt, Heiligenblut városkában ért véget a Grossglockner út, 1300 méteren. Felejthetetlen élmény marad, az biztos!  800 méterre ereszkedve megcsodáltam egy vízesést, ami egy hajadon lány lépéséről lett elnevezve. Újabb hágó várt, az Iselsberg Pass (1209 méter), ez már könnyedén ment a kétezresek után. Közben érdekes dolog történt: tűző napsütésben egy darab nagyobbacska felhőből kezdett szemerkélni az eső foltokban, többnyire az út és a fejem kimaradt, inkább a zöldnövényzetre koncentrált. Micsoda öntözőrendszere van az Alpoknak! :-) Szuper szivárvány is lencsevégre került. A következő gurulópálya egészen a csúcsos sziklákkal körülvett Lienz-ig vitt, ahol este 6 körül úgy döntöttem, kipróbálom az otthon kinézett tavas kempinget a hegyekben. Ez sajnos újabb emelkedőket jelentett, bár küzdelmesen, de lenyomtam ezeket is. Megérte, mert 4 éves alpesi pályafutásom alatt a legolcsóbb kempinget találtam - 8.5 euro. Holnap irány Olaszország, a Dobiacco-nyereg (1219m) bekebelezése után majdnem 100 km lejtmenet vár, ezzel tervezem behozni a lemaradást. 5 nap alatt napi 68 km átlagnál járok, ami a tervek szerint minimum 83 km / nap kellene, hogy legyen. Nem nagy a lemaradás, behozható. Meglátjuk, mit hoz Itália. Most pedig alszom egy nagyot! :-)

81 km

4 óra 41 perc

17 km/h átlag

69 km/h max

Location : Address not available

3-4. nap: Küzdelem az esővel // Első pedálfordulatok Grossglockner hágóúton

Éjjel többször zúdult eső a sátorra, ami kiválóan bírta a megpróbáltatást. Reggel 7-re állítottam az ébresztést, hogy szemügyre vegyem a reggeli égboltot, sajnos cudarul festett. A komor felhők szépen belakták magukat a völgybe, nem úgy néztek ki, mintha sietnének... sőt Zell am See irányában még sötétebben gomolyogtak :-( Még 1 óra múlva is kidugtam a fejem a sátorból, míg végül úgy döntöttem, kivárok egy fél napot. Szunyókáltam is egy nagyot, egészen du. fél 2-ig, amikor végre előbújt a nap, felszakadozott a felhőzet.

Összepakoltam, bedobtam egy "reggelit", majd folytattam a tekerést. Mivel az utolsó kajatartalékaimat is feléltem, és a vizem is elfogyott előző este, így SOS bevásárlást kellett végrehajtanom. No de ez vasárnap nem egyszerű művelet, lépten-nyomon minden zárva volt (a Spar ki sem nyit vasárnap = hihetetlen! :-) Még találtam egy müzliszeletet, amivel túléltem az utat egészen a Zeller-tóig. Sütögetett a nap, azonban kósza sötét felhőkkel viaskodott, így nem mindig kaptam megfelelő fotófényt. Pár képet azért lőttem a tóról, megvolt a szokásos kacsakergetés is. Morzsa hiányában, verbálisan próbáltam őket a kamerám elé csalogatni, kevesebb sikerrel :-) Végiggurultam a tóparton kialakított bicikliúton, közben a fotófény is több lett, nem spóroltam a filmtekerccsel sem. Viszont elmúlt 6 óra, és még mindig elmaradt az ételbeszerzés, amit igencsak meg kellett tennem a Grossglockner-hágóút előtt (minifalvakban már egyre nehézkesebb). Egyszer csak szembejött egy McDonalds tábla, ez is több mint a semmi - gondoltam. Főleg, hogy 2 km kitérő után egy nonstop élelmiszerüzlet-benzinkút kombinációhoz vezetett. YES! Jól be is vásároltam, kaptam 3 euróért fél kiló felvágottat, a csoki-csipsz-sportital csomag sem maradhatott el.. persze vettem gyümölcsöt, zöldséget is. Több kilóval lett több a csomagom, amivel nem törődve kelet felé kanyarodva csapattam tovább lelkesen 25-30 km/h melett. Nem sokkal később délre kanyarodtam Fusch irányába (805m) , hogy megkezdjem a híres Grossglockner-hágóutat, ami 2571 méteren végződik majd. Szolid emelkedőn hajtottam a völgybe, ahol magas sziklák tövében komor fenyvesek vártak. A felhők sem barátságosan fogadták az érkezésem, kicsit csöpörgött is az eső, ennek ellenére még megtoltam az utolsó kilométereket. A hágóút hivatalos kapujához érve már elég sötét lett, így visszavonulót fújva, egy útmenti, patakzubogással színesített tisztáson dobtam fel a sátrat. Ismét korán reggeli ébresztést lőttem be, mivel az előrejelzés szerint délelőtt van esély a jobb időre..

Este megint jó megdolgoztatták az égiek a sátor víztaszító rendszerét, ami ismételten jelesre vizsgázott. Ellentétben az időjósokkal, ugyanis délelőtt több szakaszban esett az eső, sötét felhők fészkelték magukat a völgybe :-( Nem volt mit tenni, megint várnom kellett.. Bújtam az időjárás-előrejelzést, végigpásztáztam a műholdas felhőképeket, aludtam egy keveset, megebédeltem, majd körbenéztem a helyi vadasparkban. Végül körbefotóztam a hágó bejáratánál kihelyezett térképeket, útvonalakat. Délután kettőkor úgy döntöttem, elindulok. Kicsit világosabbak / barátságosabbak lettek a felhők, de ez sajnos nem változtatott az összképen :-( 1100 méterről folytattam a mászást a szerpentinen, szépen lassan kiépítve egy nagyobb völgyet magam mellett. Jöttek-mentek a hajtűkanyarok, újabb hegyaljak bukkantak elő - a hegytetőket felhőkalap védte. Közben alig észrevehetően szemerkélt az eső, látszódott a leheletem is, ennek örömére fel is kaptam egy pulóvert. Nemcsak én voltam ma vakmerő, több autó, lakóbusz és bringás seregek jöttek szembe vagy előztek meg. Közben előrántottam egy webkamerás képet a hágóút tetejéről: áldatlan állapotok uralkodtak odafönn, így biztosan elmarad a csúcshódítás ezen a napon. Végül 1850 méteren, este fél 7 felé kapott el egy kisebb eső. Megálljt parancsoltam a pedáloknak, és lekanyarodtam az út alatt fekvő pihenőpontba, egy fabódéban húztam meg magam. Még lejjebb ereszkedve a túraút mentén állítottam sátrat a hegyoldalban. Nagy meglepetésemre a masszív felhők közül egyszer csak kisütött a nap, enyhén megvilágítva a szemközti havas csúcsokat.. Jelezte, hogy nem felejtett el :-) Holnap megint korán kelek a jobb idő és a felhők távozásának reményében...

56 km

3 óra 56 perc

14 km/h átlag
26 km/h max

Location : Taxenbacher Fusch 45, 5672 Fusch an der Großglocknerstraße,

2. nap: Vad hegymenet és égzendülés 1000 méteren

Korán keltem, sok tennivalót tűztem ki délelőttre: 1. Előző napi kalandok bepötyögése, 2. Csomagok átpakolása (igen rendesen széttúrtam tegnap mindent :-) 3. Legfontosabb: minél hamarabbi indulás a délutáni zivatarok kicselezésére (minél később kap el, annál jobb). Végül csak 10 körül tudtam elindulni.. Szégyen, de én bontottam utoljára sátrat, a szomszédok mind megelőztek :) Visszagurultam Salzburg belvárosába, ahol a szikrázó napsütésben turista üzemmódba váltottam. Szép helyen fekszik a város, magas hegyek veszik körül, széles folyó szeli ketté, és még egy fellegvárral is büszkélkedhet.

Körbelövöldöztem az összes instant fogyasztható látványosságot a három fotómasinámmal (tükörreflexes nagy gép, ultrakompakt kisgép, még kisebb mobiltelefon), hogy biztosan meg legyen örökítve minden :-) Könnyes búcsút véve Salzburgtól, nyugat felé kanyarodtam az első, 1000 méter feletti hegyet célba véve. Előtte azonban várt rám egy 700 méteres dombocska. Átruccanva Németországba, Bad Reichenhall után egyre civilizációszegényebb utak következtek, masszív fenyvesek lepték el a vidéket, kopár hegyóriások hajoltak fölém (mint kötelező fotóalanyok).  Meredekebbé vált az út is, ami annyira nem esett most jól, de ettől még haladni kellett. Erős szél is nehezítette a dolgom, közben kisebb, ártalmatlan felhők tompították a napot. A dombot leküzdve, du. 2 óra körül magasabb sebességi fokozatban robogtam le egészen Ramsau településéig, ahol ismételten emelkedő várt. Egy vad hullámokkal tomboló hegyi folyó mellett talicskáztam fel a Hintersee nevű tóig, itt kezdődött a hatalmas hegyekkel körülvett Hirschbichl-hágóút, 1183 méter tengerszint feletti magassággal.

A hágót kémlelve nem túl lelkesítő jelenségre lettem figyelmes: sűrű sötét felhők vették hatalmukba a völgyet, közben egy-két dörgés is eldurrant.. Itt bizony komoly eső lesz - könyveltem el szomorúan. Nem is telt el sok idő, leszakadt az ég, ömlött a víz. Bemenekültem egy buszmegállóba, ahol mobilinternetezéssel, uzsonna habzsolással és társalgással ütöttem el az időt. Angolul és németül beszélgettünk, meséltem, hogy honnan jövök, mire egy idősebb úriember elkiáltotta magát: "Magyarország". A bácsi temesvári születésű, Münchenben él, és a nagymamája tanítgatta magyarul, amit sajnos már részben elfelejtett. Mindenesetre fura volt magyarul beszélgetni az Alpok egy eldugott buszmegállójában. Újdonsült beszélgetőpartnereim buszra ültek, én pedig egyedül kémleltem tovább a hágó felé, ahol a nagy égzendülés után végre tisztulni kezdtek a viszonyok. Másfél óra lébecolás után, fél 5 körül sikerült elindulni. Fából tákolt kapu jelezte, hogy innentől autósok nem játszanak.Ez a terület egy nemzeti park, látszik is rajta, tündérmesébe illően szép: egy szűk, hidakkal és kapukkal ellátott, kacskaringós úton haladtam, élénkzöld fenyőkkel övezve, miközben tekintélyt parancsoló, sziklás kétezresek figyelték minden pedálfordulatom. 3 éve vaksötétben tettem meg ezt a szakaszt, így kíváncsian lestem a tájat világosban is. Közben előbújt a nap is, fokozatosan szárított föl mindent. Ezen felbuzdulva aktívan kattintgattam a kamerákat! :-) Egyszer csak eljött a várva várt emelkedősorozat, ami olyan meredek, hogy konkrétan nem lehetséges feltekerni rajta. Amikor egyáltalán sikerül megtekerni, akkor a második fordulatnál nem jön a pedál a bal lábam alá, sőt hátrafelé tekeredik, így a hajtás hiányában visszagurulok.

Végül leszálltam a bicikliről, futva toltam tovább, de ezt is majdnem megvétózta a gravitáció - eszméletlen! Végül csak felküzdöttem magam 1183 méterre, meghódítva a Hirschbichl hágót. Lefelé is hasonlóan elvetemült lejtők jöttek (20-30%!!!), kapaszkodtam is a fékbe rendesen :-) Az egész lejtmenetet felvettem a sisakomra szerelt kamera segítségével. Közben pár útmenti tehenet is meginterjúvoltam, csak hogy autentikus legyen a felvétel. Weissbach-ig tartott az őrült gurulás, kb. este 7 lehetett. Utolsó erőket mozgósítva megkíséreltem elmenekülni, az időközben újból összeverődött, fekete felhőtömeg elől. Délkeletről is támadtak, átbukva majdnem az összes hegyen.. szóval nem nagyon volt menekvés... kaptam egy kicsit a nyakamba. Úgy néz ki, hétfőig tart a hidegfront. Remélem, azért lesznek üresjáratok, és a csapadékmentes órákban meg tudok majd száradni.. Most amúgy egy bozótban csücsülök a főút melletti mezőn kialakított vadkempingemben. Túl a 200. kilométeren! Holnap irány: Zell am See és a Grossglockner-hágóút, de csak ha az időjárás is engedi..

91 km

4 óra 43 perc

18 km/h átlag

66 km/h max.

Location : Dorfheimerstraße 45, 5760 Saalfelden am Steinernen Meer,

1. nap: Törésteszt a tavak mentén

"Az ébresztés 1 óra 2 perc múlva lesz aktív." Ezzel az örömteli figyelmeztetéssel nyugtázta a telefonom, hogy - mint minden évben - ismét elhúzódott az esti készülődés. Így szokás szerint kialvatlanul, de annál izgatottabban vártam az idei kaland első napját. Fél ötre hívtam a taxit, nagy nehezen le is cipeltem a cuccaimat (1 bicajos csomagnak álcázott hátizsák, 2 kerékkel összepókozott sátor, 1 paplanhuzatba bugyolált bicikliváz, 1 elektronikus kütyükkel megtömött kormánytáska, 1 ruhásszekrényként funkcionáló hátsó csomag). 10 perc elteltével már a Keleti pályaudvaron puffogtam, amiért 25 percet késett a Bukarestből érkező vonat. Szerencsére az indulást csak 10 perccel tették későbbre. Berontva a fülkébe egy fiatal, nagyváradi házaspárt ébresztettem fel. Ennek ellenére kedvesen fogadtak, csak a fiú tudott magyarul. Kikérdeztük egymás útitervét, meséltem nekik a túráról, majd az induló vonat lendületével szunyókálásba kezdtünk, több kevesebb sikerrel. 8.15 körül értem Bécsbe, ahol Linz majd Wels felé vettem az irányt 8.40-től. A házaspár nagyon lelkesen segített cipelni a táskáimat, egészen a vonatig kísértek, kaptam tőlük sárgabarackot is. Nem győztem megköszönni :-) A Frankfurtig közlekedő Intercity ég és föld a Dacia vonathoz képest, amivel jöttem. Olyan puha és kényelmes volt a szék, hogy egy gyors reggeli után egyből elaludtam. 10.30-kor érkeztem Wels-be, ahol a pályaudvar mellett gyorsan összeszereltem a bicajt, majd nekivágtam a kilométereknek.

Célnak az Attersee nevű tavat jelöltem ki első körben, a végállomás Salzburg lesz. Kezdetben forgalmas országúton hajtottam, tűző napsütésben, majd egyre kevesebb autó maradt körülöttem, ahogy jöttek a falvak. Bitang nehéz lett a bicikli a csomagokkal, ennek ellenére egész könnyedén ment a tekerés 26-30 km/h körül. Kora délután értem el az Attersee-t gyönyörű, kristálytiszta kék vizével, közepes magasságú hegyeivel. Ebéd után végiggurultam a tó partján, nem győztem betelni a látvánnyal. Készültek a fotók, videók rendesen. Közben nem kicsit vandálkodtam a kütyüimmel. A tükörreflexes fényképezőm másfél méterről esett a kőre, még az volt a szerencsém, hogy a darabokra törő napellenző megvédte az objektívet. Egyszer amikor eldőlt a biciklim, a telefonom is repült egy szépet, sőt majdnem a tóban kötött ki, de egy sziklán még pont megállt előtte (kicsit karcos is lett). Ezen kívül a hordozható akkumat pattogtattam az aszfalton, de komolyabb baja nem lett. Korábban egy egész túra alatt rongáltam ennyit, remélem ezzel vége :-)

A tó 20-30 km hosszúságban terült el, keletre és délre már az Alpok vonulatai kezdtek magasodni, a nyugati oldalon pedig kisebb nagyobb dombokkal karöltve zakatoltam a falvak között. Egy kis mászás után mindig kellemes, elnyújtott emelkedő következett. Délutánra már nagyon meleg lett, ennek örömére meg is mártóztam az Attersee-ben. Egy kisebb lépcsőnél, köveken lépkedve osontam be a tóba, ami meglehetősen hideg, de annál frissítőbb volt. Késő délután nyugat felé fordítottam a kormányt, egy újabb tó következett: a Mondsee. A nap továbbra is kíméletlenül tűzött, lágy szellő enyhítette a meleget. Este 6 körül érkeztem Mondsee városkába, ahol a tóparton bedobtam egy kis sajtos-szalámis-sonkás szendvicset, felfaltam a szétfőtt banánjaimat, majd egy utolsó rohamra indultam Salzburg meghódításáért. Újabb dombok és finom, tehénillatú falvak következtek. Fáradtan hajtottam már a pedált, de még tartott a lendület. Egy utolsó nagy mászás után jött a lejtő, amin egyenesen Salzburgba gurultam a naplementében. Innen még eltalicskáztam a város feletti dombon fekvő kempingbe, ahol 3 éve is jártam már. Szép innen a kilátás a városra, a környező, már igen magas hegyekre, és persze a lemenő napra. Fürdés után fáradtan dőltem be a sátorba, már naplót sem volt erőm írni. Reggeltől kezdődnek az igazi hegyek egy 1200-as hágóval, már alig várom :-)

114 km

4 óra 53 perc

23 km/h átlag

56 km/h max

Location : Itzlinger Hauptstraße 40A, 5020 Salzburg,

Útvonalterv 2012

• Táv: 1328km 
• Érintett országok: Ausztria, Olaszország, Svájc
• 1000 méter feletti hágók száma: 16 db
• Szintemelkedés: 22502 m
• Időtartam: 17 nap (2012.08)

(Budapest - Bécs - Linz - Wels), Attersee, Mondsee, Salzburg, Hintersee, Hirschbichl-hágó (1183m), Zell am See, Grossglockner-hágóút: Fuscher Törl (2428m), Hochtor (2504m), Iselsberg-hágó (1209m), Lienz, Dobbiaco-nyereg (1219m), Bolzano, Merano, Resia-hágó (1520m), St.Moritz, Julier-hágó (2284m), Chur,  Oberalp-hágó (2044m), Furka-hágó (2436m), Grimsel-hágó (2165m), Grimselsee, Grosse Scheidegg (1961m), Grindelwald, Männlichen (2343m), Kleine Scheidegg (2061m), Jungfraujoch (3471m), Lauterbrunnen, Interlaken, Brienzersee, Brünig-hágó (1008m), Lungern, Bürgenstock (1128m), Küssnacht, Zug, Zürich, Walensee, Sargans, Vaduz, St. Gallen, Bodensee, Bregenz ( - Bécs - Budapest)

Útvonal és statisztika - 2011

Véget ért tehát a nagy kaland :-) Köszi Mindenkinek a szurkolást, a lájkokat, és a több mint 1000 oldalletöltést 2 hét alatt :-) A lenti térképen (kattints a nagyobb felbontásért) láthatod, hogy pontosan merre kalandoztam, felejthetetlen élmény marad. A képekkel hamarosan (még idén :D) jelentkezem. Addig is az útvonal alatt egy kis statisztika azoknak, akik inkább a számokat kedvelik.. :)

Statisztika

• 1295 km
• 15 nap, 74 óra
• átlag 17,5 km/óra
• max. 61,7 km/óra
• átlag 86,3 km/nap
• max. 137 km/nap
• min.  47 km/nap
• 16455 m szintemelkedés
• 17380 m szintcsökkenés
• max. 2770 m magasság
• min. 1 m magasság :-)

15. nap: Zug - Walenstadt - Sargans (- Feldkirch)

Már korán reggel kopogtak az esőcseppek a sátramon, megérkezett a hidegfront :-( Úgy döntöttem, inkább várok, nem volt kedvem esőben sátrat bontani. Jól tettem, ugyanis 10 körül elvonultak a felhők, kisütött a nap :-) Zug felé vettem az irányt, kempingre (= áramra) vadászva.. Találtam is egyet a város szélén, kitámasztottam a bicajt, és beosontam... majd egy éles kanyarral bevetődtem a fürdőszobába :D gyorsan rádugtam a mobilt a konnektorra, közben pedig zuhanyoztam egy jót. Ezután blogot írtam, majd bő egy óra múlva távoztam a kempingből :-) Zürich felé tekertem, majd két banán és egy kóla, no meg egy kis mászás után átbuktam a dombon. A Zürich melletti tónál kelet felé fordultam Walensee irányába. Eközben megint sűrű, sötét felhők gyülekeztek a hátam mögött, nem sok jót kecsegtetve..Kicsivel a tó vége előtt rámszakadt az ég, gyorsan be is húzódtam egy kapualjba, és kihasználva az alkalmat, ettem egy jót. 

Kb. este 5 óra lehetett, amikor a vízállo felszerelésemet felöltve, csepergő esőben folytattam az utat. Nagyon bele kellett húzni, mivel még 80 km hátra volt ekkor, veszélybe került a 0:16-os feldkirch-i vonat elérése. Este 6 körül már elég sötét kerekedett, elsősorban a zord felhőknek köszönhetően.. Walensee előtt zavaros útkereszteződések jöttek, a térkép pedig nem volt elég részletes, így gps nélkül nem tudtam pontosan, merre kell menni. Niederurnen szélén megálltam vizet vételezni.. az utat szemléve meglehetősen magas emelkedők várakoztak a folytatásra. Egyszer csak odajött hozzám egy ősz szakállas, bortól kicsit mámoros, de jókedvű bácsi. Németül kezdett el faggatni, hogy honnan jöttem, merre tartok. Kaptam egy kis útbaigazítást is, még jó, hogy tudok németül :-) Hasznos tudás ez ilyen kis eldugott svájci falvakban, mint amilyen Niederurnen is.. A kedves bácsi elmondta, hogy, ha legurulok Weesenig, akkor onnan jobbra lesz egy bicikliút, ami szinte sík terepen visz végig a tóparton. Különben 1200-1300 méterekre kellene felmászni. Cserébe én is eldaloltam neki, hogy milyen kalandos utakon jutottam el Firenzétől idáig, majd megköszönve a segítséget, lerongyoltam a lejtőn. Tényleg ott várt a kerékpárút (9-es számú), 35 km Sargans városáig, ahol megáll a vonatom Feldkirch előtt. Úgy döntöttem, hogy csak addig megyek, mivel sötétedett, és elég komoly esőfelhők gyülekeztek megint keleten, pont ahova tartottam.. Feldkirch elérése időben  kockázatos lett volna, és az időjárás sem kedvezett. Rátértem tehát a bringaútra, ami zseniális volt, mindenfelé elvitt a tó (Wallensee) partján: be az erdőbe, fel a sziklák közé, le a partra, át a roskadozó fahídon, be az 1 km hosszú barlangos(!!!) alagútba, ez utóbbi nagyon izgalmas volt.

Bent nagy köd terjengett, lámpák 5 méterenként mutatták az irányt.. Össze vissza kanyarodva vezetett az alagút, ami hol kibukott, hol bebukott a sziklák közé.. Olyan élmény volt ez a bicikliút, mintha valami kalandparkban lettem volna :D Közben csendes homály ült a tóra, a felhők mozdulatlanul, lesben állva takarták a magas sziklákat, melyek körülvették a vidéket. Már csak 10 km várt Sargansig, amikor is besötétedett, és csöpörögni kezdett az eső, pattogtak a vízcseppek a szemüvegemen. Az utolsó kilométereket még alaposan meghúztam, és végül a célba érés örömével este 9 körül gurultam be a városba, majd a pályaudvarra. Valamivel több, mint 2 órám volt szétszedni a járgányt, átöltözni, vásárolni, előkészülni a 14 órás vonatozásra a Wiener Walzer fedélzetén egészen Budapestig. 23:37-kor kigyúltak a távolban a mozdony vakító fényei, majd pár másodperc múlva hangos csikorgással süvített be a vonatom a 4-es vágányra, ahol véget ért a nagy kaland....

...legalábbis erre az évre. ;)

114 km
5 óra 45 perc
átlag: 19,6 km/h
max: 52,7 km/h

14. nap: Thun - Interlaken - Luzern - Küssnacht

Eső áztatta erdőben ébredtem 9 körül. Gyorsan össze is pakoltam, sok kilométer várt még rám. Kutattam a fák között, kék eget remélve.. annyira nem volt kék.. :-( A műholdas előrejelzés is egy masszív, esőfelhőkkel dúsított hidegfrontot kiáltott.. még Fr.o. körül járt, de kora este Svájcot is elcsípi majd. Lesz itt esőben tekerés. Ez kicsit elvette a kedvem, így az eddigi 25-ös átlag helyett, 20 km/h körül gurultam be Thunba. Vettem még két belsőt a biztonság kedvéért, összesen 5 ezerbe került.. :-/ Gomolygó felhők között, a Thunersee szerpentinjein tekertem be Interlakenbe, ahol gyönyörüen rá lehetett (volna) látni a Jungfrau 4 ezer méteres csúcsára és a körülötte magasodó hegyekre. Úgy döntöttem ebédelek egyet, közben kisütött a nap és felszakadoztak a felhők, a hegyek pedig előbújtak. Egész jó idő lett :-) Fotózgattam egy sort, megcsodáltam a havas hegyeket, majd újult lendülettel folytattam a tekerést délután, Brienz irányába, közvetlenül a tó mentén. Két éve itt felhőket kaptam, most végre láthattam, hogy néz ki ez a táj :-) Jó meleg is kerekedett, élvezettel gurultam fel-le a sziklákkal övezett tóparton, könnyű terepen, szemben a hegyekkel. 

Brienz után kezdett emelkedni az út, ugyanis egy 1007 méteres hágó, a Brünigpass várt rám, hogy átjussak, Lungernig. Ez egy nagyon kegyetlen hágóút, 4km alatt 600 métert emelkedik, ami bitang meredekséget jelent. 2009-ben megmásztam már a másik oldalról, onnan sem túl kíméletes.. Egész végig kiállva a nyeregből küzdöttem, de így is 5-6 km/h sebességnél többet nem tudtam kihozni. Kb. 1 óra alatt értem fel, jól megizzasztott.. Közben velem együtt átbuktak a hágón (= fölöttem) a sötét felhők is, melyek már Brienz óta félelmetes sötétséggel és gomolygással üldöztek a tavak felől..

Lefelé zúzva előbukkant kedvenc Lungernem is, élénk kék színű tóval díszítve, ahol két éve kempingeztem.. napos arcát nem mutatta még nekem ez a falu. Innen ismét zúzós lejtmenet jött, ám néhány km múlva elkezdett szemerkélni, majd szakadni az eső. Félre is álltam egy kis kora esti vacsora kedvéért, valamint felkaptam az esőálló öltönyömet is a láthatósági mellénnyel együtt. Az eső mérséklődött, szemerkélő cseppek között folytattam az utat. Közben a GPS is kialudt, működőképes agydinamó hiányában az utántöltés elmaradt :-( Innentől magamra és a több országot tartalmazó (= nem túl részletes) papír alapú térképre hagyatkoztam, miközben szürkülni kezdett. Luzern felé sikerült is eltévednem párszor, de ami a városban történt az volt a csúcs.. 8 körül értem be, kb. 1 órát bolyongtam, mire kijutottam.. közben besötétedett.. Hogy teljes legyen a kép, összehoztam egy esést is.. Elég nagy sebességnél próbáltam bringás sávot váltani, csakhogy nem láttam, hogy a sáv amibe váltok nem sáv, hanem egy padkával szegélyezett, járdára festett út. Így szépen ráhúztam a szegélyre a kereket, egyből borult is minden.. :D Nem is tudom, hogyan, de félúton sikerült leugranom a járgányról, így már rajta sem voltam amikor megborult - kb. 5 méterrel előtte álltam meg.. A járókelők már csak a robajra kapták fel a fejüket. 

Miután összekapartam a cuccot, lendületes sprintbe kezdtem, Zugig akartam eljutni, közben lestem a hoteleket / kempingeket, ahol fel tudnám tölteni a lemerült kütyüket. Sajnos nem nagyon találtam megfelelő helyet, 80-100 frankot nem adok egy éjszakáért.. Küssnacht környékén megint eltévedtem, főleg, hogy nem találtam az első lámpámat sem.. Ez így nagyon szenvedőssé vált, így végül az autópályafelhajtó tövében egy domboldalon húztam meg magam, lélekben felkészülve a másnapi hidegfrontra. Sokat mentem ezen a napon, de még egyszer ennyi vár rám.. küzdelmes lesz a vonat elérése az utolsó napon.. Folyt. köv. (?)

137 km
7 óra 20 perc
max 61,7 km/h
átlag 18,6 km/h

13. nap: Col du Grand St. Bernard (2437m) - (Martigny - Lausanne - Bern) - Thun

Rosszul aludtam az éjjel, ugyanis sátrastul megindultam lefelé a domboldalon :D Amúgy is ferde volt a fészek.. annyira nem volt vicces. Így már 8-kor kidobott az ágy, amit ki is használtam egy korai indulásra. 700 méter mászás várt még rám a Grand St. Bernard hágó csúcsáig, 2437 méterig. 9 felé feszültem neki a kezdetben könnyű, majd bitang nehéz emelkedőknek. Egyszer csak kijutottam az erdőből, és óriási sziklás csúcsok elé keveredtem. Előkerült az a 4 emeletes, emeletenként 1-1 km hosszú szerpentin is, ami csak rám várt ezen a napon. Hihetetlen magas volt a vége, nem hittem a szememnek. Azt hiszem, utoljára maradt a legnehezebb csúcs.. Közben vonultak az égen a felhők, eltakarva a napot, ezzel hűsítve kicsit mászást.. Nagyon lassan,  de biztosan tepertem a csúcs felé. Alig mertem lenézni, olyan mélyről kúszott fel az út.. Szembejött egy fogadó, zászlókkal, azt hittem vége, de nem, még ugyanennyi várt felfelé. Éppen egy zarándoklatot elkövető csoport mászott felfelé a hegyoldalban, kolompolva és énekelve.

Őket hallottam reggel a völgyben elhaladni a sátram fölött. 2 ezer méter után már kopár sziklák és magashegyi állatok fogadtak. Vékony szerpentineken és egy hosszú, nyitott alagúton át folytattam a küzdelmet, míg elértem az utolsó kanyarig. Még utoljára lenéztem, és megcsodáltam a mélységet és magasságot, majd egy nagy levegővétellel felgurultam a csúcsra.. 3 óra alatt sikeült meghódítani a Grand St. Bernard hágót (2437m) Fent egy óriási szikla tövében egy gleccsertó fodrozódott, St. Bernard szobra pedig a fenti hotelekre tekintett. Egy gyors fotózkodás következett, majd felvettem a szél- és vízálló öltönyömet, mivel közben beborult, és a lejtmenetben mindig nagyon hideg van. Átbukva a csúcson Svájcban találtam magam, következett a kiérdemelt lejtő. Miközben száguldoztam lefelé a szerpentineken, és olyan 50-60 km/h sebességgel kerülgettem a sziklákat, eleredt az eső is.. viszonylag hamar elállt, megszöktem előle :-) 

A nagy zúzásban egyszer csak eldurrant az első kerekem... úgyis olyan régen cseréltem belsőt :D Annyira azért nem örültem a dolognak. 20 perc után folytattam a zúzást Martigny felé (kb. 50km), ahova bő 1 óra alatt, fél 3 körül értem le. Pont az orrom előtt ment el egy Lausanne felé igyekvő bringás vonat.. 2 óra múlva jött volna a következő.. Olyan vonat, amin nincs bicajos szerelvény, 25 perc múlva érkezett. Nem volt hát mit tenni, villámtempóban, 20 perc alatt szétszedtem a bringát, ráhúztam a paplanhuzatot amit egész úton cipeltem.. A nagy kapkodásban még jegyet és kaját is sikerült vettem. Össze-vissza pakoltam mindent, közben nagyon figyeltem, nehogy elhagyjak bármit is.. Jött is a vonat, nagy nehezen felkászálódtam rá, egészen Lausanne-ig zakatoltam. Az úton mellém ült egy bölcs, 70 éves néni, mellesleg angol-francia tanár, jót beszélgettünk egészen Montreux-ig, ahol leszállt. 1 óra múlva megérkeztem Lausanne-ba a 7-es vágányra. Közben kiderítettem neten, hogy 5 percem lesz átszállni a berni vonatra.. Nem találtam a vágányt, így a kalauz segítségét kértem, mondta, hogy 1-es, két percem van.. Uccu rohantam a batyukkal és az összecsomagolt bringával a vállamon. Pont elértem, az ajtók mögöttem csapódtak be.. Újabb egy óra utazás következett Bernig. Közben az idő nagyon elromlott, csekkoltam a műholdas térképet, egy komoly hidegfront érkezett a régióba, este felhőszakadás várható, de másnap jobb idő lesz. Bernbe érkezve, kb. fél 6 körül, szemerkélt az eső.. Gyorsan összeszereltem a bringát = kerekek, kormány, nyeregcsö, csomagok fel, majd nyakamba vettem a kb. 30km-re fekvő Thun városát.

Sprinteltem keményen, menekülve az eső elől. Innen már ismerős volt a terep, 2 éve itt tekertem: a berni parlament, a szántóföld ahol kempingeztem, a domboldal, ahol a naplementét lestem, a körforgalonm, ahol taknyoltam :D mind szép emlékek :-) Végül nem sokkal Thun előtt, egy sárral körülvett, nyirkos erdőben, fenyők között állítottam sátrat. Nem sokkal a becuccolás után szakadni kezdett az eső, jól tettem, hogy megálltam. 2 napra 250 km maradt Feldkirch-ig, nem lesz könnyű menet, taposni kell majd rendesen a vonatért..

79 km
4 óra 2 perc
átlag 19,6 km/h
max 56,0 km/h

12. nap: La Rosiére (1850m) - Col du Petit St. Bernard (2188m) - Aosta (525m) - Saint-Rhémy (1750m)

Szuper jót aludtam a puha ágyban, ám korán kellett kelni, mivel 8-ra állítottam az ébresztőt. Miután kipattantam a párnák közül, lebaktattam a teraszra reggelizni, a menü a szokásos: lekváros croissant és tettestársai vártak az asztalnál. Gyönyörű idő kerekedett (jó, hogy nem mentem tovább előző este), hét ágra sütött a nap, az egész völgyet beborította. Kisebb felhők poroszkáltak a kék égen, gomolyogva takarták a havasok tetejét. Gyors és hatékony pakolás után 10 előtt sikerült elindulni, 1850 méterről folytattam a tempózást a csúcs felé. Közben zenét hallgattam, fotózgattam és gyönyörködtem a tájban. 2000 méteren már kezdett sziklásodni és kikopni a terep, míg nem megpillantottam St. Bernard szobrát. Közel a csúcs!.. és ez még nem minden: megjelent a Mont Blanc is északnyugaton - bitang magas, 4 ezer méteres, hófedte csúcsával üdvözölt. Innen még 1 km-t kellett izmozni, mire felértem, kb. dél körül a 2188 méteres Col du Petit St. Bernard tetejére. Fantasztikus érzés kerített hatalmába, talán ezt élveztem legjobban az eddigi négy alpesi hegy közül. Kaptam sorban a biztatásokat, egy 'Allez Champion' (="Hajrá, bajnok") is elhangzott, ezen jót mosolyogtam :D  

Fent megtörtént a szokásos fotózkodás, pacsizás bringás arcokkal, elég sok kalandor járt erre. Egy belga 40 éves fazon Vaduztól Toulouse-ig tolja, általában 2 évente teker, a kalandok között pedig a családdal nyaral, akik a tengerparton várták éppen. Tökéletesen beszélt amúgy angolul, itt a franciák többsége alapfokon is alig tud csevegni, komoly activity tudást szedtem fel az elmúlt héten :D Na tippeljetek ki jelent meg pár perccel később: Nicolas talicskázott fel nevetve az emelkedőn, sárga mellényében (már messziről ki lehet szúrni :-) Pacsival üdvözöltük egymást, ő amúgy a túrát hegyikerékpárral tolja, aminek kicsi, vastag kerekei nem a legjobbak országútra. Nico és a belga srác franciául kezdtek el hadoválni, így elköszöntem, és nekiláttam feltolni a bicajt a turista úton a szemközti dombra. Innen gyönyörűen lehetett látni a Mont Blanc-t (amikor éppen nem takarták felhők) és a körülötte tornyosuló csúcsokat. Visszagurulva újra összefutottunk Nicolas kalandortárssal, jól lefotóztuk egymást, ő inkább az Olaszország táblával pózolt (nyilván, mivel francia :-), én mindkettővel. Elköszöntünk egymástól, megegyezve, hogy akkor találkozunk a Grand. St. Bernard hágón :-) Adtam neki egy kis előnyt.. :P

Következett a szokásos vad lejtmenet, raktam is a kereket rendesen, ugyanis 50km zúzás várt rám Aosta-ig, amit szerettem volna hamar meghódítani. Később csillapodtak a lejtők, kb. 3 után sikerült is leérni a városba, ami 518 méteren feküdt. Egy gyors bevásárlás során vandálkodtam kicsit a helyi hipermarketben, feltéptem egy külön nem árusított cola pakkot, a szőlő helyett meg valami teljesen más gyömölcsöt pötyögtem be méréskor :D Az önkiszolgáló pénztárnál el is kaptak, egy kis ejnye-bejnye után kicseréltem mindent :D 

Aosta elhagyása után közvetlenül jött a kegyetlen hegymászás, következő állomásnak a Col d. Grand St. Bernard hágót (2473m) szemeltem ki..Nem ígérkezett könnyű feladatnak, pláne ilyen lentről. Elindítottam zenét és elkezdtem tempózni a nagy melegben. Utolértem egy 60 éves, norvég kalandort (már láttam őt lefelé), aki Marokkótól Lichtensteinig nyomja, már 6000 km-en túl.. Elég sok csomagja volt, kérdezte, hogy kérek-e egyet :D Rövid szóváltás után elég könnyen lehagytam, mire vérszemet kapott, és leelőzött, azóta sem láttam :-) Főleg, hogy elég hosszú holtponton kellett átküzdenem magam, ami nem csoda, mivel 34km volt a hegymenet összesen, talán az eddigi leghosszabb/legnehezebb. Közben lassan lebukott a nap a sziklák mögött... még küzdöttem, de egyre meredekebb kaptatók jöttek, egyre nagyobb hegyek tornyosultak körülöttem. Miután eltűnik a nap, elég barátságtalanná válik a hegyvidék, hűvös szellő jelzi, hogy vége a napnak. Végül Saint-Rhémy után kicsivel, 1750 méteren pihentem meg este 8 körül, a kiránduló ösvény és az országút között a meredek domboldalban, két fenyőfa alatt. Nehéz nap volt, de sokat hagytam a csúcsig, több mint 10 km-t, 700m szinttel. Elvileg négy napot szántam az Alpokra, pénteken lesz az ötödik, de már csak 50km Martigny és Svájc.. ez már csak fél napnyi távolságra van. Innen még két nap örömtekerés vár a Bern-Thun-Luzern-Vaduz-Feldkirch tengelyen. Két nap elég szűkös a hétfői 0:16-os pesti vonat eléréséhez, szóval bele kell majd húzni. Folyt. köv. :-)

5 óra 42 perc
88 km
átlag 15,4 km/h
max 58,2 km/h

11. nap: Col de l'Iseran (2764m) - Séez (1220m) - La Rosiére (1850m)

Egész jól sikerült felöltözni az alváshoz, hajnalban csak 2x ébredtem fel. Egyszer ki is kukkantottam a sátorból, annyira nem tetszett, amit láttam, sötét felhők gyülekeztek.. 10 körül keltem, egyből egy kiadós sajtos-szalámis-paradicsomos reggelivel kezdtem. Az ég már szebb képet mutatott, de így is masszívabb, ám szakadozó felhők tompították a napsütést. Nézegettem a műholdas térképeket (volt net a hegyoldalban :D), sűrű viharfelhőket láttam közeledni.. Olyan szép völgy terült el alattam, magas sziklás hegyekkel körülvéve, hogy (én bolond) 2 órán át rohangásztam / fotózgattam, közben perceket várva két felhőcsoport közötti napsütésre.. Dél körül folytattam a mászást 2405 méterről a Col de l'Iserán meghódításáért. Kőfallal körülvett és sziklaalagutakban kacskaringózó szerpentineken zúztam, közben tapsot is kaptam francia lányoktól :-) Újabb völgybe kúsztam, egyre magasodó csúcsokkal, 2600 méter körül, iyen magasan még sosem jártam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy sötét esőfelhők jelentek meg a csúcs mögött, majd ez a felhőtömeg tekintélyt parancsoló sebességgel kezdett lefelé zúdulni... egyenesen felém. Félelmetes volt, a felhők körülöttem úsztak, alig lehetett látni. Nem kellett pár perc, szakadni kezdett az eső, úgy 2700m körül lehettem. Gyorsan felkaptam az esőkabátot és a sárga mellényt, majd tempóztam tovább... Szembe német kerekesek gurultak le, kiabálták, hogy pár méter, és itt a csúcs!.. és tényleg.. FELÉRTEM! Meghódítottam a Col de l'Iserán csúcsát, a maga 2770 méterével! Közben elállt az eső, valamelyest tisztult az ég, de nagyon-nagyon hideg volt, amit viharos szél erősített. 

Fent egy kőtemplom és egy fából épült étterem várta a vendégeket, gyorsan be is húzódtam melegedni és ebédelni. Az érkező bringásokkal eszmét és útvonalat cseréltünk. Egy francia sráccal beszélgettem, aki pont arra tart, amerre én (a svájci Martigny városába). Nicolas már július 6. óta úton, több mint 2 ezer kilométerrel a háta mögött, nem semmi :-) Elköszöntünk, én még fotózgattam. Ezután következett a zúzós lejtmenet, 60 km/h sebességgel süvítettem lefelé, újabb hegyek-völgyek bukkantak elő a csúcs túloldalán.

Meg-megálltam fényképezni, de a morcos felhők ebben annyira nem segítettek. Val d'Isére (1860m) és egy gyors bevásárlás után még durvább lejtmenet jött, nyitott alagutakkal, és fenyvesekkel borított zord sziklákkal. A napsütés felejtős, de legalább az út felszáradt. Egészen a Séez nevű faluig (1220m) rongyoltam, ahol újabb mászás vette kezdetét, a Col du Petit St. Bernard (2188m) meghódításáért. Nem volt könnyű. az eleje nagyon meredek volt, de lassan/biztosan sikerült leküzdeni. Egy francia bringás arcnak mondtam még a vonaton, hogy ha kondim nincs is, időm és kitartásom van! :-) Újabb völgyet építettem ki a hátam mögött, a táj továbbra is morcosan, felhősen, csendben figyelt, de ennek is megvolt a szépsége. Több holtponton átesve este 7 körül felküzdöttem magam La Rosérie (1860m) nevű faluba, ami az utolsó település volt a csúcs előtt. Odafent megint kegyelmet nem ismerő, sötét felhők gyülekeztek, így gondolkodóba estem. Menjek / ne menjek tovább? Későre járt, sötétedett, hideg is volt, de még csak 55 kilométernél jártam, miközben jobban fogynak a napok, mint a kilométerek... Így alig lesz időm Svájcra.. Tudtam, hogy a csúcs után 50 km lejtmenet jön, aminek a teljesítése lélektani előny lenne.. Az időjárás nem kímélt ezen a napon, de vajon másnap is rossz idő lesz? Ez dönthet a folytatásról, mert ha igen, akkor mielőbb érdemes lenne átzakatolni a hegyen A radar szerint napsütéses idő várható, így úgy döntöttem, nem kockáztatok.. Ha már itt vagyok, szép időben szeretném megörökíteni a hegymászásokat :-)  Visszagurultam La Rosérie-be, és egy 2 csillagos hotelben húztam meg magam, 32 euróért. Hogy miért hotelben? Sajnos elromlott az agydinamóm, amiről USB átalakítón keresztül töltöm a kütyüimet (gondolom a lejtmenetben történhetett). Az is lehet, hogy az átalakító ment tönkre, de nem a túra feladata ezt kideríteni :-( A veszteség kritikus, de átvészelhető, ÁRAM kell! Így ritkábban lesz vadkemping, valamint inkább a papír alapú térképet fogom nézegetni. A hotel egyébként szuper, három francia lány üzemelteti, kedvesek :-) A szobámban (már megint a 11-est kaptam :D) van zuhanyzó, franciaágy és TV is, ahol éppen a CNN Business News-t nézem :D Folyt. köv. Most már ígérem, belehúzok a kilométerekbe ;)

3 óra 39 perc
55km
átlag 15,1 km/h
max 61,6 km/h

10. nap: Col du Mont-Cenis (2084m) - Lanslevillard (1326m) - Col de la Madelaine (1746m) - Col de l'Iseran (2764m)

9 körül ébredtem a hotelben, a reggeli illata sündörgött fel az emeletre. Nem kell olyan nagy épületet elképzelni, kb. akkora mint két családi ház - 12 szoba van. Amúgy egy család üzemelteti :-) 9 és 10 között kimentem hegyet mászni és fotózgatni. A hotel egy sziklaszegélyen állt, innen gyönyörűen le lehetett látni a mélybe, és a szerpentinekre, ahol feljöttem. Nagyon szép volt a táj, jól esett megpihenni itt 2000 méteren. Ezután bementem reggelizni, a család nagyobbik lánya már előkészítette nekem a reggelit, és megmutatta az asztalom, ami tele volt finomságokkal: croissant hegyek, müzli, méz, lekvár, nutella, forró tej, kakaó, narancslé, joghurt. Egyszóval minden, ami egy jó reggelihez kell :-) Bemajszoltam mindent, amit láttam, kellett az energia. Összepakolás után, kb. fél 11-kor sikerült elindulni, 1 óra mászás és fotózás után értem fela Col du Mont-Cénis csúcsára, 2084 méterre, ahol egy gyönyörű, gáttal védett gleccsertó várt. Nem győztem fényképezni :-)

Innen zúzós lejtmenet jött Lanslevillardig (1326m), miközben egy nagyon mély völgy és óriási havas hegycsúcsok bukkantak elő a fenyvesek közül, nyugatról. Lefelé találkoztam kalandtársakkal, egy mexikói sráccal, aki ujjongva integetett, meg egy szőke leányzóval, aki egyedűl tekert fel nagy csomagjával. Kitartás nekik! A vad lejtmenetben 20 percen belül kétszer is defektet kaptam... Ki lehet számolni, hogy ez mennyire volt szívás, ugyanis egy belsőm maradt... Nem volt mit tenni, ragasztani kellett, több mint egy órát álltam a két kerékcserének köszönhetően, és az egyik gumileszedőt is sikerült eltörni.. Nagy nehezen leértem Lanslevillardba (1326m) , ahol az Intersportban gyorsan vettem is két belsőt, meg gumileszedőt. Ezekben a falvakban előb találsz sportáruházat, mint élelmiszerboltot.. vicces :D A helyi Spar (és minden más üzlet persze 13 és 15 óra között zárva volt. Utolsó kajatartalékaimat felélve vettem célba a következő falut, Bessans-t. Itt három, angolul nem tudó franciával activity-ztem össze, hogy merre van az élelmiszerbolt, ugyanis a falut 2x körbejárva sem találtam azt.. Alaposan bevásároltam, vettem kenyeret, szalámit, sonkát, szalonnát, virslit, sajtot, vajat, paradicsomot, banánt, csokit, ásványvizet. Folytattam a gurulást, egészen Bonneval-sur-Arc-ig, ahol ~1700 méteren kezdődött a mászás a Col de l'iseran csúcsáig (2770m). Fent kb. az égben kígyóztak a szerpentinek, brutálisan magasan. A magasság ellenére ez egy fokkal könnyebb lesz, mert legutóbb 500-ról másztam fel 2100-ra, itt "csak" 1000 méter szintkülönbség van. 

Közben szépen leresztett az első gumi, következett a harmadik kerékcsere a napon. Ez már gyorsan ment, vadiúj belsőt tettem be. Folytatva a mászást, félelmetesen magasra kerültem, alig mertem lenézni a szerpentinről, ahol oldalt nem is volt védőfal :-/  Zenét is hallgattam ATB - Distant Earth című legújabb (2011-es) albumát, ezen belül is a pörgősebb számokat, így már mindjárt jobban ment a küzdelem. A szokásos 7-8 km/h helyett 10-zel hasítottam, egyre feljebb és feljebb, miközben újabb havas hegycsúcsok és zord sziklavonulatok kerültek elő. Egyre meredekebben vitt az út a kövek között, alig tudtam gurulni. Már elég későre járt, fél 8 körül a nap elköszönt és a szemközt tornyosuló hegy alá bukott. 2405 méteren úgy döntöttem, elég lesz, mivel hideg is lett és elkezdett sötétedni. Felkapaszkodtam, a hegy oldalába, és egy viszonylag sík terepen sátrat állítottam a fűben. Felkészültem a hidegre is = 4 nadrág, 3 zokni, 4 póló, 1 pulcsi,1 hálózsák és egy takaró társaságában vártam a hajnali hideget. A naplemente gyönyörűen bevilágította a szemben fekvő hó borította hegycsúcsokat, ezt már a sátorból örökítettem meg.A megtett táv elég szerényre sikeredett főleg a mai nehézségek miatt, holnap (szerdán) viszont a csúcs meghódítása után hosszú lejtmenet lesz, ahol be tudom hozni a lemaradást. Amúgy 800 km-nél járok! :-) Folyt. köv.

47km (190km hegymenet vár még)
3 óra 50 perc
átlag: 12,2 km/h
max: 56,9 km/h

Location : Chemin de la Vanoise, Parc National de la Vanoise, 73150 Val-D'Isère,

9. nap - Briancon - Montgenévre (1860m) - Susa (517m) - Col d. Mont-Cenis (2084m)

Hétfő hajnalban csípős hideg költözött a völgybe, elkezdtem komolyan fázni, felkapkodtam minden ruhámat, amit találtam. Reggel 8 körül pattantam ki a sátorból, vacogva sürgettem a napot, hogy bukjon át végre a szemközti, hegyen, és melegítse fel a párás rétet. Ez fél 9 körül össze is jött, én pedig ennek örömére összepakoltam.  Még egy órát fotózkodtam / rohangásztam a réten, később ez az 1 óra eléggé hiányzott... 10 körül indultam el,először egy 1860-as hegyecske következett.. Ámulva lestem felfelé, hogy milyen magasra kell felmászni, elég rövid távon, elég magasra.. szóval a meredekségre nem volt panasz :D A hágóút a Tour de France idei szakaszai között szerepelt, így még látszódtak az útra festett / mázolt / karcolt szurkolói biztatások, néhol az egész sáv tele volt :-) Hangulatos volt így feltekerni, pláne, hogy 'Thomas' feliratok is szerepeltek az aszfalton :-) ( Thomas Voeckler a franciák bringás hőse, aki bár lemaradt a dobogóról, idén többször vezette a Tourt és viselte a sárga trikót) Egész könnyedén kb. dél körül feljutottam a csúcsra, 1860 méterre, Montgenévre városába, ami talán inkább falu, olyan kicsi. Sokan jöttek golfozni, meg kirándulni, páran kérdezték is, hogy honnan hová tartok, 'nice trip' volt a reakció :-)

Az első hegy után hatalmas zúzás következett, kb. 40 km lejtmenet a völgyben, néhol meglehetősen erős szembeszéllel. Egészen Susáig (516m) ereszkedtem, a masszív sziklák, nyitott alagutak és kanyargós szerpentinek között. Susa egy csendes kis falu a patak partján, furulyázó bácsival és rekkenő hőséggel.. Bevásároltam, vettem két tábla csokit - kellett a kalória, ugyanis komoly mászás előtt álltam. 

Dupla annyit kellett talicskázni, mint délelőttt, egészen 2084 méterre. Olyan meleg lett, hogy kapkodtam rendesen a levegőt, ömlött rólam a víz. Rögtön az elején, kb. 800 méteren fura hangra letten figyelmes, először azt hittem az agydinamóval van valami gàz... de nem, defektet kaptam. Gyors kerékcsere + pumpálás.. mérgemben behajítottam a patakba a belsőt, de gyorsan rájöttem, hogy ez böszmeség volt, mivel egy darab gumim maradt a négyből, így egy ragasztott belső életmentő lehet... gyorsan ki is halásztam :-) Ezután vadabbnál vadabb emelkedők jöttek, a nap szerencsére elbújt a hegy mögött, én meg közben az izgalomban felfaltam az összes kajámat (= csoki, alma, barack, sajt, szalámis szenya + dupla adag táplálékkiegészítőt is toltam) Közben a felhők is gyűltek, zord tájat varázsolva a sziklákkal és fenyvesekkel dúsított hegyoldalból. Már ment le a nap, amikor a célegyenes szerpentinjeit gyűrtem, és egy 6 emeletes kacskaringón kapaszkodtam fel 2000 méterre, a felhők közé. Kb. utolsó leheletemmel koptattam Col du Mont-Cénis sziklás útjait. Annyira nem volt bizalomgerjesztő a táj, köd kúszott le a hágóra és az itt fekvő kis tóra, miközben elég hideg is lett. A sátrazás megint vacogós lett volna, így hotel mellett döntöttem. Találtam is egy egycsillagosat (Hotel Gran Scala Mt. Cenis*), egy szobával, reggelivel, 35 euróért. Baráti. Barátibb legalábbis mint kint a szabadban éjjel, 2 ezer méteren... Jót fürödtem, és befészkeltem magam a szobába, plusz természetesen rácuppantam a konnektorokra :P Az ágy nagyon puha :-) Holnap (kedden) jön a Col de l'Iseran (2764m), na az nem lesz semmi.. ilyen magssan még nem jártam. Remélem, megmarad a jó kondim, bár ehhez kicsit több kell majd.. Meglátjuk :-)

78 km
5 óra 42 perc
átlag 13,6 km/h
max 56,2 km/h

Location : Rue du Vieux Moulin, Parc National de la Vanoise, 73480 Lanslevillard,